Ma Kornél, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Íráskényszer
Öreg Dezső
„Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át.”
Írásra adta a fejét a miniszterelnök. Ismét. Időnként - úgy látszik - íráskényszere támad. Teheti, hiszen bizonyítottan az ország legbefolyásosabb embere. És a legjobb munkása is. Ez derül ki abból a szerzői szövegből, amelyet a belgrádi Blic napilapban tetetett közzé és amely azután bejárta az országot széltében-hosszában. Sőt, a határokon túl is sokat idézett cikk lett belőle. Hogyne lett volna, amikor a kormányfő az egész nemzetről lerántotta a leplet. Meg az értelmiségről, ahogy ő nevezi, az elitről. Bár lehet, hogy nem csak az értelmiségre gondolt, amikor azt írja: „Az elit kormányellenes”. Meg azt, hogy érzése szerint a társadalom nem akar a jövő felé haladni. Merthogy a jövő túlságosan bizonytalan, túlságosan sok igyekezetet, időt meg munkát igényel. Ezért nem támogatja a társadalom ezt a kormányt. Vagy legalábbis a társadalom legelitebb része.
Aztán arra serkent bennünket a miniszterelnök, tegyük fel magunknak a kérdést, mit tennénk, ha tavaly mi kerültünk volna a kormányfői bársonyszékbe. Nem tudom, hogy a 7 millió szerbiai polgár hogyan vélekedik, de én például szándékosan nem is törekedtem erre a posztra. Mert ahhoz teljesen más pályán kellett volna mozognom. Mondjuk az elmúlt 40 esztendőben. És voltak, akik ezt a pályát választották már 18 éves fejjel. Amikor örömmel, önszántukból beleléptek abba a pártba, amely akkor irányította az országot, a társadalmat, annak minden pórusát, még azt is, amely deklaratíve tulajdonképpen inkább a másvilági dolgokra helyezi a hangsúlyt az evilági, átmeneti állapottal szemben. Tehát beleléptek a politikába, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy egyszer, majd ha nagyok lesznek, ők irányítanak bennünket, vezetnek a jobb és szebb jövő felé. Akkor azok, az akkori párt tagjai kommunizmusnak nevezték azt a tökéletes rendet, amelybe, szorgos munkánkkal, egyszer majd elérünk. Hát nem jött össze, kiderült, hogy hiába építettük a szocializmust. Nos, akkor mérgünkben leromboltunk sok mindent, amit megépítettünk, összevesztünk, háborúztunk és mondtuk, hogy mindennek a vörös banda az oka. És jöttek másfajta politikusok, akik szintén azt ígérték nekünk jobb lesz az életünk, boldogulunk, szebb, biztosabb jövőben élünk ha rájuk szavazunk. És mondták, hogy azok a másikak csaló, hazug gazfickók, hogy ők az igazak meg a becsület megtestesítői. Nos az egyik ilyen politikai szervezet tagjaként tevékenykedett a mostani kormányfő is, azzal a sohasem titkolt szándékkal, hogy részt vállaljon abban a tevékenységben, amit a hatalom gyakorlásának neveznek. Tehát a „mit kell tenni” kérdést mégsem a szerencsétlen állampolgár mellének kell szegezni. Hanem azokhoz kell intézni, akik azt ígérték, hogy nekik megvan a megoldásuk a gondokra, problémákra. Merthogy azért politizáltak éveken, évtizedeken át. Amiből, ahogy a mellékelt ábra mutatja, kiválóan megéltek. Pedig nem is mindig voltak hatalmon.
Aztán arra is panaszkodik a miniszterelnök, hogy kormányának egy óriási mínuszból kellett indulnia. A távoli múltból, abból a múltból, amely megformázta Szerbiát, az itteni szokásokat, a mentalitást, a szellemet, a tudatot és a vereségbe vetett hitet, a messiásokat és a nagyvilági csalásokat. Namármost, ha emlékezetem nem csal, nem is olyan régen annak a pártnak az egyik tábornoka volt, amely pontosan az imént leírt tüneteket ápolta a nemzetben. Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át. De néha még ennél is többet. És bűn az is, hogy itt nincsenek értékek, nincs politikai kultúra. Mert a liberális ateistákból pravoszláv szektatagok, az ortodox militánsokból pedig demokraták lesznek. Az anarchisták kezet nyújtanak a legalistáknak, a neoliberálisok pedig a megrögzött nacionalistáknak. Igaz. De ki kezdte? Ki változtatott pártot? Nem úgy, hogy másikba ment, hanem úgy, hogy az egész politikai szervezetet egyik napról a másikra újjá igazolta át. Tetejébe még az előre aláíratott képviselői lemondásokat is elvesztette, így a szerbiai parlamentben egy olyan párt kezdett tevékenykedni, amelyet sohasem tettek a nép akaratának mérlegére.
Egy dologban mégis igaza van. Az értelmiség kötelessége lenne keményebben a sarkára állni. De az sem a régi már.
Következő cikk: Miért sz@r a magyar irodalom?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egyre lejjebb a lejtőn
A külföldi diplomatáknak fel lehet róni, hogy csak egy forrásból, vagyis egyoldalúan és tévesen tájékozódnak. Ha >
A HATALOM ÉS A TÁJÉKOZTATÁS ÖSSZEOLVADÁSA
A közösségi hálón Juhász Andreáról csak azt az adatot lehet találni, hogy az Újvidéki Rádió Faluműsor >
Lesz itt jobb, vagy erre rámegyünk?
Láttuk ennek az őrületnek a kezdetét és muszáj látnunk a végét is. Márpedig, ha van erő, >
A halálnál is rosszabb: a szolgaság
Karinthy nyomán akarva-akaratlanul arra gondolok, hogy napjaink háborús fenyegetése sokszor a szabadság megnyirbálásával jár. A háború >
Állítsuk meg Pásztor Bálintot!
Vojvodity (Bólogató) Ágnesünk 2024. július 15-én hasonló, alákérdezős „élő interjút” készített Nyilas Mihály oszlopos véemeszes káderrel >
„A jelenben is a múltban élünk. Mindig siratjuk a múltat.”
A Szabó Angéla tömör, nemzeti közösségi tanulmánynak is beillő, egy magyar faluközösség életéről szóló tényszerű írásában >
Alaptalan önreklámozás
Hiába a bugyuta, tortás jubileum és a kínos önreklámozás, a Grimasz melléklet csak akkor lesz ismét >
„Kitaposott úton” folyik a közösségrombolás
Az, hogy időközben 70 ezer magyarral lettünk kevesebben, nem a közösség és tagjainak a jogaiért, méltóságáért >
Tényleg nincsen, aki ezt megállítsa?
Mindezen túl, azt hiszem, végső ideje lenne egy kicsit magunkba nézni. Egy cseppet elmélázni azon, hogy >
Gazdátlan telefonfülkék
Feltették-e a kérdést a helyi vezetők, hogy mi szükség van a falu központjában két gazdátlan, használaton >
„BELGRÁD NEM AKAR ELFOGADNI BENNÜNKET”
Az „elégedetlenségtől forrongó Szerbiában” az albánok tiltakozásával most a nemzeti kisebbségi közösségek kérdése is kiéleződött, napirendre >
FIDESZ JANICSÁRKÉPZŐ VAJDASÁGBAN IS?
Hogyhogy az MCC mint „tehetséggondozó intézmény” „partnere” nem a Magyar Nemzeti Tanács, vagy valamelyik szakmailag érintett >