2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nyitott kapuk döngetése

Végel László
Végel László

Nagy kérdés, folytatja az ismert történész, hogy meddig lehet a történelmi végpusztuláshoz vezető úton maradni. Végel László Közéleti naplójából:

 

Nyitott kapuk döngetése
Néhány héttel ezelőtt azon töprengtem, hogy a szerb és a horvát politikusok viszonya elég szeszélyes, hol ölelkeznek, hol meg egymás torkának esnek. Nem olyan régi a kép, amikor Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök bokrétával galoppozott a két országot összekötő hídon Kolinda Grabar-Kitanović elé. Most éppen mosolyszünet van érvényben. Ez azt jelenti, hogy az állapotok tisztázatlanok. Szerbiának az utóbbi időben ijesztőn romlott a kapcsolata Boszniával, Horvátországgal pedig mélyponton van. Az Informer nevű kormányhű bulvárlap (mekkora szerbiai paradoxon: kormánypárti bulvárlap!) első oldalán öles betűk hirdetik: „Horvátország pánikban - Szerbia háborúra készül”. Olvasom Latinka Perović nyilatkozatát, amit a Szabad Európa Rádiónak adott, amelyben lehangoló képet fest a jelenlegi Szerbiáról. Szerinte az ország fokozatosan visszatér a szívós népies hagyománnyal rendelkező egypártrendszerhez, ami pedig ellehetetleníti a további modernizációt, az EU-csatlakozást pedig illuzórikussá teszi. Nagy kérdés, folytatja az ismert történész, hogy meddig lehet a történelmi végpusztuláshoz vezető úton maradni. Szóba hozza azt is, hogy egyre többen követelik Milošević rehabilitációját. Miféle rehabilitációról lehet szó, merül fel bennem a dilemma. Szerintem, rehabilitálni csak azt lehet, akit elítéltek. Vajon a szerbiai parlement egyértelműen elítélte Slobodan Miloševićet és azt a politikát, amelyet folytatott? Nem! Vajon, az immár közel tíz éve hatalmon levő Szerbiai Szocialista Párt kongresszusi határozatban elítélte-e azt a politikát? Nem! Vajon a Szerb Haladó Párt kongresszusi határozatban elítélte-e Slobodan Milošević politikáját? Nem! Ezek szerint arról van szó, hogy a rehabilitációt követelő egyének nyitott kapukat döngetnek.
Végel László

Néhány héttel ezelőtt azon töprengtem, hogy a szerb és a horvát politikusok viszonya elég szeszélyes, hol ölelkeznek, hol meg egymás torkának esnek. Nem olyan régi a kép, amikor Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök bokrétával galoppozott a két országot összekötő hídon Kolinda Grabar-Kitanović elé. Most éppen mosolyszünet van érvényben. Ez azt jelenti, hogy az állapotok tisztázatlanok. Szerbiának az utóbbi időben ijesztőn romlott a kapcsolata Boszniával, Horvátországgal pedig mélyponton van. Az Informer nevű kormányhű bulvárlap (mekkora szerbiai paradoxon: kormánypárti bulvárlap!) első oldalán öles betűk hirdetik: „Horvátország pánikban - Szerbia háborúra készül”. Olvasom Latinka Perović nyilatkozatát, amit a Szabad Európa Rádiónak adott, amelyben lehangoló képet fest a jelenlegi Szerbiáról. Szerinte az ország fokozatosan visszatér a szívós népies hagyománnyal rendelkező egypártrendszerhez, ami pedig ellehetetleníti a további modernizációt, az EU-csatlakozást pedig illuzórikussá teszi. Nagy kérdés, folytatja az ismert történész, hogy meddig lehet a történelmi végpusztuláshoz vezető úton maradni. Szóba hozza azt is, hogy egyre többen követelik Milošević rehabilitációját. Miféle rehabilitációról lehet szó, merül fel bennem a dilemma. Szerintem, rehabilitálni csak azt lehet, akit elítéltek. Vajon a szerbiai parlement egyértelműen elítélte Slobodan Miloševićet és azt a politikát, amelyet folytatott? Nem! Vajon, az immár közel tíz éve hatalmon levő Szerbiai Szocialista Párt kongresszusi határozatban elítélte-e azt a politikát? Nem! Vajon a Szerb Haladó Párt kongresszusi határozatban elítélte-e Slobodan Milošević politikáját? Nem! Ezek szerint arról van szó, hogy a rehabilitációt követelő egyének nyitott kapukat döngetnek.

 

 

2016. augusztus 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább