2019. december 14. szombat
Ma Szilárda, Szilárd, János névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Szokva vagyok…

Gerold László
Gerold László

„Szigarjev Guppiját az Újvidéki Színházban három kiváló színészi alakítás teszi elsősorban emlékezetessé.” Gerold László (Vajdaság Ma):

…szokta mondani Tamara, s egy kézlegyintéssel nyomatékot is ad szavainak, mintegy jelezve ezzel, tudja, beletörődött. Éppen úgy, mint abba is, hogy férje, Ljonya szerint ő pontosan olyan az emberek, mint a guppik az akváriumban a halak között. Jellegtelenek, szürkék, igénytelenek, akárhol elélnek. „Még a csatornában is. És meg se kottyan nekik… Mint nekem…” – teszi hozzá. Ergo el kell őket pusztítani, ahogy Ljonya is tette, aki szerint „csúnyák és elrontják az összképet”. Akárcsak Tamara, akit nem is lehet emberszámba venni. Gyötörni, megalázni, bántani kell. Ahogy ezt az orosz drámaíró, Vaszilij Szigarjev Guppi című tragikomédiájában ábrázolja, s ahogy ezt az Újvidéki Színház színészei, Crnkovity Gabriella, Pongó Gábor és Balázs Áron – Hernyák György jól vezetett rendezésében – remek játékkal döbbenetes előadássá formálják.

A szerelmi háromszögre hajazó történet végtelenül egyszerű. Tamara, hogy feledtesse állandó magányát, az utcai szeméttároló mellől beszélgető társul felhívja a számára teljesen ismeretlen Pását. Kettejük félszegen, komikusan botladozva alakuló kapcsolata azonban, pont akkor, amikor a boldog egymásra találásig jutnának, meghiúsul: kivágódik a sifonér ajtaja, s nagy erővel színre lép Ljonya. És ezzel második felvonásként kezdetét veszi az a drámai fordulatokkal teli szerelmi háromszögtörténet, melyben Pása és Ljonya asszója után Tamara megalázása, majd bejelentése következik, miszerint ő Pását választja, de a vele való távozásra mégsem kerül sor, mert a férj elhunyt kislányuk emlékére hivatkozva visszakönyörgi Guppiját. Happy end! Illetve mégsem, mert az író epilógusban adja tudtunkra, Tamara további sorsának alakulását. Munkába áll egy varrodában, ahol már nem csak lepedőket, hanem ruhákat is varrhat, de megszúrja az ujját, a seb elmérgesedik, meghal, halálát azonban az orvosi jelentés szerint – hogy ne rontsák a kerület statisztikáját – nem mérgezés, hanem szívizom infarktus okozta. Tamara „halála is manipuláció, eltorzítják. Mint ahogy egyébként az életét is”, fogalmaz az író, aki úgy intézi, hogy Guppi a mennyországba jusson, ahol az angyalok fogadják, tőlük egy tarka dobozt kap, amit ő fénylő tekintettel kíváncsian kibont. Azt viszont nem tudjuk meg, az előadás nem teszi egyértelművé, hogy mi van a dobozban, ha egyáltalán van benne valami. Vajon guppisorsa kárpótlásaként az előadás megjutalmazza-e Tamarát vagy – ha a doboz(ok) üres(ek) – a menny is éppen olyan méltatlan játékot űz, kitol vele, mint az élet tette? Az angyalok ajándéka elégtétel-e, vagy ironikus gesztus: a menny sem különb a földi valóságnál? Ha az utóbbi, akkor – bár ez nem a kritikus dolga – ennek kifejezésére lenne egy ötletem: Tamarának sorra kellene nyitogatnia az egyre kisebb, de kivétel nélkül üres dobozokat (vagy inkább, ha már orosz darabról van szó, matrjoskababákat), lássék, holtában is guppi. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a rendező nem is kívánt egyértelmű választ adni, döntse el mindenki, Tamara elégtételt kap-e vagy mostoha élete, amihez már szokva van, a mennyben sem ér véget.

„Itt nem fog vér folyni”, jelenti ki Ljonya nem sokkal az után, hogy nemcsak beszélnek róla, hanem a sifonérból kilépve személyesen is belép a történetbe. S valóban, vér nem folyik, de olyan jeleneteket látunk, melyek alapján a nők is (Tamara guppisorsa miatt) és a férfiak is (Ljonya tenyérbemászó, ahogy Pása mondja, „aljadék” viselkedése miatt) joggal tiltakozhatnának. Nem utolsósorban azért, mert Tamaraként Crnkovity Gabriella és Ljonyaként Balázs Áron remek, felkavaró alakítása ezt kiváltja.

Az est nagy felfedezése Crnkovity Gabriella tökéletes alakítása, aki számára Tamara megformálása nagy lehetőség, de veszélyes csapda is. A retardált nőt alakító közhelyekre csábító csapdát elkerüli, a lehetőséget pedig, hogy a figurát megannyi árnyalatból építse fel, tegye elfogadhatóvá, maximálisan kihasználja. Igazi guppi, aki beletörődött sorsába, megaláztatását, kiszolgáltatottságát természetesnek veszi, csak akkor boldog, amikor a rosszat szépnek képzeli, azt is elfogadja, hogy nőként is jelentéktelen, csúnya. És ezt a sajátos sorsot Crnkovity Gabriella hanggal, gesztusokkal, tekintetével hitelesen fogalmazza meg. Kezdeti, komikus pillanatokkal vegyes zavartsága és Ljonya iránti feltétlen odaadása Pása igyekezete nyomán fokozatosan megváltozik. Kezdi elhinni, hogy szép, hogy őt szeretni is lehet, ami Ljonya váratlan megjelenésével azonnal szertefoszlik. Ezt fejezi ki az előadás számomra legdöbbenetesebb jelenete, melyben Ljonya – aki azzal, hogy Pását házasságtörésre bérelte fel, az egész aljas komédia értelmi szerzője – Tamarát, miközben a szülőfalujába való távozásra készíti fel, ad rá molyrágta kabátot, agyontaposott cipőt, sőt a varrógépet is rápakolja, menjen isten hírével, legpiszkosabban viselkedik, amit a nő, mintha nem is élő ember lenne, egyetlen szó nélkül tűr, csak a tekintete árulja el, mit él át, mit érez. Félelmetes és egyben csodálatos.

A szokatlan háromszögtörténet két férfi szereplője a darab szituációsorozatához illően lényegesen különbözik egymástól. A férjet, aki, hogy megszabaduljon terhességével magát egykor nyakába varró feleségétől, a meg nem történt hűtlenséget aljas módon megtörténtnek tekinti, Balázs Áron a nőket lekezelő, erőszakos férfi, közkeletűen macsó prototípusaként testesíti meg. Alakformálását – akár rámenős, akár fölényeskedő, vagy megbánást mutat – önleleplező szerepjátszás jellemzi. Nem véletlenül közli a történet epilógusaként az író, hogy őt Ljonya további sorsa nem érdekelte, neki „Isten lesz a bírája”. Vele szemben Pása, amint ezt Pongó Gábor érzékletes tolmácsolása példázza, aki a mit is keresek itt tétovaságától a nő iránti rokonszenvén át a szerelemig jut el, minden szerepjátszást mellőző hiteles alakja a tragikomikusra hangszerelt, de inkább a tragikum, mint a komikum felé billenő háromszögtörténetnek. Társaihoz hasonlóan Pongó Pásája jól felépített és pontosan kidolgozott szereplője Hernyák György rendezésének, melynek érdeme a jó színészvezetés mellett a szerző komikus ötleteinek hatásos felhasználása és az előadás jól pulzáló ritmusának kialakítása.

Szigarjev Guppiját az Újvidéki Színházban három kiváló színészi alakítás teszi elsősorban emlékezetessé. Értük mindenképpen látni kell ezt az előadást.

 

2015. november 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Néhány szó a magyar parlamentről

De ha a polgári állam a saját alkotmányos formáihoz se ragaszkodik, akkor nem érvényes a magyar >

Tovább

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább