2021. október 21. csütörtök
Ma Orsolya, Zsolt névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Lázadásra ítélve

Végel László
Végel László

Ne felejtsük el, hogy Voltaire idézett mondata az európai kultúra alapértékei közé tartozik, nem árt felidézni manapság, amikor úgymond a migránsok ellenében az „európai értékekért” szállunk síkra. Aki ezt nem veszi tudomásul, nézzen a tükörbe, s megpillantja az általa kreált migránst. Végel László Közéleti naplójából:

Az utóbbi időben egyre több középkorú vagy fiatal vajdasági magyar értelmiségi vallomását olvasom a szorongásukról. Féltik családjuk egzisztenciáját, csupán azért mert kritikusan gondolkodnak. Amennyiben bajba jutnának, mit mondanak a gyerekeiknek? Bűntudatot éreznének majd azért, amiért nem hunyászkodtak meg? Eddig ugyanis legtöbb ismerősöm, a gyerek jövője miatt alázkodott meg a hatalom előtt. Vagy abban reménykednek, hogy gyerekeik egy napon büszkék lesznek rájuk? Nem tudom! Már az sem világos, kinek kell bűntudatot érezni, hiszen épp mostanság derül ki, hogy vezeklés helyett új arcot öltenek azok, akiknek bűntudatot kellene gyakorolniuk. A sírkertekben sorakoznak a Horvátországban elesett kiskatonák sírjai, melyekre nem helyezik el a kegyelet virágait a mai hatalom képviselői. Bizony, bizony, nem csak a srebrenicai áldozatok emléke előtt kellene fejet hajtani. Lehetséges-e, hogy néhány igaz istenhívó fejében megvillan a gondolat, miszerint a Nagy Exodussal az Isten büntet bennünket, mert a dicső koalícióval elárultuk az elárvult sírokat. Nem tudom, mire gondolnak fohászkodás közben. Gondolataimban azonban megfordul, hogy az elárvult sírok lelkileg nyomasztók és távozásra késztetők. Az újabb félelmek és szorongások hallatán keserűen bizonygatom magamnak: lehet, hogy a félelem beismerése a félelem legyűrésének kezdete… mégsem így képzeltem el a jövőt. Érthető okokból rokonszenvezek minden áldozattal, hiszen átéltem ezeket a helyzeteket, ugyanakkor azokat is értem, akiket ez nem érint, könnyen kötnek koalíciót, mert Milošević idejében az állami jászol mellett kérődztek. Sorsom másként alakult, mint az övék, tehát másként tekintek a dicsőséges koalícióra. 1992 decemberében az Újvidéki Televízióban felolvasták a nevem, persona non grata lettem, az utcára kerültem, pusztán azért mert másként gondolkodtam. Az akkori hatalmi struktúra módszere volt a fekete listaállítás. Bevonultam a dolgozószobámba, a könyvek közé menekültem és írtam a naplójegyzeteimet. Most került éppen a kezembe akkori jegyzetem a vajdasági magyar polgármesterek topolyai báljáról (Wittgenstein szövőszéke). Emlékszem az újságban megjelent fotókra, az ünnepi öltönyökre, a polgármesternék toalettjére… Groteszk helyzet, Hrabal tollára való, nem tudnám megírni, mert még túlságosan fáj a hatalom kegyetlen fricskája. A zavaros időkben nehéz távolságtartónak maradni. Vészhelyzetben pontosan tudtam hol a helyem, de  a jelenlegi megkocsonyásodott évtizedekben, a  perspektíva is bekocsonyásodik. Újra meg újra eszembe jut Bibó István ismert, a demokratikus magyar ellenzék részére morális ösztönzést nyújtó mondata, miszerint demokratának lenni, annyi, mint nem félni. Idéztem akkor, azután 2000 után is, gondolva, hogy végre demokraták lehetünk. Idézem most is, amikor kínoz a gondolat, hogy szorongásunk közepette miért nem lehetünk demokraták. Félünk a globalizmustól ahelyett, hogy felkészülten lépnénk elébe; félünk  a migránsoktól, bár ezt a félelmet azok a politikusok terjesztik, akiknek időben kellett volna felemelniük a szavukat a migrációt generáló erők ellen; félünk éjszaka kilépni az utcára, amit rossz néven vesznek azon politikusok, akik a város utcáit és tereit leginkbb a luxusautókból szemlélik; féltjük a kultúránkat az „idegenektől”, de nem akarjuk beismerni, hogy a legócskább giccs kedvéért mi hagytuk cserben azt; féltjük az egészségünket, ám azok intenek le bennünket, akiket soha sem láttam az orvosi rendelő folyosóján várakozni. A napi politika katakombáiban történő leszámolások idején a globális félelem a kicsiny, törékeny, gyorsan fogyatkozó kisebbségi közösségben hatványozott erővel rombol. Abban bíztam, hogy a fogyatkozás, az elvándorlás drámája és döbbenete körünkben nagyobb megértést és szolidaritást szül. Nem! Bekövetkezett, amire már 2009-ben figyelmeztettem egy zentai tanácskozáson, amelyen jelentős létszámban voltak jelen a VMSZ aktivistái. Közmegegyezésre, párbeszédre, a különbségek tiszteletére, a sokszínűséget megőrző egységre apelláltam. Voltaire-t idéztem. „Egyetlen szavával sem értek egyet”, mondta vitapartnerének, „de az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa.” A birtokomban levő hangfelvétel tanúsága szerint a jelenlevők lelkesen tapsoltak. Talán ez volt a leghangosabb taps azon a tanácskozáson. Szeretném látni mostanság azoknak az arcát. Vajon mit érezhetnek most? Megtettek-e minden azért, hogy a más véleményen levők szabadon, vagyis büntetlenül kifejtsék a véleményüket? Ne felejtsük el, hogy Voltaire idézett mondata az európai kultúra alapértékei közé tartozik, nem árt felidézni manapság, amikor úgymond a migránsok ellenében az „európai értékekért” szállunk síkra. Aki ezt nem veszi tudomásul, nézzen a tükörbe, s megpillantja az általa kreált migránst.  

 

2016. szeptember 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Támogatjuk Márki-Zay Pétert!

„A Magyar Mozgalom partnere kíván lenni azoknak a magyarországi erőknek, amelyekkel közösen elérhetjük, hogy valóban minden >

Tovább

Az Édentől balra

Csak annyi erőm maradt még, hogy eldadogjam egy régi 1968 után írt esszém címét. Előtte is, >

Tovább

„Mikor megy már nyugdíjba?”

A „csaknem 15 éves pártelnöki munkájának” és a magyar közösségre tett hatásainak az értékelése még várat >

Tovább

Ki kellene lépni abból az értelmiségi buborékból

Néhányan kérdik tőlem, hogy miért nem írok például a VMSZ-ról. Miért? Azért, mert az többé nem >

Tovább

Az utolsó percig nem hittük, hogy ebből háború lesz

És most, amikor hazamegyek, fáj a szívem, mert nem azt a falut látom, ahonnan annak idején >

Tovább

„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”

A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, >

Tovább

Civilizációs válság

Megbicsaklott a társadalmi önbecsülés és méltóságérzet, megszűnt a szolidaritás. Lepusztult és barbarizálódott a közélet, elhatalmasodott a >

Tovább

„Tűnés, míg a Dunába nem lőlek benneteket!”

Amikor a hídhoz értünk, megköszönte a fuvart, kiszállt a kocsiból, de abban a pillanatban érkezett meg >

Tovább

„БОЛДОГ СЗУЛИНАПОТ МЕГКЕСВЕ КИВАН НЕНА”

Már eddig is, de hat hónap múlva – vagyis éppen a választások után, amikor a törvény >

Tovább

Végtelenül sajnálatos a szabadkai politikusok mosakodása

Remélem, hogy előzőleg legalább a sajtóból értesültek és gondosan áttanulmányozták Dragan kapitány több évtizedes „humanitárius” tevékenységét. >

Tovább

Dvostruka zavisnost medija na mađarskom jeziku

Mediji na mađarskom jeziku se nalaze u dvostruko zavisnom položaju, s jedne strane, zavise od novčane >

Tovább

Bekezdések az előválasztásról

Az első forduló 2. és 3. helyén végzett személyek próbáltak trükközni? Inkább aludjanak? Hát persze hogy >

Tovább