2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A csoda

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Natašanak van egy kis szöveges tetoválása, amit a szülei tudtával készítetett. Carpe diem. Aminek a jelentése, az ő tolmácsolásában, nemcsak az, hogy élj a mának, hanem, hogy minden napodnak legyen meg az értelme.

 

A sötétség

2013. szeptember 7.

„Személyautó és busz karambolozott a 85-ös főúton Kapuvár és Vitnyéd között. A balesetben meghalt Tapodi Péter, az UNI Győr kosárlabdaklub igazgatója és Fűzy Ákos vezetőedző. A busz utasai közül többen súlyosan megsérültek. Nataša Kovačevićnek, a csapat szerb játékosának a lábát amputálni kellett.”

A puszta tények mögül kibújnak a tragédia mozzanatai. A most 21 éves Nataša a 168 Órának azt mondja: „…azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék a többieken. Nem az a tragikus, hogy elveszítettem a lábamat, hanem hogy azok az emberek, akiket rövid idő alatt megkedveltem, életüket vesztették. Tapodi Pétert és Fűzy Ákost soha nem felejthetjük el.”

Lassan összeáll a kép Nataša és édesapja, Vukašin vissza emlékezéséből. A karambol pillanatára Nataša nem emlékszik, csak arra, hogy klubtársával (és a szerb válogatott tagjával) Milica Ivanovićtyal közvetlen előtte zenét hallgattak. Amikor az első sokkból magához tért, nem érzett fájdalmat, csak amikor Milicával le akartak szállni a buszról, hogy segítsenek a többieknek. Akkor vette észre, hogy hiányzik a bal lábfeje. Az édesapja azt mondja, a két lány megtalálta a tornacipős végtagot és felcsillant a remény, hogy vissza lehet majd varrni, de túl késő volt.

Nataša most is úgy érzi mint két évvel ezelőtt: ebbe még nem fog belehalni, tehát tovább kell lépni. Bármennyire is szörnyen hangzik. Több részlet is utal rá, hogy az akkor 19 éves sportolónő elképesztő lelki erővel rendelkezik. Milicát megkérte hívja fel az apját, aki Győrből tartott kocsival haza, Belgrádba, hogy közölje vele: szerencsétlenül jártak. De meg ne említse, hogy milyen sérülése van! Vukašin visszafordult és közben Nataša is hívta, nyugtatgatta az apját, hogy nincs semmi baj. A teljes igazságot Vukašin Kovačević, saját elmondása szerint, az M0-on hajtva tudta meg, az orvosok telefonhívásából. Egy világ omlott össze benne.

A kórházban megkérték, hogy talán az lenne a legjobb, ha ő közölné a lányával: amputálták a térde alatt a bal lábát. Egy képzeletbeli „time out“ után, benyitott a lánya szobájába, aki ránézett is azt mondta: „Tudom mit akarsz mondani, amputálták a lábamat.“

Később Nataša és szobatársa (egy magyar sportolónő) egy hónapot töltött a kórházban és „nagyon jól éreztük magunkat”. Állandó vendégsereg volt náluk, magyar, szerb, bosnyák, horvát sportolók érkeztek. „Azt hiszem a szomszédos szobák betegei felsóhajtottak, amikor eljöttünk, olyan hangosak voltunk” – emlékezik vissza Nataša.

Hazatérve Belgrádba, az volt az álma, hogy egyszer talán még pályára léphet – és hobbi szinten kosarazhat.

Az ilyen páratlan akaraterő a családi neveltetéséből és/vagy veleszületett készségből származhat. Ezzel egyetért Dr. Csernus Imre pszichiáter is, aki annak idején a szerncsétlenségül járt győri sportolók lelki segítéségére sietett. Natašaval nem foglalkozhatott, hiszen ő azonnal kórházba került.

„Mindig arra neveltek, hogy bátran nézzek szembe a nehézségekkel. Most is ezt tettem.”

Hazaérkezvén, bátyjával. Ivannal megállapodtak abban, hogy Ivan az édesanyjukat vigasztalja (őt viselte meg a legjobban a szerencsétlenség), Nataša meg az apjukat. „Vukašinnak azt mondtuk, hogy Natašanak van szüksége támaszra, de mi tudtuk, hogy igazából Nataša fogja benne fenntartani a lelket.“

A virradat

A belgrádi Katonai Kórházban kezdte meg a felépülést Szerbia addig legigéretesebb kosárlabdázónője. Itt nyilatkozott úgy, hogy álmában két lába van.

„Ha álmodom, akkor még futok is, kosarazok is, olyan vagyok, mint mindenki más, aki egészséges, amilyen nem egész két hónapja még magam is voltam. Az igazság az, hogy nagyon nehéz annak tudatában élni, hogy az ember nyomorék lett, de csak akkor, ha mindig azzal foglalkozik.”

Két hónappal később Nataša megkapta az első műlábát és erről a facebook oldalán számolt be egy aláírással: Baby steps, azaz a kezdő lépések.

Ezzel még távolról sem volt elégedett, sokkal, de sokkal többre vágyott, mint utóbb kiderült nem alaptalanul. „A klubom együtt dolgozik egy német céggel, amely a legjobb protéziseket gyártja. Szeretnék egy olyan műlábat, amellyel ismét játszani tudok, ez a legfontosabb célom most. Persze erre még várni kell 6-7 hónapot."

Közben a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy ilyen, kosarasnak szánt műlábat még nem készítettek. A kosárlabda ugyanis rendkívül összetett és hirtelen változó mozgás sorozatokat igényel a végtagoktól. Tehát, nem olyan műlábat kellett kidolgozni, mint a legismertebb művégtagos élsportolónak, a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius, dél-afrikai középtávfutónak.

Dr. Bejek Zoltán, a Semmelweis Egyetem ortopédsebésze, a paralimpiai válogatott csapatorvosa az Origónak nyilatkozva, kifejtette: „Hirtelen irányváltásnál, megállásnál, indulásnál biztosan gátolná a protézis. Tovább még nincs tapasztalat arra, hogy valaki így játsszon, az is elképzelhető, hogy bizonyos mozgásoknál a két végtag összeakad, tehát nagyon komoly kérdések merülnek fel.”

Tehát csak egy egyedi fejlesztésű sporteszköz jöhetett számításba.

Időközben, 2013 végén Nataša megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság „Pierre de Coubertin, a sport, mint az élet iskolája” nevet viselő díját.

És a kitartásnak meg lett az eredménye. Nataša jóslata, jobban mondva kinyilatkozása, hogy 6-7 hónapon belül játszani akar, valójában be is jött, méghozzá Franciaországban.

A napfény

A Francia Kosárlabda Szövetség és a FIBA Europe szervezésében 2014 őszén már Párizsban teszteli a kifejezetten neki készített protézist. Szakértők még akkor sem hittek benne és azt mondták:  Kovačević már tökéletesen jár, de a versenysportról valószínűleg le kell mondania.

Az élete azonban nemcsak a kosárlabdával merült ki. Megválasztották a FIBA nagykövetének és egy alapítvány (Natasa Foundation) képviseletében rászoruló sportolóknak segít. Két egyetemre is jár: turizmust tanul egy belgrádi főiskolán és sportmenedzseri szakot egy másikon.

2015 lett az áttörés éve. Nataša februártól már rendszeresen edzett volt csapatában, a Crvena zvezdaban. Sőt, júniusban a budapesti Syma csarnokban egy All Star-gálán is szerepelt.

És akkor jött a csoda: az ismét profi játékosként leszerződött Kovačević november 11-én, 26 hónappal a súlyos baleset után, bajnoki mérkőzésen öt pontot szerzett csapatának, a Crvena zvezdanak! A niši Student volt az ellenfél.  Nataša a játék hatodik percében lépett a pályára. Óriási tapsvihar fogadta. A belgrádi Basketland közönsége talpon állva köszöntötte. 15 percet játszott. A Zvezda  78:47-re győzött.

Natašanak van egy kis szöveges tetoválása, amit a szülei tudtával készítetett. Carpe diem. Aminek a jelentése, az ő tolmácsolásában, nemcsak az, hogy élj a mának, hanem, hogy minden napodnak legyen meg az értelme.

A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2015. december 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább