2019. augusztus 18. vasárnap
Ma Ilona, Rajnald névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Prostikat a menekülteknek? – újabb rasszista kötet a Hit Gyülekezetétől

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

És különösen ajánljuk a könyvet az ATV műsorvezetőinek, az odajáró, úgymond baloldali, liberális, jogvédő stb. politikusoknak, szakértőknek, értelmiségieknek – lássák, mihez asszisztálnak. Szerbhorváth György (Átlátszó):

Jó könyv ez – egyben elolvashatjuk az összes konteót a menekültválság kapcsán. Tabuk és tények, hirdetik, de inkább állíthatjuk: tendenciózus módon egymás mellé válogatott adatok, nyakatekert értelmezések, és a szerző tudatos karrierépítése.

Udo Ulfkotte: A menekültipar. Budapest, Patmos Records, 2016, 267 oldal, 3790 Ft

Ulfkotte előző kötetéről, a Megvásárolt újságírók címűről jó egy éve írt itt Papp László Tamás. Szerzőnk szétcincálta a kötetet, sőt, a kiadó kapcsán leírta, hogy az miképpen kapcsolódik a Hit Gyülekezetéhez, s így az ATV-hez. Amely újabban egyre inkább menekültellenes hangokat penget. Már e könyv kapcsán is felmerült, miért nem egy szélsőjobboldali kiadó futtatja?

Ulfkotte újabb könyve magyar kiadásának végén ott az előző, a Megvásárolt újságírók reklámja. És láss csodát, Fritz Tamás és Bayer Zsolt hódoló ajánlómondatai mellett harmadikként éppen az Átlátszó blogjából ragadnak ki egy idézetet – persze úgy, mintha ez pozitív kritika lenne.

Ehhez képest beszél folyton a német szerző különféle manipulációkról, aki saját bevallása szerint nyugatnémet hírszerző volt, majd lett úgy korrupt újságíró, hogy aztán leleplezze a korrupt újságírókat. A róluk írt könyvének alcíme önmagáért beszél: Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját? A kérdés eleve eldöntetett: nem azt kell bizonyítani, hogy ezek irányítják, hanem már csak azt, hogy hogyan.

Ez a csapásirány, a nyomában érkező siker egyes körökben, a hírhedtség, a hírnév, na meg – gondolom – némi pénz, annyira megtetszett Ulfkottének, hogy A menekültipar alcíme is így kérdez: Hogyan profitálnak politikusok, újságírók és civilszervezetek a menekülthullámból?

Nem kétséges, hogy számos politikusnak, újságírónak, szakértőnek („…”-ben), civilnek hozott pluszmunkát, fellépti lehetőséget  a menekültválság, vagy egyáltalán munkalehetőséget, mely munka után pénz is jár. Az sem igaz, hogy minden rendben van, hogy ne történnének óriási baklövések, ne folyna el pénz, de hogy itt profitról kellene rögtön beszélni, olyan, mintha azt mondanánk, az orvosok a betegekből, a tanárok meg a diákokból profitálnak, nem pedig dolgoznak (nahát, nem ingyen).

A csúsztatások sora tehát már a címben vagy a hátoldali, önéltető „fülszövegben” elkezdődik. Ám elöljáróban a szerző cselesen jár el: arra kéri az olvasókat, hogy „ne tüntessenek a menekültszállások előtt, mert a helyzetért mindenekelőtt a politika és a média a felelős” (és – tesszük hozzá mi – hagyjuk ugyebár az Iszlám Államot, vagy hogy miként hagyja a szószban főni az USA, a NATO Afganisztánt, Irakot, Szíriát stb.).

Azaz nem menekültellenes ő, sőt, bugyognak benne az érzelmek, ég benne a szolidaritás fátyla – de a gonosz politikusok, civilek és újságírók egyre csak gerjesztik a helyzetet, ők hívják a menekülteket Németországba, mert ez egy hatalmas biznisz nekik. Nagyobb, mint az egész német autóiparé, állítja.

A segítők számolatlanul szórják a pénzt a menekültekre, nyilván sikkasztanak is, az újságírók meg inkább holmi mezei pockok inváziójáról írnak (ez 2015. augusztus 22-én volt, ekkor döntött úgy, hogy utánanéz a dolognak), nem pedig arról, az országban milyen súlyos a helyzet, és hogyan viselkednek valójában a menekültek.

De már módszere is megér egy misét. Ulfkotte a kötetben vagy 800 hivatkozást ad meg, pár megjegyzésen kívül ez minden esetben egy linket jelent, azaz honlapokét: újságokét, rádiókét stb. Ám sehol a szakirodalom (legfeljebb kutatásokat ismertető újságcikkekről van szó). A tudományban persze ma már nyugodtan lehet csak honlapokat feltüntetni forrásként (hisz e lapok jó része már csak neten jelenik meg), de feltűnő, hogy a szerző mennyire nem akar magának a menekülthelyzetnek a globális vonatkozásaival foglalkozni.

Csak szőrmentén jegyzi meg, hány menekült van ma a világon (hatvanmillió), de azt nem teszi hozzá, hogy azok java nem Európában van vagy ide igyekszik, hanem Ázsiában és Afrikában marad, sőt, saját országán belül menekül.

Sejtelmesen csak annyit közöl: minden második menekült, aki Európa határain várakozik, Németországba igyekszik. Azzal sem foglalkozik továbbá, hogy a menekültekből miként válnak munkavállalók, az meg még kevésbé érdekli, hogy a menekültek miért menekülnek, mit éltek át, traumatizálódtak-e. Inkább folyik a szenzációhajhászás, aminek szerves része, hogy tabu témának nyilvánítja azt, amivel most ő foglalkozik, ti. hogy a „bevándorlás költségeiről” beszéljünk.

Ez nem csak azért nem igaz, mert ő maga beszél erről nagy csinnadratta közepette, hanem éppen az általa hivatkozott honlapok a bizonyítékok (más kérdés, mennyire tényszerűek). Különben meg hogy a menekültválságra mennyi megy el (és néha milyen rosszul), arról természetesen épp eleget olvashat az, aki követi a sajtót, vagy éppen a szakirodalmat. (Magyarországon többek közt ilyen folyóiratok a Migráció és Társadalom, a Magyar Rendészet, a Határrendészeti Tanulmányok vagy éppen a Katonai Biztonsági Hivatal Szakmai Szemléje.)

Mindenből csak a rosszat kapjuk ilyen-olyan, leellenőrizetlen hírek alapján, melyeket lokális újságok közölgettek le. Az író számára azonban döntő jelentőségűnek – ha már az előszóban is utal rá – egy német autópályarendőrnő levele bizonyul  (hogy nőről van szó, ő maga jelzi – alighanem nem véletlenül, egy rendőrnőnek talán inkább hiszünk, mint egy férfi rendőrnek…)

Amit direkt neki írt, biztonsága érdekében névtelenül. Szóval komoly bizonyíték ez, ahogyan a Tanúban az „egy komoly névtelen feljelentés”, mert géppel írták. Ráadásul más leveleket is kapott, de ezekből nem idéz. A rendőrnőét viszont egészben, 5 oldalon.

És nem az a gond, hogy ne lehetne ez hiteles levél, mely olyat állít, ami megtörtént. Hogy a menekültek, de az EU-n belül mozgó EU-s állampolgárok, nota bene akár magyar állampolgárok saját hazájukban is visszaélnek a segélyezési rendszerekkel, és sok minden más juttatással, régi ügy. Ez a levél, amely Ulfkotténak amolyan perdöntő bizonyíték, egyáltalán nem a menekültiparról szól, hanem nettó idegenellenes.

Szó esik itt cigány családokról: „ahol a gyerekeket már betörni küldik”, az asszonyok meg a szoknyáik alatt viszik tovább a „zsákmányt”, de ha elkapják őket, szabadon kell őket bocsátani, és olyan autókban élnek, „amelyek rosszabbak, mint a disznóólak”. A rendőrségen a cigány asszonyok szemtelenek és pimaszak, direkt meztelenre vetkőznek, elterelendő a figyelmet. Hamis román anyakönyvi kivonatokat hoznak, arra vesznek fel újabb segélyeket.

Ezt részletesen ecseteli a rendőrnő, találékonynak nevezve a cigányokat. Majd jöhet a többi balkáni cigány, így egy „szerb család”. Kétségkívül létező probléma ez, de hogy jön a menekültiparhoz?

De ez még mindig semmi, a komoly névtelen feljelentő szerint a cigányok „csak” meglopnak minket”, de eközben beszivárognak a közel-keleti vagy afrikai muszlimok. Ő még a Koránt is elolvasta, úgyhogy minden világos számára. Egy újabb bakugrással a nemi erőszaknál kötünk ki – mert volt már „nálunk” egy eset a menekültszállón, ahol egy bolgár férfi koszovóinak adta ki magát, majd megerőszakolt egy német nőt.

Plusz itt vannak a profi grúz tolvajok („eddig még nem találkoztam egy olyan grúzzal sem, akinek ne lett volna vaj a füle mögött”), meg a mongol bevándorlók, ők is csak lopni jöttek, és a parfümökre specializálódtak, amit aztán kiküldenek Mongóliába (?!).

A német újságírás fenegyerekének alapkoncepciója, hogy míg a klasszikus háborúkban a fegyver- és hadifelszerelés-gyártók profitálnak a legtöbbet, és ehhez az újságírók biztosítják a propagandát, addig most a (német) szociális és bevándorlóipar kaszál, szintén az újságírók segédletével, akik elhitetik az adófizetőkkel, hogy a pénzük jó helyre megy.

Az első fejezet címe is állítva kérdez: Hogyan gazdagodjunk meg a szegénységből? Miközben a német gyerekekre és hajléktalanokra nincs pénz, mondja, addig több ezermilliárdnyi euró folyik el a menekültekre, akik ráadásul kihasználják a szituációt, mindenfélét követelve, például klimatizált sportcsarnokot.

Ősi kastélyokban élhetnek – azokban mindent tönkretéve, a helyi lakosokat irritálva, sőt, terrorizálva –, mindenből a legjobbat kapják, a lefizetett újságírók egyes politikusok nyomában viszont arról cikkeznek, hogy csak jöjjenek a menekültek, mert szükség van a munkaerejükre. Hogy a riogatás se maradjon el „a hírszerzési specialistától”: jön majd a migránsszolidaritási adó.

És megismerhetjük a többi toposzt: az egészségügyiparnak busás hasznot hoz, hogy a bevándorlókat be kell oltani, gyógyszert kapnak. Eközben mindenféle betegséget terjesztenek, a tuberkolózist, a kanyarót, a tetűt – és ismét a gyógyszeripar, az orvosok járnak jól.

A Mocskos vécék, okostelefonok és pornóoldalak című alfejezetben hét oldalon, tömörítve kapjuk meg az összes közismert vádat: luxuslakásokat követelnek maguknak, de azokat lelakják; vécéiket az önkéntesek takarítják, míg ők mobiloznak. Miközben a falra kent szarukat pucolják a németek, ők infókat küldenek haza, illetve egymásnak, mire van joguk, milyen segélyeket kaphatnak, vagy hogy nem letartóztathatók.

Direkt nem akarnak németül megtanulni, hogy ügyüket elhúzzák a bíróságokon, a menekülthatóságoknál, a bevándorlási hivataloknál – ami meg direkt jó a fordítóknak. Ingyen wifit kapnak, de mit néznek leginkább? Hát pornót. Fifikus szerzőnk itt is zsebcselezik. A Salon.com egyik cikkére hivatkozik (ami meg az Alter.net-re), s eszerint az észak-afrikai és közel-keleti államokból érkező „új polgártársak” számára:

„A keresőszavak a következők: szex szamarakkal, disznókkal, kutyákkal, majmokkal és kecskékkel”. Mármost A Salon.com eleve nem éppen megbízható cikke ezt nem a menekültek kapcsán állítja, hanem Pakisztánról („Pakistan leads the way in porn searches for animals like pigs, donkeys, dogs, cats and snakes.”) Ennyit az egész könyv hitelességéről.

Ha már a pornónál tartottunk, Ulfkotte előbányászott egy falusi evangélikus lelkészt is, aki azt javasolta, hogy mivel a fiatal menekülteknek nyilvánvalóan szexuális igényeik is vannak, ezért prostituáltakat kellene biztosítani a számukra, és így a helyi nők sem lennének veszélyben. Hogy az egészből mi lett, arról már nem számol be – kavarásnak „ügyes”.

(Itt jegyezzük meg, amikor az ötvenes évek végétől tömegesen érkeztek vendégmunkások Németországba, akik a gyárak melletti barakktáborokban laktak, hétvégenként a hatóságok buszokkal szállították ki számukra a prostituáltakat, csak hogy be ne tegyék a lábukat a városba.)

Hogy az alaptémákat nehogy elfelejtsük, a szerző később is visszatér a toposzokhoz: a menekültek ürülékéhez, a megerőszakolásokhoz, a gengszterakadémiákra. Vagy a romániai Tandarei nevű falura, ahol két ilyen „főiskola” is működik, mármint tolvajiskola. S itt megint a cigányok témáját veszi elő, miszerint a faluban ilyen-olyan cikkek szerint már vagy száz villát építettek a brit segélyeket lenyúlók.

Hogy ennek mi köze az alaptémához? Semmi, de megerősíti az előítéleteket, és összeköti a menekülteket a cigányokkal, illetve e két csoportot a bűnözéssel, az erőszakkal, a kosszal, a fertőző betegségekkel.

Mint említettem, egy szempontból érdemes kezünkbe venni a könyvet: ahhoz, hogy azt a sok összehordott összeesküvés elméletet, amelyek honlapok százain burjánzanak, amelyeket nap mint nap hallunk az (állami) médiában, most csokorba kötve olvashassuk el pár órácska alatt.

És különösen ajánljuk a könyvet az ATV műsorvezetőinek, az odajáró, úgymond baloldali, liberális, jogvédő stb. politikusoknak, szakértőknek, értelmiségieknek – lássák, mihez asszisztálnak.

2016. június 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább

Hívd fel egy barátod

Az, hogy „A korrupció öl” (ez volt a Colectiv tűzesetet követő országos tüntetések és tiltakozások központi >

Tovább

Az új osztály és a múltgyalázás

A múltgyalázás az új kleptokapitalista osztály politikai terméke, az új osztály ezzel kompromittálja az egyébként is >

Tovább