2020. június 2. kedd
Ma Kármen, Anita, Péter, Marcellinusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Ígéretdömping

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nnyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Presztízsfélelem

Vickó Árpáddal egy tavaszi zuhé után, a Dunához közeli teraszon üldögélünk.  Szóba kerül, hogy egyre többen panaszkodnak a cenzúrára, a tekintélyelvű hatalomra, ám nyilvánosan senki sem emelte fel szavát. Vajon miért? Félnek? A fejemben Bibó István szavai motoszkálnak. A demokrácia annyit jelent, mint nem félni. Mint kiderült, ez mégsem olyan egyszerű. Többpártrendszerben élünk, az alkotmány biztosítja a szólás szabadságát, a nemzetközi újságíró szervezetek mégis a szerbiai sajtó elnyomásáról, az öncenzúráról beszélnek. A Magyar Nemzeti Tanács exelnöke a vajdasági magyar újságírók öncenzúrájáról szólt. Hiába biztatta őket, nem használt a bátorító szó. A sajtómunkások nem cáfolták az állítást. Miről van szó? Ijedtségről? Erről faggattam a nemzetközi szervezetek megbízásából a sajtót elemző Szerencsés Zsuzsát. Jogos-e a pánik? Szerinte, a félelem ma nem lehet alibi. Akkor hol a magyarázat? Annál inkább, mert sokan kérdezik, miért nem féltek pártlapunk újságírói a Milošević korszakban? Szerintem nem kell eltúlozni az akkori bátorságot. Milošević számára nem volt fontos, mit ír a magyar sajtó. Önkormányzati szinten együtt gyakorolta a hatalmat a VMSZ-szel, amivel megnyugtatta a nemzetközi közvéleményt. A hágai perben azzal védekezett, hogy a magyarokkal nem volt semmi gondja, csak az albánokkal. A magyar vezetőkkel jól együttműködött. Nem is akadt tanú, aki cáfolta volna állítását, az ügyészség sem kérdőjelezte meg. A hágai vádpontokban a magyarok elleni atrocitás nem szerepel. Ezért nem volt fontos, hogy mit ír a kisebbségi sajtó. A magyar nyelvű sajtóból egyetlen újságírót sem penderített ki. A szerb ellenzéki újságírókkal durvábban bánt el. Vickó a félelmet egzisztenciális okokkal magyarázza. Az embereknek családjuk van, gyerekeik, mondta. Emlékeztettem arra, hogy bár lehetnek fenntartásaink a VMSZ számos antidemokratikus döntése ellen, túlzás lenne állítani, hogy az utcára veti a kegyvesztetteket.  A párt inkább a privilégiumok elosztásában ludas, ami néha olyan méreteket vesz, hogy az irodalmi estek látogatását is szabályozza, ami már az ötvenes évekre emlékeztet. Meglehet, hogy burkolt formában előfordult, hogy valakit kidobtak az utcára, viszont a közvélemény nem tud róla.  Amennyiben előfordult, nem követte a szakma tiltakozása, ami annyit jelent, hogy a többség jóváhagyta. A diktatúrában az embernek sokszor hallgatnia kell, a demokráciában viszont a hallgatás beleegyezést és cinkoskodást jelent. Mire gondoljak, tehát? Arra, hogy ha valakiből nem lehet főszerkesztő vagy igazgató, munkahelyétől nem fosztják meg, legfeljebb lejjebb kerül a ranglétrán. Véleményem szerint tehát nem egzisztenciális, hanem preventív jellegű presztízsfélelemről van szó, ami azonban nem számit hiteles alibinek.

Ígéretdömping

Úgy tűnik, valamiféle választási kampány résztvevői vagyunk, mert Vučić kormányfő a minap olyan ígérettel rukkolt elő, hogy mandátuma végére nagyobbak lesznek a nyugdíjak, mint bármikor. Biztató fogadalom, viszont várjuk ki a végét. Nagyobb, mint valaha, ismételgetem a bűvös szavakat és bizakodom. Akad-e szerb politikus, aki a tudat alatt nem küzd Tito marsall kísértetével, mivelhogy az ő teljesítményét kellene felülmúlni. Vučić azt is ígérte, hogy eredményesen lesz a korrupcióellenes harc. Érdemes lenne korábbi ígéreteivel is foglalkozni. A kormányhoz közeli bulvárlapok a balkáni bűnügyi filmekre emlékeztető bombasztikus letartóztatási híreket közöltek.  A nép skalpokat követelt, a politikusok méltó büntetést ígértek. Látjuk, mi lett belőle. Aztán következett a másik nagy ígéret, mármint az, hogy a közvállalatok többé nem lesznek a pártaktivisták fészkei. Nemrégen éppen az újvidéki képviselőtestületben majdnem pofozkodásra került sor, mert az egyik pártvezér elbocsájtotta a másik párt aktivistáit. Az ígéretből happy enddel végződő balkáni melodráma lett. Maradt minden a régiben. Gyakran tűnik úgy, hogy az ígéretek csak azért hangzanak el, hogy semmi se változzon. A legújabb ígéret hitelességét csakis a régiek betartása garantálja. Tehát nem marad más hátra, mindent elölről kell kezdeni. Az első ígéretnél! Ígérje meg Vučić kormányfő újra az eredményes korrupció ellenes harcot. Aztán kerüljön sor a közvállalatok párttalanítására, ami rettenetesen nehéz, majdnem lehetetlen feladatnak számít. Ha ez a kettő sikerrel jár, akkor már nem lesz szükség a nyugdíjakról szóló ígéretekre. Az első két ígéret betartása olyan gazdasági helyzetet szül, aminek köszönve magasabbak lesznek a nyugdíjak.

Az EU lett a bűnbak

Az Avala Expressz nevű „döcögővel” Anikóval megérkeztünk Budapestre. Az utasok hangosan kommentálják a jövendőbeli gyorsvasutat, amely ellentétben a mostani hatórányi vonatozással fele ennyi idő, majd három óra alatt teszi meg az utat Újvidéktől Budapestig. A többség kételkedik, szerintük nem lesz abból semmi. Azt veszem észre, hogy a volt szocialista országokban a polgárok egyre kevésbé hisznek a politikusoknak, akkor is hitetlenkednek, ha azok, netán igazat mondanak. Barátom lakásában lerakom a bőröndjeimet, meglocsoljuk a virágokat, mert ezt a feladatot kaptuk, majd nyakamba veszem a várost. Megpihenek az egyik kávézóban, ahol a szomszéd asztalnál néhányan hevesen vitatkoznak Hóman Bálint akadémiai rehabilitációjáról. Miniszterként ő készítette elő a zsidótörvényeket a harmincas években. Részt vett a hatalomban Szálasi uralma idején, majd Szálasival együtt elmenekült az országból. A bíróság 1946-ban életfogytiglanira ítélte. Viszont az is igaz, hogy tudományos munkássága jelentős és számolni kell vele. Mi lenne a helyes döntés? Ez csak egy példa arra, hogy Magyarországon felborult a társadalmi közmegegyezés. A társadalom egyre inkább polarizálódik, nehéz előrelátni, hova vezet mindez. A Magyar Nemzetet lapozgatom. Kövér László az Országgyűlés elnöke szerint az EU „egy elfuserált intézményrendszer, amely már régen alig hasonlít arra, amiért létrehozták”. Lejegyzem a mondatot, arra vagyok kíváncsi, hogyan ítéli meg az utókor. A kilencvenes évekre gondolok, amikor a közös Európa volt a közös álmunk. Ma új szelek fújnak. Az EU lett a bűnbak. A nemzetállami vezetők szívesen hárítják át a felelősséget az EU-ra. Ahogy növekszik az idegenellenesség, úgy erősödik az EU-ellenesség. A kettő szoros kapcsolatban van egymással.

Az elhanyagolt nemzeti kérdés

Az Élet és Irodalomban megjelent az a hosszabb terjedelmű interjúm, amelyet Károlyi Csabának adtam. Kitértem a nemzeti kérdésre is. A szocialisták elhangolták, a liberálisok levették a napirendről, a jobboldal pedig a régi válaszokat elevenítette fel. A nemzeti azonosság ügye mindkét oldalon el van hanyagolva.

Új szelek, régi kánonok

Rajk Lászlóval találkozom az Európa kávéházban. Mostanában érkezett meg Mexikóból, ahol egy mexikói művészfilm díszlettervezője volt. Előzőleg a Nemes Jeles László rendezte film, a Saul fiának volt a díszlettervezője. A holokausztról szóló film ezekben a napokban a Cannes-i filmfesztivál szenzációja. Rajk a fiatal filmes nemzedékről beszél, akik érzékeny kérdéseket érintenek. Arra gondolok, hogy lassan az irodalomban is tisztul a hangvétel. Nehezen indul be, mert a tegnapi kánonok akadályt képeznek. 1990 után egy egész irodalmi nemzedék abban a hitben élt, hogy a szabadság az ölébe hullott és most döbbenten tapasztalja, hogy ez az illúzió is szertefoszlott. 

A történelem terhe

Kétnapi budapesti tartózkodás után Kassára utazom, a Négyszemközt Máraival című könyvem bemutatójára. A pályaudvaron megjelenik egy hölgy a könyv hat-hét példányával, melyet az irodalmi esten fognak árusítani. Sajnos, a kiadó nem tudott több példányt biztosítani, mondja, fogytán van, a maradó példányszámokat másik rendezvényre tartogatja. Késő este fut be a vonat, Kassából alig látok valamit. Másnap délelőtt gyönyörű idő fogad, egész nap, városnéző kellemes városnéző séta. Bármerre nézek, a történelemmel szembesülök. Nem is tudom magamban rendezni a történelmi nevezetességeket. Anikó szorgalmasan jegyezget, gyűjti a prospektusokat. Majd otthon ellenőrizzük magunkat. Azon tépelődöm, hogy mit is jelent olyan városban élni, amelyben minden kőkocka a történelmi múltra emlékeztet. Megkötöttséget? Felelősséget? A magyar főrendek mindig is észak felé tekintettek, Felvidéket és Erdélyt kedvelték, a Délvidék nem volt érdekes a számukra. Miért? Mert itt voltak az ércbányák, a nemes fémek: az arany, az ezüst, figyelmeztet az egyik helytörténész. Ezért élt itt a nagy könyvtárakat alapító magyar arisztokrácia. A Délvidéken viszont a dzsentrik voltak a meghatározók, ők nem alapítottak nagy könyvtárakat. Habitusukat Kosztolányi remekül ábrázolta. Azóta sincs új Kosztolányink, pedig most születik az új oligarchia. Balzaci korban élünk, viszont azt hisszük, hogy párizsi szalonokban írunk. Egyedül Újvidéken, esetleg Nagybecskereken lelhető fel némi polgári hagyomány, de Kassához viszonyítva Újvidék majdnem történelem nélküli városnak tűnik. Rövid történelmét 1918 után ezért is írták át oly könnyedén. Az átírás tart mind a mai napig. Kassán elevenek a magyar történelmi emlékek, a mindennapok részei, Újvidéken viszont a Monarchia korát kiradírozták.

Fico és a keleti nyitás

Olvasom az Új Szóban, hogy Robert Fico szlovák kormányfő a „keleti nyitás” híve lett. Nem szabad megfeledkezni, hogy a keleti nyitás elméletét először Slobodan Milošević fogalmazta meg. 

2015. június 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább

Húsz éve (1. rész)

Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a >

Tovább

Magyarok a Vajdaság „aranyidejében”

A vajdasági magyar nyilvánosságban ma alig akad kritikus hang. Magyarország valójában több tekintetben visszafoglalta a területet, >

Tovább

Töppedt is, férges is, de a VMSZ-é

A párt egyedül maradt a vajdasági magyar politikai porondon, és immár a polgári opció harmatgyenge ellenzéki >

Tovább

A hallgatás ideológusai

A pandémia után veszélyes idők következnek, az „óvatos radikálisok” azonban gondtalanul büszkélkednek az önkéntes szellemi karanténjukban. >

Tovább

Pásztorból polgármester?

Az egyetlen dolog talán, ami az írással kapcsolatban felkeltette a figyelmemet, a lehetséges polgármester kijelentése, miszerint >

Tovább

Szabadka súlya

A VMSZ részéről a közelgő júniusi választás fényében, úgy tűnik, rendkívüli stratégiai pontnak számít Szabadka „megszerzése“. >

Tovább

Sikertelen politikus eredménytelen karrierje

Csaknem másfél évtizedes egyeduralma alatt Pásztornak nem sikerült a magyar közösség egyetlen lényeges problémáját sem megoldani. >

Tovább

Miért ne írjunk Trianonról

Több megtisztelő fölkérést kaptam, hogy különféle összeállításokba – köztük kettő különösen tekintélyt parancsoló – adjak írást >

Tovább

Covidióták

Nehéz eldönteni, hogy a járvány, vagy a hozzá kapcsolódó emberi hülyeség terjed-e gyorsabban (a magyar dáridós-vidámvasárnapos-sorosozós >

Tovább