2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Szorongó ország

Végel László
Végel László

„Magyarország Trianon előtt nem tudta kezelni a másságot, Trianon után viszont szorong tőle.” Végel László:

A magyar média továbbra is a migránskérdése összpontosít, ezzel szemben a déli szomszéd Szerbiában mára alig jelenik meg cikk, illetve helyszíni kapcsolás valamelyik határátjáróhoz, még a durva választási kampány idején sem, holott Szerbián legalább annyi, ha nem több migráns vonult át, mint Magyarországon. Horvátországban a választások utáni kegyetlen leszámolást követően a migránskérdés már nem játszik elsőrangú szerepet. Hogyan lehetséges ez, hogy azokban a térségekben, amelyekben két évtizeddel ezelőtt etnikai és vallási jellegű háborúk folytak, az idegenektől való rettegés kisebb, mint Magyarországon.

Emlékeim között kutakodom. Szüleim elbeszélése szerint 1945 után egyik napról a másikra megváltozott az utcánk nemzetiségi összetétele. A német családok nagyobb része táborokba került, kis hányaduk elmenekült, illetve kitelepült. Az üres házakat boszniai szerbek és montenegróiak sajátították ki. A szerb meg a magyar őslakosok gyanakodva méricskélték a jövevényeket. A szerb polgárok nemtetszésüket nem rejtették véka, a magyar lakosok félelemmel szemlélték az idegeneket. Az évek múltán megismerték egymást. A kedélyek csillapodtak ugyan azonban a félelem mély nyomokat hagyott az emlékezetben, apáról fiúra öröklődött.

A kilencvenes években aztán robbant. A boszniai és a horvátországi harcterekről menekültek érkeztek a Vajdaságba, újra a szorongás lett úrrá, amival a háborúpárti politikusok ravaszul manipuláltak. Az őslakos szerbek idegeneket láttak a menekült szerbekben, mert azok - mint ahogy állították – semmibe veszik kultúrájukat, szokásaikat! Mindazonáltal a migránskérdés nem került a figyelem központjába. Miért? Véleményem szerint, az átlagpolgár emlékezetében még eleven a tudat, hogy hová vezet a rettegés.

A magyar polgárok nem éltek át ilyen drámát, nem volt alkalmuk a hétköznapokban idegenekkel élni. A szerbiai „konkrét félelem” helyett egyféle „absztrakt félelem” uralkodott el. Nem az idézte elő ezt az életérzést, mert találkoztak az idegenekkel, akik csak néhány ponton és rövid időre tűntek fel, hanem a „láthatatlan idegen” idézte elő a tömeges magyar félelmet.

A „láthatatlan idegenről” szóló vita azonban rossz irányba terelődött. Nem az a kérdés, hogy kik „szeretik” és kik „nem szeretik” a menekülteket, a történet nem a „kozmopolitákról” és a „hazafiakról” szól, hanem a jogos félelemről. Tapasztalatból tudom, hogy a tömegesen érkező idegenek ellenőrizhetetlen neurózist gerjesztenek. A kilencvenes években Vajdaságba érkező többszázezer „látható menekült” feszültségeket idézett elő, nem csak a vallások és a nemzetek között, hanem a többségi szerb nemzeten belül is. Ez sokkal intenzívebb, ha a menekültek más földrészről érkező más vallású és kultúrájú népek.

Az elmúlt egy évben kiderült, hogy Magyarország jobban fél az idegenektől, mint azok az országok, amelyekben az idegenség okán háborúk dúltak. A migránsok már hónapokkal előbb elvonultak, nem is szándékoztak Magyarországon maradni, viszont a kormány erős idegenellenes retorikával élt. Bizonyára úgy mérte fel, hogy ezt a lakosság többsége megnyugvással fogadja. Ez esetben nem is a kerítés a probléma, hanem a rendkívül gyorsan eluralkodó kollektív félelem. A kerítés esetleg megvéd a néhány ezer migránstól, de nem óv meg a félelemtől. Főleg nem a terroristáktól. Aki elkeríti magát, az tartósítja a kollektív félelmet. A kerítés a kollektív félelem nagy metaforája lesz, ami egyébként a terroristák egyik legfontosabb célja.

Miféle erők játszottak közre, hogy az ország a félelem országa lett?

Magyarország Trianon óta valójában egynyelvű és egynemzetű ország. Csekély lélekszámú kisebbsége nem képez idegenséget megtestesítő erőt. A magyar átlagpolgár akkor lát idegent, amikor turistával találkozik, vagy pedig külföldre utazik. Tehát, nincs semmiféle tapasztalata a mindennapi életben tapasztalható nemzeti másságról, az idegenről. Az egynemzetű Magyarország etnikai üvegbúra alatt él, úgy is mondható, hogy nemzeti oázisra emlékeztet. Ez esetben a kerítés esetleg – tegyük fel - megvéd néhány ezer migránstól, viszont nem véd meg a félelemtől, és a terroristáktól. Az „oázis” környezete azonban másféle. Szomszédjainak egy része etnikai (Szerbia, Horvátország, Ukrajna) kínokkal küzd, másik része tele van bevándorlóval (Ausztria), vagy pedig szintén nemzetileg összetett, csakhogy többek között azért is, mert ezeket az országokat magyar kisebbség is lakja (Ukrajna, Románia, Szlovákia és Szerbia). A migránsellenességet csak egy hajszál választja el az idegenellenességtől. Az előbbi lehet az utóbbi gyújtózsinórja. A közelmúltban volt is rá példa, a kilencvenes években a szélsőséges szerb nacionalisták népgyűléseken szónokolták, hogy a magyarok is bevándorlók, akik főleg 1956 után érkeztek.

A „magyar oázis” hívei tehát gúzsba kötve a kés élén táncolnak. Magyarország Trianon előtt nem tudta kezelni a másságot, Trianon után viszont szorong tőle. Újra nem tudja kezelni a másságot. A politikusok szerint a kerítés megvédte Magyarországot a migránsoktól, igen, de marad a rejtezkedő kérdés: mi fogja megvédeni a magyarokat a félelemtől. Tegnap a migránsoktól okoztak nyugtalanságot, ma a brüsszeli öngyilkos merénylők robbantásai, holnap mindentől retteghetünk, ami más. Mi történik, ha az egész régióban eluralkodik a félelem az idegentől, a másságtól? Kis kelet-közép-európai etnikai, új balkáni hidegháború tör majd ki. Ezzel a terroristák elérik céljaik egy részét. A félelem ebben a régióban bombatámadás nélkül is maholnap erodálni fogja az alig kicsírázott európai értékeket. Nem a migránsok, mi fogjuk erodálni az európai kultúrát.

 

Végel László írásának nyomtatott változata a 168 Órában jelent meg.

 

 

 

 

 

2016. április 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább