2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Jelentkezés

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Mindenki rögtön megjegyezte, hogy ismerve a vajdasági állapotokat kinevezésemre semmi esélyt nem lát, hiszen mind a szerb, mind a magyar kormány és a velük nagyon szoros kapcsolatban álló hatalmi vajdasági párt, akiktől a Magyar Szó pénzelése függ, csakis az elkötelezett, szervilis újságírásban érdekelt. Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Most már, azt hiszem, elmondhatom.

Amikor augusztus 29-én, a Mohácsi csata és II. Lajos király halálának évfordulóján a Magyar Szó napilapban megjelent a főszerkesztő tisztségének betöltésére vonatkozó pályázat, úgy döntöttem, hogy jelentkezem.

Meggyőződtem arról, hogy minden kért feltételnek eleget teszek, és nekiláttam a legfontosabb pályázati dokumentum kidolgozásának: a Magyar Szó napilap munka-, és fejlesztési terv javaslatának a megírásához.

Tíz napon keresztül szinte csak ezen gondolkodtam, ezzel foglalkoztam, végül megszületett egy kilenc oldalas tömör terv. Lényegében a programom, aminek megvalósítása a Lap munka- és fejlesztési terve.

Ebben mindjárt a legelején kifejtettem, hogyan képzelem el a Lap és a politika közötti viszonyt, hiszen minden főszerkesztői program legérzékenyebb kérdése a politikához való viszonyulása, ami egyúttal meghatározza a Lap vezetésének irányvételét és jövőjét. Legfontosabbnak véltem tehát, világosan és pontosan meghatározni, megfogalmazni a szerkesztéspolitika irányelveit. Kifejtettem, hogy a Magyar Szó alapvető feladata az, hogy ne politizáljon, hanem tájékoztasson, ahol az újságíró felülkerekedik esetleges politikai elkötelezettségén, a szakmai és jogszabályi környezetnek maradéktalanul megfelelve, tárgyilagosan, körültekintően, kiegyensúlyozottan tájékoztat a társadalmat érintő eseményekről.

Fontosnak tartottam kiemelni, hogy Magyar Szó, mint egyetlen magyar közszolgálati napilap, a fenti elveknek megfelelően tudósít, tájékoztat, mérlegel, beszámol az eseményekről, miközben szelektál és elemzi azokat a történéseket, amelyekre a közvélemény igényt tart.  Nem foglal állást a különböző pártok, vagy pártokhoz kötődő személyiségek megnyilatkozásai kapcsán. Nem áll egyetlen politikai párt vagy csoport szolgálatában, még akkor sem, ha magasabb eszmékre és értékekre hivatkozva – például a nemzetpolitikára – ez indokoltnak is tűnne. Emlékeztettem arra, hogy az újonnan megalakult, első vajdasági magyar érdekszervezet, a történelmi VMDK is megalakulása után természetesnek vette, hogy a Magyar Szó szekértolóvá válik, netalán a VMDK lapja lesz, amit a Magyar Szó akkori vezetése nyíltan és világosan elutasított és azt közölte a VMDK vezetésével. Egy közéleti napilapnak sokkal szélesebb feladatoknak és igényeknek kell eleget tennie mint egy pártlapnak.

 

„Egy párthoz való kötődésnek, különösen ha a lap politikai propagandát is kifejt, mindig súlyos következményei vannak: azok az olvasók, akik nem osztják annak a pártnak a véleményét és már eleve elutasítják az idejét múlt pártpropaganda sajtó-megnyilvánulást elhagyják a Lapot. Vagy csendben, vagy tiltakozással. Mindezek után a potenciális olvasók száma legfeljebb annyi lehet, amennyien egyetértenek azzal a politikai párttal, vagy irányvétellel, amelynek szekerét tolja a lap. S ez soha sem a potenciális olvasók többsége” – állapítottam meg.

Kifejtettem, hogy a Magyar Szónak gondolnia kell a teljes vajdasági magyarság tájékoztatási igényeire. Léteznek megfogalmazott, vagy könnyen megfogalmazható, a vajdasági magyarság minden pártideológia fölött álló érdekei, éppen ezért úgy vélem, hogy napilapunk sokat tehetne a politikai pártok és csoportok közötti minimális konszenzus megteremtése érdekében és leírtam meggyőződésemet, hogy az előbbi álláspontommal összhangban működtetett szerkesztőség, egy jól átgondolt szerkesztéspolitikai stratégia támogatásával képes lenne arra, hogy megtartsa, sőt gyarapítsa az olvasótáborát.

Programomban hangsúlyt fektettem a nyitás szükségességére: „Mindenkire szükség van, minden olvasóra és minden szerzőre, mindazok szakértelmére, akik tudásukkal, műveltségükkel, íráskészségükkel, rátermettségükkel javíthatják a Lap színvonalát. A vajdasági magyarságnak szüksége van mindenkire, minden jóhiszemű emberre, politikusra, közéleti munkásra, újságíróra, szerkesztőre, mindenkire, aki tehet a vajdasági magyarság alapvető céljainak eléréséért. Meggyőződésem, hogy valamennyi vajdasági párt és szervezet, a politikusaink, közéleti személyiségeink is alapvetően a vajdasági emberek helyzetének javulása érdekében cselekszenek. Csak hiúságból, gyarlóságból, sértődöttségből és egyéb kicsinyes okok miatt nem ismerik be, nem vállalják munkájuk azon vadhajtásait, amelyek nem szolgálják a közös célt. A közéleti nézeteltérések és viták bonyolódhatnának akár a  széles olvasói és társadalmi közösség, a vajdasági magyarság előtt? Miért ne folyhatna ez a Magyar Szó hasábjain is, amennyiben a eleget tesznek vitakultúránk alapvető követelményeinek? Rágalmazások, pocskondiázás, névtelenségbe burkolódzó sárdobálás, azok az írások, irományok, amelyek sértik a személyiségi jogokat, emberi méltóságot – ezektől a szerkesztőségnek el kell zárkóznia, legyen az nyomtatott vagy elektronikus sajtó. Meggyőződésem, hogy sokan szívesen kivennék részüket a közösségünket érintő vitákban, kulturált módon, vállalva a nevüket, a legjobb szándéktól vezérelve, hogy ily módon is segítsék a közéletünket irányító politikusokat annak felismerésében, hogy mi az, ami foglalkoztatja a vajdasági magyarokat és milyen irányban kereshetők a megoldások.” –fogalmaztam meg.

A jelenlegi kétségbeejtő példányszám tudatában külön foglalkoztam mivel lehetne visszahódítani az elvesztett olvasókat, visszaszerezni a Lap tekintélyét és gyarapítani a példányszámot. Az alapelveket a programban is leírtam, de mivel – mint írtam – napokon keresztül ezzel a kérdéssel foglalkoztam számos ötlet, eljárás, általános és rovatokra bontott terv jutott eszembe, amelyeket magamnak fel is jegyeztem, arra az esetre, ha netalán olyan helyzetbe kerülök, hogy ezeket meg is tudnám valósítani.

Mivel a Magyar Szó szerves része az online újság, amiben nincs gyakorlatom és csak elvben ismerem a szabályokat, lehetőségeket, megkértem egy szakembert, aki reám való tekintettel nagy lelkesedéssel kidolgozott egy külön tervet, amit ezúton is külön köszönök! A terv lényeges elemeit feltüntettem a programomban illetve a Lap fejlesztési tervében.

Jelentős feladatként fogalmaztam meg az újvidéki szerkesztőség felerősítését, azt is, hogy a Magyar Szó székháza fontosabb szerepet vállaljon az újvidéki magyarság (azok számára, akik itt élnek, akik itt tanulnak, itt tartózkodnak, vagy ide látogatnak) közösség-összetartó törekvéseiben, és az újságíró utánpótlás nevelését, hiszen ötven éven keresztül a Magyar Szó a vajdasági magyar újságírás iskolája volt. Tervszerűen és következetesen vett fel kezdőket, akik az újvidéki szerkesztőségben, napi munkán keresztül, képzett és tapasztalt munkatársak felügyelete mellett tanulták a szakmát. Az utánpótlás nevelésre nem csak a Magyar Szó, hanem a vajdasági magyar újságírás szempontjából is nagy szükség van,

Szándékomat, hogy jelentkezni fogok a pályázaton csak szűk körben osztottam meg. Csodálkoztam egy kicsit, hogy ezzel nem okoztam meglepetést, hiszen, akik ismernek tudják, hogy régi vágyam visszatérni Vajdaságba és ha visszatérek olyan munkát végezzek, amihez értek.

„A kilencvenes években Slapajtól a főszerkesztőig írtam egy kiadványnak szánt terjedelmes összefoglalót a Magyar Szóban eltöltött időszakomról (ebből jelentek meg folytatásban részletek a Kilátó c. mellékletben). Az írásomat a következő mondattal zártam: Eljön az idő, amikor vissza kell térni.

Úgy ítélem meg, hogy eljött az idő. Eljött az idő, hogy képzettségemet, tudásomat, tapasztalatomat a Lap iránti elkötelezettségemet, kapcsolati tőkémet a nagy múltú Magyar Szó szolgálatába állítsam” – írtam le végezetül jelentkezésemben.

Ma amikor ezeket a sorokat írom szeptember 11. mutat a kalendárium. Az újkori világtörténelem egyik legtragikusabb eseményének az évfordulója. Itt van előttem a teljes jelentkezési anyag, aláírva, átadásra készen. Úgy terveztem, hogy hétfőn, a jelentkezési határidőn belül személyesen adom át Újvidéken a Magyar Szó Lapkiadó Kft-ben.

A finisben, az utóbbi néhány napban, szándékomat szélesebb körben is megosztottam. Ez már lesújtó eredményt hozott: mindenki rögtön megjegyezte, hogy ismerve a vajdasági állapotokat kinevezésemre semmi esélyt nem lát, hiszen mind a szerb, mind a magyar kormány és a velük nagyon szoros kapcsolatban álló hatalmi vajdasági párt, akiktől a Magyar Szó pénzelése függ, csakis az elkötelezett, szervilis újságírásban érdekelt. És anélkül, hogy konzultáltam volna az Alapítóval és a szerkesztőséggel (kérdés ugyanis, hogy a szerkesztőség tagjai magukénak éreznék-e a programomat, ha anyagi, egzisztenciális bizonytalanságként értelmezik, nyilván nem) a jelentkezésemnek semmi értelme és csak magamat járatnám le, mert az egész történetben az emocionális elem nálam felülkerekedett a racionálison.

Tehát: nem jött el az idő. A Magyar Szó ablak becsukva. Ad acta.

Egyébként is a Mohácsi vész rossz ómen...

2016. szeptember 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább