Ma Tímea, Irma, Jakab, Fülöp névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Morál és annak hozadéka
Levél Dormán Lászlónak egy portré kapcsán
„Azóta már más az elképzelésünk igazságról, hitről, jelképekről. Nem is baj, hiszen minden megváltozik. Bennünk. Rajtunk kívül is.” Léphaft Pál (Magyar Szó):
Kedves Laci,
köszönöm, hogy fotód emlékeztet bennünket. Könnyen elfeledtük, hogy Keszég Károly remek portréját te készítetted. A tények, tőlünk függetlenek, vannak. Közel 20 éve nem támaszkodhatunk barátunk segítségére. Egyedül írásai állnak rendelkezésünkre és emlékeink, ha az ő mércéjét szeretnénk követni a jelen megítélésében. A morál nagy dolog, sokszor és sokan esküdtünk, és hivatkoztunk már rá. Tesszük ezt ma is nem különben. Mégis. Mintha haszontalan lenne, mert nem teremt a megélhetéshez fontos javakat, nem teremt egy lap kiadásához sem pénzt. Nem teremtett a kései Napló kiadásához sem, pedig, elsősorban Keszég Károly tartásának és irányításának köszönhetően, a lap morális ereje és megtartó szerepe megfizethetetlen volt. Lenne ma is. A tények arra is köteleznek bennünket, hogy megemlítsük, leírjuk: a Napló volt az első magánlap vidékünkön a titói-korszak után. Remény. Az igazságba vetett hitünk jelképe. Azóta már más az elképzelésünk igazságról, hitről, jelképekről. Nem is baj, hiszen minden megváltozik. Bennünk. Rajtunk kívül is. Örvendjünk, hogy volt. Így van mire emlékezni. Így össze tudjuk hasonlítani harmatos elképzeléseinket a szabad sajtóról, és azt, amit örököltünk, illetve ezt, amit azóta mi cselekedtünk. Semmi sem olyan, mint amilyen, és minden más, mint amilyennek látszik. A megmásíthatatlan tényekhez tartozik, ezért, amikor a Naplóról beszélünk írjuk le: a hetilapot Bódis Gábor és Németh Árpád hozta létre és adta ki csapatával 1990-től. A szerkesztőség tagja volt Keszég Károly is, aki a két alapító későbbi távozása után vette át, szerkesztette és adta ki saját csapatával a lapot 1997-ig. Sokan voltak, akik szerény, de őszinte hozzájárulásukkal itthon, otthon és a nagyvilágban önzetlenül támogatták a lapot. Az már sajtótörténeti vizsgálódás tárgyát képezné, hogy a Szabadkai Napló gondolatiságára támaszkodó, Szabadkán bejegyzett hetilap az emberpróbáló diktatúra alatt miként válik fokozatosan konzervatív médiummá, miként lesz az itthon maradt magyar közösség majdnem egyetlen szellemi támasza. Ennek elemzéséhez feltétlenül ismerni kell a kort és a helyet, ahol a lap készült, valamint Keszég Károly egyéniségét, kifinomult stílusát, jövőbe látását, és azokat a nehézségeket, amelyek a lapkiadással kapcsolatban rá nehezedtek. Amikor 1997. május 26-án, éjfél után felhívott Tóth Lívia, és közölte velem, hogy Karesz meghalt, úgy éreztem, hogy cserbenhagyásos gázolás történt. Sokan cserben hagytak bennünket, a körülmények pedig büntetlenül elgázolták Keszég Károlyt. Utolsó vezércikke kiáltó szó volt, aminek hangja ma is hangosan verdesi a megsüketült füleket. „Nem írok le többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világon elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés.”
Amikor az éjjel beléptem a Napló szerkesztőségébe, hogy a hatóság kérésére azonosítsam barátunkat, csak mérhetetlen tehetetlenséget és szomorúságot éreztem. A sikertelen újraélesztés szennye ott volt körülötte, véres géz, fecskendők, üres ampullák és a halál üres udvara. Azóta sok víz folyt le a Dunán, sokan fényezték, és fényezik magukat ma is a Napló szakmai teljesítményével, erkölcsi tartásával és példaértékű szívósságával, pedig, pedig… Emlékezz csak, akkor kevesen vittük vásárra a bőrünket. A lap ellenzői közül ma már sokan állnak a függetlenség és a szabadság zászlaja alatt. Magasan. Ki ezért, ki meg azért. Ennek megítélése nem a mi dolgunk, az viszont kötelességünk, hogy barátunk, Keszég Károly emlékét ne hagyjuk halványulni, és elveit, melyek számunkra is fontosak és követésre méltóak voltak, ma se hagyjuk el. A menta illatú Padé, ahol barátunk hamvai nyugszanak, nincs messze, az általunk elképzelt más világ annál inkább.
Barátsággal:
Léphaft Pál
Következő cikk: Számokkal való búvárkodás
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >