2020. szeptember 18. péntek
Ma Diána, József névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Csak a pezsgő buborékjai nem hamisak

Végel László
Végel László

„Nem ártana, ha késlekedés nélkül észrevennénk a ragyogóra festett csalfa kisebbségi égboltozaton legalább egy bárányfelhőt. Legalább egyet!” Végel László Közéleti naplója:

Fizetős migránsok…

Az utóbbi időben oly sokat vitatott migráns ügyben Pintér Sándor belügyminiszter, eddig számomra ismeretlen adatokat hozott nyilvánosságra. A magyar kormány letelepülési engedélyt ad azoknak az idegenek, akik államkötvényt vásárolnak. Eddig 9638 fizetős migráns kapott tartózkodási engedélyt, közülük 6120-an letelepedési engedélyt is szerzett. A fizetős migránsok 2015 decemberéig 890 millió forintot fektettek államkötvényekbe. Következésképp, a pénzes migránsok nem jelentenek terrorveszélyt?!

Meglepő párhuzam

Egy órás beszélgetést készítünk a Klubrádióban mindenekelőtt a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyújáról továbbá minden egyébről. Az ifjú szerkesztő párhuzamba állította az Egy makró emlékiratainak és a Balkáni szépség avagy Slemil fattyújának a hőseit. Slemil János a nagyapa, valójában a kései Pub. A szembesítés először meglep, aztán meg elgondolkodtat a feltárt egybeesés. Lehet, hogy egész életemben az esszéimmel együtt egy végtelen textust jegyezgetek?

A négymilliónyi fő tengődése

Magyarország telis-tele van ellentmondással. Az utca embere elégedetlen a kormánnyal, noha a kormányzatra szavaz. Óriásplakátok hirdetik a kabinet üzenetét, miszerint a magyar reformok sikeresek! A Magyar Nemzet egyik cikke írja: „Százezrek kerülnek veszélybe orvoshiány miatt”; „ …az Európai Unión belül hazánkban betegszenek meg és halnak meg a legtöbben daganatos megbetegedésekben.” Anyagiak híján megszűnnek a folyóiratok, amikor sorra épülnek a stadionok. A Népszabadságban olvasom: a Magyar Szakszervezeti Szövetség adatai szerint, négymillió magyar polgár a létminimumnál alacsonyabb jövedelemből „tartja fenn magát.”! Hogy van ez?

Kiábrándultak köldöknézése

Elutazásom előtti estén együtt vacsorázunk Péterfy Gergellyel, a Kitömött barbár szerzőjével. Elmés megjegyzést tesz a „budapesti köldöknézésről”. Nem mindig volt ez így, jegyzem meg. A nyolcvanas évek második felében a demokratikus ellenzék nyitott volt Közép-Európa felé, sőt kifogástalanul ismerte a kisebbségi szellemi életet, így a kisebbségi irodalmat is. Furcsamód, a rendszerváltás előidézte felszabadulás bezárkózáshoz, befelé forduláshoz vezetett. Először a bizakodás óriási lehetősége bekaszlizta a láthatárt, aztán jött a kiábrándulás. Ez utóbbi állapot tartósnak bizonyult. A „Budapesten kívül nincs szellemi élet” elv baljós következményekkel járt, az értelmiségiek elég könnyelműen átengedték a magyar vidéket meg a kisebbséget. Ideje lenne magunkba szállni és a Fidesz-kritikát megelőzhetné a tanulságos önkritika. Vagy nem?

Vajdaságtól kiérdemelt elismerés

A tartományi végrehajtó tanács előcsarnokában átvettem a Vajdasági Művelődési Intézet, a Kultúra Szikrája elnevezésű díját. Meglepően sokan jelentek meg, köztük több barát is. Két kiváló NIN-díjas prózaíró: Radoslav Petković és Slobodan Tišma is eljött. A fiatal Tišma mesélte nemrégen egy nagybecskereki irodalmi est után, hogy gimnazista korában a pad alatt, rejtezkedve, órán olvasta az Egy makró emlékiratait – Aleksandar Tišma fordításában. Az ünnepségen néhány keresetlen szóval megköszöntem az életműdíjat, majd elmondtam, hogy személyes szálak fűznek a báni palotához. Apám és nagyapám csaknem tíz évig (elejében 300 később 700-an serénykedtek reggeltől sötétedésig) építette a tartományi kormányépületet. Az 1929-ben meghozott határozat értelmében kezdődtek az előkészületek az ingoványos terület lecsapolásával, ami akkor óriási kihívásnak számított. Elbeszéléseikből tudom, hogy a terep megtisztítása nehezen haladt. Nemcsak a nagy gazdasági válság késleltette a munkálatokat, hanem a buzgárok váratlan megjelenése is tönkre tette a már elvégzett földmunkálatokat, a terep előkészítést. Előbb a mai Pupin sugárút készült el, miközben fel kellett tölteni a területet. Sok új szigetelési módszert alkalmaztak. Mígnem pontosan 80 évvel ezelőtt hozzá nem láttak az épületegyüttes alapjai majd a komplexum megépítéséhez, amelyet 1939. december 1-én avattak fel. Fiatalkoromban megilletődötten méricskéltem a hófehér hajóra emlékeztető óriást. Nap mint nap szorongva somfordáltam el a brači márványburkolattal borított palota mellett. Olyan érzésem volt, mintha gyanakodva, márványszilárd tekintettel fentről méricskélne. Ez a benyomás kísért a szocializmusban és a Milošević-rendszer idején is. Persze nem alaptalanul, mert apám és nagyapám egy évtizednyi történetei elevenen élnek bennem mind a mai napig. Először 2000 után léptem be a grandiózus épületbe. A díjkiosztó ünnepségen azt már nem mondtam el, noha máshol megírtam, hogy egészen véletlenül kaptam meghívást egy vizitre. Jól ismertem ugyanis Milošević ellenzékének egyik eminens tagját, aki a hatalomváltás után invitált, látogassam meg a kabinetben. Apám se Nagyapám se élt már ekkor. Kíváncsi voltam, az épület belsejére. A megbeszélt időben érkeztem, a két titkárnő hellyel kínált, elnézést kértek, amiért várnom kell, mert M.N. úr épp tárgyalt. Kedvesek voltak, kávét szolgáltak fel. Épp a feketét szürcsölgettem, amikor elegáns, márkás öltönyben megjelent M.N. úr és bevezetett egy stílbútorokkal berendezett tágas helyiségbe ahol az ovális tárgyalóasztallal szemben egy hatalmas, masszív íróasztal állt. „Győztünk”, mondta M.N. úr jelentőségteljesen miközben elégetten veregette a vállam majd whiskyvel kínált. Az irodájában pontosabban a kabinetjében, egészen másként viselkedett, mint azelőtt az utcán, fütyülővel a nyakában. Nem volt lelkieröm elfogadni a jégkockáktól csilingelő whiskyvel töltött kristálypoharat, nem koccintottam a győzelem örömére. Gondolataiban az motoszkált, vajon mit szólna nagyapám meg apám ehhez a fényűzéshez? Túl gyorsan történt az átvedlés, ami miatt elvesztette eredetiségét. Az urizáláshoz is alapok kellenek. Fáradságos munkájukra gondolva túlságosan könnyűnek, könnyelműnek találtam a kifejezést: „győztünk”. Akkor sem éreztem, ma sem érzékelem a győzelem kisugárzását. Inkább Sziszüphosz gyötrődésére emlékeztet azzal a különbséggel, hogy a kő, amelyet fel kell görgetni a hegyre, egyre nagyméretűbb, ennél fogva nehezebb is. Lassan-lassan eltakarja az eget.

Kártékony könyöklők

Baráti társasággal ebédelünk az egyik újvidéki étteremben. Egy hete zajlottak le a választások, van miről eszmét cserélni, elemezni. Furcsa változást tapasztalok, teljesen hidegen hagynak az eredmények. Szerbiában minden kiszámíthatatlan. A szavak és a tettek pragmatikusan elválnak egymástól. A híradóban meghallgatom, Vučić kormányfő mézes-mázos diadalbeszédét. Aztán betérek a városközpontba. A városi közlekedési vállalat feliratai cirillbetűsek, az utcanévtáblák is, a latin betűket hivatalosan száműzték. A digitális korban a postán csak ékezetek nélkül adhatok fel magyar nyelvű részvéttáviratot, ami komikus félreértésekre adhat okot, csak reménykedhetem, hogy a címzett megérti helyzetemet. A városmag műemlék épületeit pillanatok alatt megsemmisítik, eltűntetik a múltat. A kormányfő szavaival feleselnek ezek az apróságok. Egyébként nagy az ügybuzgalom. Az ellenzékiek tiltakoznak, választási csalásra panaszkodnak. Sokan tülekednek az új hatalom előszobájában, szeretnének maguknak valamiféle előnyöket kicsikarni. Ugyan ez játszódott le az előző hatalom előszobájában is. Sebtében nagy ellenzékiek lettek azok is, akik a demokraták hatalmának haszonélvezői voltak. A haladók közelében is ólálkodnak az újabb kori karrieristák. A tumultust alkotók összetételében nincs nagy eltérés. Ezek mindig a hatalom környékén lihegnek. Az akarnokok sertepertélése olyan, mint a sáskajárás, mindent elpusztítanak, ami a hatótávolságukba kerül, felzabálják a pártokat.

Cinkos pragmatizmus

„Aki megbocsátja a gaztettet, cinkossá lesz”, mondta Voltaire. Mostanság, az uralkodó osztály pragmatizmusnak nevezi ezt a cinkosságot.

Választási keringő - magyarosan

Tart a választás utáni ünnepi keringő. A vajdasági magyar politikusok elégedetten bontják a pezsgősüvegeket.  Fenséges ünnep, grandiózus siker! A pezsgő buborékjai bizonyára nem hamisak. Minőségfüggő, persze. Az örömünnep közepette elsikkad a szomorú valóság, a tény, miszerint idén Zomborban, egyetlen magyar elsős sem lesz. A kisebbségi régi/új vezérek elfoglalják helyüket a bőrfotelekben, nem tudom, álmodnak-e majd az üres zombori iskolapadokról. Emlékezetemben Zombor dzsentri szellemű, úri városként maradt volna, amennyiben Herceg János plebejus szavai nem terelnék másfelé az emlékezetemet. Herceg János népi volt, nemzeti és baloldali, csakhogy manapság ezt a minősítést nem ildomos mondani. Nem tudom, mit szólna mindehhez, ha olvasná a fenti hírt: egyetlen magyar elsős sincs Zomborban. Nem hiszem, hogy ünnepelne!

Ragyogóra festett csalfa égbolt

Mosolygok a kisebbségi politikusok választási élménybeszámolóin.  Boszorkányos freskó! Tömény önfényezés. Ah, és mily sikeresek! Mindenben tévedhetetlenek, mindenben a legjobbak… Közben az ifjú nemzedék elvándorol, üresen maradnak az iskolapadok, belső viták emésztik a közösséget. Szétforgácsolódás, széthúzás… maradt a kiábrándult, tehetetlen, elöregedett kisebbségi társadalom, és a tisztségviselők vádaskodása. Gyanítom, hogy mindez mérgezi a hétköznapi életben az emberi kapcsolatokat. A szomszéd nem néz jó szemmel a szomszédra... Félreértés ne essék, nem vádolok, csak nevén nevezem a kórt. Amennyiben egyáltalán még nevén nevezhető az, ami velünk történik. Fellengző szónoklatok helyett ideje lenne a kezelés megkezdésének. Nem ártana, ha késlekedés nélkül észrevennénk a ragyogóra festett csalfa kisebbségi égboltozaton legalább egy bárányfelhőt. Legalább egyet!

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

2016. május 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább

A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete

A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >

Tovább

Montaigne Esszéi

Korábban már említettem, hogy június 12 óta napi rendszerességgel naplót írok. Amit nem teszek közzé, egyelőre, >

Tovább

„O, barátaim, egy barátom sincsen”

A barátot az ember választja, viszont a rokoni kapcsolatokba beleszületik. Csakhogy úgy veszem észre, hogy a >

Tovább