2019. július 17. Szerda
Ma Endre, Elek, András névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Pártlobogók és pártmundérok

Végel László
Végel László

„A plurális egység hiánya, avagy a platformosodás elmaradása felgyorsította a megoszlást, vagy ami még ennél is rosszabb: kollektív apátiba vezet.” Végel László:

Petőfi

Március 15-e. Nemzeti ünnep. Illyés Gyula Petőfijét olvasgatom. Ha visszagondolok, akkor elismerem, a hatvanas évek elején nem lelkesedtem érte. Aztán 1968 augusztusában az egyetemista tüntetések után, újra a kezembe került, amikor is beláttam: nagyon fontos könyv. Most újra olvasom, miközben elcsodálkozom, milyen időszerű. „A hazához menekül a hazafiak elől?”, teszi fel a szónoki kérdést Petőfivel kapcsolatban Illyés. És vajon van-e még hely ahová menekülhet az ember az újdonsült hazafiak elől, gondolom tovább az Illyés kérdését, amely már nem csupán szónoki, hanem korunkbeli. Felkapcsolom a televíziót. A nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségen Orbán Viktor kormányfő bejelenti, hogy meg kell fékezni Brüsszelt, mert a kozmopolita európai politikusok az asszonyainkra és a lányainkra veszélyt jelentő migránsok befogadásával végzetes csapást mérnek Európára. A félelem terjed. A másik oldalon a pedagógusok tüntetnek, Orbán Viktor „odaszól”, a legkeményebb szavakkal ítéli el a demonstrálókat. Folytatódik a két Magyarország iszapbirkózása. Én meg Újvidéken magányosan vívódok magammal.

Homokra rajzolt hieroglifák 

Többen érdeklődnek, mi a véleményem a VMSZ és a Magyar Mozgalom közötti erőpróbáról. A VMSZ belső foszladozásán nem lepődök meg, hiszen a MM létrejötte a VMSZ-en belüli állapot következménye. Annak örültem volna, ha akadt volna a válságos helyzetből kevésbé fájdalmas kiút. Félő azonban, hogy a kultúra világában - azt a terepet ismerem a legjobban - a két tábor vitája, a kis személyes leszámolásokhoz, az irigykedők bosszújához vezet/vezetett. Az individuális engedetleneket, az úgynevezett független értelmiségieket, már régen félretették, illetve büntették azok, akik a tehetség hiányát karrierizmussal pótolták. Az elmúlt húsz évben számos egyéni lázadás tört ki, most viszont az ellenségeskedés táborszintre emelkedett. Kiebrudalják a lázongók egyik csoportját, jön helyette másik. A „legnagyobb magyar pártban” pánikhangulat terjed, tartok tőle, hogy eluralkodik a bűnbakkeresés, holott a megoszlások, az ellentétek gyökerét kellene feltárni. Nincs mit takargatni, ki kell mondani, hogy a vajdasági magyar közösség helyzete válságos. A szörnyű kilencvenes éveket megsínylett közösség teherbíróképessége nem végtelen. 2000 után ugyan fellobbant a remény, sajnos, rövid idő múltán kialudt. Legutóbb a Magyar Nemzeti Tanácsra a magyar választópolgárok csupán egyharmada voksolt! A közösség időben figyelmeztetett! A politikusok máig nem tudták megfogalmazni az új közös alapokat, képtelenek voltak új plurális egységet teremteni, amelynek szükségességét több mint tíz éve hangoztatom. A Magyar Szó főszerkesztőjének leváltásakor Virág Gábor szervező felkérésére részt vettem a dombosi rendezvényen, ahol kifejtettem, hogy nem szerkesztői gikszereiről van szó, hanem a VMSZ belső válságáról. Mára ez, remélhetőleg valamennyiük számára világos. Az egység durván felbomlott, mert nem volt rugalmas. Az egykori „harcostársak” útjai elváltak egymástól. A jelenlegi „jelentéktelen” különbségek holnap nagyobbak lesznek. A plurális egység hiánya, avagy a platformosodás elmaradása felgyorsította a megoszlást, vagy ami még ennél is rosszabb: kollektív apátiba vezet. 2000 előtt Milošević politikája tömörítette a magyarságot, a kisebbségi egység külső kényszer volt, 2000 után azonban az egységet belülről kellett volna létrehozni. Külső kényszerről többé nem beszélhetünk, hisz a VMSZ a kormánykoalíció tagja. Nem csak a sikereket osztja, hanem felelős az elmúlt két év kormánypolitikájáért is. Kisebbségi vonatkozásban is. A kormány politikáját senki sem tukmálta ránk, szabadon választott kisebbségi vezetőink szavazták meg. Időközben a magyar közösség a szerbiai vadkapitalizmus hatására időközben szociálisan fragmentálódott, az érdekek is elágaztak, az értékrendek módosultak, a pártelitek megosztottak. Hogy ebben milyen szerepet játszottak a többségi pártok, valamint rajtuk kívül milyen erők „szalámizták a magyarságot”, avagy mindez kizárólag a hatalmi harcokkal magyarázható, arra ma lehetetlen válaszolni. Ha megnyílnak az akták, megszólalnak az insiderek, akkor igen. Mindenesetre elképesztő abszurdum, hogy miközben a magyarság lélekszáma eddig soha nem tapasztalt iramban csökkent, a magyar pártok száma gyarapodott. A funkcionáriusok száma nőtt, a szavazótábor apadt!  Petőfi (Illyés Gyula által idézett) gondolatait olvasva arra jövök rá, hogy ezek ma is időszerűek. „Politikai életünket – írta Petőfi - távolrul néztem, vagy rá sem néztem, amiért részint egyoldalúsággal, részint bűnös egykedvűséggel vádoltak. A rövidlátók! Én tudtam azt, amit ők nem tudtak, és azért szánakoztam a napi politika kurjongató hősein s mosolyogtam a fontosságot, melyet magoknak tulajdonítottak; tudtam, hogy az ő fényes tetteik és fényes beszédeik nem egyéb, mint homokra rajzolt kép, melyet a bekövetkező viharnak első lehellete elsöpör; tudtam, hogy ők nem azon nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátsszák, hanem csak a decoratorok és statiszták, kik a függönyöket aggatják s a színpadra székeket és asztalokat hordanak”.  A nagy változások hajnalán azonban a vihar valóban kíméletlenül elsepri a homokra rajzolt képeket, a kis változások alkonyán pedig maradnak ezek a baljós hieroglifák.

A hagyományainkról

A www.naplo.org újra közli a néhai Bácsmegyei Napló néhány fontos cikkét. Nem árt emlékeztetni, hogy valaha volt független szellemiségű, nagyon színvonalas vajdasági magyar napilap…

Pártlobogók és pártmundérok

Nebojša Milenković rábeszélt, hogy szerepeljünk együtt a választás előtti Szerbiáról szóló tévéműsorban. Nem szívesen vállaltam, aztán mégis rábólintottam, inkább csak Milenković kedvéért, meg azért, hogy elmondjam, mennyire viszolygok a választásoktól. A rossz érzés még a választások hivatalos meghirdetése előtt kezdődött, amikor délutánonként felváltva erőszakosan kopogtattak meg csengettek lakásom ajtaján. Egyszer, kétszer, háromszor… Azt már tudtam, hogy aktivisták járják a várost, kilincselnek. Ajtótól ajtóig mennek és győzögetik a polgárokat pártjuk sikereiről, eredményességéről. Délutánonként általában olvasgatok vagy írogatok, ilyenkor egy csepp kedvem sincs megszakítani a mondatot. A rámenős aktivisták energikus, többszöri csengetése arról tanúskodott, hogy terrorizálni szándékoznak. Nem nyitottam ajtót. Csak azt sajnálom, hogy ha már a törvény engedélyezi, hogy az ügybuzgó aktivisták bármely időpontban, bárhol molesztálják a polgárokat, akkor miért nem kötelezi őket, hogy pártmundérba bújva, pártzászlóval jelenjenek meg. Esetleg énekszóval, hogy jobb kedvre derítsék a nyomós okok miatt csüggedő polgárokat, akik kedvetlenek, mert csökkentették a nyugdíjukat, vagy a fizetésüket, miközben az árak szisztematikusan felfelé kúsznak. Nótaszóval felvidíthatnák a munkanélkülieket (is)! Elképzelem, amint a lakásajtó előtt a díszes szalagokkal ékesített mundérba bújtatott lelkes pártkatonák dalikózva pártzászlót lebegtetnek. És csendben, lábujjhegyen távoznak. Lehet, hogy ez a módszer beválna és a választások után (is): a közhivatalokban, a közvállalatokban dolgozó párttagok pártegyenruhát viselnének, mint az oxfordi kollégisták, hogy a választópolgár lássa, melyik párt birodalmába tévedt. A potenciális szavazó ellenőrizhetné munkaszokásaikat, rátermettségüket, szolgálatkészségüket… Ez lehetne teljes négy éven keresztül a valódi kampány. 

A magyar monokulturalizmus gyökerei

Tamás Gáspár Miklós a magyar kultúra érzékeny pontját feszegeti. „Nekem egyfelől megszokhatatlan Magyarország monokulturális jellege – mondja a neves filozófus - amelyhez fogható talán az egész világon nincs, és ami Trianon következménye. Ráadásul szellemileg provinciálisabb, mint a Csonka-Magyarországon ok nélkül lenézett „Balkán”. A tájékozatlan és műveletlen, kulturálisan huszadrangú Pest pedig vidék, míg például Szarajevó nem az”.  Néhány évvel ezelőtt György Péter (a Transindex beszámolója szerint) elpanaszolta, hogy a „monokulturális lét” Magyarország nagy hátránya. Európában Ausztrián kívül csak Magyarországon beszél mindenki ugyanazon a nyelven és csak itt számít idegennek az, aki más nyelven szólal meg”.  Sok igazság van az említett állításban. Magyarország monokulturális oázisra hasonlít, kétlem, hogy ennek nincs szellemi következménye. Az oázis nagyon szép, rendezett, azonban mégiscsak oázis, amelyben elkerülhetetlen a magyar szorongás. A kisebbségi kultúrák viszont akarva-akaratlanul multikulturális környezetben élik túl a nehéz időket. A valóság vitriolként fröccsen az életükbe, amit tudomásul kell venniük.  Elvben ez lenne a lényeges különbség a kisebbségi és az anyaországi irodalom között. Kezembe veszek egy kötetet, és rögtön meg tudom állapítani, hogy szerzője erdélyi vagy felvidéki-e. Újabban azonban ez a különbség mindinkább elmosódik. Győzött a monokulturalizmus! Sokan panaszkodnak ma a Fidesz centralizmusára, ellenben kevés szó esik a magyar szellemi centralizmusról, amely meghonosodott az ellenzéki értelmiség köreiben is, nem csak a hatalomban. De, vajon kikerülheti-e a centralizmus előnyeit és hátrányait egy monokultúrás ország? Vajon a Fidesz központosító törekvéseinek van-e mélyebb gyökere a magyar szellemi életben? Vajon a monokulturális környezetben szocializált magyarországi olvasó, mennyire érti a multikulturális környezetben, a kisebbségi világokban születő magyar művet, amely magyar is és idegen is.

Zavaros megváltók

Bemutató a Szerb Nemzeti Színházban. Kokan Mladenović rendező állította színre Ivo Andrić Híd a Drinán című regényét. A kritikusok majd méltatják az előadás értékeit, én arra figyeltem fel, hogy a színészek akkor kaptak nyílt színi tapsot, amikor a színpadon elhangzott, hogy a gyűlölködéstől nem tudunk szabadulni, vagy amikor a jelenre utaló kritikus mondatok sorjáztak. Valahol az emberi lelkek mély bugyraiban nagy elégedetlenség uralkodhat. Andrić egyik sokat idézett, éppen a Híd a Drinánban leírt mondatára gondolok: „Ez a sok és zavaros megváltó, aki lépten-nyomon föltűnik, legjobb jele annak, hogy katasztrófa felé haladunk.” Meghatározó kelet-közép-európai és balkáni mondat, hiszen térségünkben a tömegek egyre hangosabban követelik a vezérként viselkedő megváltókat.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

2016. március 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább

Több vagy kevesebb?

A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >

Tovább

Gyerekek a röszkei migránsbörtönben

A politikai kannibalizmus pillanatnyi sikere majd elpárolog. Akkor majd mindenki röstellni fogja magát a passzív cinkossága >

Tovább