Ma Emánuel, Emánuéla, Larissza, Árpád névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Háború lesz!
Szerbhorváth György
„Ha munka még akad is, a fizetésből egy negyed kalasnyikov ára sem jön ki.” Szerbhorváth György (Beszélő):
Mostanában, miközben mindenki migráns-, menekült-, muszlim- és biztonságpolitikai szakértővé vált (mondjuk, én is, ám eleve annak születtem), szintén e prófécia jelenik meg úton-útfélen. Az unokaöcsém pár éve hajtogatja, hogy tart a III. világháború, csak még nem tudjuk, a pápa viszont csak nemrég jelentette be, hogy ez már a III. világháború. A háború megjóslása talán a legkönnyebb az összes előrejelző műfaj közül: valahol-valamikor mindig lesz háború (mit lesz, van), ezért is oly közkedvelt. Nem az emberi hiszékenységről beszélhetünk, mert környékünkön, Közép-Bácskában inkább az itt működő egyiptomi roma muzulmán hodzsák (akik kevésbé papok, s inkább kuruzslók, varázslók, átokleszedők) élnek meg ebből (némelyiknek még cégtáblája is van: Dervis – Szolgáltató Műhely).
Hanem ahogy minap egy migrációról, menekültekről szóló MTA-konferencián Csepeli György szociálpszichológus egyszerűen felvázolta: inkább kell ellenség, mint barát önképünk kialakításához, a békében pedig nincs mit tenni. A háború olyan program, amely az örök harcot preferálja (Csepeli Hitler egyik ilyesféle gondolatát még igaznak is mondta), ami boldogságot, eufóriát okoz a népben, amit aztán így könnyű elvezetgetni, a praktikus kérdések megoldását pedig el lehet odázni, úgy, mint szegénység, munkanélküliség, kivándorlás, egészség- és oktatásügy, korrupció stb.
A párizsi merényletek előtti pár napban a Szerb Pravoszláv Egyház pátriárkája jósolta meg, hogy háború lesz (miközben a bulvárlapok tele vannak egyháza püspökeinek pedofil- és korrupciós botrányaival). Mert ami a szerbekkel történik Boszniában és Koszovón, az tűrhetetlen, és minden út a háborúhoz vezet. Oké, ő keresztény, a béke, a szeretet feltétlen híve, de hát ez van. Itt jegyezzük meg, hogy az összes világvallás ideológiájában ott az igazolás, hogy ha harcolni kell, azt miért kell és lehet, hogy mások gyilkolászása miért lehet igazságos – erős tévhit, hogy a hinduizmusban vagy az oly békésnek tartott buddhizmusban nincsenek ilyen elemek. A pátriárka bejelentése után, láss csodát, azonban a szerb politikai elit egy része felhördült: ne szítsa a tüzet, foglalkozzon a dolgával, a szerbek nem akarnak háborúzni, hanem dolgozni, megélni akarnak, az EU-ba felvételt nyerni. Mert mindenki emlékszik a háborús időkre, a miloševići ideológia alapmondatára 1989-ből, amit Kosovo Poljén, azaz Rigómezőn mondott: ha dolgozni nem is tudunk, háborúzni igen.
A nyelv azonban kevésbé tud egyik napról a másikra megváltozni, mint a politikusok: amikor tavaly Szerbiát is hatalmas árvíz sújtotta, csak a háborús nyelvezettel tudták megfogalmazni a dolgokat. A barátok a segítő nemzetek, az ellenség pedig a víz, a nyerészkedők, a kávézókban lebzselők, majd a szúnyogok lettek, utóbbiakat természetesen ki kell irtani. Hősökké az önkéntes fiatalok, a rendőrök, a katonák, az életmentők, a gátakat védők váltak: a puska helyett most lapátot veszünk a kezünkbe, mondták. Héroszok lettek az adományokat adók és gyűjtők, az „önkéntesen” pénzt adó ovisok, sőt, a lapátolni kivezényelt afrikai és ázsiai menedékkérők a táborokból.
És noha Szerbia a menekülteket egyszerűen átdeportálja déli határáról az észak-északnyugatira, büszkén vallja, hogy segíti őket, szolidáris, csúcsszuper emberi a szerb menekültpolitika. Csak tudják, mi az, hogy menekült – több százezer szerb érkezett 1991-95 közt Szerbiába (miközben a szerbek meg másokat üldöztek el). Eközben, akár a magyar kormányzat, megvédi határait, táborokat épít, és terrorizmusellenes harcot hirdet – jól jön ehhez néhány boszniai vagy szandzsáki vehabita akciója, vagy a minapi szarajevói incidens, amiben két katona halt meg egy bűnöző bandával való leszámolásban egy fogadóirodánál. Ehhez képest banális ügyek a Szerbiában is – akárcsak Magyarországon – a szinte naponta elkövetett brutális gyilkosságok a családtagok közt, vagy akár az 5-10 áldozatot követelő ámokfutások, dettó családi okokból. A vak komondorokról most ne is beszéljünk.
A párizsi merénylet, mondhatni, jól jött most, tiszta, avagy stílusosabban véres, mocskos vizet önthetnek a pohárba, megágyazhatnak a pszichózisnak Párizstól Londonig, Budapesttől Belgrádig. Az egyik falumbéli fiú, aki amúgy utálja a menekülteket, muzulmánokat, albánokat, bosnyákokat, romákat, elmesélte minap, hogy egy barátjával arról beszélgettek: háborúban születtek 1999-ben a NATO-bombázás alatt, de ezek szerint élnek meg ők újabb háborút is. Az autóbádogos-festő kéri, mondjam már meg, akkor ez már háború? És hogy ezt persze a világhatalmak irányítják. Hát Jugoszláviát is nem az USA verte szét, aztán meg bombázta? Próbálom magyarázni, de nehéz, hol kezdjem? Béna hasonlatot hozok: a háborúnak nem egy oka van, hanem számtalan, ahogyan annak is, hogy valakit miért szeretsz. A két szép szeméért, persze, de más is kell.
A magyar-szerb határon a kerítés magyar oldalán lévő egyik kis falu pedig mintha megszállás alatt állna még mindig, a kilencvenes évek Szerbiájára hasonlít, amikor mindenütt állig felfegyverzett rendőrök, katonák, önkéntesek flangáltak, mindenki terepruhában, katonai bakancsban járt, a szántóvető paraszt is, mert az minőségi anyagból volt és bagóért vette meg a raktárakból kilopott cuccot. Ma ebben a faluban, a határnál ugyan már egyetlen egy menekültet sem fognak el, de napközben is egymás után vonulnak hármasával a rendőrkombik, terepjárók, s fegyveres mezőőrök és a polgárőrök járőröznek (utóbbiak inkább jófejek). Nincs már dolguk, ezért a helyieket igazoltatják, vagy épp engem: a fiatal rendőrőr rajtam tanítja be ifjabb kollégáját, mit kell megnézni a személyin, a forgalmin. Az esti ködben lengyel rendőrautó tűnik fel, kiszállnak, lepacsiznak a pizzéria előtt a tucatnyi magyar kollégával. A benzinkútnál este tíz tájt odamegyek egy nagyobb csapathoz, mintha csak én lennék rendőr: Jó estét kívánok, csak így itt álldogálunk, álldogálunk? Nem nyilatkozhatnak, de annyira érezhető, hogy semmi dolguk, unják magukat, álmosak, fáradtak, hát szóba állnak velem. Van, akit a Nyírségből vezényeltek ide, s hát már gőzük sincs, mit csinálnak még mindig itt s most. Szerintük fenn sem tudják,mit akarnak. De ez a parancs, őrizni a határt, védeni Magyarországot. Közben fogy a benzin, a napidíj, miegymás a semmire.
A juhász meg arról számol be, hogy a kerítés melletti kisajátított ötven méteres zóna, amit az erőgépek megtisztítottak, homokos, ezért alig járható – hát dzsipjeikkel felmennek a rétre, s tönkreteszik. Az meg nem szántó, évekbe telik, míg újra rét lesz a rétből, s legeltetni lehet rajta. Igaz, most oda sem mehetnek, katonai övezet. Az egységes őzállomány egy része pedig a szerbiai részen ragadt, a genetikai állomány romlani fog, az agancsok nem lesznek trófeák, meséli a vadászegyesület elnöke.
Hogy háború van-e már Európában, ha valaki háborút hirdet, de máshol lőnek, itt meg terroristák lövöldöznek, robbantgatnak „csak”, s épp a menekültekkel szivárognak be, természetesen az év kérdése, problémája, ami mindent visz. Mindenesetre most, hogy a falvakat- kisvárosokat járom, az ún. egyszerű emberek sokkal normálisabbaknak tűnnek, mint ezek ott „fenn”. Nem a terroristáktól rettegnek, nem a háborútól nem alszanak, hanem mert „esz a ideg, egész éjjel csak forgolódom”, mivel ha munka még akad is, a fizetésből egy negyed kalasnyikov ára sem jön ki.
Pedig a Balkánon annak még mindig akciós az ára.
Következő cikk: A szívverésem is elállt
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >
Leszegett fejjel bandukolunk a féligazság-autokráciába
Ahogy hallom, a mai gyerekeknek nincs ilyesféle gondjuk, mert a csukamájolajat ízesítik, édesítik. Hasonlóképpen vagyunk az >
„Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát”!
A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági >
„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”!
A szerepeket kiosztották. A médiák sötétséget árasztanak, a halom félelmet. Slobodan Simić A Gyurkovics Virág által vállalt feladat >