2020. december 1. kedd
Ma Elza, Natália, Blanka, Bonita névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Rámás csizma nélküli cukormáz

Az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadásáról

Pressburger Csaba
Pressburger Csaba
Rámás csizma nélküli cukormáz
(forrás: pressburger.org)

„Képesek akár operettszerepet is úgy megformálni, hogy annak hazug mivolta is hitelesen hazug maradjon.” Pressburger Csaba (Újvidéki Rádió - Szempont):

Viszolygok az operettektől. Hazugság- és giccsparádénak tartom ezt a műfajt. Messziről elkerülök minden olyan színházat, ahol ez a felszínes, szirupos, émelyítő maskarádé felbukkan.

Most mégis megnéztem az Újvidéki Színházban a Csárdáskirálynő bemutatóját, egyfelől azért, mert önként vállalt, csak ritkán terhes keresztem, hogy lehetőleg minden vajdasági, magyar nyelvű előadást megnézek, másfelől azért, mert Táborosi Margaréta volt a rendezője, akinek az esztétikáját, a színházról alkotott felfogását izgalmasnak találom.

Volt egy halovány harmadik oka is annak, hogy beültem a nézőtérre, mégpedig az, hogy Kálmán Imre száz évvel ezelőtt íródott operettje némiképp kakukktojásnak számít a műfaj darabjainak sorában, hiszen a cukormázas külcsín alatt a történetben fölfedezhetők igaz érzelmek és szenvedélyek, kifejezésre jut a 20. század elejének dekadenciája, az önpusztítással vegyes életszeretet is. De azért persze csak módjával, nehogy az igazi operettrajongó, a valóságtól menekülni vágyó nézőközönség elfusson.

Nos, éppen így, csak módjával adagolták az Újvidéken színre vitt zenés darabban is mindazt, ami a mélységeket kutató közönségnek szólt. Még véletlenül sem sértve általa a tömegízlést – nehogy hazaszaladjon mindenki spanyol, török meg indiai sorozatokat nézni. Pedig igazán szívesen megnéztem volna, miként dekonstruálja, miként szedi cafatokra a fiatal rendező a nagy klasszikust, de ez – úgy látszik – a színház új koncepciójába már nem fért volna bele…

Rosszmájú megjegyzéseim ellenére sem akarok igazságtalan lenni. Mert az egy dolog, hogy én milyen színházat kedvelek, egyáltalán, mit tartok értéknek és mit nem, azt viszont egy kritikusnak el kell ismernie, ha szakmai szempontból sok vonatkozásban kiváló előadást lát. Márpedig a Táborosi-féle Csárdáskirálynő ilyen volt.

Első helyen az előadás koreográfiáját emelném ki. Tudván azt, hogy Táborosi Margaréta koreográfusi végzettséggel is rendelkezik, a színpadi mozgást egészen biztosan közösen hozták létre Grecsó Zoltánnal, az előadás koreográfusával. Ilyen lenyűgöző eredmény pedig csak akkor jöhet létre, ha egymásra és egymásból tud építkezni két szakember. A táncjelenetek tele vannak játékossággal, allúziókkal (legalább két kultikus filmre történő utalást magam is fölfedezni véltem), itt-ott még egy-egy szégyenlősebb ironikus mozdulatsort is megengedtek maguknak. A tömeges mozgásjeleneteket pedig órákig el tudtam volna nézni.

Másodikként a társulat kiváló összjátékát, illetve az egyes színészi alakításokat kell kiemelni. Az Újvidéki Színház művészei mellett szerephez jutottak a másod- és negyedéves magyar színinövendékek is, az orfeum sanzonettjét, Szilviát pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésze, Béres Pešikan Márta formálta meg. Mondhatni bizarr élmény volt a történet két főszereplőjét, Béres Mártát és az egykor szintén kosztolányis Mészáros Árpádot szerelemtől csöpögve látni, hiszen egész más alakítást megkövetelő szerepekben szoktuk őket nézni a színpadokon, de bebizonyították, hogy képesek akár operettszerepet is úgy megformálni, hogy annak hazug mivolta is hitelesen hazug maradjon.

Akadtak az övékénél szerencsésebb karakterek is, amelyeknek épp a humor volt a lételemük. Így például a herceg főkomornyikjává avanzsált orfeumi szeparépincért alakító Magyar Attila, vagy a Cecília hercegnővé átvedlett Cilikét, a mulató egykori sztárját megformáló Banka Lívia valósággal lubickolhatott a kettős szerep nyújtotta lehetőségekben. És lubickolt is! Talán az ő kettősük volt az egész előadás legfényesebb pontja.

Az Újvidéki Színház Csárdáskirálynőjének rovására írható a hossza: kereken három óráig tart, plusz a 15-20 perces szünet! Pedig az eredetileg három felvonásos operettet belegyömöszölték két felvonásba, és még így is. Persze nem önmagában a nézőtéren eltöltött idővel van gondom, hiszen ha az előadás képes végig lekötni a figyelmet, képes megőrizni intenzitását, akkor a hosszal semmi probléma nincsen. Ám ez az előadás helyenként túlságosan is vontatott, amit tovább tetéznek a lassított filmet idéző jelenetek, a második meg a harmadik felvonás összeboronálásával keletkező hoci-nesze huzavonák, és a többször is ismétlődő slágerek. Persze értem én, hogy slágert nem lehet kihagyni, márpedig a Csárdáskirálynő szinte minden egyes dalbetétje ott motoszkál a jó magyar fülekben. Abból pedig csak botrány volna, ha valami kimaradna. No de könyörgök, Szilvia belépőjét tényleg muszáj majd egy tucatszor előadni?!

A hangképzéssel, a hamis és váltóhangok kiküszöbölésével a musicaleken edződött társulatnak egyre kevesebb gondja akad, ám szembe-, vagy inkább fülbeötlő volt, hogy keveredtek a jellemzően éppen az operettekben használt fejhangok a könnyűzenei művekben szokásos mellhangokkal – még az egyes szereplők énekén belül is. Nem tudom, mennyire volt ez szándékos, én a rendszert, a koncepciót, ha volt is, nem tudtam benne felfedezni. Ezúttal is kiemelném Kőrösi Istvánt, aki Bóni gróf szerepében ismét bizonyította kiváló énektudását.

És végül a díszletről meg a jelmezről. E kettőt már csak azért sem lehet különválasztani, mert mindkettő Polgár Péter nevéhez fűződik, de egyébként is szerves kapcsolat, hasonlóság fedezhető fel közöttük. Letisztult pompa – e két szóval lehetne talán legpregnánsabban jellemezni ezt az egyszerű vonalvezetésű, visszafogott, ámde ünnepélyes díszletet és jelmezt. Jót tett a produkció fogyaszthatóságának.

De mindenekelőtt az tett jót az előadás fogyaszthatóságának, hogy Táborosi Margarétára bízták a rendezést. Profi munkát végzett, megkötve a szükséges kompromisszumokat, de mégsem áldozva fölöslegesen a giccs oltárán. Ha a cukormázas operett-jellegből nem is sokat vett el, új távlatokat meg végképp nem nyitott a modern operett-értelmezésben, azért szégyenkeznie biztosan nem kell miatta.

2014. október 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Mesterlövészek

Az 1991-ben kirobbant délszláv testvérháborúkban elkövetett szörnyű rombolás gyászos szimbólumaként maradt meg emlékezetünkben két város neve: >

Tovább

„Sokat elvittek, de sokan jönnek”

Így aztán nem lehet megállapítani, hogy közülük bárki is megkérdezte volna a dupla elnök urat, milyen >

Tovább

Lengyel-magyar párbeszéd

Magyar és lengyel berontanak egy korcsmába, s egy óra múlva magyar és lengyel deli táncra lendül.” >

Tovább

Demokrácia vagy posztfasizmus?

Tudom, sokféle válasz lehetséges: bűnös és kevésbé bűnös, de meggyőződésem szerint a legnagyobb bűn úgy élni, >

Tovább

Nyírő Józsefet olvasva

Kiváló részleteket olvastam, egy megrendült és megtört ember életéről, aki nincs tisztában a saját bűneivel. De >

Tovább

„Tizennyolc hónapig voltam katonaruhában”

Csonoplya vegyes lakosú falu. A háború kitörése előtt nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen nemzetiségűnek >

Tovább

„Ich habe alles geprüft und erwogen”

Nem tudom eldönteni, nem is szeretném, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mai rádiós interjúját a sötét >

Tovább

„Úgy halok meg, hogy nem is láthatom a fiamat…”

Eddig mindig hazaengedték, amikor kértem, pár napra, ha valamilyen ünnep közeledett, vagy ha nagyon szerettem volna >

Tovább

Hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata

A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns. >

Tovább

Kirakat szerződés

A VMSZ és a SNS szerződése csak megerősíti (önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten) a két párt, >

Tovább

Erkölcsi kontextus

Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs >

Tovább

Moslékkoalíció

Napjainkban a forradalmi hitbe vetett remény ugyanúgy elsorvadt, miként a hagyományos hitbe vetett bizalom. Miért? Lehet, >

Tovább