Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
La vita e bella
Agárdi Gábor
Pad. Kutyások, szerelmesek és hajléktalanok oázisa, amire legtöbben csak úgy tekintenek, mint egy sétány díszítő elemére, amit idővel belep a kosz, megesz a rozsda, aztán kihal mint valami veszélyeztetett faj. Sokan nem látnak benne mást csak fát és a fémet, a mögötte rejlő belső szépséget pedig elfújja rohanó életünk zajos szele. Nincs időnk gyönyörködni abban, ami szép, nem állunk meg egy szóra, egy percre, egy pillantást vetni azokra a dolgokra, amelyek körülvesznek bennünket, amitől színes az élet, mondjuk egy pad.
Újvidéken az egyik magyar párt székházát, és a képviselőház épületét átszelő parkban is van egy ilyen ülő alkalmatosság. Egyedül szomorkodik a nagy park sarkában egy fa árnyékában, valahogy olyan ő mint egy giccses képeslap kelléke, egy üde színfolt. Ha lenne mellette egy kandeláber, akkor úgy nézne ki, mint egy párizsi hangulatkép, de mivel ez Újvidék és nem Párizs, Edit Piaf és l'Amour helyett szerelmesek és kutyaszar övezi. Buksi, buksi, sajnos te nem tudod fölszedni, amit termeltél, és ha még meg is akarnád enni, mert kutya vagy, nem lehet, mert pár nap múlva már nem is tudod beazonosítani, melyik is a te munkád gyümölcse. Nem is értené az ember, hogy miért is különleges ez a bizonyos vagy csak úgy általában egy pad. Állandóan foglalt, mindig mással van elfoglalva – olyan, mint egy szép nő, mindenkinek megvolt, csak nekem nem, pedig én nem akarok tőle semmi rosszat, csak kicsit gyönyörködni benne, érezni áramvonalas formáját, leülni, hogy jobban megismerjem, hogy elbeszélgessünk. Amikor arra járok, szomorkodva, fájó szívvel nézek rá, mert tudom, hogy nincs helyem az életében. Nem is lehet, mert vagy kutyások, vagy szerelmesek, vagy öregek pihennek rajta, nekem pedig csak marad a sóvárgás és a vágyódás. Ha majd egyszer leülök a padra...
Aztán egyik nap, ahogy a város felé jártam, észrevettem, hogy üres. Búslakodva ült a zöldellő fű magányában, mint akivel napok óta nem foglalkozott senki. Végre, kiáltottam fel félhangosan, gyorsan odafutottam és leültem. Jaj... ez nagyon jó! Valami olyan érzés fogott el, mint egy tábornokot a győztes csata után, biztos rágyújtottam volna, ha dohányzom.
Képzeletemben egy szivar füstje röppent a levegőbe, tudatva mindenkivel, hogy most én ülök itt, ez az enyém, nem érdekel, hogy nehéz a szatyor mama, ma enyém a pad. Pár kutyás közeledett, én meg csak nevettem, fülnek hangtalan lelket nyugtató ördögi kacajjal adtam tudtukra, hogy: „tegnap te ültél itt, ma én, lehet menni futkározni a kutyussal, úgy-úgy, oda szépen a fűre.”
Én a padom, körülöttem kutyaszar és kutyaszőr, fába vésett szerelmi vallomás, de ülök... azóta, hogy erre a környékre költöztem először. Mégsem kellett csalódnom, már nem vagyok szomorú, mert az, ami régen még távolinak tűnt, most valóság, része lett az életemnek, ha csak egy kis időre is. Ülök, ültem vagy úgy egy húsz percig, aztán mentem tovább a dolgomra. Most is sokszor láttam, mindig megnézem, ő rám kacsint képzeletbeli szemeivel, és minden megy tovább. Azóta sem nagyon ültem a padon, de már nem baj, mert volt pár örömteli percünk, pár közös pillanat, ami örökre megmarad, a pad fája bevéste magát emlékezetem noteszébe.
Roberto Benigni filmje, Az élet szép illik ide, amiből megtudhatjuk, hogyan is éljük életünket kiegyensúlyozottan, mégis megtéve mindent a boldogság és az öröm elérése felé, mert egyszer csak egy Auschwitz felé tartó vonaton találhatjuk magunkat, ahonnan nincs visszaút. Élvezzük az életet, élvezzünk minden pillanatot, persze ne amolyan James Dean „live fast and die young” módon, hanem Benignisen, lazán és nevetve, mert mikor már öregen ássuk saját sírunk, az elmúlás ásójával, akkor túl késő lesz. Azt pedig senki sem szeretné, hogy Szent Péter Puccini operahőseként drámaian vihogva mondja, hogy La comedia è finita, azaz A játéknak vége. Egyszer úgyis meghalunk, de addig is, La vita è bella, Life is Beautiful, Az élet szép.
Kommentek
P.S 2: Helyesbítve mondatomat, a legutóbbi 25. rikkancskodásodon nevettem sokat, nem az utolsó tudom. :-)
Messze van még Amerika, de azért, köszönöm. Jólesik a bíztatás, főleg ha az a mindenkori rikkancstól jön. Kösz szépen Feri!
PS: A legutolsó rikkancskodásodon sokat röhögtem. A két öreg haláli, főleg a becenevek.
Nagyon jó, nagyon szép, csak így tovább, Gábor barátom és a végén még egy író lesz belőled.
Üdv.Feri
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >