2020. március 30. hétfő
Ma Zalán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kiárusítás (egy nagyköveti poszt mibe kerül?)

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

„A műrongálásra néhány év után derült fény, amikor az új csapat vette át a leltárt.” Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Pénz Fejedelem legnagyobb Birodalmában sajátos kiárusításon most lehet a közeljövőben érvényesíthető befolyást vásárolni. Megfelelő (kiemelt) összegért elő lehet fizetni akár a jövendő  államügyészi kinevezésre, azok, akik nem szeretnek reflektorfényben fürödni bevásárolhatják magukat a Szürke Eminenciások Körébe. Akik nem csak olyan kérdésekben adhatnak tanácsot, hogy, ki hova kerülhet, hanem sokkal fontosabb ügyekben is rátelefonálhatnak az Elnökre.

Mint minden biznisz, ez a befektetés sem kockázat mentes. Jó szimattal el kell találni a Befutót. Már most. Nem csak a színt, hogy a Kékek vagy a Pirosok győznek a végén, hanem azon belül kell ráhibázni a jövendő győztesre. Mert más értéke van a most befizetett támogatásnak, mint néhány hónap múlva, amikor már elhullanak a kevésbé esélyesek. És, mint az Ötven milliós játszmában, kárba vész a téves helyre helyezett összeg.

A fent említett Szürke Eminenciások Körébe a legnehezebb bejutni. Ám létezik számos kellemesnek vélt poszt, ami néhány millióval előjegyezhető. A gazdagok (és szépek?!) ellenállhatatlan vonzódást tanúsítanak például a diplomáciai pálya irányába. Természetesen nem a sajtóattaséi vagy II. o. titkári szerepkörben képzelik el magukat. Hanem nagykövetként.

Aki valamennyire is konyít a diplomáciához, az tudja, hogy a külügyben dolgozók két alapvető csoportra oszthatóak. Az egyik csoportba tartoznak a karrier diplomaták, akik éveken keresztül,  felelősségteljes munkával, a szakma fortélyainak a gyakorlatban való elsajátítása mellett lassan lépegetnek a szigorú követelményekhez szabott ranglétrán, melynek a csúcs a nagyköveti rang. A diplomácia felépítése hasonló mint a hadseregé, léteznek rangok és beosztások, tehát minden Külügyminisztériumban felelős tisztségekben dolgoznak nagyköveti rangban szakértők. Akik előbb-utóbb kiküldetésbe kerülnek valamelyik külföldi országba misszió vezetőként. Vagy nem.

Vagy nem, mert a hatalomra kerülő politikusok elképzeléseinek, ígéreteinek, vagy csak egyszerűen heppjének függvényében erős konkurenciaként jelentkeznek a kijelölt “ejtőernyős” diplomaták. (Vagy: “diplomaták”.)

Az Egyesült Államokban ebben a témában legalább nincs képmutatás, sumákolás. Ott világosan közlik, hogy a Befutónál ki fizetett idejében elő. Az összeg meghatározza a szóba jöhető megbízatási országok körét is. Aki nagyobb summát kockáztatott többet nyert, pályázhat fontosabb és kellemesebb helyre, aki kevesebbet azoknak marad Trinidad, Új Zéland, Albánia vagy Magyarország. Ezeket a dísz-nagyköveteket nyilván nem szabad megsérteni olyan célországokkal, ahol bajos a helyzet, mint például Eritrea, Banglades, vagy kényes a politikai szituáció (Szíria, Irak, Pakisztán, Líbia stb).  Ezekbe az országokba menjenek a karrier diplomaták!

Hogy félreértés ne essék: amióta létezik diplomácia mindig is voltak kijelölt, tehát nem professzionális diplomaták, nagykövetek. Egy országot sikeresen képviselhet és sokat tehet a küldő ország kedvező megítélésében egy nemzetközileg is elismert, kiemelkedő műveltséggel és jártassággal rendelkező személyiség. Aki a tudomány vagy a művészet világából érkezik, elismert kutató, egyetemi tanár, Nobel-díjas író, például. Kevésbé ismert tény, hogy a XVII. század flamand festészetének legkiemelkedőbb személyisége, Rubens rendkívül sikeres diplomata tevékenységet is végzett. Annak köszönhetően, hogy ismert és elismert volt az európai uralkodó házakban sokat segített  nem csak hazájának, hasznos tanácsokat adva Izabella főhercegnőnek, de nagy mértékben neki köszönhető az angol-spanyol békeszerződés. Sikeresen képviselte a francia királyné Mária Medici érdekeit Madridban, a spanyol király érdekeit Párizsban és Londonban, I Károly angol király érdekeit a kontinensen, olyannyira, hogy az angol király miután angol nemesi rangot adományozott Rubensnek hivatalosan is felkérte, hogy legyen az angol trón nagykövete Brüsszelben (amit a flamand festő nem fogadott el).

A mai diplomáciában, nemzetközi politikában tudtommal nem sok olyan személyiség lelhető fel, aki a művészetek világából érkezett. Egyrészt azért, mert a mai kor politikusaitól távol állnak ezek az értékek, másrészt talán azért, mert kevés az olyan elismert művész, aki a nemzetközi politikában érvényesülhetne. Kivétel talán Amerika és a filmművészet, ahol színészek, producerek eljutottak a politika és a diplomácia területére, sőt még az Ovális irodába is (csak így zárójelben jegyzem meg, hogy ha összehasonlítjuk Reagan egykori elnök és Rubens szellemi kapacitásait…)

Természetesen, akad számos olyan ország ahol köztiszteletben lévő, elismert, nagy műveltséggel rendelkező személyiséget küldenek nagyköveti megbízatásba. Gyakoribb azonban a politikai indíttatás. A politikusokat és a politikusokhoz közel álló személyeket (akik úgy érzik, hogy kiérdemelték a szívességet) valami, szinte megmagyarázhatatlan módon vonzódnak a diplomáciához. Megtörténik, hogy egy politikai karrier megkoronázásaként neveznek ki valakit nagykövetnek, de arra is akad példa, hogy politikust azért küldenek el valamelyik távoli, jelentéktelennek tűnő országba, hogy félre tegyék a honi színtérről.

A kinevezettek pedig általában nagy örömmel és határtalan önbizalommal (“végre személyiségemnek, képességeimnek megfelelő megbízatást kaptam”) ugranak fejest a diplomácia számukra ismeretlen tengerébe. Amely csak távolról csábítóan kéklő és a felszínen nyugodt, hiszen a vihar bármikor embert próbáló hullámokat korbácsolhat. A képnél maradva: a külképviselet hajóját víz alatti sziklák és zátonyok között kell nap mint nap kormányozni. A misszióvezetők általában abból indulnak ki, hogy jók a matrózok, tapasztalt a személyzet, van kire támaszkodni. De a kapitány dönt. És a kapitány tárgyal.

Az “ejtőernyős” diplomaták azzal, hogy könnyelműen elvállalják ezt a rendkívül érzékeny és felelősségteljes feladatot, lényegében a szakmát becsülik le. Természetesen, ők is tudják, hogy a diplomata munkája nem csak fogadásokból áll, amihez nem elegendő ha az ember tud késsel-villával étkezni és ügyel arra, hogy idő előtt ne részegedjen le. A járatlan diplomaták nem is tudják, hogy mennyi kis részletre kell(ene) figyelni a fogadásokon, amiket a jelen lévő más diplomaták, tapasztalt rókák nagyon is tudnak és az ember nem is gondolná, hogy milyen részletekből milyen következtetéseket vonnak le.

A karrier diplomaták, gyakran nem kis adag kárörömmel, szívesen mesélnek a mondva csinált diplomaták, nagykövetek baklövéseiről, leégéseiről. Az ő megállapításuk, hogy ezek önbizalma általában fordított arányban áll szakmai jártasságukkal és általános műveltségükkel. Pedig Szokratész is (“tudom, hogy semmit sem tudok”) Montaigne is (“que sais-je?”) óva intett az elhivatottságtól rámutatva, hogy minél műveltebb valaki, annál inkább látja mennyire hiányos a tudása. Egy idősebb nagykövetségi munkatárs mesélte, hogy a nagyköveti kinevezéssel az emberek gyökerestől megváltoznak, kioktatnak, fölényeskednek, mintha a kinevezéssel valami csoda folytán automatikusan tudást, bölcsességet és műveltséget is kaptak volna.  Csak úgy, intravénásan.

Az egyik legfurcsább történetet elmesélem. A harmadrangú politikusnak élete vágya teljesült azzal, hogy megfelelő pártpolitikai kapcsolatai révén kinevezték nagykövetté. Az állomáshely egy ázsiai országban volt, ahol túl sok munka nem akadt és a nagykövet úr elkezdett élénken érdeklődni a festészet iránt. Majd ráeszmélt egész élete során fel nem fedezett szunnyadó tehetségére és maga is el kezdett festegetni a személyzet lelkes dicséreteitől ösztönözve. Lassanként már szakértőnek érezte magát és mind inkább kritikus szemmel vizsgálta a nagykövetség épületében lévő festményeket (itt jegyzem meg, hogy a külképviseletekre nem akármilyen festmények kerülnek, ezeket minden külügyminisztériumban külön bizottság gondosan válogatja ki az ország kiemelkedő képzőművészeinek alkotásai közül). Különösen a szalonban lévő egyik tájképen akadt meg a szeme. A kép egy vízpartot ábrázolt. A nagykövet urat mind inkább kezdte idegesíteni a kép üressége és eldöntötte, hogy korrigálja a festő mulasztását: fogta az ecseteket, festékeket és a vízfelületre odafestett egy csónakban ülő személyt! A műrongálásra néhány év után derült fény, amikor az új csapat vette át a leltárt és eltérést tapasztalt a fényképen és a falon látható képek között. Az “elkövető” ekkor sem fogta fel tettének súlyát és felajánlotta, hogy majd ő megbeszéli az eredeti kép alkotójával. Ekkor már mondták neki: inkább ne…!

 

            Visszatérve az eredeti témához: választások, különösen az amerikai elnökválasztások során tömérdek összegekkel támogatják a jelölteket, a szponzorok a választások után kérik vissza a szívességet. Ha már a Pénz Fejedelem a legmagasabb, mindenható értékké vált sokkal tisztább ügy lenne, hogy a kampányokra, fellépésekre, reklámanyagokra, választási stáb működtetésre, csúszópénzekre elherdált összegeket inkább közvetlen szavazat vásárlásra költenék el. Licitáljanak a jelöltek, ki mekkora havi apanázst ajánl fel a választópolgároknak. Konkrétan, kápéban. Hadd legyen a szegényeknek (és csúnyáknak?) is valami haszna a demokrácia pénzcentrikus üzemeltetéséből!

2015. november 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább

From ver ju?

U jednom momentu naše uzaludne autobuske rasprave, pominjem koronu koja pogoduje eksponcijalnom porastu vidljivosti i čujnosti >

Tovább