2019. október 21. hétfő
Ma Orsolya, Zsolt névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A daytoni szörnyszülött

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Ehhez képest évekkel később Dodikból „pofátlan nacionalista” vált, aki „a legnagyobb veszélyt jelenti Bosznia törékeny, többnemzetiségű békéjére”.

Húsz éve, hogy a zágrábi repülőtérről, három napos várakozás után, az UNPROFOR (Ki emlékszik még rá? Az ENSZ rendfenntartó csapatainak elnevezése a horvátországi, majd a boszniai háború idején.) segítségével, hatalmas konténerek hallgatag társaságában megérkeztünk a szarajevói repülőtérre. Sisak, mellény, ahogy illik. Néhány métert kellett csak futólépésben megtenni, majd a homokzsákokból kialakított „folyosó” biztonságában futhattunk tovább a szétlőtt légi kikötő romjai közé. Még a futás első, legveszélyesebb szakaszában mutattak sebtében a körülöttünk magasodó, komor hegyekre a mellettünk loholó kéksisakos katonák: „Ott vannak a szerb orvlövészek”.

Akiket a nemzetközi közösség azzal büntetett, hogy egy országot adományozott nekik. Néhány hónappal a reptéri jelenet után, a világ másik tájékán, Daytonban (USA) erős amerikai nyomásra, a három hadúr: Slobodan Milošević, szerb, Franjo Tuđman, horvát és Alija Izetbegović, boszniai elnök (a felsorolás a felelősségi sorrendet tükrözi) aláírta a háborúskodás lezárásáról szóló egyezményt. Milošević Hágában halt meg, Tuđman ellen nem emeltek vádat, mert előbb halt meg és azóta Izetbegović is eltávozott.

A daytoni megállapodással senki sem volt tökéletesen elégedett, talán csak a boszniai szerbek, akik több mint három évig lőtték a körülzárt Szarajevót, és tömegsírokat hagytak mindenhol maguk után (Szrebrenica a legismertebb, de számtalan eddig feltárt és ki tudja hány feltáratlan van még). Radovan Karadžićot ugyan nem engedték a daytoni asztal mellé ülni, de pártfogója, a szerb elnök méltóan képviselte érdekeit és megszületett a korcsállammá faragott Bosznia-Hercegovinában a két tagállam (vagy entitás, ahogy azt az asztal mellett kitalálták): a bosnyák-horvát föderáció és a Republika Srpska. Ez a konföderáció azóta sem működik. Főleg mert a szerb entitásnak esze ágában sincs együttműködni a másik féllel, sőt időről időre azzal fenyegetőzik, hogy népszavazást írat ki az elszakadásról (és Szerbiához való csatlakozásról). Ezt rendre letiltja az éppen ügyeletes ENSZ-megbízott, aki manapság is teljhatalommal rendelkezik Bosznia-Hercegovinában. A képet bonyolítja, hogy az ottani horvátok (többségükben radikális, ami kizárólag esetükben nemzeti radikális, ha nem akarjuk nagyon fokozni) is fel-felvetik a harmadik entitás ötletét. Vagyis ők is elválnának a bosnyákoktól, akiket végletes leegyszerűsítéssel lehet „csak” muzulmánoknak nevezni. A horvát-bosnyák „barátság” amúgy sem áll szikla szilárd történelmi alapokon, gondoljunk csak az Ahmići bosnyák faluban történt horvát vérengzésre, amikor egy egész falu teljes lakosságát irtották ki. A fegyverbarátság csak a háború vége felé alakult ki, tetemes nyugati (értsd: amerikai) hozzájárulással és nyomásra. Dayton évében, 1995-ben a közös bosnyák-horvát csapatok már a boszniai szerbek fővárosa, Banja Luka előtt álltak, de az említett nyomásgyakorlók nem engedték tovább őket, mert félő volt, hogy vérfürdőt rendeznek a szerb lakosság körében. Inkább jött egy a békemegállapodás.

Bosznia-Hercegovina azóta sem tudott talpra állni, nemcsak a szörnyű háborús veszteségek miatt (legkevesebb 100 ezer ember halt meg és több mint másfél millióan menekültek el az országból (többségük bosnyák). Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország volt a célállomás, de például Svédországban is 200 ezernél többen élnek (legismertebb közülük a most éppen Párizsban focizó Zlatan Ibrahimović). De a gazdasági helyzet egyébként is reménytelen lenne, mert mindkét entitásban a külföldi segélyek és az ott működő nemzetközi szervezetek jelentik a legfőbb bevételi forrást. A munkanélküliség 40 és 50 százalék között van. Képzeljük el a korrupció milyen kincsestára egy olyan ország, ahol a központi állam szintjén minden háromfelé osztódik (bosnyák, szerb, horvát), utána jön a két entitás, majd a (svájci mintára bevezetett) kantonok. Itt mindenhol bürokraták ülnek és a számuk napról napra nő. Jelenleg mintegy 250 ezer ilyen közmunkahely létezik és tekintettel, hogy kb. egy millióan élnek ebből egy kevesebb mint 4 milliós országban, ez komoly szavazó bázis is. És ne gondoljuk, hogy a nemzetközi közösség egyes képviselői nem veszik ki részüket ebből a nagy korrupciós forgatagból. Hiszen rajtuk keresztül jön be a segély az országba.

Nem csoda, hogy tavaly komoly elégedetlenségi hullám söpört végig Bosznián és ez még a monolit nemzeti egységre törekvő (boszniai) Szerb Köztársaságot is megérintette, mintha a nincstelenség egy időre elnyomta volna a felülről szított nacionalizmust. De a sztrájkok (ha nincs munka, akkor ez elég furcsa fogalom) és a tüntetések néhány hét alatt kifulladtak.

A tavaly őszi választások aztán megmutatták, hogy nemcsak nyugaton, de Boszniában is a helyzet változatlan. A polgári irányultságú pártok (itt a polgári a nacionalista kontra polgári képletből jön) hatalmas vereséget szenvedtek. Győzött két háborús párt: a Demokratikus Akció Pártja, élén a pártalapító fiával, Bakir Izetbegovićtyal és a Horvát Demokratikus Közösség, amely az anyaországi azonos nevű párt fiókszervezete és rendszeresen szállítja a voksokat a horvátországi jobboldal számára. A szerb pártok közül, nem a Hágában ülő pszichiáter, Radovan Karadžić alapította Szerb Demokrata Párt, hanem a már 9 éve regnáló Független Szociáldemokraták Szövetsége nyert, élén az entitás elnökével, Milorad Dodikkal, akinek radikális megnyilvánulásai még a hírhedté vált Karadžić-Mladić párost is megszégyenítenék.

Ki is ez a Milorad Dodik, a szerb nacionalizmus első számú üdvöskéje, akinek a választási győzelméhez nagyban hozzájárult az anyaország, Szerbia kormányhű médiája, a szerb kormány anyagi segélye és a nacionalista szerb értelmiség fent hangoztatott ragaszkodó bámulata? Akinek érdekében még a szerb pátriárka is igét hirdetett, mert ha nem Dodik, akkor veszik az ország, végveszélyben lesz a szerbség?

Egy boszniai kis városban, Laktašiban született, Belgrádban diplomázott politikai tudományokból. Helyi politikusként kezdte, majd a háború során a legfontosabb ellenzéki politikus volt, aki nyilvánosan merte bírálni a Karadžić háborús politikáját. Erre most egy kissé más fény is vetül, hiszen egyre több jele van annak, hogy Dodik a háborúellenes retorikával ügyesen párosította a háború nyújtotta haszonszerzés lehetőségeit is.

Csillaga 2006-ban kezdett tündökölni, abban az évben, amikor Montenegró kiválva Szerbiából, függetlenné vált. Az akkori választási győztes, Dodik azonnal fel is vetette, hogy a Republika Srpska sem állt el attól a szándéktól, hogy népszavazzon a függetlenségről. Ezt a felütést azonban elvakította a nyugat öröme, hogy végre a sok hadisoviniszta kormány helyett egy polgári politikus vezeti majd az entitást. És majd lehetővé teszi, hogy a mintegy 70 ezer bosnyák és horvát menekült visszatér a köztársaságba. Erre még mindig várni kell. Dodikot akkor fogadta Washingtonban Madeline Albright, amerikai külügyminiszter és azonnal jóváhagyott egy 4 millió dolláros gyorssegélyt. Robin Cook, a brit diplomácia akkori vezetője pedig az entitás parlamentje előtt magasztalta Dodikot, mint „aki két hét alatt többet tett a köztársaság haladásáért, mint elődei éveken át”.

Ehhez képest évekkel később Dodikból „pofátlan nacionalista” vált, aki „a legnagyobb veszélyt jelenti Bosznia törékeny, többnemzetiségű békéjére”.

A boszniai szerb elnök mindent meg is tett, hogy kiérdemelje a fenti jelzőket. Szinte minden Szarajevóból (a közös állam központjából) érkező kezdeményezést igyekszik megfúrni, évi rendszerességgel veti fel a függetlenségi népszavazás ötletét és a közös többnemzetiségű boszniai katonaság, rendőrség is a céltáblájává vált.

Támaszát Dodik Szerbiában, és rajta keresztül Oroszországban találta meg. Ami beruházás ebbe az országrészbe érkezik (a nyugati segélyeket leszámítva), az Belgrádból és Moszkvából jön. És Koszovó elvesztésével is megnőtt Dodik szerepe a határokon átnyúló szerb nacionalizmus szításában. Koszovót ugyan még mindig saját déli tartományaként tartja számon a hivatalos Belgrád, de választásokat már nem lehet az ott „sínylődő” szerbek sanyarú sorsának sulykolásával nyerni. De meg lehet próbálni a Republika Srpskával, mint a szerbség új gyöngyszemével, amelyet természetesen mindenki meg akar semmisíteni: a gaz nyugat, a muzulmánok és a horvátok, valamint a belső hálátlan ellenzék.

Nem hiába Dodik az egyik legszívesebben látott vendég minden, a szerbséget erősítő megmozduláson. Mint például, a Szarajevóból elszármazott, Milošević udvari rendezőjének számító Emir (átkeresztelkedve: Nemanja) Kusturica megaprojektjének, közép-szerbiai hegyvidék lankáira épített Andrić Gradnak a bemutatóin. A Kusturica-Dodik páros mára verhetetlenné vált a szerb nemzeti buzgalom mezőnyében.

 A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.

 

2015. április 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Csorbultak az anyanyelvi tájékoztatási jogok!

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

Zárt és nyitott identitás

Ezekről a próbatételekről akartam esszét írni, miközben ösztönösen éreztem, hogy rángatnak ide-oda, egyik oldalon a kozmopolita >

Tovább

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább