2020. november 29. vasárnap
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Túl sokan, túl sokat kussolunk!

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Az a baj Magyarországon, hogy van Amnesty International, de nincs Amnesty National.“ Szerbhorváth György (Librarius):

Elérheti-e egy novella, hogy főszereplője, a fiatal nigériai kiszabaduljon a börtönből? Nem, de mégis.

Az Amnesty International és a Libri vállalkozása több szempontból formabontó: felkértek tíz írót, írjanak egy-egy konkrét esetről novellát: olyan emberekről, akiket valamilyen szempontból üldöznek, miközben jogaikért küzdenek, a kormány ellen tüntetnek, vagy börtönbe kerültek ártatlanul, mert szimplán diktatúrában élnek. (Az írások a neten is olvashatók) És zsúfolásig megtelt kedd este a Katona József Színház terme, az ember elcsodálkozik, hogy irodalmi rendezvényre ennyien kíváncsiak, sőt fizetnek érte, pedig „csak” színészek és írók olvasnak fel, utóbbiak Till Attilával beszélgetnek, és van jó kis élő muzsika is a Gourmandtól, ami a kétórás műsort fellazítja. Persze meglehet, az érdeklődés a magyarországi Amnesty 25. szülinapjának szólt, innen gratulálunk most mi is! Hisz kiderült, a levélírásos akciónak – amikor egy adott kormányzatnak küldik el a tiltakozásokat egy-egy konkrét esetben – olykor konkrét a hatása, a minap szabadult ki a bebörtönzött nigériai fiú, Moses Akatugba, aki három mobil ellopásáért jogtalanul halálra ítéltek.

Feltételezzük, hogy mint minden emberjogvédő (stb.) szervezet, az Amnesty sem dúskál a javakban, de az megüti a fülemet, amikor Jeney Orsolya igazgató itt elmondja, az ötletet, hogy írók írjanak novellákat a témában (vö. Sztálin: írók, írjatok remekműveket!), a Young & Rubicam-tól kapták. Nem mintha velük bajunk lenne, de a gigacég tanácsai biztosan nem olcsók, ráadásul az ötlet sem túl eredeti, jópáran vagyunk, akiket ha megkérdeznek, ingyen ajánljuk ugyanezt. Még ha tudjuk is, a szépirodalomnak mérhető közvetlen hatása nincs is. A rezsimek, ideológiák viszont előszeretettel üldöznek, börtönöznek be tollforgatókat – a szó fegyver; nem hideg, de éles –, Dosztojevszkijtől kezdve a cellákat megtöltő 56-os íróinkon át Salman Rushdie-ig, hogy Kínában vagy Iránban meg hányuk raboskodik vagy fogják be erőszakkal a szájukat, arról meg alig van információnk.

A másik közismerten bajos dolog, hogy az adott témára, sőt, konkrét esetre megírt művek többnyire íróasztal-szagúak, erőltetettek. Esszében még csak-csak sikerülhet, de novellában igen ritkán. Mi sem jellemzőbb, hogy az esten felolvasottak közül a legütősebb az volt, amely nem szerepel a kötetben, csak éppen most jelenik meg a könyvhétre a kiadó gondozásában (Forgács András A koronatanú c. novellájáról van szó, egy mai, kafkai történetről).

Az írók most akkor teljesítettek jobban, amikor a műsorvezetővel társalogtak – műfajilag ez többnyire működik, főleg, ha előbbi kissé a naivat adja, utóbbi meg szellemes és hiteles a beszélő pozíciója miatt. Bár Kiss Tibor Noét ki kell emelnünk, műve is működött (egy norvég tengeralattjáró-kapitányról írt, aki nyugdíjas katonatisztként felvállalja transzneműségét, ti. hogy férfinek született, de nő akar lenni), meg ő maga is a beszélgetés során. Hisz ő is felvállalja ezen identitását – női ruhában, sminkben jelent meg itt is –, és így hitelesen tudott beszélni a problémákról. Naná, hogy ő kapta a legnagyobb tapsot.

Persze ettől ez még nem lesz esztétikai értelemben irodalom, ráadásul az írónak a fantáziáját és a nyelvet kell működtetnie, attól, hogy a börtönben megkínozzák, még nem lesz jó író. A nagy kérdés ráadásul, hogy az írói szerephez hozzátartozik-e az ún. társadalmi aktivitás, uram bocsá, a politizálás. A diktatúrában úgy tűnik, fontos, legalábbis a hatóságnak, ha az író politizál, mert megfigyelik, tiltják stb., a demokráciában meg kiderül, a franc se kíváncsi rá. És milyen ügyekbe vonja be magát? Mindenhez sem nem érthet, sem nem érdekelheti, arra 1 élet kevés.

A valódi demokráciákban egy-egy író megszólalása azért ütni tud. Még nálunk is van rá példa, mondjuk Esterházy Péter. Jellemző, hogy az est legszellemesebb mondata is tőle származott, igaz, Vámos Miklós idézésében. Kár, hogy a mi íróink némelyike viszont még egy ilyen estet is az önprezentációra használ fel. Nem mintha kötelezően a témáról kellene beszélnie, és erre épp Vámos fellépése volt egyben jó és rossz példa is. Például igen hülyén hangzik, ha magát „ilyen rangú író”-nak nevezi, viszont kétségei valósak: hetente kérik fel hasonló akciózásra, amire ritkán marad ideje, ereje. És azt sem hiszi, hogy különösebben hatásos lehetne az ügyben, az ő dolga mégiscsak a regényírás. Amikor a kádári diktatúráról szól, ismét csak suta, megint magáról beszél, mert a maoista ellenzékiséget ma senki sem tenné ki az ablakba, vagy csak önkritikával. Ráadásul épp az ő pályája példa arra, hogy valaki karrierje során átélhette a három T politikájának minden részét: a tiltottat, a tűrtet, a támogatottat is. Abból persze születhet jó dolog, ha szerepzavarba kerül – és szól is kétségeiről: minden kényelmet megadó dolgozószobájából hogyan írhat a kínai rabról? Aztán meg letudja egy flekken, két Churchill-idézettel. Amikor meg lejön a színpadról, rögvest, az est közepén távozik. Ami a maradó művészeknek meg a közönségnek kissé megalázó, mert a fontos ember, a rangos író, lám, elmegy dolga végeztével, mi meg maradunk. Megmondta a magáét, örüljünk neki.

Jó, lehet, fontos dolga volt, ezt nem tudhatjuk. Könyvhét van, rendezvény rendezvény hátán. Vagyis hát az író mégis fontos. Ahogy ez az esemény, akció, novelláskötet is, bár azokat, akik eljöttek, akik elolvassák a 10 igaz történetet, aligha kell felvilágosítani arról, mi folyik a világban vagy akár nálunk. Jut is eszembe, feltűnő, hogy a tíz eset közt egy magyar sem akadt. Pedig itt is kasztliztak már be ártatlanokat, folyamatosan megalázzák az embereket munkahelyükön (lásd a közmunkásokat), verik a nőket, a rasszizmus csúcsra jár, akárcsak a homofóbia. Bőven van mi ellen, vagy éppen valakik mellett kiállni.

Úgyhogy végül épp Vámos Miklóst idézzük, mert ebben is igaza van: az a baj Magyarországon, hogy van Amnesty International, de nincs Amnesty National.

Túl sokan kussolnak, túl sokat kussolunk. Már csak emiatt is érdemes belelapozni a kötetbe.

2015. június 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nyírő Józsefet olvasva

Kiváló részleteket olvastam, egy megrendült és megtört ember életéről, aki nincs tisztában a saját bűneivel. De >

Tovább

„Tizennyolc hónapig voltam katonaruhában”

Csonoplya vegyes lakosú falu. A háború kitörése előtt nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen nemzetiségűnek >

Tovább

„Ich habe alles geprüft und erwogen”

Nem tudom eldönteni, nem is szeretném, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mai rádiós interjúját a sötét >

Tovább

„Úgy halok meg, hogy nem is láthatom a fiamat…”

Eddig mindig hazaengedték, amikor kértem, pár napra, ha valamilyen ünnep közeledett, vagy ha nagyon szerettem volna >

Tovább

Hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata

A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns. >

Tovább

Kirakat szerződés

A VMSZ és a SNS szerződése csak megerősíti (önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten) a két párt, >

Tovább

Erkölcsi kontextus

Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs >

Tovább

Moslékkoalíció

Napjainkban a forradalmi hitbe vetett remény ugyanúgy elsorvadt, miként a hagyományos hitbe vetett bizalom. Miért? Lehet, >

Tovább

Nemzeti kisebbségpolitikai pálfordulás?

Amikor, tehát, AV a „kisebbségek jelenlétének fokozásáról” beszél „a köztársasági és a tartományi kormányban”, emögött Szerbia >

Tovább

Ami elválaszt és ami összeköt

Az interneten Szőcs Gézát búcsúztatják. Jól esett olvasni Ara-Kovács Attila az intellektuális párbeszédre példát mutató mondatát. >

Tovább

Civil jogvédelem

Nem a Caritas vezetőinek kellett volna átvenni a főkonzul asszonytól az ajándékot? Nem, mert akkor Pásztor >

Tovább

Szőcs Géza halála

Politikusként próbálta gyógyítani aztokat a sebeket, amelyeket előzőleg értelmiségiként és költőként elszenvedett. Ízig-vérig modern költő nem >

Tovább