2019. július 23. kedd
Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Jaj az egyszólamú kultúrának!

Bence Erika
Bence Erika

„Jaj annak az irodalomnak, amelynek recepcióját pártasszonyok és udvartartásuk határozza meg!” Bence Erika:

Gondolom, nem Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935-től 1946-ig vezetett naplójával van baj.  Zseniális alkotás. Döbbenetes, felkavaró, örökérvényű.

Nem a nagyképűség, hanem a több mint három évtizedes kritikaírói tapasztalat mondatja velem:  minden bizonnyal a róla szóló, Hét évtized csend című ismertetőm színvonalával sincs gond. A lapban és a mellékleteiben  közzétett „szómenéses”  tárcácskák,  vagy a szerző  leckefelmondó készségét tanúsító,  „nem merek a hivatalos kánontól eltérni”-féle kritikák átlagszínvonalát biztosan eléri. (Az összeollózott, lekoppintott, plágiumbotrányba keveredett és a Magyar Szóban akadálytalanul megjelenő cikkek esetére itt nem is érdemes szót fecsérelni.)

Ennek ellenére  a Magyar Szó főszerkesztő asszonya, miként korábban a Houellebecq-kritikát,  nem engedélyezte újabb írásom, a fent nevezett kritika közlését a lap Vélemény rovatában, ahol fontos társadalmi, politikai és kulturális jelenségekről, eseményekről, közéleti történésekről jelennek meg cikkek, kritikák.  Vélemények. A rovatcím is ezt mutatja. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplójának megjelenése és kritikai fogadtatása az egyik legfontosabb eseménye volt az elmúlt másfél esztendő magyar kulturális közéletének.

Ha nem a bemutatott mű, nem az írás színvonala a kérdéses, akkor csak egy lehetőség maradt: a szerző személye, vagyis én vagyok feketelistán. 

Persze, tudom én ezt nagyon jól. Írásom, a Lovas-regény kritikája, kiváltója volt a szomorú és vérlázítóan igazságtalan lezárást nyert Kilátó-ügynek. Ugyanakkor továbbra is meggyőződésem, hogy egyetlen rossz regényről sem lehet elismerő kritikát írni, bárki legyen is az írója; a színvonal alatti teljesítményről nem szabad dicshimnuszokat zengeni, a kiváló teljesítmény pedig akkor is az, ha a kánonalkotók ezt valamiért nem akarják elismerni.  Meggyőződésem továbbá, hogy nincsenek  földi  (elképzelésük szerint: tévedhetetlen, tökéletes, bírálni lehetetlen) istenek. Legfeljebb anno, a kommunista vezérek hírdették magukat annak és olyannak. De ők is sorra megbuktak.

 Meggyőződésem továbbá, hogy a politikai tevékenység nem kizárólagosan párttevékenység; az értelmiségi magatartás része kell legyen a társadalmi diskurzusban való tevékeny részvétel. Az akadémiai polgár nem azáltal tesz szert tekintélyre, hogy magához ragadja a megfellebbezhetetlen véleményalkotás pozícióját, hanem inkább, hogy felelősen viszonyul a társadalmi folyamatokhoz; akkor is kiáll az igazság, a hitelesség mellett, ha az számára fontos klikkérdekeket sért. A hatalmi pozíció pedig semmiképpen sem jelentheti a mások életével, egzisztenciájával való rendelkezés kiváltságát. Ha ilyesmi történik a társadalomban (és a mi környezetünkben tombol a kirekesztés, az ellehetetlenítés, a tönkretevés, az anyagi kivéreztetés politikája!), a felelős értelmiségi előtt csak egyetlen járható út áll: szembeszáll a hatalommal.

Nemrégiben egy írásom (Térey János A Legkisebb Jégkorszak című regényéről) megjelent a Magyar Szó említett rovatában. Úgy hallottam, ezt a lap irányító grémiuma fel is rótta a szerkesztőnek. Az ő „hibája” volt. (Gondolom,  a főszerkesztő asszony nem figyelt, és ezért nagyon megszidták  „odaföntről”. Most nagyon elővigyázatos volt.)

A Magyar Szó főszerkesztő asszonya talán azt mondja, ők nem kértek tőlem írást, tehát nem  is kell közölniük. Mióta működnek a külső munkatársak, tudósítók hálózatára is  építkező (ne mondjam: a nyitottság és pluralitás elvét  betartó) napilapok így? Jómagam a Magyar Szónak harminchat éve vagyok (voltam?) tudósítója, munkatársa, sőt – mivel a Jó Pajtás is a laphoz tartozik –,  állandó rovatvezetője. (Majd nem leszek!) Megboldogult férjem három és fél évtizeden át volt a lap újságírója – ami azért nem mellékes mozzanat, mivel ilyenképpen a Magyar Szó nagyon sokáig az életünk része is volt. Nem tudnék ilyen működésekről. Azt viszont biztosan tudom, hogy még  a  nemzetközi rangú tudományos folyóiratok sem élnek a kizárólagos felkérés eljárásával; bárhova lehet  szabadon cikket küldeni – a tudományos  szabványoknak kell eleget tenni.

A félreértés elkerülése végett, jómagam nem küszködöm publikációs gondokkal. Több folyóiratnak vagyok szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja, munkatársa.

Hogy miért akarok mégis publikálni egy olyan lapban, ahonnan kidobtak? (Még konkrétabban: a lapjain történő publikáció számomra szakmailag egyetlen pontot sem hoz!) Egyszerű. És természetes. Mert úgy vélem, az irodalomkritikai/-politikai párbeszéd nem lehet egysíkú, központilag irányított, egyszólamú. Jaj annak az irodalomnak, amelynek recepcióját pártasszonyok és udvartartásuk határozza meg! Emellett van/lehet értelmes és érdeklődésre számot tartó közlendőm a magyar irodalom jelenségeiről.

Egyébként, ha nem az elvakult sértettség és bosszú irányítaná a kulturális közéletet, ha volna egy csöpp belátásuk, akiknek nincs, tudnák, hogy igazán elhallgattatni a disszonáns hangokat épp az általuk alkalmazottal ellentétes módon lehet. Ha hagyják érvényesülni.  Jelen esetben, ha hagyják megjelenni a cikket. Nyilván semmilyen különösebb visszhangja nem lett volna; néhány, az irodalom iránt érdeklődő olvasóhoz eljutnak – az aktuális politikai folyamatokat közvetlenül nem érintő – gondolatai. Egyszerűen elfelejtődött volna.

Tényleg azt hiszi valaki a Magyar Szóban, hogy a digitális kultúra adta lehetőségek  világában bárkit is el lehet hallgattatni, hogy meg lehet akadályozni, hogy egyes cikkek napvilágot lássanak?

Azt mondják,  az internetes portálok egyre színvonalasabb irodalmi diskurzust folytatnak.  Többek között a Magyar Szóból kirugdosott szerzők is ott publikálnak.

2016. március 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Elment a Pali

Ezúttal nem Kanadába a fiához, hanem egy sokkal távolibb útra. Az egykori szabadkai világcsavargó lassan, de >

Tovább

Az árulás testi kényszere

Vajon gyávaság-e vészhelyzetben futni, menekülni, félni? Vajon Magda, ha őrzi, vállalja a zsidó identitást, több esélye >

Tovább

Balkáni egzotikum vagy Európa nyitott sebe

Miljenko Jergović boszniai horvát író egyik interjújában pontosan megfogalmazta miről is van szó. Úgy érzi, írja, >

Tovább

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább