Ma Petra, örs névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Nehéz idők
J. Garai Béla
„Még véletlenül sem szabad a szerkesztőségekre bízni, hogy felelőtlenül belekotyogjanak olyan fontos ügyekbe, mint a főszerkesztő megválasztása. Akit majd a kollektív bölcsesség birtokában az MNT nevez ki a maga (egypárti) politikai meggyőződése szerint.” J. Garai Béla (Vajdaság Ma):
Az idők változnak, az viszont állandó jellemzője mindenkori hatalmi főkorifeusainknak, hogy viszolyognak a bírálattól. A bírálat, főleg a sajtóban megjelenő kritika mögött, mindig valamilyen ellenséges fondorlatot gyanítanak, amellyel megkérdőjelezik áldozatos munkájukat, a hőn szeretett közösségünk, a nemzet vagy a szocializmus (mikor melyik) érdekében kifejtett embert próbáló erőfeszítéseiket, és ezzel csorbítják tekintélyüket, végeredményben pedig aláássák hatalmukat.
Hogy miként lehet elejét venni az ilyen kockázatoknak? Úgy, hogy biztos kezekbe helyezzük a médiát. És semmit se engedünk át a véletlennek.
Aligha lehet elvitatni, hogy jórészt most is a kritikus hangvételtől való ódzkodás és az effajta óvatoskodás áll az MNT-nak a médiával kapcsolatos legújabb intézkedése mögött. Amögött a szerencsétlen múlt heti döntés mögött, amellyel megvonta a Magyar Szó és a Hét Nap újságíróitól a főszerkesztő-választásba való beleszólás jogát - mit sem törődve az érintettek és a közvélemény jelentős részének tiltakozásával. Azt a jogot, amit még az átkos komcsi időkből örököltünk, s amit most a buzgó MNT-tanácsnokok a „nehéz időkre” hivatkozva egyszerűen sutba vágtak.
Olvasom ugyanis Hajnal Jenő elnök érvelését, hogy „olyan időket élünk, amikor nagy szükség van a belső ellentétek elsimítására, de ennek ellenkezőjét tapasztaljuk”. Meg hogy „ebben a helyzetben lehetetlen szót érteni, nehéz meghallgatni egymás érveit”. Ha jól értem az elnök urat, akkor ez azt jelenti, hogy ilyen (nehéz) időkben meg kell zabolázni a sajtót, mert akkor könnyebb lesz szót érteni és elsimítani az ellentéteket? Ergo, még véletlenül sem szabad a szerkesztőségekre bízni, hogy felelőtlenül belekotyogjanak olyan fontos ügyekbe, mint a főszerkesztő megválasztása. Akit majd a kollektív bölcsesség birtokában az MNT nevez ki a maga (egypárti) politikai meggyőződése szerint.
De azt már egyáltalán nem értem, hogy miért is élünk ilyen különös időket, hogy pont a média megregulázásában kell keresni a kiutat? Talán csak nem azért, mert újabb politikai erők léptek színre a mi kis tulipános virágoskertünkben? És netán ők is helyet követelnek maguknak a nap alatt, azaz a lapok hasábjain? Vagy arra a körülményre célzott az MNT elnöke, hogy a Magyar Ház előtt zúgolódó zsurnaliszták és szimpatizánsok tömege hangoskodott az ülés idején, azt követelve, hogy vegyék le napirendről az erősen kifogásolt módosításokat? Akkora lármát csapva, hogy tiltakozásukkal olykor még az ülés menetét is megzavarták, amint arról a tanácstagok is beszámoltak. Ez tényleg nehéz időket sejtett, de hát ebbe a helyzetbe maga az MNT kormányozta bele magát.
Meglepetéssel olvastam nagyra becsült kollegám, Dudás Károly érvelését is, aki szerint „korábban sem a szerkesztőség választotta meg a főszerkesztőt”. Tegyük fel, hogy igaza van Dudásnak, merthogy a kinevezés tényleg mindig is az alapító joga volt, és a szerkesztőség csak véleményezte a jelölteket. Ám szerény véleményem szerint akkor sem lett volna ildomos hozzányúlni ehhez a „szerzett joghoz”, ha az MNT tényleg komolyan gondolja, hogy a tárgyilagos tájékoztatásért száll síkra. És bizonyítani szeretné, hogy most már más időket élünk, mint amikor a „komitét” erőltette rá a kiválasztott pártkádert egy-egy szerkesztőségre. Mit ért el az MNT a vitatott intézkedéssel azon kívül, hogy maga ellen hangolta az újságírókat és mindazokat, akik megvetéssel utasítják el a manipulált tájékoztatást? Már csak azért is, mert méla undort vált ki belőlük a közszolgálatinak csúfolt és hasonlóképpen gleichschaltolt szerb média A. Vučićot dicsőítő stréberkedése.
Mellesleg kíváncsi lennék, hogy ugyan kinek a fejéből pattant ki ez a „forradalmi” ötlet, hogy ilyen ravaszdi módon, a főszerkesztő-választásba való beleszólás korlátozásával próbálják megszelídíteni a renitens zsurnalisztákat? Még sokra fogja vinni a hatalmi hierarchiában.
Különben Dudásnak a fenti állítása csak részben igaz, mert igenis volt rá példa a múltban, hogy a szerkesztőség sikeresen élt ezzel a jogkörrel. Elfelejtette volna tisztelt kollégám, hogy a joghurtforradalmat követően éppen e két érintett újságírói kollektíva milyen kemény harcot vívott a hatalmi önkény és Milošević vajdasági helytartójának, Radoman Božovićnak a mesterkedése ellen, hogy rezsimhű főszerkesztőt ültessen a nyakukba? Kiállásukkal elismerést szerezve maguknak a demokratikusan gondolkodók körében határon innen és határon túl.
Jómagam még élénken emlékezem arra a szívós küzdelemre, amit például napilapunk munkatársai folytattak a „komitétből” kivezényelt, főszerkesztőnek kijelölt magyar pártkáder ellen, szembeszállva azzal a próbálkozásával, még szinte fizikai értelemben is, hogy a neve főszerkesztőként bekerüljön a lap impresszumába. Még a nyomdagép megindítását is megakadályoztuk, hogy meghiúsítsuk szándékát! És sikerült végül érvényt szereznünk statútumba foglalt jogunknak, így maradt meg a Magyar Szó a „demokratikus közvélemény” lapja, és nem hódolt be a háborús politikát folytató Milošević-rezsimnek, mint a többségi lapok csaknem mindegyike.
Hiteltelennek tartom Paskó Csaba tanácstagnak azt az indoklását is a szerkesztőségi dolgozók jogainak megnyirbálása kapcsán, hogy „nem hisz a független napilapokban, külföldön is különböző beállítottságú napilapok közül válogathat az olvasó”, amint a tudósításban olvasom. A sokoldalúságáról ismert és különös módon tájékoztatási kérdésekben is meglepően verzírozott lelkészünk csak éppen arról feledkezik meg, hogy ebben a mi kis közösségünkben napilapból például csak egyetlen egy van, s az nem szegődhet egy párt, egyfajta politika szolgálatába, hanem az egész közösséget kell szolgálnia, minden szegmensével együtt. Talán a Hitélet példája lebeghetett a szeme előtt, ott tényleg nincs helye a pluralizmusnak.
Az ilyen fentről jövő, a felelőtlen sajtómunkásoknak szánt kioktatások különben is a régi elvtársi korszakra emlékeztetnek, amikor szintén nem volt illendő túlzásba vinni a kritikus hangot.
Hadd idézzek fel egy jellemző, ugyancsak a főszerkesztő-választással kapcsolatos esetet, adalékként a mostani vitákhoz.
Valamikor a hetvenes években „fent”, vagyis az alapító Szocialista Szövetségben elhatározták, hogy újabb négy évvel meghosszabbítják napilapunk párthű, példásan vonalas főszerkesztőjének megbízatását, akinek a munkájával a Párt nagyon meg volt elégedve, a kollektíva és vélhetően az olvasók nagy többsége viszont nem annyira. A munkaközösségnek csupán rá kellett volna bólintania a mandátum meghosszabbítására vonatkozó hivatalos döntésre, a látszatdemokrácia szabályai szerint kézfelemeléssel, vagyis nyilvános szavazással a munkaközösségi ülésen. Csakhogy már akkor is akadtak olyan megátalkodott rebellisek, akik nem támogatták a fentről sugallt megoldásokat. Ezért azzal a fifikás javaslattal rukkoltak elő, hogy titkos szavazással döntsön a kollektíva, arra spekulálva, hogy a dolgozók így állásuk kockáztatása nélkül is nemmel szavazhatnak.
Lett is erre akkora ribillió a tartományi pártbizottságban, hogy sürgős intervencióra azonnal odaküldték a sajtóügyekkel megbízott magyar elvtársnőt. Ő be is hívatta a javaslat előterjesztőit, és kemény figyelmeztetésben részesítette őket, hogy mekkora veszélynek tehetik ki az önigazgatói társadalmat. Majd rövid, de velős ideológiai eligazítást tartott nekik arról, hogy amit ők akarnak, mármint a titkos szavazást, az nem más, mint a halálra ítélt Nyugat reakciós polgári demokráciája… Nálunk viszont a haladó szocialista demokráciát ápoljuk, ezért kell nyilvánosan szavaznunk.
Így kapott egykori főszerkesztőnk újabb négyévi megbízatást arra, hogy irányításával napilapunk tovább erősítse a szocialista önigazgatást és az egyenrangú nemzetek és nemzetiségek közötti testvériséget.
Ha az eredményre gondolok, akkor mi mást mondhat az ember, mint hogy kár volt a gőzért…
Következő cikk: A túlélők éneke
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mi lett volna Petőfivel...
Ez jutott ezembe a magányos tóparti padon, amikor elővettem Vajda János verseit. Egészen megdöbbentő Svájcban olvasni >
(Utolsó) esély a váltásra?
A magyar közösség számára és a választások demokratikussága szempontjából rendkívül fontos lenne a tárgyilagos tájékoztatás biztosítása. >
Az erőszak fúgái a senkiföldjén
Végel László áprilisi Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia-i székfoglalóján ismét Sinkó Ervint idézte fel, a jugoszláv, >
Értelmiségi „lakoma” Óbecsén
Az esemény hiányossága az is, hogy mindennemű összegzés, közlemény vagy állásfoglalás nélkül ért véget. Úgy tűnik, >
Az elfüggönyözött valóság
Nagyon sajnálom, hogy a VMSZ képviselői a szerbiai parlamentben nem szólaltak fel erélyesebben a jelenlegi szerbiai >
A „pásztori döbbenet” kritikátlan terjesztése
A vajdasági nemzeti kisebbségek számára „Presevo-völgy is intő jel lehet azzal kapcsolatban, hogy – törvénnyel vagy >
„A titkárnak fogalma sincs”, de az elnöknek se! (2.)
Szakállasnak és Nyilasnak az államapparátusban és a Vajdasági Magyar Jogász Egyletben (VMJE) betöltött tisztségével kapcsolatban az >
„Ne követeljétek a jogaitokat, elég, hogy nem gyilkolunk benneteket”
Kamberi nyilatkozatairól – a helyi sajtó mellett – beszámolt a Beta hírügynökség, az N1 televízió, a >
Veszélyben az oktatás és a művelődés (is)!
Az oktatásért felelős MNT (VMSZ-es) tisztségviselőinek tevékenysége az oktatás területén többnyire a magyarországi adófizetők pénzéből befolyt >
„A titkárnak fogalma sincs”!
„A titkárnak fogalma sincs”, hogy mit írt alá, az államtitkár azt üzeni a tanároknak, hogy „ne >
A magyarok pisszenni sem mernek
Ha az orosz csapatok maradtak volna Magyarországon is, akkor nyilván nem Orbán Viktor lenne az ország >
A magyar közösség lemarad az oktatásban!
A magyarok a középiskolai végzettség tekintetében azonban 3,7 százalékkal, a felsőfokú végzettség szempontjából pedig már 10,7 >