2020. szeptember 19. szombat
Ma Vilhelmina, Januáriusz, Dorián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

La vita e bella

Agárdi Gábor
Agárdi Gábor
La vita e bella

Pad. Kutyások, szerelmesek és hajléktalanok oázisa, amire legtöbben csak úgy tekintenek, mint egy sétány díszítő elemére, amit idővel belep a kosz, megesz a rozsda, aztán kihal mint valami veszélyeztetett faj. Sokan nem látnak benne mást csak fát és a fémet, a mögötte rejlő belső szépséget pedig elfújja rohanó életünk zajos szele. Nincs időnk gyönyörködni abban, ami szép, nem állunk meg egy szóra, egy percre, egy pillantást vetni azokra a dolgokra, amelyek körülvesznek bennünket, amitől színes az élet, mondjuk egy pad.

Újvidéken az egyik magyar párt székházát, és a képviselőház épületét átszelő parkban is van egy ilyen ülő alkalmatosság. Egyedül szomorkodik a nagy park sarkában egy fa árnyékában, valahogy olyan ő mint egy giccses képeslap kelléke, egy üde színfolt. Ha lenne mellette egy kandeláber, akkor úgy nézne ki, mint egy párizsi hangulatkép, de mivel ez Újvidék és nem Párizs, Edit Piaf és l'Amour helyett szerelmesek és kutyaszar övezi. Buksi, buksi, sajnos te nem tudod fölszedni, amit termeltél, és ha még meg is akarnád enni, mert kutya vagy, nem lehet, mert pár nap múlva már nem is tudod beazonosítani, melyik is a te munkád gyümölcse. Nem is értené az ember, hogy miért is különleges ez a bizonyos vagy csak úgy általában egy pad. Állandóan foglalt, mindig mással van elfoglalva – olyan, mint egy szép nő, mindenkinek megvolt, csak nekem nem, pedig én nem akarok tőle semmi rosszat, csak kicsit gyönyörködni benne, érezni áramvonalas formáját, leülni, hogy jobban megismerjem, hogy elbeszélgessünk. Amikor arra járok, szomorkodva, fájó szívvel nézek rá, mert tudom, hogy nincs helyem az életében. Nem is lehet, mert vagy kutyások, vagy szerelmesek, vagy öregek pihennek rajta, nekem pedig csak marad a sóvárgás és a vágyódás. Ha majd egyszer leülök a padra...

Aztán egyik nap, ahogy a város felé jártam, észrevettem, hogy üres. Búslakodva ült a zöldellő fű magányában, mint akivel napok óta nem foglalkozott senki. Végre, kiáltottam fel félhangosan, gyorsan odafutottam és leültem. Jaj... ez nagyon jó! Valami olyan érzés fogott el, mint egy tábornokot a győztes csata után, biztos rágyújtottam volna, ha dohányzom.

Képzeletemben egy szivar füstje röppent a levegőbe, tudatva mindenkivel, hogy most én ülök itt, ez az enyém, nem érdekel, hogy nehéz a szatyor mama, ma enyém a pad. Pár kutyás közeledett, én meg csak nevettem, fülnek hangtalan lelket nyugtató ördögi kacajjal adtam tudtukra, hogy: „tegnap te ültél itt, ma én, lehet menni futkározni a kutyussal, úgy-úgy, oda szépen a fűre.”

Én a padom, körülöttem kutyaszar és kutyaszőr, fába vésett szerelmi vallomás, de ülök... azóta, hogy erre a környékre költöztem először. Mégsem kellett csalódnom, már nem vagyok szomorú, mert az, ami régen még távolinak tűnt, most valóság, része lett az életemnek, ha csak egy kis időre is. Ülök, ültem vagy úgy egy húsz percig, aztán mentem tovább a dolgomra. Most is sokszor láttam, mindig megnézem, ő rám kacsint képzeletbeli szemeivel, és minden megy tovább. Azóta sem nagyon ültem a padon, de már nem baj, mert volt pár örömteli percünk, pár közös pillanat, ami örökre megmarad, a pad fája bevéste magát emlékezetem noteszébe.

Roberto Benigni filmje, Az élet szép illik ide, amiből megtudhatjuk, hogyan is éljük életünket kiegyensúlyozottan, mégis megtéve mindent a boldogság és az öröm elérése felé, mert egyszer csak egy Auschwitz felé tartó vonaton találhatjuk magunkat, ahonnan nincs visszaút. Élvezzük az életet, élvezzünk minden pillanatot, persze ne amolyan James Dean „live fast and die young” módon, hanem Benignisen, lazán és nevetve, mert mikor már öregen ássuk saját sírunk, az elmúlás ásójával, akkor túl késő lesz. Azt pedig senki sem szeretné, hogy Szent Péter Puccini operahőseként drámaian vihogva mondja, hogy La comedia è finita, azaz A játéknak vége. Egyszer úgyis meghalunk, de addig is, La vita è bella, Life is Beautiful, Az élet szép.

2009. november 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: doki, írta: 2009. november 19. 22:52:37

P.S 2: Helyesbítve mondatomat, a legutóbbi 25. rikkancskodásodon nevettem sokat, nem az utolsó tudom. :-)
Név: doki, írta: 2009. november 19. 22:49:49

Messze van még Amerika, de azért, köszönöm. Jólesik a bíztatás, főleg ha az a mindenkori rikkancstól jön. Kösz szépen Feri!

PS: A legutolsó rikkancskodásodon sokat röhögtem. A két öreg haláli, főleg a becenevek.
Név: Francisco, írta: 2009. november 19. 20:13:00

Nagyon jó, nagyon szép, csak így tovább, Gábor barátom és a végén még egy író lesz belőled.

Üdv.Feri

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább

A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete

A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >

Tovább