Ma Adalbert, Vince névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Vétó
Öreg Dezső
Nos, ez a Csurkin lendítette erélyesen magasba a kezét a minap a BT ülésén.
Nem tudom, hogy a XXI. században mennyire dívik még a diplomáciai levelezés, de mint a napokban kiderült, nem igazán hatékony. Mert Szerbia elnökének a brit királynőhöz intézett levele nem hozta meg a várt eredményt. Nagy Britannia nem vonta vissza a Srebrenicára vonatkozó határozati javaslatát.Amely azonban mégis megbukott a Biztonsági Tanácsban, mert Vitalij Csurkin Oroszország ENSZ nagykövete magasra emelt kézzel jelezte országa nyetjét. Szerbiában főleg abból az időből emlékez(het)nek rá az emberek, amikor Borisz Jelcin orosz elnök különmegbízottjaként 1992 és 1994 között a Bosznia Hercegovinában szembenálló felek és a nyugati hatalmak között közvetített. Nevéhez fűződik az is, hogy sikerült elérnie a Szarajevót ostromló szerb erők visszavonását. Amivel tulajdonképpen az ellenük irányuló NATO támadásoknak vette elejét. Nem voltak hálásak az ottani szerbek. Árulónak mondták. Akkor. Most, a magasba lendülő kezet Szerbia őrangyalának védőernyőjeként élték meg. A még jobb emlékezőtehetséggel megáldottaknak arról is eszükbe juthat, hogy 2007 márciusában heves vitába keveredett Joachim Rückerrel, az ENSZ Koszovóval megbízott különkövetével. Ami után elhagyta a termet. Mert szerinte Rücker nyíltan támogatta Martti Ahtisaari rendezési tervét. Egy évre rá a volt finn elnök, később ENSZ közvetítő Ahtisaari Nobel-békedíjat kapott, Szerbia pedig most arról folytat tárgyalásokat a koszovói vezetőkkel, hogyan keltik életre azt a megállapodást, amelyet a szerbiai meg a koszovói miniszterelnök írt alá már több mint 2 éve Brüsszelben. Amelyről az akkor közvetítő Catherine Ashton azt mondta, ezzel mindketten közelebb kerültek Európához.
Nos, ez a Csurkin lendítette erélyesen magasba a kezét a minap a BT ülésén. Persze ekkor sem, mint ahogy 1994-ben Boszniában és 2007-ben New Yorkban sem a saját véleményét védte. De még csak a szerbekét sem, ahogy most sokan megpróbálják magyarázni. Oroszország jól vagy rosszul felfogott érdekeinek a szolgálatában vitázott, érvelt, szavazott ezúttal is. Méghozzá úgy, ahogyan Moszkvából utasította a főnök. Borisz Jelcin vagy Vlagyimir Putyin. Mindegy. Ez a diplomata sorsa. Még ha ENSZ nagykövet is. Képviseli a mindenkori otthoni hatalom akaratát. A mostani orosz hatalomnak pedig az az akarata, hogy ha csak lehet, borsot kell törni a nyugati országok orra alá. Merthogy fordítva is ez történik, gondolják a Kremlben. Jogosan, hiszen az Oroszország ellen bevezetett szankciók igen komoly károkat okoznak Moszkvának. Arról pedig, hogy Urajnában igazságos vagy igazságtalan nagypolitikai meg nagyhatalmi szembesülésről van-e szó, nos arról kár vitát nyitni. A nagyok szembefeszülése az olyan dolog, amibe a kicsik, ha okosak, nem szólnak bele. Nos, Szerbia kicsi, mondja a miniszterelnök. Próbált is úgy helyezkedni, hogy az semlegesnek tűnjön. De akkor lépett a színre az államfő. És megíra leveleit az angol királynőnek, a spanyol királynak, az amerikai, a kínai meg a francia elnöknek meg persze mindenekelőtt az orosz államfőnek. Nos erre valamit válaszolnia kellett a miniszterelnöknek is, aki egy késő esti, akár éjszakainak is mondható kormányülés után közölte, Szerbiát senki sem taposhatja. Akinek jó az emlékezete, annak bizonyára eszébe jutott a „Szerbia nem fog derekat hajtani!” mondás. Pontosabban a Szerbiai Szocialista Párt 1990. évi választási szlogenje. Amely győzelme után megkezdődtek a háborúk. Most persze szó sincs a dolgok ilyen drámai alakulásáról.
Arról viszont igen, hogy az orosz vétó bizonyára nem használ túl sokat Belgrádnak. Mert Moszkva minden bizonnyal élt volna vele anélkül, hogy erre felkérte volna a szerbiai meg a boszniai szerb elnök. Belpolitikai használatra bizonyára jól jöhetett volna, ha szükség lett volna rá. De választásoknak egyelőre se híre se hamva. Akkor mire kellett ez a hirtelenkedés? Amit nyilván a kormányfő is annak tart. Az azóta történtek szerencsére arra utalnak,hogy a világ is tisztában van azzal, itt nem mindig és nem mindenben egyeztet a miniszterelnök meg az államfő. A német kancellár belgrádi látogatása és Szerbia nyilt dícsérete legalábbis erre vall. Az, hogy az elnök időnként levelez, nem sok vizet zavar.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is
Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >
Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén
A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >
Azt hallom, csoda történt Washingtonban
Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >
Osztozkodás a lőporos hordón
A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >
Botrány Újvidéken
Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >
Menekülés a magányból a forradalomba
A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >
Örömünnep Szerbiában
Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >
Konformizmus-vita
Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >
Örök hála Bosnyák Istvánnak
Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >
Szaxofon
A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >