Ma Emőke, Botond, Ottó, Kartal névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Íráskényszer
Öreg Dezső
„Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át.”
Írásra adta a fejét a miniszterelnök. Ismét. Időnként - úgy látszik - íráskényszere támad. Teheti, hiszen bizonyítottan az ország legbefolyásosabb embere. És a legjobb munkása is. Ez derül ki abból a szerzői szövegből, amelyet a belgrádi Blic napilapban tetetett közzé és amely azután bejárta az országot széltében-hosszában. Sőt, a határokon túl is sokat idézett cikk lett belőle. Hogyne lett volna, amikor a kormányfő az egész nemzetről lerántotta a leplet. Meg az értelmiségről, ahogy ő nevezi, az elitről. Bár lehet, hogy nem csak az értelmiségre gondolt, amikor azt írja: „Az elit kormányellenes”. Meg azt, hogy érzése szerint a társadalom nem akar a jövő felé haladni. Merthogy a jövő túlságosan bizonytalan, túlságosan sok igyekezetet, időt meg munkát igényel. Ezért nem támogatja a társadalom ezt a kormányt. Vagy legalábbis a társadalom legelitebb része.
Aztán arra serkent bennünket a miniszterelnök, tegyük fel magunknak a kérdést, mit tennénk, ha tavaly mi kerültünk volna a kormányfői bársonyszékbe. Nem tudom, hogy a 7 millió szerbiai polgár hogyan vélekedik, de én például szándékosan nem is törekedtem erre a posztra. Mert ahhoz teljesen más pályán kellett volna mozognom. Mondjuk az elmúlt 40 esztendőben. És voltak, akik ezt a pályát választották már 18 éves fejjel. Amikor örömmel, önszántukból beleléptek abba a pártba, amely akkor irányította az országot, a társadalmat, annak minden pórusát, még azt is, amely deklaratíve tulajdonképpen inkább a másvilági dolgokra helyezi a hangsúlyt az evilági, átmeneti állapottal szemben. Tehát beleléptek a politikába, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy egyszer, majd ha nagyok lesznek, ők irányítanak bennünket, vezetnek a jobb és szebb jövő felé. Akkor azok, az akkori párt tagjai kommunizmusnak nevezték azt a tökéletes rendet, amelybe, szorgos munkánkkal, egyszer majd elérünk. Hát nem jött össze, kiderült, hogy hiába építettük a szocializmust. Nos, akkor mérgünkben leromboltunk sok mindent, amit megépítettünk, összevesztünk, háborúztunk és mondtuk, hogy mindennek a vörös banda az oka. És jöttek másfajta politikusok, akik szintén azt ígérték nekünk jobb lesz az életünk, boldogulunk, szebb, biztosabb jövőben élünk ha rájuk szavazunk. És mondták, hogy azok a másikak csaló, hazug gazfickók, hogy ők az igazak meg a becsület megtestesítői. Nos az egyik ilyen politikai szervezet tagjaként tevékenykedett a mostani kormányfő is, azzal a sohasem titkolt szándékkal, hogy részt vállaljon abban a tevékenységben, amit a hatalom gyakorlásának neveznek. Tehát a „mit kell tenni” kérdést mégsem a szerencsétlen állampolgár mellének kell szegezni. Hanem azokhoz kell intézni, akik azt ígérték, hogy nekik megvan a megoldásuk a gondokra, problémákra. Merthogy azért politizáltak éveken, évtizedeken át. Amiből, ahogy a mellékelt ábra mutatja, kiválóan megéltek. Pedig nem is mindig voltak hatalmon.
Aztán arra is panaszkodik a miniszterelnök, hogy kormányának egy óriási mínuszból kellett indulnia. A távoli múltból, abból a múltból, amely megformázta Szerbiát, az itteni szokásokat, a mentalitást, a szellemet, a tudatot és a vereségbe vetett hitet, a messiásokat és a nagyvilági csalásokat. Namármost, ha emlékezetem nem csal, nem is olyan régen annak a pártnak az egyik tábornoka volt, amely pontosan az imént leírt tüneteket ápolta a nemzetben. Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át. De néha még ennél is többet. És bűn az is, hogy itt nincsenek értékek, nincs politikai kultúra. Mert a liberális ateistákból pravoszláv szektatagok, az ortodox militánsokból pedig demokraták lesznek. Az anarchisták kezet nyújtanak a legalistáknak, a neoliberálisok pedig a megrögzött nacionalistáknak. Igaz. De ki kezdte? Ki változtatott pártot? Nem úgy, hogy másikba ment, hanem úgy, hogy az egész politikai szervezetet egyik napról a másikra újjá igazolta át. Tetejébe még az előre aláíratott képviselői lemondásokat is elvesztette, így a szerbiai parlamentben egy olyan párt kezdett tevékenykedni, amelyet sohasem tettek a nép akaratának mérlegére.
Egy dologban mégis igaza van. Az értelmiség kötelessége lenne keményebben a sarkára állni. De az sem a régi már.
Következő cikk: Miért sz@r a magyar irodalom?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN
Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >
Szolidaritás és katarzis?
A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >
Ha létezne egy igazi államférfi
Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >
Hősök emlékét ünneplik a gyávák
Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >
A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről
A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >
Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?
A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >
A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását
A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >
Így fogadjuk el az autokratákat: kiskanállal
Még arra is bátorkodott utalni, hogy a parlament csak a demokratikus rendszer egyik eleme és nem >
A VMSZ SZÉGYENPÁRT
A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >
Barbárság vagy demokrácia?
„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >
A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják
Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >
Egy országot elveszejteni
A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >