2019. december 15. vasárnap
Ma Valér, Detre névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Íráskényszer

Öreg Dezső
Öreg Dezső

„Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át.”

Írásra adta a fejét a miniszterelnök. Ismét. Időnként - úgy látszik - íráskényszere támad. Teheti, hiszen bizonyítottan az ország legbefolyásosabb embere. És a legjobb munkása is. Ez derül ki abból a szerzői szövegből, amelyet a belgrádi Blic napilapban tetetett közzé és amely azután bejárta az országot széltében-hosszában. Sőt, a határokon túl is sokat idézett cikk lett belőle. Hogyne lett volna, amikor a kormányfő az egész nemzetről lerántotta a leplet. Meg az értelmiségről, ahogy ő nevezi, az elitről. Bár lehet, hogy  nem csak az értelmiségre gondolt, amikor azt írja: „Az elit  kormányellenes”. Meg azt, hogy érzése szerint a társadalom nem akar a jövő felé haladni. Merthogy a jövő túlságosan bizonytalan, túlságosan sok igyekezetet, időt meg munkát igényel. Ezért nem támogatja a társadalom ezt a kormányt. Vagy legalábbis a társadalom legelitebb része.

Aztán arra serkent bennünket a miniszterelnök, tegyük fel magunknak a kérdést, mit tennénk, ha tavaly mi kerültünk volna a kormányfői bársonyszékbe. Nem tudom, hogy a 7 millió szerbiai polgár hogyan vélekedik, de én például szándékosan nem is törekedtem erre a posztra. Mert ahhoz teljesen más pályán kellett volna mozognom. Mondjuk az elmúlt 40 esztendőben. És voltak, akik ezt a pályát választották már 18 éves fejjel. Amikor örömmel, önszántukból beleléptek abba a pártba, amely akkor irányította az országot, a társadalmat, annak minden pórusát, még azt is, amely deklaratíve tulajdonképpen inkább a másvilági dolgokra helyezi a hangsúlyt az evilági, átmeneti állapottal szemben. Tehát beleléptek a politikába, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy egyszer, majd ha nagyok lesznek, ők irányítanak bennünket, vezetnek a jobb és szebb jövő felé. Akkor azok, az akkori párt tagjai kommunizmusnak nevezték azt a tökéletes rendet, amelybe, szorgos munkánkkal, egyszer majd elérünk. Hát nem jött össze, kiderült, hogy hiába építettük a szocializmust. Nos, akkor mérgünkben leromboltunk sok mindent, amit megépítettünk, összevesztünk, háborúztunk és mondtuk, hogy mindennek a vörös banda az oka. És jöttek másfajta politikusok, akik szintén azt ígérték nekünk jobb lesz az életünk, boldogulunk, szebb, biztosabb jövőben élünk ha rájuk szavazunk. És mondták, hogy azok a másikak csaló, hazug gazfickók, hogy ők az igazak meg a becsület megtestesítői. Nos az egyik ilyen politikai szervezet tagjaként tevékenykedett a mostani kormányfő is, azzal a sohasem titkolt szándékkal, hogy részt vállaljon abban a tevékenységben, amit a hatalom gyakorlásának neveznek. Tehát a „mit kell tenni” kérdést mégsem a szerencsétlen állampolgár mellének kell szegezni. Hanem azokhoz kell intézni, akik azt ígérték, hogy nekik megvan a megoldásuk a gondokra, problémákra. Merthogy azért politizáltak éveken, évtizedeken át. Amiből, ahogy a mellékelt ábra mutatja, kiválóan megéltek. Pedig nem is mindig voltak hatalmon.

Aztán arra is panaszkodik a miniszterelnök, hogy kormányának egy óriási mínuszból kellett indulnia. A távoli múltból, abból a múltból, amely megformázta Szerbiát, az itteni szokásokat, a mentalitást, a szellemet, a tudatot és a vereségbe vetett hitet, a messiásokat és a nagyvilági csalásokat. Namármost, ha emlékezetem nem csal, nem is olyan régen annak a pártnak az egyik tábornoka volt, amely pontosan az imént leírt tüneteket ápolta a nemzetben. Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át. De néha még ennél is többet. És bűn az is, hogy itt nincsenek értékek, nincs politikai kultúra. Mert a liberális ateistákból pravoszláv szektatagok, az ortodox militánsokból pedig demokraták lesznek. Az anarchisták kezet nyújtanak a legalistáknak, a neoliberálisok pedig a megrögzött nacionalistáknak. Igaz. De ki kezdte? Ki változtatott pártot? Nem úgy, hogy másikba ment, hanem úgy, hogy az egész politikai szervezetet egyik napról a másikra újjá igazolta át. Tetejébe még az előre aláíratott képviselői lemondásokat is elvesztette, így a szerbiai parlamentben egy olyan párt kezdett tevékenykedni, amelyet sohasem tettek a nép akaratának mérlegére.

Egy dologban mégis igaza van. Az értelmiség kötelessége lenne keményebben a sarkára állni. De az sem a régi már.

2015. március 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Idegen”, „másik nyelv” lett a magyar!?

A magyar nyelv használata a közigazgatásban most már nem csak joghátrányt okoz az itteni magyaroknak, de >

Tovább

Néhány szó a magyar parlamentről

De ha a polgári állam a saját alkotmányos formáihoz se ragaszkodik, akkor nem érvényes a magyar >

Tovább

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább