Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

„Mert ennyire görcsbe rándult gyomorral előadást még nem néztem végig.” Szerbhorváth György:

Hálátlan szerep a kritikusé, ha egy olyan színdarabról kell írnia, amelyben összesen pár mondat hangzik el a darab elején, és a bő egy órában is csak pár nyögés. Nehéz hát felfejteni, miről szól Urbán András új darabja, a Rózsák. Ha a színház honlapján nem írnák, hogy ez valójában egy korábbi előadás mozgásszínházas verziója, csak zavarba esve nézünk, hogy hová is akar kifutni a mű. Szóval a Rózsák egy Urbán-darabnak az „átirata”, Tolnai Ottó Kisinyovi rózsájának újabb verziója, ám szöveg nélkül.

Ha pedig Tolnai, akkor természetesen a Vajdaságban járunk, bár Kisinyov onnan elég messze esik. Ahogy a Vajdaság is egyre messzebb esik mindentől, még nem egy Szibéria, de nem véletlen, hogy Puskint sem oda, hanem Kisinyovba száműzte a cár. Talán a Rózsák megértéséhez ez a lehetséges út, a száműzetés, az otthontalanság vagy a sehol nem levés, és persze a hazátlanság metaforái körül tehetünk egy kört (amire az alkotók joggal mondhatnák, hogy „gondolta a fene”). Egy szerencsénk van: Tolnai világában azért otthon lehet lenni, és végül még szeretni is fogjuk. Persze nem a világot, hanem magát a darabot.

Mert ennyire görcsbe rándult gyomorral előadást még nem néztem végig. Nagyon óvatosan merem csak megfogalmazni, hogy ez a szavaktól mentes darab a vajdasági rögvalóságról szól egy nagyon kifinomult nyelven – mert ugyan mit lehetne még mondani? –, és jobb bele se gondolni, hogy azt állítja-e: ennyi volt. Lehet ezt ragozni, hogy a vajdasági magyaroknak annyi-e, vagy Szerbiának, ám ha valaki, akkor Urbán és a Kosztolányi Dezső Színház képes arra, hogy a camus-i egzisztencializmust átültesse a bácskai prérire.

A magyarországi recepcióban nem ritka, hogy e társulatot Pintér Béláéhoz hasonlítják. Van ebben valami, hiszen ha van szöveg, e szabadkai csapat is kegyetlenül kivesézi, ami Szerbiában, illetve a volt Jugoszláviában vagy a magyar–magyar viszonylatokban folyik. De a KDSZ ezzel az előadásával újabb csavart vitt be az egyébként a délszláv térségben „angazsált színháznak” hívott szcénába, mert szó nélkül beszél az agresszióról. Tudom, hogy túlzás (ám maga a színház is túlzás), de amikor a darabban baseballütőkkel verik az agyagot, nem tudtam másra gondolni, mint hogy ez utalás az úgynevezett magyarverésekre (amelyek többnyire szimpla kocsmai verekedések). Ugyanakkor itt megvan az a kellő distinkció, hogy ne átpolitizáltan, ne csak és kizárólag az etnikai prizmán át nézzük mindezt.

Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a szabadkai bemutatón mellettem szerbek ültek, de ugyanúgy lélegzetüket visszafogva nézték a darabot, és a pazar látványon ugyanúgy meghökkentek, mint bárki más. Ez az előadás egyszerűen pompás, félek kimondani, de gyönyörű. Ahogyan felépül a látvány, végül már fáj. Egy szimpla kórházi ággyal indul, matrac nélkül, és plüsszebrákkal végződik, és megjelennek a Tolnai-féle motívumok: az agyag, a kolibrik, a festék, a cintányérokra pedig pörög az égből a só.

Miközben brutális jelenetek sorjáznak, a finom humor mégis ad egy kis enyhírt a nézőnek. Az meg főképp, hogy a színészek is magasan szárnyaltak, ha egy iróniával telített darabot egyáltalán lehet így dicsérni. Mivel mindenkit úgysem lehet kiemelni, tegyük meg ezt most egyikükkel, Béres Mártával. Jegyezzék meg a nevét.

Ahogyan arra az érdekességre is felhívnánk a figyelmet, hogy Urbán Andrást idén Nagybecskereken az Avantgárd Hagyománya díjjal tüntették ki. Avantgárd és hagyomány? Paradoxonnak tűnik, de ma már nem az.

Rózsák, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház budapesti vendégjátéka alkalmából idézzük fel a 2014.01.08-n írt kritikát

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |