2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Újabb ígéretes lépések a nemzeti egység felé

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

„Minden bizonnyal lesznek olyanok, akik – mint, fájdalom, oly gyakran – akkor is cenzúrát kiáltanak, amikor éppen bevezetjük a cenzúrát.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

A DK – Gyurcsány Ferenc mozgalma – azt javasolja, hogy Magyarország küldjön katonákat a Közel-Keletre.

Az MSZP – a parlamenti ellenzék legnagyobb pártja – azt indítványozza, hogy növelni kell a Magyar Honvédség létszámát, és fokozni harckészültségét. Az MSZP józanabb vezetői már belátják, hogy a szögesdrót határkerítésnél – ebben az adott szituációban – egyszerűen nincs jobb megoldás.

Ezeket a lojális és konstruktív gondolatokat nyilván örömmel fogadja a radikális jobboldali kormány és a hasonló beállítottságú Jobbik, amely formálisan még nem tagja a koalíciónak. Ezek komoly hadmozdulatok a Nemzeti Együttműködés kiteljesítése felé, miután az ellenzék már ünnepélyes, komor, ám egyetértő hallgatással vette tudomásul a biztonsági intézkedéseket, és többségében már nem kifogásolja a menekülteknek az országból való kikergetését se. A párizsi merényletek által keltett félelmi légkörben nőttön-nő a nemzeti egyetértés a közbiztonsági témákban, ami tetemesen erősíti az államhatalmat, mint ilynemű esetekben mindig.

De nem tudom, miért kellene itt megállni.

A veszélyhelyzetben – hiszen az idén már 2 (két) személynek adományoztak menekültstátuszt hazánkban! – parancsolóan szükséges az összetartás, a nemzeti egység, a határozottság – a nyugati érzelgős álhumanizmus és csődöt mondott multikulti, álliberális műtolerancia, politikai korrektség, feminizmus, gyökértelen baloldaliság, s ami ugyanaz, a buzilobbi által fölbátorított – migránsáradattal és civilizációs fenyegetettséggel szemben. Fontos ugyanakkor mindennek a szigorú ellenőrzése és kivételt, valamint henyeséget nem ismerő számonkérése, továbbá kíméletlen elutasítása: kultúránk, jólétünk, biztonságunk, önazonosságunk védelmében.

De ez nem lehet pusztán frázislovaglás: itt szavakon túl konkrét intézkedéseket kell foganatosítani.

Mindenekelőtt hadra fogható legényeket (s ej no, leányokat) kell fölvenni sürgősen a rendőrség kötelékébe, hogy a fegyveres államhatalom ne csak effektíve biztosítsa a magyar állam- és honpolgárok békés, üdítő álmát, hanem látványként is nyilvánvalóvá tegye a nyugalomőrző erő meglétét és elszántságát. Komoly összegek folyósítása, folyamatos, fegyelmezett át- és újjászervezés révén meg kell erősíteni a titkosszolgálatokat, és közvetlenül a Központi Erőtér rendelkezésére kell bocsátani olyan, számszerűségükben megsokszorozott, elit kommandós jellegű paramilitáris osztagokat, amelyek vagy ellátják a magas kockázati fokozatú intézmények védelmét, vagy – ha kell – rövid úton helyettesítik őket. Megfontolandó a közterület-fölügyelők, helyhatósági biztonsági erők, és ha muszáj, BKV-ellenőrök nehézfegyverzettel való ellátása.

Haladéktalanul – jogállami eszközökkel, összhangban az Európai Unió és a NATO nálunk hatályosan becikkelyezett, elismert szabályaival – lehetővé kell tenni a titkosszolgálatoknak, biztonsági erőközpontoknak és bűnüldöző, illetve bűnmegelőző szerveknek a hozzáférését a magyar állampolgárok és a hazánkban tartózkodó, illetve a hazánkkal kapcsolatban lévő, egyébként általunk a hagyományos magyar vendégszeretet szellemében szívesen látott, de talán potenciálisan aggályos külföldiek személyes adataihoz, internetes és mobilforgalmához, levelezéséhez, pénzmozgásaihoz, repülő-, vonat- és buszjegyeihez, tankolásaihoz-parkolásaihoz, valamint fehérneműjéhez. Az álliberális jogászkodás és a képmutató „jogvédő” bomlasztás karakán figyelmen kívül hagyásával az illetékes szerveknek totális rálátást kell biztosítani a társadalom kiszámíthatatlanul és fegyelmezetlenül nyüzsgő egyedeinek nehezen áttekinthető, kaotikus össztevékenységére.

