2020. április 3. péntek
Ma Buda, Richárd, Hóvirág névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Sándor ideje

Öreg Dezső
Öreg Dezső

Nyugodtan nevezhetnénk Sándornak is, hiszen az uralkodók nevét a magyar fordítja.

“Slobodan elvtárs, jól gondolja meg milyen utat választott!” – mondta a távoli 1988-ban egy, már akkor is korosnak vélt szlovén kommunista. Vinko Hafner. 68 éves volt akkor. Most látom, hogy 27 év távlatában mennyit módosul az embernek a korról alkotott véleménye. Az életkorról, természetesen.

Szóval ez az egykori partizán, meggyőződéses kommunista még a mutatóujját is felemelte a jugoszláv kommunisták Központi Bizottságának elhíresült ülésén. Lett is belőle politikai hisztéria. Szerbiában persze. Mert itt mindenből tudnak hisztériát kelteni. Ha a politika úgy akarja. Akkor pedig az volt a módi, hogy a szlovének meg a többi nem szerb ellen politikai hisztériát kell kelteni. Nem csak kelteni, hanem folytatni. És durva szavakkal illetni. Emlegetni az anyukáját. És gazdasági zárlatot hirdetni ellene. A mostani, kissé idősebb középkorúak is emlékezhetnek még a szlovén áru meghirdetett bojkottjára. Szerencsére már régóta ismét kapható az üzletekben a Szlovéniában gyártott szörp, mosógép, ruhanemű. Merthogy még az ottani melltartók is vörös posztónak számítottak a szerb ember szemében. Erről akkor cikkeztek is az újságok. E tekintetben, mármint a politika meg a sajtó összefonódásának a tekintetében nem sok változott Szerbiában. Na, a többi volt tagköztársaságban sem, ha ez vigasztaló. Még egy mondat erejéig visszatérnék azonban Hafnerhez. A napokban hunyt el 95 esztendős korában. Béke poraira. Megérte, végignézte, hová vezetett az az út, amelyet Slobodan elvtárs akkor kezdett kitaposni. Nem lehet tudni, hogy végignézte-e, mert az emlékezetes incidens után nyugállományba vonult, és nem foglalkozott többé politikával. Hivatalosan. Akárhogy is, nem tudom, hajlott korában követte-e még a politikai történéseket. Mondjuk azokat, amelyek az egykori Jugoszlávia területén zajlottak, zajlanak. Mert ha igen, akkor bizonyára megelégedetten nyugtázta, hogy az elmúlt egy-két esztendőben még Belgrádból is meglepően békülékeny, sőt egyenesen baráti üzeneteket küldenek a térség minden országába. És hogy a nem fenyegetésként, hanem elvtársi figyelmeztetésként magasba emelt mutatóujjnak mennyire igaza volt. Arra már bizonyára nem tudott odafigyelni, hogy a Jugoszlávia széthullását megelőző, sőt - bátran állíthatjuk - kirobbantó szerb-albán kapcsolatokban is gyökeres fordulat tapasztalható. Meg hogy Szerbiát az az ember vezeti az Unió felé, aki egykor Slobodan elvtárs harcostársa volt. Sőt kormányának minisztere. A tájékoztatással megbízott. Igaz, hogy a kabinet elnöke hivatalosan Mirko Marjanović volt, de akkor is, most is és a közben eltelt időben is egy ember parancsolt az országban. Uralkodott. Nem ugyanaz persze, de egy emberen múlott mindig minden döntés. Ha Slobodannak, ha Vojislavnak, ha Borisnak hívták. Mint ahogy most mindenben Aleksandar dönt. Ha jobban meggondolom, nyugodtan nevezhetnénk Sándornak is, hiszen az uralkodók nevét a magyar fordítja. Az előbbiekkel azonban meggyűlne a bajunk. Keresztneveik ugyanis nem szerepelnek a magyar utónévgyűjteményben. Tehát Aleksandar meghirdette Európát, a megbékélést és el kell ismerni, hogy ezt következetesen teszi. Mármint az Európa, a Nyugat felé fordulást és a térség országaival való békülést. Sőt a szerteágazó együttműködés kiépítését. Persze az egyik nem megy a másik nélkül. Sőt, most Tiranában még egy lépést tett. Ha nem is hátat, de oldalt fordított Oroszországnak. Bejelentette ugyanis, hogy Szerbia meghallgatja az Egyesült Államok tanácsát, és nem hagyatkozik csupán Moszkvára az energiaforrások terén. És ez nem akármilyen lépés. Mert Szerbia eddig Oroszországban találta meg az albánokkal való konfliktus támogatóját, ösztönzőjét. Mint ahogy ugyancsak Moszkva támogatta abban az igyekezetében, hogy akadályozza Bosznia-Hercegovina államisága kiteljesedését. A jószomszédi kapcsolatok építése viszont pont ezeket az igyekezeteket lehetetlenítik el.

Az más kérdés, hogy Szerbia polgári része nem igazán hisz Aleksandar metamorfózisában. Mert emlékszik, nagyon jól emlékszik arra az emberre, aki néhány évvel ezelőtt az Európa-ellenes, szélsőjobboldali, nacionalista politika élharcosa volt. Az azonban, amit most cselekszik, megsüvegelendő. Tudom, nem az újságíró posztja dicsérni az uralkodót, de a remény, hogy talán magunk mögött hagyhatjuk a háborús légkört, az örökös feszültséget és a világgal való állandó szembemenést, megéri a reménykeltő gondolatokat. Persze azokat nem lehet kenyérre kenni, és nem lehet jól lakni velük. Akad itt még tennivaló.    

2015. május 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A hatalomban, vagy ellenzékből? (2.)

A Szijjártó vezette magyar külügy teljesen lemondott a délvidéki magyar közösség helyzetével kapcsolatos bármilyen kérdésnek vagy >

Tovább

Kellemes meglepetés

Elég régen nem hallgattam már az Újvidéki Rádió (első félhivatalos munkahelyem) híradóját, hiszen azelőtt ingázás közben >

Tovább

Harangok és mentőautók

Ferenc pápa a koronavírus sújtotta világért imádkozik. Rómában szólnak a harangok miközben szirénáznak a mentőautók. Végel >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (1.)

Mit eredményezett, tehát, a VMSZ-nek „a hatalomban való szerepvállalása”? A VMSZ vezető tagjainak néhány jól fizetett >

Tovább

A nemzeti egység kompromisszumok nélkül csonka

Semmi sem kártékonyabb, mint az embereket nemzetpolitikai kínai csizmába kényszeríteni. A vajdasági magyar politikusoknak sem ártana >

Tovább

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább