2019. november 14. csütörtök
Ma Aliz, Vanda, Huba, Klementina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Rámás csizma nélküli cukormáz

Az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadásáról

Pressburger Csaba
Pressburger Csaba
Rámás csizma nélküli cukormáz
(forrás: pressburger.org)

„Képesek akár operettszerepet is úgy megformálni, hogy annak hazug mivolta is hitelesen hazug maradjon.” Pressburger Csaba (Újvidéki Rádió - Szempont):

Viszolygok az operettektől. Hazugság- és giccsparádénak tartom ezt a műfajt. Messziről elkerülök minden olyan színházat, ahol ez a felszínes, szirupos, émelyítő maskarádé felbukkan.

Most mégis megnéztem az Újvidéki Színházban a Csárdáskirálynő bemutatóját, egyfelől azért, mert önként vállalt, csak ritkán terhes keresztem, hogy lehetőleg minden vajdasági, magyar nyelvű előadást megnézek, másfelől azért, mert Táborosi Margaréta volt a rendezője, akinek az esztétikáját, a színházról alkotott felfogását izgalmasnak találom.

Volt egy halovány harmadik oka is annak, hogy beültem a nézőtérre, mégpedig az, hogy Kálmán Imre száz évvel ezelőtt íródott operettje némiképp kakukktojásnak számít a műfaj darabjainak sorában, hiszen a cukormázas külcsín alatt a történetben fölfedezhetők igaz érzelmek és szenvedélyek, kifejezésre jut a 20. század elejének dekadenciája, az önpusztítással vegyes életszeretet is. De azért persze csak módjával, nehogy az igazi operettrajongó, a valóságtól menekülni vágyó nézőközönség elfusson.

Nos, éppen így, csak módjával adagolták az Újvidéken színre vitt zenés darabban is mindazt, ami a mélységeket kutató közönségnek szólt. Még véletlenül sem sértve általa a tömegízlést – nehogy hazaszaladjon mindenki spanyol, török meg indiai sorozatokat nézni. Pedig igazán szívesen megnéztem volna, miként dekonstruálja, miként szedi cafatokra a fiatal rendező a nagy klasszikust, de ez – úgy látszik – a színház új koncepciójába már nem fért volna bele…

Rosszmájú megjegyzéseim ellenére sem akarok igazságtalan lenni. Mert az egy dolog, hogy én milyen színházat kedvelek, egyáltalán, mit tartok értéknek és mit nem, azt viszont egy kritikusnak el kell ismernie, ha szakmai szempontból sok vonatkozásban kiváló előadást lát. Márpedig a Táborosi-féle Csárdáskirálynő ilyen volt.

Első helyen az előadás koreográfiáját emelném ki. Tudván azt, hogy Táborosi Margaréta koreográfusi végzettséggel is rendelkezik, a színpadi mozgást egészen biztosan közösen hozták létre Grecsó Zoltánnal, az előadás koreográfusával. Ilyen lenyűgöző eredmény pedig csak akkor jöhet létre, ha egymásra és egymásból tud építkezni két szakember. A táncjelenetek tele vannak játékossággal, allúziókkal (legalább két kultikus filmre történő utalást magam is fölfedezni véltem), itt-ott még egy-egy szégyenlősebb ironikus mozdulatsort is megengedtek maguknak. A tömeges mozgásjeleneteket pedig órákig el tudtam volna nézni.

Másodikként a társulat kiváló összjátékát, illetve az egyes színészi alakításokat kell kiemelni. Az Újvidéki Színház művészei mellett szerephez jutottak a másod- és negyedéves magyar színinövendékek is, az orfeum sanzonettjét, Szilviát pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésze, Béres Pešikan Márta formálta meg. Mondhatni bizarr élmény volt a történet két főszereplőjét, Béres Mártát és az egykor szintén kosztolányis Mészáros Árpádot szerelemtől csöpögve látni, hiszen egész más alakítást megkövetelő szerepekben szoktuk őket nézni a színpadokon, de bebizonyították, hogy képesek akár operettszerepet is úgy megformálni, hogy annak hazug mivolta is hitelesen hazug maradjon.

Akadtak az övékénél szerencsésebb karakterek is, amelyeknek épp a humor volt a lételemük. Így például a herceg főkomornyikjává avanzsált orfeumi szeparépincért alakító Magyar Attila, vagy a Cecília hercegnővé átvedlett Cilikét, a mulató egykori sztárját megformáló Banka Lívia valósággal lubickolhatott a kettős szerep nyújtotta lehetőségekben. És lubickolt is! Talán az ő kettősük volt az egész előadás legfényesebb pontja.

Az Újvidéki Színház Csárdáskirálynőjének rovására írható a hossza: kereken három óráig tart, plusz a 15-20 perces szünet! Pedig az eredetileg három felvonásos operettet belegyömöszölték két felvonásba, és még így is. Persze nem önmagában a nézőtéren eltöltött idővel van gondom, hiszen ha az előadás képes végig lekötni a figyelmet, képes megőrizni intenzitását, akkor a hosszal semmi probléma nincsen. Ám ez az előadás helyenként túlságosan is vontatott, amit tovább tetéznek a lassított filmet idéző jelenetek, a második meg a harmadik felvonás összeboronálásával keletkező hoci-nesze huzavonák, és a többször is ismétlődő slágerek. Persze értem én, hogy slágert nem lehet kihagyni, márpedig a Csárdáskirálynő szinte minden egyes dalbetétje ott motoszkál a jó magyar fülekben. Abból pedig csak botrány volna, ha valami kimaradna. No de könyörgök, Szilvia belépőjét tényleg muszáj majd egy tucatszor előadni?!

A hangképzéssel, a hamis és váltóhangok kiküszöbölésével a musicaleken edződött társulatnak egyre kevesebb gondja akad, ám szembe-, vagy inkább fülbeötlő volt, hogy keveredtek a jellemzően éppen az operettekben használt fejhangok a könnyűzenei művekben szokásos mellhangokkal – még az egyes szereplők énekén belül is. Nem tudom, mennyire volt ez szándékos, én a rendszert, a koncepciót, ha volt is, nem tudtam benne felfedezni. Ezúttal is kiemelném Kőrösi Istvánt, aki Bóni gróf szerepében ismét bizonyította kiváló énektudását.

És végül a díszletről meg a jelmezről. E kettőt már csak azért sem lehet különválasztani, mert mindkettő Polgár Péter nevéhez fűződik, de egyébként is szerves kapcsolat, hasonlóság fedezhető fel közöttük. Letisztult pompa – e két szóval lehetne talán legpregnánsabban jellemezni ezt az egyszerű vonalvezetésű, visszafogott, ámde ünnepélyes díszletet és jelmezt. Jót tett a produkció fogyaszthatóságának.

De mindenekelőtt az tett jót az előadás fogyaszthatóságának, hogy Táborosi Margarétára bízták a rendezést. Profi munkát végzett, megkötve a szükséges kompromisszumokat, de mégsem áldozva fölöslegesen a giccs oltárán. Ha a cukormázas operett-jellegből nem is sokat vett el, új távlatokat meg végképp nem nyitott a modern operett-értelmezésben, azért szégyenkeznie biztosan nem kell miatta.

2014. október 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább