2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Mi, több ezren, férgek, eltakarítani valók

Bence Erika
Bence Erika

Ha egy jogszerű, demokratikus elveken alapuló társadalomban élnénk, egyetlen pártelnök sem mondhatná büntetlenül polgártársaira, politikai ellenfeleire sem, több ezer emberre és azoknak gyerekeire, hogy el kell takarítani őket az útból. Örökre kiírná magát a közéletből. Bence Erika:

Több ezren vagyunk. Akik aláírásunkkal támogatjuk a Magyar Mozgalom listáit. Férgek.  Szinonimája: paraziták. Eltakarítani valók. Másként: el kell taposni, meg kell semmisíteni bennünket. Ezt mondta rólunk, Ön, Pásztor István, a VMSZ és Vajdaság Képviselőházának elnöke a Vajdaság Ma hírportálon megjelent választási interjújában.

Gondolom, sokan vagyunk az MM tagjai és szimpatizánsai között, akik családban élünk, egy vagy több kiskorú gyermek életéről és neveléséről gondoskodunk. Ők is azok. Ha mi azok vagyunk. Ők is eltakarítani valók.

Hogy honnan olyan ismerős ez a diskurzus, ez a beszédmód? Nem nehéz rájönni: leginkább a második világháborúból. Tudjuk, kiktől való.

Több ezren vagyunk. De én most csak a magam nevében kérdezem Önt, Elnök úr!

Melyik jogrend, melyik törvény teszi lehetővé Önnek, hogy engem „eltakarításra” valónak ítéljen? Mert ehhez kétség nem fér. Ön ezt mondta. A szót, amelyet általában a hulladékanyagok, a szemét eltávolításának jelölésére használunk (a környezetünket, az életterünket takarítjuk ki, tisztítjuk meg a szeméttől!), ha emberre mondjuk, a megalázására, szellemi vagy fizikai megsemmisítésére vonatkozik. „El kell takarítani!” Tömeg előtt: felszólítás a lincselésre.

„...a szolgaság: szabadság, a tudatlanság: erő” – szörnyű gondolatsor. Ön, aki kifejezetten nagy irodalmi műveltséggel rendelkezik, tudja, hogy melyik – a diktatúrák működését leleplező –  regényből származó idézet. Jó olvasmány. Gondoskodjon róla, hogy rákerüljön a tiltott olvasmányok listájára! Mert mi lesz, ha mások is – az Ön hívei, köztük a még befolyásolható fiatalok – okulnak belőle!

Csak a magam nevében beszélek, ezért kérdezem, miért gondolja úgy, hogy az én gyermekem alacsonyabb rendű másokéinál (pl. az Ön gyermekeinél); eltakarításra való, értéktelen lény? Honnan tudja, hiszen nem is ismeri? Az Ön működtette rendben elegendő csak annyi, hogy én vagyok az anyja?

Persze, az Ön szempontjából van értelme. Az ilyen férgek, mint én, nyilván a gyermekeiket is eleve arra nevelik, hogy ne fogadjanak szót, ne alázkodjanak meg, hogy ne legyenek alattvalók! Ne higgyék el, mint sokan – kik diktatúrák idején szocializálódtak, s hisznek a mindenkori Párt szavának (s a Párt a diktatúrában mindig maga az Elnök! Orwellnél olvashatni!)  – hogy nem létezik más lehetőség. Mert létezik. Sohasem  „ment volna előbbre a világ”, ha nem lettek volna, nem termelte volna ki mindig – paradox módon! – maga a diktatúra saját ellenzékét, a lázadók habitusát. Pl. mint amilyen Emmanuel Golstein és Testvériség nevű titkos szervezete az idézett regényben. Vagy amilyen módon az Ön Pártja szakadt ketté.

Nem tartottam nagy ügynek, nem akartam egy gyerek történetét felhasználni, ezért hallgattam róla. De az Ön nyilatkozata már más szempontból világítja meg előttem a dolgot. Ezért elmondom a történetet. Élt egy költő a Vajdaságban. Jelentős, nagy költő volt. És öntörvényű ember. Mondhatnánk: örökös forradalmár. Elutasította a hivatalos irodalompolitikát. Nem szerették, bár jelentőségét nem tagadhatták kánonalkotó körökben. Nem nagyon adott interjút életében, legalábbis az utóbbi két évtizedben biztosan nem. Feltehetően, nem is kértek tőle. A Jó Pajtás kistudósítójával tett csak – néhány hónappal a halála előtt, 2014-ben – kivételt. Válaszolt az akkor tizenhárom éves gyerek kérdéseire. Az interjú megjelent a gyereklapban. 2015 folyamán egy tárlatmegnyitó szövegében hivatkoztak rá. Aki ott volt (én nem voltam!), hallotta és elmondta, a megnyitón még elhangzott, tehát benne volt a szövegben az interjú készítőjének a neve. A méltatás később megjelent az Ön Pártja – mindenki látja, kár tagadni!– által kisajátított és irányított Magyar Szó kulturális mellékletében, amelynek korábbi, jelentős íróként nálunk is és külföldön is (főleg ott!) számon tartott szerkesztőjét az Ön bizalmasának, Lovas Ildikónak az utasítására váltották le, mert negatív kritikát (az enyémet) mert közölni az ő regényéről. Persze ezt sokkal perfidebb módon tették és magyarázták: fiatalítással, hogy majd a fiatal (és nyilván: szófogadó!) titán, akit a helyére kineveztek, nyitottabbá teszi a lapot. Lehet, hogy épp az első, általa szerkesztett szám volt az, amelyben a tárlatmegnyitón elhangzott szöveg megjelent. Az interjúból származó idézet benne van, de a készítőjének neve helyett csak  „egy interjú”-ra való hivatkozás áll. Holott az akadémiai írásban is jártas szerkesztőnek tudnia kell, hogy így nem szabad hivatkozni. Amennyiben egy gyerek által készített interjú nem volna méltó a lap színvonalához, akkor a teljes idézett szöveget kell kihúzni. Nem beszélve arról, hogy micsoda fölény és lebecsülés van a szerkesztői törlés gesztusában! Taknyos, egy gyerek, egy senki! Mert ha nem erről van szó, akkor nincs magyarázata annak, hogy miért maradt ki a szerző neve az idézet mellől. Hacsak nem az, hogy én vagyok az anyja!

Nem tudok jobb szót találni, amely kellő módon kifejezné az Ön és Pártja (hiszen a Párt egyenlő Ön) által fenntartott rend és megígért jövő miatti elkeseredettségemet, ezért leírom: bele van baszva abba a világba, ahol kirúgják a szerkesztőt, letiltják a szerzőt, sőt,  ez utóbbi kiskorú, egyébként nem azonos vezetéknevű gyerekének szerzői jelölését is törlik a lapból, mert  (a szülő!) kritizálni merte a pártasszony könyvét!

A legtöbb diktátor és autokrata vezető a bölcs és jóságos Atya szerepét ölti magára. Aki gondoskodik népének boldogságáról és jövőjéről – miközben a tájékozatlanság, a szegénység és a félelem olyan szintjén tartja őket, amely szintről már nem tudnak, vagy csak nehezen ellenállást szervezni. Ezt talán félelemkufárkodásnak lehetne nevezni. Csakhogy mindig vannak/voltak, akik mertek, akik százszor mertek bátrak lenni. És viharvertek. Igen. Ezt is, egy, a saját korában árulónak nevezett, nagy magyar költő mondta. Elnök úr, most itt tartunk!

Óceániában a Párt szervezésében évente egyszer megtartják a Gyűlölet Hetét, amely arra ad lehetőséget a félelembe és rettegésbe bénult, belső szégyen fojtogatta alattvalóknak, hogy – főleg az ellenfél katonáin – levezethessék indulataikat, kiönthessék magukból (ön)gyűlöletüket. Eltakaríthatják útjukból (de főleg a Párt útjából) azt a személyt vagy magatartást, amely a szégyenükre emlékezteti őket. Óceániában, ha likvidálnak valakit, „elgőzösítik”, vagyis létezésének minden nyomát eltüntetik, kitörlik az emlékezetből, nevét letörlik az iratokról. „Eltakarítják.” Elnök úr, ezt Ön mondta!

Aki 2001 előtt született, ismeri a diktatúrák természetét. Élt az idejük alatt. Mégis azt kell mondjam, az Ön által működtetett autokratizmus, Elnök úr, furcsa egy alkotmány. Kiskirályság, amely rögvest érvényét veszti, ha a Még Nagyobb Testvérrel áll szemben. Persze a Még Nagyobb Testvér által megalázott Nagy Testvérnek még mindig ott vannak az ellenfelek, az ellenség, a „vademberek” (hogy most egy másik irodalmi utópiára utaljak!), akiken bosszút állhat saját frusztrációi miatt. Takaríthat. De mi lesz, ha elfogynak már, vagy elmennek az ellenfelek? Akkor nincs más, mint kreálni kell őket. Sorra kerülnek a saját emberek. Az alattvalók. Egyszer mindenki sorra jut. Hacsak nem tesz ellene, s nem áll be vadembernek. Testvériségről és szabadságról álmodónak.

Gondolom, ha egy jogszerű, demokratikus elveken alapuló társadalomban élnénk, egyetlen pártelnök sem mondhatná büntetlenül polgártársaira, politikai ellenfeleire sem, több ezer emberre és azoknak gyerekeire, hogy el kell takarítani őket az útból. Örökre kiírná magát a közéletből.

Arra gondoltam legelőször, hogy elégtételt kellene kérni valamilyen jogi fórumon, vagy bíróságon azért, mert Ön, a Párt Elnöke, hulladéknak, szemétnek, eltakarítandónak minősített engem és a gyerekem, de rájöttem nem is tudnám hogyan kell: a „feljelentés” eljárása ismeretlen előttem. A másik ilyetén való ellehetetlenítése nincs benne a szótáramban. A gondolkodásomban.

A sorsszerűségbe, a Gondviselésbe vetett hitünk azt sugallja, erre itt, nincs is szükségem. Mert eljön a számonkérés és számadás ideje. Mindenki áll majd valamilyen bíróság előtt. Jobb annak, aki csak odafönt, ama bíróság előtt. S jaj annak, akit egyszer utolér saját kreálmánya!

 

 

 

 

 

 

2016. március 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább