2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Találkoztam boldog cigányokkal is – az erdélyi gábor romák presztízsgazdasága

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Úgy integrálódni a nagy társadalomba, hogy eközben továbbra is összefogják saját közösségüket.” Szerbhorváth György (Átlátszó):

Gábor cigányokkal alighanem az is találkozott már, aki nem hallott róluk – Romániában élnek, főleg Maros megyében – fekete kalapos, harcsabajszú, esetleg szakállas vállalkozók, kereskedők (a fiatalok inkább fehér westernkalapot viselnek), illetve a hölgyek is felismerhetők jellegzetes, színes-pompás népviseletükről. Bár Budapesten kevésbé üzletelnek, piacoznak vagy házalnak; tartva az előítéletességtől is, inkább másokat küldenek. Összetartóak, és közösségük életében fontos szerepe van az ezüstpoharaknak.

A cím ugyan a volt Jugoszláviában a hatvanas években készült filmre utal, mely a cigányok kemény, szigorú szabályok közt zajló életéről szólt, ahol azonban a szabadságnak is helye volt.

Az antropológus szerző viszont a gábor cigányok csoportját vizsgálta több éven át a 2000-es években Erdélyben 21 településen (és a cărhar romákat is), s az eredmény egy hihetetlen – nem csak terjedelmében, az elvégzett munkát tekintve – nagy és érdekes szakmunka, mely egy olyan roma csoporto(ka)t ír le számtalan aspektusból, amely sikeres a társadalmi integráció terén és részben a gazdasági életben is.

A „kalapos gáborok” anyanyelve egy vlah ṙomani változat, de beszélik a regionális magyart és az államnyelvet, a románt is. Döntően a Hetednapi Adventista Egyház tagjai (a kötet erről nemigen ír, pedig van rá jó példa, hogy egy lokális roma közösséget hogyan emelhet ki egy-egy odafigyelő kisegyház vagy akár egy nagy történelmi egyház lelkes papja, lelkésze, pásztora).

A kötet fókuszában a presztízsgazdaság áll, amiről nem sokat hallhattunk eddig. De Berta Péter kutatásai során rájött, milyen fontos az amúgy nem túl nagy, úgy 14 ezer fős közösség életében az, hogy az ezüstpoharak és fedeles kupák milyen értékkel bírnak, s milyen sokan vesznek részt ezek tranzakcióiban tulajdonosként, eladóként/vevőként vagy éppen brókerként.

Ezen ezüsttárgyak, melyek az anyagi mellett hatalmas szimbolikus értékkel bírnak, gyakran konfliktusok forrásai is, s olykor társadalmi és földrajzi határokat átlépve „migrálnak”. De hogy e jelenségnek milyen szerepe van a romák kapitalizmusában, gazdasági, szociális, (helyi) politikai és szociokulturális életében azt nekünk, kívülállóknak bizony nagyon nehéz megérteni. Ám ebben segíthet Berta könyve.

A gáborok 1989 előtt főleg a hagyományos mesterségeket űzték, például fémművességgel, ilyen termékekkel házaltak, de mindig igyekeztek több lábon állni, így mondjuk tetőt fedtek, a nők meg mostak vagy épp kártyát vetettek. A gépesítés miatt aztán ők is részben a városokba kényszerültek, és közvetítő kereskedőkké váltak. A Ceaușescu-féle diktatúra és hiánygazdaság közepette új túlélési stratégiákhoz folyamodtak, így kerültek a feketepiacra, a használtruha-kereskedelembe, de az asszonyok az ott akkor tiltott fogamzásgátló szerek forgalmazásába is.

Az igazi sikerhez persze jó kapcsolati tőke kellett a rendőrökkel, fináncokkal. Mivel ruhájukról már ekkor könnyen felismerhetőek voltak, így az antibébi-tablettákat gyakran nem roma ismerőseik révén értékesítették.

A határok megnyitása után aztán igazán beindulhatott a biznisz, a gábor romák főleg a szegényebb rétegeket célozták meg olcsóbb és/vagy használt áruikkal, lehetővé téve az alkudozást is. Magyarországon már új árukat terjesztenek „kínai üzletek” révén – ha egy pesti kocsmában zoknit, parfümöt vagy kerámiakést kínálnak, nos, akkor ez alighanem ezen biznisz része.

Újabban úgy Nyugat-, mint Kelet-Európában megfordulnak áruikkal, hihetetlen mobilitásról téve tanúbizonyságot. Nyugatról meg a használtruhát hozzák kamionokkal a tőkeerősebbek. De otthon már pékséget is működtetnek, vagy épp török aranyat árulnak. A közösségen belül pénzt kölcsönöznek, azaz „kamatoznak”.

Akiknek nem megy, anyagi gondjaik vannak, azok hírnevüket és társadalmi presztízsüket teszik áruvá, azaz pénzzé – gyerekeiket, unokáikat kiházasítva tesznek szert hozományra, titokban átadott pénzre. Vagyis nincs, ami nincs, semmi sem lehetetlen.

A titkuk, hogy nem restek migrálni, menni-jönni, elutazni a világ végére; bármikor képesek profilt váltani; bizalmat építenek, igyekeznek jó benyomást kelteni, miközben elrejtik az etnicitást, azaz etnikai mimikrivel élnek, hogy a romákhoz kapcsolódó negatív sztereotípiák ne ragadjanak rájuk. Elvegyülnek a nem romák közt, magyarul beszélnek, vagy nem romákat alkalmaznak.

A közösség integrálásához, sikerességéhez elengedhetetlen az összetartás a különféle szabályok, logikák, politikák mentén, a hierarchia kialakítása révén. E helyütt nincs mód ismertetni azt, amit a szerző hétszáz nagy oldalon tesz meg, de emeljük ki a presztízstárgyöröklés logikáját, ahogy ő is teszi: a legértékesebb ezüsttárgyat a legidősebb fiú örökli, aztán így tovább.

A férfiak még a virrasztókban is úgy politizálnak, hogy a felmenőkről, azok sikereiről diskurálnak, épp az ezüstkupák történetei révén (ki mit örökölt, ki kényszerül majd eladni, mert eladósodott stb.).

A legbefolyásosabb lesz a „faluvezető”, de nincs közös, gábor „uralkodójuk”. Ám ne gondoljunk bagatell ezüsttárgyakra: 1996-ban akadt, aki 300 ezer német márkát adott érte, de mivel apjának presztízse alacsony volt, róla és a pohárról keveset beszéltek. Amiket egyébként igen ritkán mutatnak meg, rejtekhelyeken őrzik, vagy éppenséggel nem romáknál helyezik el „biztonságban”.

De még nagyobb összegek foroghatnak a juss kapcsán, amit a vőlegény (!) családja kap a házasságkötéskor. A létrejövő apatársi szövetség azonban, annak felbontása után, a társadalmi távolságot termeli újra, ha szegény szülők kapnak jussot a fiukért egy gazdagabb családtól. A presztízsversenyről a szerző külön esettanulmányt is közöl.

Újabb fejezet szól a gábor roma presztízstárgyakról, a poharakról és kupákról: miképpen válhat egy tárgy presztízsértékűvé, mit jelent egy család és a közösség történetében és életében. Ezek végül is elit árucikkek, nincs is belőlük sok – a szerző úgy százról szerzett tudomást.

A kötetben szereplő legdrágább egy 1,2 millió dollár értékű, ami a megyét sem hagyta el. A legegyszerűbb, ha olyan műtárgyhoz hasonlítjuk, mint egy értékes festmény. Aki veszi, hírnévre tesz szert – aki eladja, annak helyzetét nem pozitívan fogja befolyásolni. A fényképmellékletből pedig láthatjuk, nem giccsre, bajor, vadászjelenetet ábrázoló kriglikre kell itt gondolni, hanem patinás darabokra.

Egy új ezüstkupa lehet értékes, de ettől nem lesz presztízse a gáborok közt. Az újgazdag magyar (roma) vállalkozói elit – mondjuk Győzike és famíliája – itt semmire sem menne csicsás haciendájával, luxuscuccaival és ízléstelen öltözékével.

A gábor pohár lényege az elidegeníthetetlenség is, kötődnie kell eredeti tulajdonosához, még ha gazdát is cserél nagy áron. Mert fontosak a társadalmi identitások és hierarchiák megkonstruálásában, azoknak „kulturális életrajzuk” van, ezért beszélnek sokat egymás közt ezekről, nem pedig a Ferrarikról. Ha megjelenik egy új kupa, az csak a gábor társadalombon belül új, azaz a karrierje az új, a „kezdő”, mert a (nem roma) műtárgypiacról származik, s időbe telik, amíg presztízstárggyá válik.

Ugyanakkor e poharakat lehet olyan tárgyakhoz hasonlítani, amelyek híres énekesektől, színészektől, celebektől származnak, s futnak be elképesztő (gyakran abszurd) karriert a piacon. A poharaknak a házasodási piacon is szerepük van mint biztosítéknak. De a versengő fogyasztói szubkultúrák,  így a gábor és a cărhar romák közt is. Újabban már akadnak olyanok, akik  „modernebbek”, és a pohárvétel helyett inkább hatalmas házat építenek.

Berta Péter további száz és száz oldalon írja le, elemzi, mit jelentnek itt a bazár jellegű ügyletek és a kockázatmenedzselés, mi a szerepe a cenzárnak, azaz a presztízstárgybrókernek. Újabb esettanulmányokat olvashatunk, akár egy pohár karrierjéről egy házasodás során. Vagy arról, milyen versengő jogértelmezések vannak, mit jelent az elzálogosítás, a hitel, a szerződésszegés a gáboroknál.

Vagy egy ügyletnek mi a társadalmi utóélete, hogyan érhet valaki politikai csúcsára úgy, hogy megszerzi a három legértékesebbnek tekintett pohár egyikét, miáltal faluvezetővé lesz és lezárul két család régi versengése, konfliktusa, persze a vásárló családjának győzelmével.

A könyv számtalan értéke közül végül azt emelném ki, hogy ragyogó bizonyítéka annak, egy kis, hagyományosnak mondott vagy hitt roma közösség is képes a változásra úgy a munkerőügyi piacon, azaz a vadkapitalizmusban, illetve vállalkozni, egymással is versengeni, s hogy e mikrotársadalom nem esik szét, sem a rendszerváltás, sem a városba költözés, sem a migráció és más változások miatt; az új kihívásokra adekvát válaszokat keresnek s találnak.

A hagyományos értékek – egy pohár – éppen azt szolgálják, arra jók, hogy a közösség tagjai megőrizzék kulturális és egyéb identitásukat, történetüket, az összetartást, akár archaikusnak is tűnő szokásaikat (mint a házasodásiak). Sokoldalú kötődéseik – mint a nyelvek – révén új és új kapcsolatokra tesznek szert, ahol nem a pénzszerzés az egyedüli cél, hanem a bizalomépítés is. Úgy integrálódni a nagy társadalomba, hogy eközben továbbra is összefogják saját közösségüket.

 

Berta Péter: Fogyasztás, hírnév, politika – Az erdélyi gábor romák presztízsgazdasága

Budapest, MTA BTK Néprajztudományi Központ, 2014, 728 oldal.

 

2015. október 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább