2019. szeptember 22. vasárnap
Ma Móric, Tamás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A Vajdaság kiárusítása

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Juhász Ferenc halálára

„Ez a furcsa dáridó:/nyár van, mégis hull a hó”. A minap eltávozott Juhász Ferenc költemény a kecskeméti Forrás idei áprilisi számában jelent meg. A hosszú, tartalmas életút után, egy sokat mondó tőmondat. A teraszon üldögélek, amikor halálhíréről értesülök. A ködben rejtezkedő misztikus várost pásztázom, miközben a két sor soros Juhász Ferenc vers jut eszembe. Se nyár, se tél. Közeleg az idő, amikor az évszakok már nem jelentenek semmit.

Milyen ország?

"Németországnak nyitottnak, kíváncsinak, toleránsnak és izgalmasnak kell lennie." Ezt, Angela Merkel jelentette ki a CDU kongresszusán. Régen hallottam politikustól ilyen mondatot.

A kurucok cinkotai itcéje

Semmi sem annyira kicsinyes és szánalmas, mint az üres nemzeti melldöngetés. Aki a munkája helyett csak a magyarságára hivatkozik, annak bizony nyilván lenne elszámolni válója a nemzetével. Különböző eszmerendszereknek elkötelezett értékteremtői: művészek, irodalmárok, értelmiségiek az értékelvű magyarságtudatot becsülték legfőképp. Szekfű Gyula meghatározta azon értékek hordozóit, akik az egykori uralkodó réteggel szemben mércét jelentettek. Például Ady, Babits, Móricz, Bartók és Kodály. Akik tőlük tanultak, azok nem kérkednek a nemzeti hovatartozásukkal. Manapság nem árt emlékeztetni Szekfű Gyulának a magyar életet jellemző, végletekről szóló gondolatára. „A hasonlóság – írta a jobboldali filozófus – a labanc- és a kurucsors között abban is megvolt, hogy míg a labancillúziók a szabadságszeretet érvényesülését akadályozták meg, addig a kurucoknál a haza lett a cél a győzelem minden reménye nélkül, a szabadság nemzeti jelentősége frázissá vált és idővel megelégedett a - cinkotai itcével”. A vajdmagyarban is karakterjegy a labanckodás nem kevésbé a kuruckodás. Csakhogy egyre inkább bohózatként hat. A „labanc”, úgymond reálpolitikát folytat, kis személyes haszon reményében megalkuszik a hatalommal, a „kuruc” viszont álruhába rejtezve a kisebbségi kuckóban handabandázik. Nem teremt értékeket, hanem teljes erővel rombolja azokat. A kuruc jelszó szerint minél rosszabb, annál jobb. A névtelen vagy az álneves, főfoglalkozású magyarok, a mai „kurucok” a végén a cinkotai itce mellett kötnek ki, hogy Szekfű Gyula szóhasználatánál maradjak.

Valaki más…

Anikóval bevásárlunk a közeli üzletben. Nem volt rossz évük, köszönt ránk egy ismeretlen asszony. Először megörülünk a megszólításnak, aztán értetlenül nézünk egymásra. A szimpatikus hölgy összetévesztett valakivel? Miközben, mondata elgondolkodtat. Lehet, hogy éppen így múlt el az évem: összetévesztettek valakivel. Akiről beszélnek, az nem én vagyok, hanem valaki más.

Az utolsó regény

A fiatal vajdasági magyar nemzedék tömeges távozásának mindenképpen lesz következménye a kulturális, az irodalmi és a szellemi életben is. A fiatal írók fiatal nemzedék nélkül maradnak. Az „utolsó regény” nagy drámája a közösség nélküli irodalom lesz. Meglehet, hogy remekmű születik, amely azonban már nem kell senkinek.

A szépség ára

Kávékülönlegességet gusztálok a minap megnyílt kávéházban, olvasgatok, szemlélődőm. A szomszéd asztalnál egy szemrevaló lányka gondterhelten panaszkodik a barátjának. „Nincs rosszabb ebben a világban nőnek lenni, meg még csinosnak is. A felettesek tesztoszteronjának függvényében általában azon nyomban ágyba vinnének.” Hát igen. Kapitalizmusban élünk, a szépség is árucikk lett. Portéka. Nem ezt akarta a nép?!

A valóság nyomában

Befejeztem Mirko Kovač vaskos (600 oldal) memoárregényének, a Távolodó időnek olvasását. Regény, vagy memoár, kérdezik többen. Mindkettő, gondolom én. Barátaival folytatott vitáiról, beszélgetésekről ír, miközben felvázolja egy korszak panorámáját. Az önéletrajzi regény - egyben társadalmi regény is. A posztrealista társadalmi regény (Radnóti Sándor posztklasszikusnak nevezi) európai újjászületésén töprengek. Ezekben az években egy világrend ingott meg,  valóság egyre virtuálisabb, nincs többé teremtő képzelet, amely felülmúlná. Elvesztettük a valóságot, nem marad más hátra, minthogy nyomába eredjünk. A prózában a dokumentumok képviselik a nyomravezető jeleket. Manapság az író tisztában van azzal, hogy a valóságról való lemondást nem csak a totalitárius, nem csak az tekintélyelvű társadalmak (ide tartoznak a posztszocialista országok) kényszerítik ránk, hanem – más eszközökkel, például az információk tömkelegével – a demokratikus társadalmak is. Jól állapította meg Tzvetan Todorov, hogy a feledés felé menetelés engedelmes cselekvővé tesz bennünket.

Tanácsok a koravén íróknak

Ha van véleményed, akkor rejtsd el. Legyél modern, de ne túlságosan. Semmi megbotránkoztatás. Ha kérdeznek, akkor határozottan jelentsd ki, hogy nem érdekel a politika, a jutalom nem marad el. Általában írj az emberi ”sorskeresztről”. Általában. Ne emlegesd azoknak a nevét, akik a nemkívánatosok között szerepelnek. Irodalmi példaképeid legyenek megbízhatók, de ne legyenek vajdaságiak. Ha mégis vajdaságiak, akkor legyenek funkcionáriusok is. Csak olyan petíciót írj alá, amelyet az uralkodó párt hivatalos honlapján is hajlandó közölni. Különben niksz ugribugri. Élj az iróniával, de csak általában. Ne kövesd Flaubert, aki regényében nevén nevezte az enyveskezű minisztereket. A prózában legyél mérsékelten pesszimista, hogy komolyan vegyenek, de csak óvatosan, tartózkodj a túlzásoktól.  

Nietzsche tanácsa az idősebb nemzedékeknek

„A legbiztosabban azzal rontunk el egy ifjút, ha arra oktatjuk, hogy többre becsülje a vele egyformán gondolkodót a másképp gondolkodónál”. Nietzsche.

Adunk vagy kapunk?

Ne csak azt várjuk, hogy kapjunk valamit Európától, gondoljunk arra is, hogy mivel tartozunk neki.

A Négyszemközt Máraival - szerbül

Gojko Tešić, a belgrádi Službeni glasnik szerkesztője tervbe vette a Négyszemközt Máraival című naplókötetem kiadását. A könyv jövőre jelenik meg. Még meg kell írnom a szerb kiadáshoz az utószót/előszót. És a lábjegyzeteket.

Léteznek-e nemes célok?

Sikerült felvázolnom című készülő drámám, a Posztkommunista mirákulum majális-jelenetét. Ebben a jelenetben szeretném megtalálni az oldott hangot és a humort, hogy annál jobban kirajzolódjon a kisemberi kiszolgáltatottság. A továbbiakban tisztáznom kellene, hogy lehet-e a főhősnek jelleme vagy tudatosan vállalja a „kettős életet”, úgymond, a nemes célok érdekében. Léteznek-e még nemes célok, vagy pedig mindent elborított a hazugság? Érdekel az idealisták nagysága és erkölcsi bukása. Késégtelen, hogy a rendszerváltás számos idealistát vonzott, beléptek a hatalomba, illetőleg kiléptek onnan, vagy pedig vállalták a „piszkos kéz” politikáját.

A Vajdaság kiárusítása

Vannak, akik kerek-perec kimondják, hogy tartományi autonómiára nincs szükség. Nem osztom a véleményüket, viszont el kell ismerni, legalább nem kétszínűek. Sokkal jobban aggasztanak azok, akik jövedelmüket, rangjukat a tartományi autonómiának köszönhetik, abból húztak/húznak hasznot, miközben ezek a főfoglalkozású „autonomisták” suttyomban áruba bocsájtják a Vajdaságot. Így volt ez a joghurt-forradalom előtt is. Akkor sem volt se szeri, se száma az autonómia pártiaknak, akik így szereztek maguknak rangot, dicsőséget, kitüntetéseket, jutalmat és - vagyont. Akkoriban az ember nem volt szalonképes, ha nem esküdött fel szinte naponta a tartomány autonómiájára. Karrieristák, haszonlesők tömegesen ólálkodtok a hatalomban. Engem akkor is zavart, hogy az autonómia nemes gondolatának esernyője alatt virágzott a középszerűség, a szolgalelkűség, ezért nem volt más választásom, mint kritikus gondolatokkal a peremre menekülni. Elutasítottam a tekintélyelvű hatalmat, akkor is, ha az autonómia álarcát öltötte magára. A haszonleső autonomistáktól csak egy emberfajta rosszabb: a haszonleső antiautonomisták. Nem volt semmiféle tisztségem az „autonomista korszakban”, nem élveztem annak a hatalomnak a privilégiumait. Vezető beosztásban se voltam, se főszerkesztő, se igazgató. Túlélő voltam. A joghurt forradalom után azonban a „megélhetései autonomisták” nagy része gyorsan köpenyeget váltott és szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy egész életében az egységes Szerbia híve volt. Jól számítottak. Nem csak hogy megőrizték rangjukat és jövedelmüket, hanem a vadkapitalista környezetben sikerrel gyarapították vagyonukat, növelték befolyásukat. Ekkor született meg az „ikebana-autonómia”. Az új funkcionáriusok megtartották a bársonyszéket, cserébe lemondtak kompetenciáik egy részéről. A tartományi parlament mindinkább középiskolai önképzőkörre kezdett hasonlítani. Engem ez a miloševići tervezet és annak utóélete tett autonómia pártivá. Ebben a világban élek, regényeimet erről a világról írom, felháborított a hatalom, amely rombolta ennek a világnak a sokszínűségét, sajátosságát. Nem politikusként vallottam színt az autonómia mellett, hanem a szellem embereként, mondhatnám így is, íróként, aki védi a saját világát. Idővel azonban még ez az ikebana-autonómia is szálka lett a szigorúan központosított nemzetállami vitézek szemében. Nyesegetik. A helyi „autonomia-szeletelők állítják, hogy ők ártatlanok, csak az olló kényszeríti a kezüket. Most éppen ez történik.

 

 

 

 

 

2015. december 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább