2020. augusztus 15. szombat
Ma Mária névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Napi ajánló

Falukép emlékművel, betyárokkal

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Hisz ma már a falunapra a betyárokat is importálni kell.” Szerbhorváth György (Beszélő):

Olybá tűnik, minél reménytelenebb egy ország, főváros, a falvak helyzete, annál inkább több energiát, pénzt feccelnek a központi tér felújításába, és hogy annak közepére álmodjanak egy vagy több emlékművet, szobrot, és tartsanak egy falu- avagy városnapot. Melynek programja pont olyan giccses, mint maga az emlékmű, a szobor. De most a legkevésbé az az érdekes, hogy a bömbölő lakodalmas rock mellett miképp tunkolja az ingyenpörkölt szaftját a nép. Legalább nem maradnak éhesek, mint általában.

Budapestre kár szót vesztegetni – nehéz eldönteni, hogy melyik a rondább, gusztustalanabb, ízléstelenebb és politikailag is erősen vitatható: „a német megszállás áldozatainak emlékműve”, vagy szintén tavaly a parlament északi részén újraavatott Tisza István emlékmű, miután 1945-ben eltávolították. Meglehet, az adott neobarokk társadalom ízlésébe ragyogóan beleillett a kompozíció, amelyen szerepel egy feleségét és gyermekét átölelő, sisakos katona is állig felfegyverkezve. De mi hárman, akik a múlt keddi, migránsok melletti tüntetés után megnéztük a szoborcsoportot, csak hüledeztünk. Meglehet, szimplán vakok vagyunk, de Tisza István nevén kívül semmilyen feliratot nem láttunk, és körbejárva sem találtunk semmiféle magyarázatot: ki készítette, mikor, mi a története. Se magyarul, se angolul, se sehogy – a lüke turista meg találja ki maga, mi ez. Ahogy a szintén a parlamentnél álló Kossuth-szobor (szintén számos alakkal) is tavaly került vissza, pontosabban annak mása, mert az eredetit egykor Dombóvárra cipelték el 1952-ben. Ennek feliratát azonban sikerült oly simára sikálni, hogy a fehér kőről szinte úgy kellett letapogatni a betűket.

A szoborállítási mániának – és lopásuknak – összmagyar nemzeti jellege van. Ott az én kis vajdasági szülőfalum, lett Mátyás szobor, mert a magyar kormány a Mátyás király jubileum kapcsán erre írt ki pályázatot tíz éve. A szobrot ellopták, mert fémből készült – azóta is ott árválkodik az oszlop a templom melletti kis parkban. De mindegyik hatalom olyan, hogy valami látványosnak tűnővel akarja bizonyítni tevékenységét – és most tökmindegy, a fővárosról, egy magyar vagy épp az én kis falumról van szó. Ha az EU, a magyar vagy a szerb kormány a központi tér átépítésére ad pénzt, akkor az lesz átépítve – pontosabban először a terv költségeire lehet pályázni.

Így aztán megszületett a terv s előlegezzük meg, hogy biztosan szép lesz az – ha egyszer a tartományi kormány pénzt küld majd rá. Mert az nincs. De be lehet jelenteni a terv stratégiai tervét; sok minden más mellett, például a kézilabdapálya félkész öltözői is egyszer készek lesznek, miután pár évtizede romokban állnak. Kit izgat az utak, járdák állapota, hogy a buszállomás ezer éve egy libafos-zöld színű műanyag bódé, hogy a számtalan hidacska korlátai rozogák. Hogy minden második ház gyakorlatilag eladó vagy összedől, nincs egy működő vendéglő - mert fogy a nép, a fiatalok emigrálnak, se kereslet, se kínálat, munka meg sehol a környéken. Ismerős a helyzet ez – elég megnézni egy magyarországi falut, de Budapest peremkerületeit is: a központ jó esetben rendezett, van egy felújított park, tér, szoborral vagy kopjafával, öt méterre onnan az első kis utcában pedig a pusztulás, a szegénység, a nélkülözés képei.

Anno évtizedeken át falunk „leglátványosabb” része a főutcán lévő zsidótemető volt: az összedőlt halottasház, a temetőt benőtte a burgying, a bokrok, mert senki sem gondozta. Hisz nem is volt ki, az ősök Auschwitzba kerültek, a mindenkori faluvezetők meg szartak rá. Mára „megoldódott” a helyzet, a sírkövek Szabadkára kerültek, noha ez nem is épp a zsidó vallási törvényeknek megfelelő eljárás volt. Igaz, azóta legalább a mártírok emlékművének környéke rendbe van téve.

Ahogy a művház előtti parkocska sem volt teljesen elhanyagolva. A poén (már ha ez poén) most viszont az lenne, hogy ott áll a II. világháborúban a Petőfi brigádban elesett áldozatok emlékműve, amire a kilencvenes évek délszláv háborújában elesett újabb három magyar áldozat neve is felkerült. A brigádról annyit kell tudni, hogy 1944-ben – miután megjött a szovjet hadsereg, majd a partizánok – a kommunisták megszervezték, legyen egy magyar alakulat, ami a fasiszták ellen harcol. Lett is – és mi ugyan úgy tanultuk, mindegyikük önkéntes és lelkes forradalmár volt, a valóságban alighanem a többségük kényszerbesorozott volt. Kiképzés és fegyver nélkül vitték őket a Dunához a nácik elé golyófogónak. Legutóbb ugyan a helyi establishment ezt az emlékművet is megkoszorúzta (csak épp a 91-92-ben elesettekről feledkeztek el megemlékezni). Ám most az a gigászi ötlet, hogy az amúgy ramaty állapotban lévő betonemlékmű ne közvetlenül a főutcán legyen a parkban, hanem épp hátul, a művház oldalához pászítva.

Hogy miért? Hát azt nem tudni. Nyilván valakiknek szemet szúr (ha jól emlékszem, van rajta egy vörös csillag - hát ha annyira zavaró, mert komcsi jelkép, hát vakarják le). Meg nincs annál maradandóbb, ha maguknak úgy állítanak emlékművet, hogy egy másikat áthelyeznek. De már az is felmerült, hogy az egyik temetőben lévő emlékművet is áttennék ide – amit az 1849-es csata áldozatainak szenteltek (itt nyertek utoljára a magyar csapatok, megzavarván Jelašićékat) –, amit a bevonuló szerbek 1918 után lebontottak, és csak 1999-ben lett visszaállítva, rekonstruálva. (A legenda szerint 1944 után meg a turulszobornak ástak egy mély gödröt a templom mellett és abba földelték el. Hát, nosza, azt is ki kéne bányászni, hisz szezonja van a turulszobroknak.)

Az emlékezetpolitika ilyes átformálása persze nem vezet sehova – már csak azért sem, mert a faluvezetők történeti tudása biztosan nem nagyobb az átlagosnál, ergo azon átformálni sincs mit. A legőszintébb gesztus az lenne, ha a tanácsnokok magukról és maguknak állítanának egy komplett lovasszobor-csoportot. Mert így a parasztvakításnak sosincs vége – igaz, amire kész lesz az impozáns tér a színpaddal, addigra nem akad, aki felmásszon rá. Pláne nem magyar (nem mintha a nemzetiség ez esetben oly lényeges lenne). A padokon maximum pár fiatal fogja inni a kétliteres, műanyag flakonos sört, mert csak arra lesz pénzük. Vagy sem – ahogy már ma sem.

Hisz ma már a falunapra a betyárokat is importálni kell. Na, abból meg egyre nagyobb a kínálat a szerb-magyar határ környékén.

2015. július 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az elnök rémálma (Trumpizmusok)

Donald Trump két dologtól retteg az életben: a le nem …tethető nőktől – és a novemberi >

Tovább

A tejes bűnösség korában

Sokszor csodáltam, hogyan élte túl a sztálinizmust az orosz nemzet, amelyik olvashatta Dosztojevszkijt. Vagy azért volt >

Tovább

Morális forradalom

A belorusz nép fölkelt a zsarnokság ellen. Ez a lényeg. Szorongó szívvel, de nagy szeretettel és >

Tovább

Péterrévei vízgondok

Az ilyen dolgokkal, amelyek ellehetetlenítik a mindennapi élet, a jelek szerint, senki sem törődik. A ház- >

Tovább

Az orvosok lázadása

A Sajtószabadság Alapítvány kezdeményezésére száznál is több vajdasági magyar újságíró, közíró tiltakozott az Index portáljának kivégzése >

Tovább

Párbeszéd és petíció

A sajtószabadság ügye a kelet-európai újdemokráciák neuralgikus pontja. Olyan, mint a lázmérő: jelzi, hogy súlyos kór >

Tovább

Vírus álarcban

Még csak néhány hónapja tart a vírusjárvány, de az már világosan látható, hogy az emberek milyen >

Tovább

Sztárírók és megtűrtek

Ebben a helyzetben mégis jobb megtűrt írónak, mint sztárírónak lenni. Az is igaz persze, hogy manapság >

Tovább

Visszaeső Románia

Még a szigorúbb karantén-hónapokban keringett egy fotó az interneten: a román miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes asszony és más >

Tovább

A szelíd lázadók színre lépnek

Elismerem, az új nemzedék mégsem annyira apolitikus, mint ahogy az elmúlt években gondoltam, nem kizárt, hogy >

Tovább

Vajdaság, a hazafiak vadászterülete

Belgrád az a hely, ahol egy magyarnak nem kell félve rejtezkedni, mint a Vajdaságban, amely „az >

Tovább

„Beletanult” elnök

Legyünk tisztában, a vajdasági magyarok helyzetének nem az egyedüli fokmérője, hogy magyar-e vagy szerb a Tartományi >

Tovább