2020. július 7. kedd
Ma Apollónia, Vilibald, Bene névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Tíz évvel később

A világszervezet már megélt fél évszázadot. Hiába?

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A valamikori békeidőkben, amikor a Balkánon bárányokat (méghozzá nyárson) és nem ágyúkat sütögettek, az ENSZ születésnapja is inkább távoli, mások gondjaival foglalkozó ünnepelt évfordulója volt.

Televíziós riporterként Tóth László kollégámmal (mellesleg Laci, aki a jugoszláv tévé egyik sztárriportere volt, jelenleg Budán angoltanárkodik egy általános iskolában) pontosan tíz évvel ezelőtt utaztunk New Yorkba, a világszervezet negyvenedik bulijá­ra. Abban a kivételes megtisztelte­tésben volt részünk, hogy az akkori soros jugoszláv elnökkel (emlékeznek még erre a gya­korlatra?) utazhattunk egy re­pülőben. A cipészinasból lett államfő az akkor még létező Vajdaság képviselője volt az államelnökségben. Televíziósok körében azzal szerzett magának elévülhetetlen érdemeket, hogy Jordániába való megérkezésekor köszöntötte a baráti és el nem kötelezett Líbia népét. Utána, felsőbb utasításra, törölni kellett a szalagról elnökünk köszöntőjét. Hiába, a hatalomnak már akkor sem volt érzéke a történelmi nyilatkozatokhoz. Akkor több mint hatvan állam- és kormányfő jelent meg az East River partján levő épületben, most a számuk már kétszáz körül mozog. Nos, a napi tudósításokon kívül Lacival az is a feladatunk volt, hogy interjúkat készítsünk az eminenciákkal. Az egyik kísér­letünk majdnem nemzetközi botrányba fulladt. A baj ott kezdődött, hogy a JRT-nek már akkor sem volt pénze, és az operatőrön spóroltunk úgy, hogy egy ottani szabadúszó kollégát alkalmaztunk. Ő egyébként „ezt megelőzően Goran Milićnek (Belgrádi TV, Yutel, horvát hazafi) volt az operatőre, és közönséges filmkamerával dolgo­zott, ami már akkor is ritkaság­számba ment.

A történet az 5. sugárúton játszódott le. A jugoszláv küldött­ség, cipészek és többiek, itt látta vendégül a zimbabweit, amelyet a már akkor is elnökösködő Robert Mugabe vezetett. Mielőtt a vendégek megérkeztek volna az elegáns étterembe, a „hazaiakkal” tanulmányoztuk a skót és az amerikai whisky közötti árnyalatnyi különbséget. Amikor Mugabeék megérkeztek, elmentünk sétálni a sugárútra, hogy egy óra múlva, az ebéd befejeztekor, lefilmezzük a jóllakott el nem kötelezetteket, és interjút ké­szítsünk a mozgalom jövőbeni elnöklőjével, a zimbabwei el­nökkel. Nem tudom, hogy egyál­talán hallottak-e arról, hogy az el nem kötelezettek a napokban tartották csúcsértekezletüket. Bezzeg azokban a békeidőkben a csúcsok elárasztották a képernyőt az akkori Jugoszláviában. Azok közül az újságírók közül, akik a fenti történet után egy évvel Hararéból tudósítottak a summitról, egyik Horvátország ankarai nagykövete, egy másik pedig Palen öregbíti a szakma hírnevét, Sándorov Péter a BBC-ben van, a macedón haveromat pedig nemrégiben váltották le a szkopjei tévé éléről, az albánt bezárták, a zágrábival meg egy szerkesz­tőségbe kerültünk.

A hararei kitérő után ismét az eredeti történet. Befejeződött a fekete-fehér ebéd, a zimbabwei küldöttség már indulna, a tévéstáb azonban sehol. Az történt ugyanis, hogy újdonsült operatőrünk elté­vedt, és mintegy húsz perces késéssel érkezett. Fölöttébb kínos volt ez a kis intermezzo az állam­férfiak számára, hiszen ott téblá­boltak a volt terített asztal és a kijárat között, tárgyalni már min­dent megtárgyaltak, a tévések meg sehol. Végre megtaláltuk az opera­tőrt, aki kapta a kameráját és berontottunk. Hatalmas meg­könnyebbülés az arcokon, de korai volt az öröm. Kifogyott ugyanis a film, és újat kellett betekerni. Ez úgy történt, hogy az államfők és miniszterek előtt a halálra vált operatőr letérdelt a padlóra és remegő kézzel szétszedte a gépet. A filmtekercs többször is kiesett a kezéből, a fekete zacskó meg összegubancolódott. Nem tudni, hogy mindez mennyi ideig tartott, de számunkra egy örökkévaló­ságig.

Talán megbocsátanak nekem, hogy ezekben a sorsdöntő napok­ban, amikor a béke minden pillanatban kitörhet, ilyen régi, békebeli történetekkel traktálom Önöket. Ahelyett, hogy izgatottan kísérnénk figyelemmel, hova utaznak mai nagyjaink. Azt már tudni, hogy New York után (Clin­ton, Izetbegović, Tuđman) egy Ohio állambeli támaszpont követ­kezik (Milošević, Tuđman, Izetbe­gović), de azt még nem, hogy a kettő között lesz-e Moszkva (Milo­šević, Tuđman, Izetbegović meg a többiek). Később Párizs, London. És még mondja valaki, hogy nem érdemes háborúzni!

1995. október 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Trump mérge hatni kezdett

Trump intézkedik, erőskezű, határozott elnöknek akarja feltüntetni magát. A Fehér Ház környékén is erőteljes tüntetésekre került >

Tovább

Szerbiában a helyzet fokozódik!

Hevülnek az ellentétek. Ez persze a nem demokratikus választások következménye is. Ennek senki értelmes nem örül, >

Tovább

Minden tét nélkül

A vajdasági szellemi élet egyébként abban is különbözik a magyarországitól, hogy ott az írók és a >

Tovább

A NER esztétái

Mert ha művészet a foci, akkor ezt a művészeti ágat például Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Brazíliában vagy >

Tovább

„le tudtad-e írni e leírhatatlan érzést”

A nagyszabású formátlanságban megtalálni azt a bizonyos minimális, legkisebbre redukált formát, aminek viszont pontos jelentése és >

Tovább

Egy lovasszobor története

Ne pazaroljátok rájuk, mármint (az albánokra) a lőszert, karókkal verjétek őket agyon, adta ki a parancsot >

Tovább

A széplelkek apokalipszise

Kezdek félni a “bátraktól,” azoktól a farizeus írástudóktól, akik a páholyban ülve másokat küldenek harcba, miközben >

Tovább

Mennyire „történelmi” a VMSZ választási sikere?

Egy szabadnak és tisztességesnek távolról sem mondható, bojkott által övezett választáson sikerült a VMSZ-nek hatalmi pozícióból, >

Tovább

Amikor a kakas korán kukorékol

Mindez megerősíti, hogy a háború utáni legnagyobb választási csalásnak/hamisításnak vagyunk tanúi. Már előre lehetett látni, hogy >

Tovább

Európai hatalmi vákuum

Gyáni Gábor a Nagy Háború utáni amnéziáról beszél, holott a XX. század akkor nyerte el a >

Tovább

Nevidljivi neprijatelj u Kriznom štabu

Sada još više, jer je i broj zaraženih svakim danom sve veći… I dok se zaraza >

Tovább

A hágai matt

Így múlik el a világ dicsősége: Szerbiának és Koszovónak egyedülálló, történelmi esélye adódott volna, hogy ha >

Tovább