Ehhez nem elég az állam ereje, itt a társadalom – az a bizonyos, sokat emlegetett „civil társadalom”! – segítségére, közreműködésére is igényt kell tartani: bátorítsuk a gyanús jelenségeket észrevételező állampolgári bejelentések minél gyakoribb megtételét, s ne szégyelljük az ilyen hazafias szellemű, a közérdeket szolgáló információk és informátorok jutalmazását, méltányos díjazását – bár az önzetlen önkéntességnek is megvan a maga helye.

A megfelelő közszellem kialakításában ugyan jelentős szerep vár a nemzeti konzultációk mozgósító, lelkesítő munkájára és közszolgálati, valamint magánjellegű médiumaink józan, higgadt helyzetismertetésére, amely azonban (eltérően az álobjektivitás álszentségétől) nem lehet semleges, ha a nemzet létérdekeiről van szó, de ez nem elég. Minden munkahelyen, egyesületben, egyházban, iskolában stb. meg kell teremteni a legújabb kori népvándorlással, migránsáradattal, megélhetési bevándorlással és a rejtélyes erők által finanszírozott menekültbiznisszel kapcsolatos tárgyszerű, ám éber és kritikus tájékoztatás és öntudatosodás fórumait, amelyekben helyet kell kapniuk a keményen dolgozó kisemberek megfigyeléseinek, benyomásainak, spontán megérzéseinek, különösen a bel- és külföldi színesekkel összefüggésben.

S bizony itt nem lehet nélkülözni olyan rendszabályok bevezetését sem, amelyek sajnos átmeneti kellemetlenségeket okozhatnak ugyan, de amelyek célirányosságát minden felelősen gondolkodó állampolgár bízvást beláthatja – s ebben az ellenzék egyet- és megértésére is számítunk e nehéz órákban. Nem érhetjük be a láthatósági mellény puszta fölvételével – amelyre a mostoha időjárás is kényszerít bennünket –, hanem mélységben is kell támadnunk a veszélyeztető elemeket.

Tudvalévő, hogy a posztmodern hadviselés egyik fő terepe a kommunikáció, amelyet immár nem lehet naiv módon csak „közvéleménynek”, „nyilvánosságnak” vagy pláne „szellemi életnek” nevezni: ennek stratégiai jelentősége van, hiszen éppen ezen a nehezen meghatározható, csúszós-iszamos terepen nyilvánulhat meg a világerő (avagy globális árnyékhatalom) egykönnyen nem azonosítható vagy föltárható, rejtett-közvetett, bár esetleg mindent eldöntő hatása. Minden bizonnyal lesznek olyanok, akik – mint, fájdalom, oly gyakran – akkor is cenzúrát kiáltanak, amikor éppen bevezetjük a cenzúrát.

Igen, ebben a könnyen tragikusra fordulható vészhelyzetben – ha tetszik, ha nem – szükség lehet a „balliberális” médiahegemónia ésszerű korlátozására, amelyhez megvannak a korszerű, jogállami módszereink. Velük szemben persze számíthatunk jól ismert, lejáratott, idejük múlt, divatból rég kiment „közszereplők” árulkodására, akik soha nem haboznak bizonyos nyugati fővárosokban lejáratni Magyarország – ettől függetlenül egyre ragyogóbb – nemzetközi presztízsét, amelyet olyan állam- és kormányfők is elismernek, mint al-Sziszi tábornok, Miloš Zeman, Robert Fico, Beata Szydło, Vlagyimir Putyin, Kolinda Grabar-Kitarović, Gurbanguli Berdimuhamedov, Iszlam Karimov, Ilham Alijev, Nurszultan Nazarbajev és mások. (A szabad világ jövendő vezetője, Donald Trump is csak azért nem, mert még nem értesült Magyarország létezéséről.)

Bármilyen feszélyező is ez, nem tűrhetjük el a dezinformációs-diverzáns-fölforgató sejteknek a szólásszabadságra – persze hamisan – hivatkozó destrukcióját, amelynek hátvédje az álliberális, álbaloldali, álhumanista körök öngyilkos hajlama, amely kétségbe vonná az európai-amerikai fehér civilizáció tagadhatatlan, örök életű, semmivel össze nem hasonlítható teljesítményeinek (Auschwitz, Hirosima, Gulag) értékét, a rájuk jellemző relativizmussal – mintha ezekkel a fegyvertényekkel versenyre kelhetnének az azték emberáldozatok!

Ennek a dekadens szkepszisnek – valóságos szepszisnek!... – a kártevése e nehéz órában, amikor az integrálhatatlan, asszimilálhatatlan, beilleszthetetlen, fundamentalista, színes hordák föltartják a forgalmat az Európát jelképező autópályákon, meg kell hogy szűnjék. Lankadatlanul le kell leplezni, disz kell kreditálni ezt a valósággal az üzemi szarkákéhoz mérhető aknamunkát, és hatósági, közigazgatási rendelkezésekkel eltiltani a romboló kétely és hiperkritikus okoskodás minden, látszólag ártatlan fajtáját, még azt a felelőtlen „humorizálást” is, amely csak a terror terjedését szolgálja, miközben a gúnyos mosoly kozmopolita krokodilkönnyekbe fullad.

Mindehhez (bár ezt nyilván szabotálni akarják majd rosszhiszemű, idegenszívű, Európa szenvedéseivel szemben közömbös, ún. „értelmiségiek”!) az egész nemzet kéri az ellenzék segítségét, s hajlandó pillanatnyilag eltekinteni ezen ellenzék régebbi nemzetellenes bűneinek fölhánytorgatásától, úgyszintén jelenlegi idiotizmusától, ha megembereli magát, a köz-, nemzet- és állambiztonság álláspontjára helyezkedik, s nem lesz aláásója a menekülthordáktól, dzsihádoktól és fatváktól fenyegetett nemzeti egységnek akár országos, akár megyei szinten.

Ugyanakkor szívmelengető érzés, hogy leküzdve a magyargyűlölő ellendrukkerek mímelt fanyalgását, nemzeti tizenegyünk kijutott az Európa-bajnokságra, s így a világ lelátóin végre fölharsanhat a mélyről jövő nemzeti fohász: „Ki nem ugrál, büdös román, hej, hej!”. A labdarúgás népi kultusza nálunk összeolvad a katonai erényekkel, amint ezt Puskás Öcsi „őrnagy” bácsi valósággal napóleoni pályafutása is napnál világosabban megmutatja, akárcsak jó humorú, derék szurkolóink őszinte vonzalma a gerillaharcmodor, az egyenruha és a katonabakancs iránt. Ezen férfias időtöltés, amelynek méltó keretet biztosítanak épülő posztmodern-organikus stadionjaink, nem fér össze a mesterkélt, bizonyos jól ismert csoportok által ránk kényszeríteni akart politikai korrektség MENEKÜLTSIMOGATÓ attitűdjével, amely mögött nem húzódik meg egyéb, mint a leszbikus, femináci dzsenderideológia természet- és hagyományellenessége, a keresztyén civilizációt jól kifejező dróntámadásokkal és szőnyegbombázásokkal szembeni perverz antipátia.

Meggyőződésünk, hogy ezen a válságon is túljut sok mindent átélt hazánk, amely aztán önfeledten átadhatja magát a közbeszerzési eljárásoknak, vagyis a békés hétköznapok megszokott, szerény, de nekünk oly drága kisvilágának, amelybe nem hatolhatnak be a túlpolitizáltság és a végzetes megosztottság Soros György elvtárstól „inspirált”, ún. „emberi jogi” vírusai.

2015. november 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább