2020. szeptember 29. kedd
Ma Mihály, Gábor, Rafael névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Göncz Árpád halálára

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Nem kell azt füllenteni, hogy „mindenki elnöke” volt. Nem. Nem volt az új horthysták elnöke. Nem volt a mostanság népszerű neonyilasok elnöke. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Göncz Árpád, ennek az országnak az egyetlen vezetője, akit titkolt neheztelés és rosszhiszemű hátsó gondolatok nélkül szeretett a magyar nép többsége, meghalt.

Göncz Árpád volt a jelképe annak, ami lehetett volna.

Göncz Árpád olyan férfi volt, akiről szinte mindenki ösztönösen azt gondolja: magyar ember. Ízes beszéd, a XIX. századi magyar klasszikára visszautaló stílus, visszafogottság, puritánság, a szabadság szemérmes kultusza. Ez az ember szabadelvű volt, és ő kötötte össze az 1946-i és az 1989-i köztársaság szellemét és szólásformáit. Meghatározó tagja volt az 1989-i fordulat meghatározó pártjának, az SZDSZ-nek, amelyet éppen 1989 békés forradalma miatt gyűlölnek és iktatnak ki a történelemből. (…)

Göncz Árpádot persze le kellett választani utólag 1989 szelleméről, mert ő ugyan jó ember volt – de liberális jó ember nem lehet. Fasiszta lehet jó ember, sztálinista lehet jó ember, de liberális csak vérivó démon lehet. Különösen az a liberális, aki már az utódpárttal kötött szövetség előtt is az volt. Már az „Apák és fiúk” és a „Nappali hold” óta az SZDSZ nem volt egyéb, mint afféle zsidó vircsaft.

Én már évtizedek óta nem vagyok liberális, de ettől undorodom, és különösen undorodom attól, hogy ezt hallgatólagosan elfogadta az egész politikai osztály meg az egész értelmiség. A Nyilaskeresztes Párt vagy az MDP nem gáz, de az SZDSZ gáz; mert a köztársaság és az emberi jogok meg az alkotmányosság meg a jogállam: gáz, hiszen az ilyesmi pusztán zsidó vircsaft, és ebben az SZDSZ-leprázásban derék filoszemiták is megmutathatják, hogy szívük egyszerre dobban az antiszemitákéval. Beszéljünk végre magyarul, az istenit.

Göncz Árpád volt az az ember, akinek mindez nem számított. Ő volt az az ember, akinek a szabadelvűség és a demokratizmus Kossuthot, Petőfit, Eötvöst, Bibót jelentette, de – miért de? és! – a demokratikus ellenzéket is, amelynek a teoretikusa és ihletője Kis János volt. Göncz Árpád, az ellenállás és 1956 embere, természetszerűleg antifasiszta volt; ne feledjük, hogy az „antifasiszta” szó és fogalom 2015 Magyarországán harsány röhögést vált ki.

Göncz Árpád demokrata volt és liberális és antifasiszta. Akárcsak mesterei, Bibó István és Szabó Zoltán, nem volt antikommunista a szó Teleki-Horthy-Gömbös-féle értelmében. Szövetségese volt azoknak a kommunistáknak és volt kommunistáknak – Nagy Imrének, Losonczy Gézának, Maléter Pálnak, Vásárhelyi Miklósnak –, akik az elfelejtett és meghamisított 1956 hősei voltak, de főleg annak a magyar népnek, amely 1956-ban még demokratikus szocializmust akart, s ezért értette a reformszocialisták motivációit is a rendszerváltás zivataros éveiben. Göncz Árpád a kisgazdákhoz tartozott 1945-ben, akkor, amikor az a párt még baloldali párt volt, a magyar vidék demokrata pártja, hittételeiben hitelesebben, mint a kriptokommunista Nemzeti Parasztpárt, de már nem tartott velük, amikor kiegyeztek Rákosi Mátyással.

Göncz Árpád radikális demokrata volt 1956-ban – életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték emiatt –, és radikális demokrata volt a rendszerváltás nagy szabadelvű pártjában, és az maradt a köztársaság elnöki székében is. Voltak, akik gyűlölték ezért, s főleg azért, mert tartásában meg sem rezzent, amikor a Horthy Miklóst ünnepélyesen újratemető – azaz föltámasztó – jobboldal szét akarta tiporni a köztársaság szabadelvű, alkotmányos, jogállami rendjét, amikor ez a jobboldal szét akarta zúzni a szabad nyilvánosságot. Most majd érzelegni fognak sokan, hogy édes Istenem, milyen derék, jószívű, jámbor férfiú volt – s akik szívesen elfelejtik, milyen sziklaszilárd ellenálló volt 1989 után is, hogy mennyire következetesen (hisztéria és hencegés nélkül) állt helyt a polgári demokrácia baloldalán.

Hazudjatok csak nyugodtan.

Ez lepereg Göncz Árpád históriai alakjáról.

Göncz Árpád nyugodt, higgadt, kiegyensúlyozott, szerény és művelt ember volt, hű barát és igaz patrióta. Igazi hatalma nem volt persze soha, de tekintélye egyik biztosítéka volt a demokratikus magyar köztársaságnak – amely vereséget szenvedett, majd megszűnt. A felé áradó, majdnem osztatlan szeretet megmutatta, hogy mindennek ellenére azért sokan sejtették, hogy ez a bukás: veszteség. De nem kell azt füllenteni, hogy „mindenki elnöke” volt. Nem. Nem volt az új horthysták elnöke. Nem volt a mostanság népszerű neonyilasok elnöke. Nem volt – mint annyian – a demokratikus köztársaság árulója.

És persze nem tartott azokkal se, akik (mint én) elfordultak a polgári demokráciától s a liberális kapitalizmustól.

Hűséges volt – egyre magányosabban – a demokratikus köztársaság alapító eszméihez és népbarátnak, plebejusnak, együtt érzőnek megálmodott, félig-meddig képzelt gyakorlatához. Második hivatali idejében egyre passzívabb, egyre hallgatagabb lett. A lánya a szocialista párt külügyminisztere volt. Ő nem mondott erre nyilvánosan semmit, de nyilvánvalóan nem ellenezte. Az, ami most van, az már nem volt az ő jelenkora. Az ő csöndje mondta el ékesszólóan, hogy 1989 szelleme elhallgatott. És vele együtt 1956-é és 1945-é és 1918-é és 1848-é. A demokratikus lázadások és a demokratikus gondolatok korszaka véget ért. Itt immár mások harcolnak másért.

Mint a gyászolók mindig, benne magunkat siratjuk.

A történelem nem ért véget, de Göncz Árpád halála arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra. S kimondjuk, hogy kár érte. Kár, hogy meghalt Árpád, kár, hogy meghalt a 89-es demokrácia. Árpád csak most, a polgári demokrácia már régen.

Szerettük őt, s nehéz bevallani, hogy szerettük azt, ami jóvátehetetlenül elmúlt, s ami azt ígérte, hogy nemcsak szabadság lesz itt és jólét, hanem lesz ebben az új életben nagyság és szépség. Nem lett se szabadság, se jólét, se nagyság, se szépség. A magyar plebejusok szabad Magyarországából nem lett semmi. A vereség teljes.

Majd lesz itt más és új, olyan újdonság, ami furcsa lett volna Göncz Árpádnak. De ami lehetett volna, az elveszett – értékes és nagyszerű lehetett volna, ne szégyelljük siratni. S ne szégyelljük siratni ezt a jó embert abban a korban, amelyben a jóság nevetséges, az egyenlőség ábránd, a népjogok elképzelhetetlenek, a szelídség és a jámborság merő fantázia.

Szerettük ezt a derék embert, s nem gondoljuk, hogy a derekasság középszerű. Azt hisszük, hogy ez a derekasság többet ér minden sikernél.

Aludj, drága Árpád. Pihend ki ezt a nyomorú, átkozott életet. Aludj csak. S aludj csak, szegény Magyarország.

2015. október 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A rossz közérzet lázadása

Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >

Tovább

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább