2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Májusi illúziók

J. Garai Béla
J. Garai Béla

„Ilyen szívet-lelket melengető szocrealista képsorokat nem láthattunk legalább ötven éve.“ J. Garai Béla (Vajdaság Ma):

Minden igaz, amit a szakszervezeti vezetők elpanaszoltak május elseje kapcsán: az is, hogy a szerbiai dolgozók kisemmizettek és védtelenek az önkényeskedő munkaadókkal szemben, az is, hogy valósággal éhbérért kell dolgozniuk, és hogy legkisebb a fizetésük az összes utódállamokhoz képest. Csak egy dologra nem lehet panaszuk: arra, hogy nem hagyják őket ünnepelni.

Etekintetben igazán gáláns az állam a dolgozó nép iránt, túltesz még a legfejlettebb országokon is, vagy inkább csak azokon. Lám, a munka ünnepéről is négy napos kiadós ünnepléssel, egy mini vakációval emlékezhettünk meg, pedig igazából nem is fáradtunk ki olyan nagyon: éppen csak hogy belemelegtünk a melóba az ennél is kiadósabb húsvéti ünnepek után. Előtte megünnepeltük az újévet, azután a szerb karácsonyt, majd a szerb újévet, majd az Államiság napját... És még csak az év első négy hónapját hagytuk a hátunk mögött! Ha ünneplésről van szó, a svédek vagy a németek nyugodtan elbújhatnak mögöttünk. Kár, hogy május 9., a győzelem napja nem munkaszünet, mert akkor máris készülhetnénk az újabb több napos lazításra.

Mindez persze elsősorban a közválallatok dolgozóira vonatkozik, a magáncégek alkalmazottai, a földművesek és az iparosok már nem ilyen szerencsések. Legtöbbjük még a munka ünnepét is munkával ünnepelte. De ki tehet róla, a kormány biztosan nem, hogy nem volt szerencséjük bejutni valamilyen jó kis hivatalba? Vagy akárcsak a köztisztasági válallatba, kukaürítőnek, megfelelő párttagsági könyvecskével a zsebükben.

Azonban nem csak ezért volt sokkal kisebb a tömeg az újvidéki, a palicsi és a többi kirándulóhelyen, amint kihámozható az ünnepi beszámolókból, nemcsak ezért maradtak otthon az emberek, hanem egy egészen prózai ok miatt: mert üres zsebbel nehéz majálisozni. Lehet, de nem az igazi, nem olyan, mint amikor még futotta csevapcsicsára és malacsültre a munkásosztálynak és a vele szövetséges dolgozó parasztságnak, valamint a haladó értelmiségnek. Sőt, még külföldi bevásárló körútra is, a bécsi és a trieszti bolhapiac érintésével! Valahogy A. Vučić sem tudta igazán felvillanyozni és gondtalan ünneplésre serkenteni a tömegeket azzal a derűlátó beszédével, amit kormányzása első évfordulója alkalmából hallhattunk tőle.

Akinek még nem vált bevett szokásává, hogy rögtön más csatornára kapcsoljon a kormányfő obligát híradós megjelenésekor (idegei kímélése végett), az ebből a beszédből megtudhatta, hogy milyen szenzációs eredményeket értek el az egy év alatt! A legtömörebben: sikerre vitték a pénzügyi konszolidációt és drasztikusan csökkentették a költségvetési deficitet. Mindennek eredménye, hogy - mint büszkén hangoztatta - „Szerbia pénztárcája egészségesebb, mint egy éve”. Azaz a büdzsé megtelt, és akár már holnap felemelhetnék a megnyírbált fizetéseket és a nyugdíjakat, ha erre a Nemzetközi Valutaalap engedélyt adna. Így azonban meg kell várni a rábólintást, de ha megkapják az engedélyt, akkor már október elsejétől jöhet a jobb élet!

Vagyis csak még ezt a fél évet kell kinyögnünk valahogy... Addig is vígasztaljon bennünket a boldog tudat, hogy az ország bugyelárisa egészséges, vagyis több pénz van benne, és most már csak azt kellene valahogy elintézni, hogy a polgárok pénztárcája is legalább egy csöppnyit teltebb legyen. Hogy az én helyzetem is némileg konszolidálódjon és csökkenjen a deficitem a közműdíjak tekintetében, ami már legalább annyira aggasztó, mint az országé volt Vučićék kormányzása előtt.

Ám hiszem, hogy mindez már gyerekjáték lesz egy ilyen rátermett csapat számára, mint a jelenlegi kormány.

Csak az az örökké akadékoskodó Fiskális Tanács ne lenne! Szakértői egyáltalán nem osztják a kormányfő lelkes optimizmusát. Nyomban eloszlatták azt az általa keltett illúziót, hogy idén növekedésnek indul a szerb gazdaság, és kegyetlen realizmussal közölték az országgal, hogy az emlegetett fizetés-, és nyugdíjemelésre legalább két évig semmi kilátás.

Mellesleg az évforduló alkalmából tartott kabinetülés is annak az illúziónak a jegyében zajlott - két nappal május elseje előtt -, hogy mennyire szívükön viselik a sorsunkat! Az kellett, hogy meggyőzzön bennünket erről, hogy a jubileumi ülést a kolubarai külszíni szénfejtőben tartották, a szabad ég alatt. Először azt hittem, hogy valamilyen baleset történt, leégett a belgrádi kormánypalota, vagy elégedetlen pedagógusok elbarikádozták a bejáratot, esetleg meszelnek a minisztériumokban, azért kellett kijönniük a mezőre..., de nem. Ez is miattunk, vagyis a dolgozó nép miatt történt. Közel akartak lenni hozzánk és a problémáinkhoz. És nem voltak restek erre az egy alkalomra kiköltöztetni az egész kabinetet íróasztalostul, bársonyszékestül, titkárnőstül! Kerül ez nekünk, amibe kerül.

Ilyen szívet-lelket melengető szocrealista képsorokat nem láthattunk legalább ötven éve, az épülő, szépülő szocialista idők óta: előtérben az optimista miniszterelnök és komoly, nyakkendős munkatársai, háttérben a hatalmas baggerek... Csak attól rettegtem, nehogy rázendítsen az eső, és bőrig ázzanak a szegény miniszterek. Miközben sorsunkról gondoskodnak. A drága íróasztalon pedig felpattogzik a politúr. (...)

 

2015. május 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább