2020. június 5. péntek
Ma Fatime, Fatima, Bonifác névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Az első vajdmagyar civil csoda

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A Második nyilvánosság az egyik legjobb dolog, ami történhetett velünk a 21. század második évtizedének közepén.

Negyed évszázaddal azután, hogy Szerbiában kommunista/nacionalista puccsisták sikeresen meghiúsították a rendszerváltást és kirobbantották a délszláv háborúkat, illetve  pártaktivisták vezette magyarok megalakították a VMDK-t, a vajdasági magyarság a sok siker következtében a kimúlás szakadéka szélén tántorog. Lehet, hogy talpra állt és megmaradt, de nem itthon, hanem külföldön.

Akik maradtak, élvezhetik a Kelet-Európában egyedülálló kulturális autonómiát, amelyet a szerb állam az Európa felé vezető rögös útján egy jópofa balkanyarral engedélyezett. Pénzt már nem nagyon szánt és most sem szán rá, hiszen autonómiánk csúcsszervének, a Nemzeti Tanácsnak a költségvetéséből csak tíz valahány százalékban vállal részt, meghagyva a többit Budapestnek, azaz az ott regnáló Nemzeti Együttműködés Rendszerének. És ott sem osztogatnak ingyen levest. Megkérik az árát. Amit a VMDK egyik utódpártja, a VMSZ készségesen meg is fizet. Hiszen követi az anyaországi Nagy Testvért. Piros pántlika, tulipános láda, bőszárú gatya – a giccses nemzeti tudat nyomulhat. Éjféli mise ki ne maradjon! A volt kommunista gyakornokok – egy-egy anno előbukkant Milošević mögött is, de még szivar nélkül – nem ritkán az elsők az imasorokban. Keresik a vajdasági Wass Albertet, Tormay Cecile-t. Meg is találják. Jobbról támadják a Pártot, ezeknek is kell valamit nyújtani. Kollektív bűnösség letudva, anélkül, hogy annak bármilyen tartalma is lenne. Vajdaság kezd terhessé válni, hiszen most már direktben osztozkodhatnak a belgrádi radikálisokkal. A szavazók fogyatkoznak, gyorsabban, mint az elvándorlók. De amíg itt egyetlen egy vajdasági magyar lesz, jönni fog a pénz Budapestről, lesz mit szétosztani.

Mást nem kell tenni, csak lemásolni és alkalmazni a Fidesz hatalom gyakorlását: egy, maximum két személy dönt mindenről, a Nemzeti Tanács és bizottságai pedig adják a díszletet. Pestiesen a biodíszletet. A szavazógépezet gondolkodás nélkül működik.

Kedvük szerint váltanak le főszerkesztőket, változtatnak nagy múltú újságokat hitvány pártközlönnyé, a füle botjukat sem mozdítják, amikor a Szabadkai Rádiót a megszűnés veszélyezteti (majd beolvad a Pannonba, a párthű főszerkesztőt majd megmentik). Színház igazgatókat váltogatnak, csak mert megtehetik. A jelszó: a pártoligarchiához való feltétlen lojalitás. És akkor beleszaladtak a saját csapdájukba: olyan tehetségtelen személyt neveztek ki a szabadkai színház magyar társulatának az élére, aki minden szempontból, legalábbis a becsületes emberek szempontjából, vállalhatatlan. Ezt mindenki tudta, az őt kiválasztó bizottság minden egyes tagja. De ők engedelmeskedtek a pártakaratnak. Lelkük rajta!

Az elégedetlenség dacot szül: nem a szerkesztőségekben, habár azokban is megindult az erjedés, hanem a civil szférában. Ilyen csoda még nem történt Vajdaságban. A Második nyilvánosság olyan hangot ütött meg, amely teljesen szokatlan mifelénk. Világosan, szabatosan megfogalmazta, hogy mivel vagyunk elégedetlenek. Tette ezt olyan nyelvezettel, ami üdítő a brutálisan romló vajdasági magyar nyelvi környezetben. Értem minden mondatát. Amit nem lehet elmondani a Második nyilvánosságot azonnal letámadó - gyáva, álarc mögé bújó - pártportálról, hiszen annak nyelvezete, okfejtése olyan mintha az ötvenes évekből került volna ide: vissza a jövőbe.

Hölgyeim és uraim, a Második nyilvánosság az egyik legjobb dolog, ami történhetett velünk a 21. század második évtizedének közepén.

2015. január 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig

A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >

Tovább

Húsz éve (5. rész)

A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >

Tovább

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább