2021. december 2. csütörtök
Ma Melinda, Vivien, Aranka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Íráskényszer

Öreg Dezső
Öreg Dezső

„Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át.”

Írásra adta a fejét a miniszterelnök. Ismét. Időnként - úgy látszik - íráskényszere támad. Teheti, hiszen bizonyítottan az ország legbefolyásosabb embere. És a legjobb munkása is. Ez derül ki abból a szerzői szövegből, amelyet a belgrádi Blic napilapban tetetett közzé és amely azután bejárta az országot széltében-hosszában. Sőt, a határokon túl is sokat idézett cikk lett belőle. Hogyne lett volna, amikor a kormányfő az egész nemzetről lerántotta a leplet. Meg az értelmiségről, ahogy ő nevezi, az elitről. Bár lehet, hogy  nem csak az értelmiségre gondolt, amikor azt írja: „Az elit  kormányellenes”. Meg azt, hogy érzése szerint a társadalom nem akar a jövő felé haladni. Merthogy a jövő túlságosan bizonytalan, túlságosan sok igyekezetet, időt meg munkát igényel. Ezért nem támogatja a társadalom ezt a kormányt. Vagy legalábbis a társadalom legelitebb része.

Aztán arra serkent bennünket a miniszterelnök, tegyük fel magunknak a kérdést, mit tennénk, ha tavaly mi kerültünk volna a kormányfői bársonyszékbe. Nem tudom, hogy a 7 millió szerbiai polgár hogyan vélekedik, de én például szándékosan nem is törekedtem erre a posztra. Mert ahhoz teljesen más pályán kellett volna mozognom. Mondjuk az elmúlt 40 esztendőben. És voltak, akik ezt a pályát választották már 18 éves fejjel. Amikor örömmel, önszántukból beleléptek abba a pártba, amely akkor irányította az országot, a társadalmat, annak minden pórusát, még azt is, amely deklaratíve tulajdonképpen inkább a másvilági dolgokra helyezi a hangsúlyt az evilági, átmeneti állapottal szemben. Tehát beleléptek a politikába, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy egyszer, majd ha nagyok lesznek, ők irányítanak bennünket, vezetnek a jobb és szebb jövő felé. Akkor azok, az akkori párt tagjai kommunizmusnak nevezték azt a tökéletes rendet, amelybe, szorgos munkánkkal, egyszer majd elérünk. Hát nem jött össze, kiderült, hogy hiába építettük a szocializmust. Nos, akkor mérgünkben leromboltunk sok mindent, amit megépítettünk, összevesztünk, háborúztunk és mondtuk, hogy mindennek a vörös banda az oka. És jöttek másfajta politikusok, akik szintén azt ígérték nekünk jobb lesz az életünk, boldogulunk, szebb, biztosabb jövőben élünk ha rájuk szavazunk. És mondták, hogy azok a másikak csaló, hazug gazfickók, hogy ők az igazak meg a becsület megtestesítői. Nos az egyik ilyen politikai szervezet tagjaként tevékenykedett a mostani kormányfő is, azzal a sohasem titkolt szándékkal, hogy részt vállaljon abban a tevékenységben, amit a hatalom gyakorlásának neveznek. Tehát a „mit kell tenni” kérdést mégsem a szerencsétlen állampolgár mellének kell szegezni. Hanem azokhoz kell intézni, akik azt ígérték, hogy nekik megvan a megoldásuk a gondokra, problémákra. Merthogy azért politizáltak éveken, évtizedeken át. Amiből, ahogy a mellékelt ábra mutatja, kiválóan megéltek. Pedig nem is mindig voltak hatalmon.

Aztán arra is panaszkodik a miniszterelnök, hogy kormányának egy óriási mínuszból kellett indulnia. A távoli múltból, abból a múltból, amely megformázta Szerbiát, az itteni szokásokat, a mentalitást, a szellemet, a tudatot és a vereségbe vetett hitet, a messiásokat és a nagyvilági csalásokat. Namármost, ha emlékezetem nem csal, nem is olyan régen annak a pártnak az egyik tábornoka volt, amely pontosan az imént leírt tüneteket ápolta a nemzetben. Most viszont a változásokra és a munkára esküszik és ezért dolgozik naponta legalább 25 órán át. De néha még ennél is többet. És bűn az is, hogy itt nincsenek értékek, nincs politikai kultúra. Mert a liberális ateistákból pravoszláv szektatagok, az ortodox militánsokból pedig demokraták lesznek. Az anarchisták kezet nyújtanak a legalistáknak, a neoliberálisok pedig a megrögzött nacionalistáknak. Igaz. De ki kezdte? Ki változtatott pártot? Nem úgy, hogy másikba ment, hanem úgy, hogy az egész politikai szervezetet egyik napról a másikra újjá igazolta át. Tetejébe még az előre aláíratott képviselői lemondásokat is elvesztette, így a szerbiai parlamentben egy olyan párt kezdett tevékenykedni, amelyet sohasem tettek a nép akaratának mérlegére.

Egy dologban mégis igaza van. Az értelmiség kötelessége lenne keményebben a sarkára állni. De az sem a régi már.

2015. március 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az antifasizmus szerbiai módra

Erre azért is kénytelen vagyok utalni, mert az elmúlt években egyre több fasiszta jelvényt látok Újvidéken >

Tovább

„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”

Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >

Tovább

Lenin álma helyett Sztálin valósága

Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >

Tovább

Kihalófélben levő kentaur

Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >

Tovább

Nincs részarányos foglalkoztatás!

Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók (2.)

A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >

Tovább

A mi papunk

 „Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók

Hajnal Jenő és az MNT Tájékoztatási Bizottsága 2019. február 28-án el is utasította az új szerbiai >

Tovább

Méregből kábítószer

Az unoka útja annak a partizán komisszárnak a lányához vezet, aki a nagyapa kínszenvedéseit is okozza. >

Tovább

A Magyar Mozgalom azonnali tájékoztatást követel

A sajtót és a lakosokat sem hívta meg Pásztor Bálint a NIS-szel szervezett értekezletre a palicsi >

Tovább

Aki a-t mond, mondjon b-t is

Olyan vajdasági magyar közösséget kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahol elégedettek, lehetőségeket látnak >

Tovább

A bebetonozott rendszer

Amikor az egyik vagy a másik kisebbségi párton belül szakadás történt, akkor is a személyes túlhatalom >

Tovább