Ma Timót, Ferenc névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Lázadásra ítélve
Végel László
Ne felejtsük el, hogy Voltaire idézett mondata az európai kultúra alapértékei közé tartozik, nem árt felidézni manapság, amikor úgymond a migránsok ellenében az „európai értékekért” szállunk síkra. Aki ezt nem veszi tudomásul, nézzen a tükörbe, s megpillantja az általa kreált migránst. Végel László Közéleti naplójából:
Az utóbbi időben egyre több középkorú vagy fiatal vajdasági magyar értelmiségi vallomását olvasom a szorongásukról. Féltik családjuk egzisztenciáját, csupán azért mert kritikusan gondolkodnak. Amennyiben bajba jutnának, mit mondanak a gyerekeiknek? Bűntudatot éreznének majd azért, amiért nem hunyászkodtak meg? Eddig ugyanis legtöbb ismerősöm, a gyerek jövője miatt alázkodott meg a hatalom előtt. Vagy abban reménykednek, hogy gyerekeik egy napon büszkék lesznek rájuk? Nem tudom! Már az sem világos, kinek kell bűntudatot érezni, hiszen épp mostanság derül ki, hogy vezeklés helyett új arcot öltenek azok, akiknek bűntudatot kellene gyakorolniuk. A sírkertekben sorakoznak a Horvátországban elesett kiskatonák sírjai, melyekre nem helyezik el a kegyelet virágait a mai hatalom képviselői. Bizony, bizony, nem csak a srebrenicai áldozatok emléke előtt kellene fejet hajtani. Lehetséges-e, hogy néhány igaz istenhívó fejében megvillan a gondolat, miszerint a Nagy Exodussal az Isten büntet bennünket, mert a dicső koalícióval elárultuk az elárvult sírokat. Nem tudom, mire gondolnak fohászkodás közben. Gondolataimban azonban megfordul, hogy az elárvult sírok lelkileg nyomasztók és távozásra késztetők. Az újabb félelmek és szorongások hallatán keserűen bizonygatom magamnak: lehet, hogy a félelem beismerése a félelem legyűrésének kezdete… mégsem így képzeltem el a jövőt. Érthető okokból rokonszenvezek minden áldozattal, hiszen átéltem ezeket a helyzeteket, ugyanakkor azokat is értem, akiket ez nem érint, könnyen kötnek koalíciót, mert Milošević idejében az állami jászol mellett kérődztek. Sorsom másként alakult, mint az övék, tehát másként tekintek a dicsőséges koalícióra. 1992 decemberében az Újvidéki Televízióban felolvasták a nevem, persona non grata lettem, az utcára kerültem, pusztán azért mert másként gondolkodtam. Az akkori hatalmi struktúra módszere volt a fekete listaállítás. Bevonultam a dolgozószobámba, a könyvek közé menekültem és írtam a naplójegyzeteimet. Most került éppen a kezembe akkori jegyzetem a vajdasági magyar polgármesterek topolyai báljáról (Wittgenstein szövőszéke). Emlékszem az újságban megjelent fotókra, az ünnepi öltönyökre, a polgármesternék toalettjére… Groteszk helyzet, Hrabal tollára való, nem tudnám megírni, mert még túlságosan fáj a hatalom kegyetlen fricskája. A zavaros időkben nehéz távolságtartónak maradni. Vészhelyzetben pontosan tudtam hol a helyem, de a jelenlegi megkocsonyásodott évtizedekben, a perspektíva is bekocsonyásodik. Újra meg újra eszembe jut Bibó István ismert, a demokratikus magyar ellenzék részére morális ösztönzést nyújtó mondata, miszerint demokratának lenni, annyi, mint nem félni. Idéztem akkor, azután 2000 után is, gondolva, hogy végre demokraták lehetünk. Idézem most is, amikor kínoz a gondolat, hogy szorongásunk közepette miért nem lehetünk demokraták. Félünk a globalizmustól ahelyett, hogy felkészülten lépnénk elébe; félünk a migránsoktól, bár ezt a félelmet azok a politikusok terjesztik, akiknek időben kellett volna felemelniük a szavukat a migrációt generáló erők ellen; félünk éjszaka kilépni az utcára, amit rossz néven vesznek azon politikusok, akik a város utcáit és tereit leginkbb a luxusautókból szemlélik; féltjük a kultúránkat az „idegenektől”, de nem akarjuk beismerni, hogy a legócskább giccs kedvéért mi hagytuk cserben azt; féltjük az egészségünket, ám azok intenek le bennünket, akiket soha sem láttam az orvosi rendelő folyosóján várakozni. A napi politika katakombáiban történő leszámolások idején a globális félelem a kicsiny, törékeny, gyorsan fogyatkozó kisebbségi közösségben hatványozott erővel rombol. Abban bíztam, hogy a fogyatkozás, az elvándorlás drámája és döbbenete körünkben nagyobb megértést és szolidaritást szül. Nem! Bekövetkezett, amire már 2009-ben figyelmeztettem egy zentai tanácskozáson, amelyen jelentős létszámban voltak jelen a VMSZ aktivistái. Közmegegyezésre, párbeszédre, a különbségek tiszteletére, a sokszínűséget megőrző egységre apelláltam. Voltaire-t idéztem. „Egyetlen szavával sem értek egyet”, mondta vitapartnerének, „de az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa.” A birtokomban levő hangfelvétel tanúsága szerint a jelenlevők lelkesen tapsoltak. Talán ez volt a leghangosabb taps azon a tanácskozáson. Szeretném látni mostanság azoknak az arcát. Vajon mit érezhetnek most? Megtettek-e minden azért, hogy a más véleményen levők szabadon, vagyis büntetlenül kifejtsék a véleményüket? Ne felejtsük el, hogy Voltaire idézett mondata az európai kultúra alapértékei közé tartozik, nem árt felidézni manapság, amikor úgymond a migránsok ellenében az „európai értékekért” szállunk síkra. Aki ezt nem veszi tudomásul, nézzen a tükörbe, s megpillantja az általa kreált migránst.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mi vár Amerikára?
Az elnöki beavatáson feltűnően nagy számban jelent meg a milliárdos elit. Timothy Snyder azt is kimutatta, >
Végstádiumban a Vučić-Dačić-Pásztor-hatalom!
A Magyar Szó nem (vagy csak az online felületen) tájékoztat a tüntetésekről és azok társadalomváltoztatási és >
“Összeesküvés Amerika ellen”
Szerencsére, (akkor) Amerika nem vállalta az izolacionista politikát. Trump sok kijelentésében felismerhető a lindberghi szótár. Képes >
Bizalmi válságban
A külső ellenség felidézésével Vučić nyilván a tüntetések beszüntetését helyezi kilátásba, csak az a kérdés, hogy >
A globális dráma
"Tegyük Amerikát újra naggyá!", harsogja Trump és a demokratikus tömeg lelkesen üdvözli. Ugyanezt vallja Putyin és >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >