2019. szeptember 16. hétfő
Ma Edit, Ciprián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A Balkán vonzásában

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Ohrid, Újvidék….

Ohridi vendéglátóim érdeklődéssel faggatnak, mikor jártam utoljára a tóparti városban. Legalább harminc éve, válaszolom. Nem érzékelem az általuk gondosan számon tartott változásokat, inkább a balkáni zsivaj köti le a figyelmem. Egyszer már illene rászánni az időt és komolyan kielemezni a balkáni világot. Helytelen, hogy az elmúlt húsz-harminc esztendő szerbiai politikájának prizmáján keresztül ítéljük meg, s inkább lekicsinylően vagy gúnyosan beszélünk róla, ami számomra kissé unalmas és fárasztó. Egy nemzetnél sem kedvelem a felsőbbrendűség giccses pátoszát így a magyarnál sem. Mi magyarok gyakorta „elszállunk”, szeretünk gazsulálni a nyugati világnak, ugyanakkor pökhendin nyilatkozunk a Balkánról, amely nyilvánvaló, hogy Újvidéken kezdődik, ahol még rokonszenvesen keveredik a közép-európai habitussal. Mi lesz Újvidékkel, ha ez a kényes egyensúly felbomlik és elveszti a hagyományos hibrid identitást? Jelenleg senki sem törődik ezzel a fenyegetettséggel, a nemzetállami eufória idején a hibrid identitás egyébként is gyanús. Újvidék identitásvesztési folyamata egyre erősebb, legfeljebb a marginális, a hatalmon kívüli csoportok őrizgetik, viszont a reprezentatív vajdasági intézmények már régen a vajdasági identitásvesztés áldozatai lettek. Gondoljunk csak a színházra. Tudott-e az újvidéki Szerb Nemzeti Színház vajdasági drámaírót országos szinten elismertetni? Kinevelt-e saját műhelyében országos szinten elismert, sajátos, vajdasági stigmával megáldott rendezőt? Politikai presztizsből alakítják meg a vajdasági tudományos és művészeti akadémiát, amelyet Belgrádban nevetséges érvekkel gyanús politikai szándékkal stigmatizálnak. A vajdasági akadémia ugyanolyan provinciális marad, mint belgrádi kritikusai. Kétféle provincializmus néz egymással farkasszemet: a vajdasági és a belgrádi. Jelképekről folyik a vita meg presztízsről, nem szellemiségről. És miért pont Ohridban tépelődöm mindezen? Azért, mert a belgrádi provincializmus egyik jellemzője, hogy mindmáig nem tudta felmutatni a napi politikai zsargonon túlmutató Balkán-képet. Nem a szerbiai politikusok képviselik a szellemi balkániságot, nem is dolguk, hanem az értelmiségiek, akik ahelyett, hogy elmélyülnének benne, menekülnek tőle. Többek között ezek a gondolatok jutottak eszembe ohridi utam idején. Az autóbusz időnként meg-megállt valamelyik szerbiai kisváros közelében és én figyeltem a zsibongó tömeget; akarva-akaratlanul be kellett látnom, hogy ez másféle habitus, mint az enyém. Sehol sincs ennyire közel egymáshoz a harsogó giccs és a hátborzongató, cunámiszerűen felbukkanó emberi dráma: a könnyelműség és a csodálatos szolidaritás, mint a Balkánon. Noha furcsa, ám még mennyire igaz: az utóbbi időben a balkáni világot Urbán András tárta fel Borislav Stanković Koštana című drámájának színre állításával. Megvillant a rettenetes idill, pontosabban az idill rettenete, amelyet nem éreznek azok, akik a Balkánt sematikus politikai fogalmakkal próbálják leírni. „Balkáni magyar”, így jellemeztem Urbánt közel egy évtizeddel ezelőtt, amikor a Kosztolányi Színházzal Berlinben vendégszerepelt és ezen a jelzőn ma sem kell változtatnom.

Macedónia, a balkáni inga

Ohridba érkezésemkor üzenetek várnak a hotel recepcióján. Ljiljana Mazova teatralógussal és Jordan Plevnes drámaíróval társalgok a tóparti Riviera szálloda teraszán. Nagy örömet jelentett számomra, hogy Ohridban rám találtak a régi barátok. A néhány nap alatt újakkal is volt alkalmam megbarátkozni és betekintést nyerni az 55. Ohridi Nyár negyven napon át tartó gazdag programjába. Büszke lennék, ha Újvidéken is lenne egy ilyen színvonalas rendezvénysorozat. Sajnos, Újvidékből hiányoznak a nagy ambíciók és az átgondolt tervek. A régi rendezvényeket - úgy ahogy - őrizzük, hébe-hóba újakat is szervezünk, ennek ellenére Újvidék kulturálisan nagy szállodára emlékeztet, viszonylag kényelmes szobákkal, ahol a vendégek csak felszolgáló pincérekkel és buzgó szervezőkkel találkoznak. Az udvarias vendégek sajnálattal veszik tudomásul, hogy nem ismerkedhetnek a sajátos helyi szellemiséggel. Jó vendéglátók vagyunk, de a mi asztalunk, a vajdasági asztal, üres, ha vannak értékeink, azokat eltakarjuk. Belgrádi sznobok lettünk, vagy ha akarjuk, akkor budapestiek. Tapasztalom, hogy az ohridiak gondolnak az ide érkező vendégekre, de a sajátjaikra is. Ezt jelzi többek között Jordan Plevnes Cirill és Metód című új drámájának soron következő ősbemutatója. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert szeretnék minél többet tudni Macedóniáról, erről a rendkívül érzékeny, precíz balkáni ingáról. Az az érzésem, hogy nem fordítunk rá kellő figyelmet.

Plevnes-mitológia

Plevnes dedikálja a Világcsoda című könyvét. Azt hiszem, ez a szerző egész életében egyféle új Balkán mitológia megteremtésén fáradozott, újszerű, misztikus Balkán képet fogalmazott meg. Párizsban él, minek köszönve hitelesebben tárja fel a Balkán lényegét. Szerintem igaza van, amikor azt vallja: a Balkánt annyi előítélet hamisítja, hogy el kell távolodni tőle, ha meg akarjuk érteni.

Menekülés a végzettől

A Neoplanta bemutatója előtti sajtókonferencián Goethét idézem, aki 1808-ban Erfurtban találkozott Napóleonnal. Kiderült, hogy Napóleon alaposan ismerte a Werthert, még kritikus megjegyzéseket is tett az egyik regényrészletre. Majd a drámákra terelődött a szó. Napóleonnak nem tetszettek a végzetdarabok. „Mit akarnak most a végzettel? – mondta. A Végzet a politika.” Tanulságos. Értem miért menekül a modern irodalom a végzettel való szembesüléstől.

Szellemi aura nélkül

A Neoplanta előadás vendégszerepléseinek köszönve többször is utaztam egy autóbuszban az Újvidéki Színház társulatával. Mindég, amikor a vendéglátók a darab bemutatásán a szerző jelenlétét is fontosnak tartották! Több évtizeddel ezelőtt az Újvidéki Színháznak volt egy, Harag György nevéhez fűződő remek periódusa, amely azonban nem hatott a vajdasági magyar szellemi életre. Olyan volt a teátrum, mint egy ápolt virágágyásokból álló arborétum. Ha beültem a nézőtérre, úgy éreztem magam, mintha egy jól gondozott üvegházban lennék, rendezett virágágyások között, amelynek nincs sok köze az én világomhoz. Később, a nyolcvanas évek végén és az azt követő esztendőkben is rendezett maradt a botanikus kert, noha hervadozni kezdtek a növények, már nem virítottak úgy a virágok. Dörgött az ég és rengett a föld a színházban, a késő modern esztétizáló szellem honosodott meg. Az utóbbi években azonban a fiatal színészgárda érzéseire és ösztöneire hagyatkozva, néhány kiváló rendező szellemi irányításával kitört az üvegházból, viszont mintha erre nem készült fel a vajdasági magyar szellemi élet – talán a társulat sem. Csoda történt, azonban a csoda szellemi aura nélkül maradt. A kritikusok végzik a dolgukat, az értelmiség viszont a megroggyant üvegházi virágágyásban piheg. Fogy az oxigén, a virágokat sem gondozza senki, ellenben az üvegház továbbra is a legbiztonságosabb hely, hisz az öntözőrendszer, úgy ahogy, még üzemel. A színházi siker páratlan, azonban szellemi aura nélkül gyorsan legenda lesz belőle, amelyet mindenki dicsér, ám következményeit nem vállalja. 

Széplelkek és démonok

Szeretném kiengesztelni saját démonjaimat, mert tudom, hogy aki menekül tőlük, abból a szépséget dicsőítő finnyás széplélek lesz. Olyanok lesznek az irodalmi életben, mint Eliot előkelő szalonjainak lelkesen cseverésző hölgyei, akik a szépséget körülrajongják, azzal a különbséggel, hogy a szalonokat a mindenható pártirodák váltották fel. Érdekes, hogy sokan még mindig nem veszik tudomásul, hogy a pártirodákban mennyire kedvelik a tiszta lírát művelő széplelkeket! Joggal írta Milan Kundera, hogy a „lírizmus, a lírikus beszédmód, a lírai lelkesedés szerves része annak, amit totalitárius világnak hívnak: ez a világ nem gulág, hanem olyan gulág, amelynek a falai versekkel vannak kitapétázva, és a falak előtt táncot lejtenek.”

Küszöbön a tőke

Visszatérve Újvidékre találkozom néhány fiatal magyar üzletemberrel. Csak úgy mellékesen kerülnek szóba az új vajdasági magyar viták, mire ironikusan megjegyzik, hogy ilyesféle nézeteltérések mindig is voltak, és rendre következmények nélkül zárultak. Kit érdekelt volna, hiszen csupán néhány értelmiségi „rendbontásáról” volt szó. A kisebbségi politikusok részére Miloševićtyel, Djindjićtyel, Tadićtyal, Vučićtyal való szövetség volt a meghatározó, nem az értelmiség hangja. Szinte nem volt szerbiai kormányzópárt, amelyikkel ne vonultunk volna be a kormányzati nyoszolyába. Lehetett volna másképpen? A kérdésre a választ a mai állapotok felmérése adja meg. Lehet, hogy a válasz már megszületett, csak még nem ismerjük. A meglepetések elmaradtak, a politika eleve elrendeltetett rutinmunkára emlékeztetett, amelyben fontos volt a realitásérzék és a kiszámíthatóság. Semmi kockázat! Most azonban lesznek kiszámíthatatlan fejlemények, bizonygatták határozottan a fiatal vállalkozók. Miből gondolják, faggattam őket. Mert a politikai játéktérbe belépett a tőke. A 11 milliárd forint! Nevetve utaltak a hollywoodi dramaturgia egyik aranyszabályára. „Kövesd a pénz útját, megtalálod a bűnöst”. Ez esetben erről van szó: „Kövesd a pénz útját, s felismered a politika igazi arculatát, jellegét és célját”. Az értelmiségi holdudvart erősíteni fogják, hogy eltereljék a figyelmet a gazdasági holdudvarról, végső soron azonban az értelmiségiek nem lesznek fontosak. Nyugodtan vitatkozhattok egymás között, ennek azonban nem lesz többé jelentősége. Kétkedve hallgattam őket, miközben egyetlen egy ellenérvem maradt: az értelmiségiek eddig sem játszottak szerepet. Mégis József Attilának van igaza: „Jogállamban a pénz a fegyver”.

Csapkodnak a villámok

 Néhány héttel ezelőtt lejegyeztem a taxisofőrök jóslatait. Ha Magyarország fallal keríti el magától Szerbiát, morfondíroztak, akkor Szerbia építsen Észak-Bácskában menekülttáborokat. A dac, gondoltam, csupán a feltörő sértődöttség hangja. Most olvasom, hogy Magyarkanizsán és Szabadkán svájci és német segítséggel menekülttáborokat építenek. Úgy látszik, senki sem tud mit kezdeni a szerencsétlen idegenekkel. Sokan a háború elől menekülnek? Kétségtelen. Sokan a jobb élet reményében veszik a vándorbotot? Nyilvánvaló, hiszen a vajdasági magyarok közül is többen ugyanezen ok miatt igyekeznek ugyanoda, ahova a menekültek tartanak. Akadnak köztük „alvó terroristák”? Nem bizonyított, viszont nem kizárt. Amennyiben igaz lenne, akkor a nagy gonddal felépített drága magyar kerítés sem képez(ne) komolyabb akadályt. Egy biztos: mindenfelé viharfelhők tornyosulnak, valahol a távolban már villámok is csapkodnak. A bizonytalanság egyre nagyobb. A szerbiai sajtó arról értekezik, hogy az Iszlám Állam terrorakciókkal fenyegetődzik. 

2015. július 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább

Topolya, Tanyaszínház, VMSZ

Mindenesetre undorítónak tartom, amit a párt tesz ezzel a picinyke megmaradt vajdasági magyarsággal! Szurkolok, hogy minél >

Tovább

Az új osztály nem bocsájtja meg a kormánynak, ha megtűri a békétlenkedést

A melósok örüljenek, ha egyáltalán kapnak munkát. Az engedetlen értelmiségiek nem olyan fontosak, többségük könnyen megvásárolható. >

Tovább

Az erőszak megtévesztően észrevétlenül, alattomoson lopakodik be a közéletbe

A polgárok a valóságtól megundorodva a gondtalan szórakozásba menekülnek. A teraszokon vidám a fiatalok kávéznak, és >

Tovább

Nincs felelős!?

Miért nem foglal az MNT állást és készít határidős cselekvési tervet a tanügyi problémák mielőbbi megoldására? >

Tovább

Fénykép

Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök hivatalában fogadta Aleksandar Vučić szerbiai köztársasági elnököt, Andrej Babiš cseh-morvaországi és Peter >

Tovább