Ma Friderika névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
A villamos
A márciusi remények szelét még bárki kifoghatja
Bódis Gábor
Előre is bocsánatot kérek a személyes hangvételért, de nem hagyhattam ki ezt az alkalmat. Természetesen a villamosról van szó, amely Szarajevóban immár örök szimbólummá vált. Ismét elindult.
Villamoshoz fűződött „karrierem'' kezdete is, csakhogy az a villamos már soha nem indult újra. A szabadkai, amelynek eltüntetésével ez az alföldi város – történetesen a szülővárosom – nagyot vesztett közép-európai jellegéből. Persze ez inkább egy háború előtti elmélkedésre hasonlít, hiszen most inkább azt mondhatnánk, hogy Szabadka lett Jugoszlávia zsibvására. A csodálatos nyitott villamos helyett koszos vagonok bonyolítják le az utasforgalmat. Palics már nem végállomás, hanem csak egy víztornyos falu útban az ígéret földje, jobban mondva városa, Szeged felé. Kalauzok helyett vámosok szedik a sarcot a „karte molim, ko još nema” felszólítás helyett a magyar fináncok követelik az elmaradhatatlan alkoholt.
Erről jut eszembe, hogy ez a nedű, 90 egy-két százalékos mivoltában nemcsak mostanság kelendő áru, hanem a szabadkai villamos fénykorában is az volt. Miket lehetett venni és enni akkoriban egy üveg alkoholért, vagy kiló kakaóért, vagy egy alig használt nejloningért! Egy világot lehetett ezekkel a kincsekkel megváltani akkoriban odaát. Nem a kesergés, a múlt feletti siránkozás beszél belőlem, hanem csak a kellemesebb emlékekhez való visszatérés kényszere.
Visszatérek azonban a „karrier” kezdetére, ezt úgysem ússzák meg. Annak idején a 7 Nap – még a régi – pályázatot írt ki újságíró-gyakornokok részére, és Colos barátommal éppen a Mokkában (ez az állóbüfé már a múlté) elmélkedtünk az egyetemistasors hányatott voltáról. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy kipróbáljuk a riportereskedést. A baj azonban ott volt, hogy mindketten ugyanazt a témát akartuk megírni: a szabadkai villamos szomorú történetét. Colos, mint ahogy a neve is mutatja, több mint egy fejjel volt magasabb nálamnál, tehát övé lett a villamos. Nekem a szabadkai Spartacus maradt. Még most is ráz a hideg, amikor arra gondolok, hogy ha komolyabbra veszem a pályázatot még sportújságíró is lehettem volna. Mekkorát veszített volna a sportújságírás, a Naplóról nem is beszélve.
A személyes emlékeken kívül a szarajevói villamosról természetesen a háború és béke is eszébe jut az embernek. A bajrám, a legnagyobb muzulmán ünnep vége jelentette két évvel ezelőtt a boszniai háború kezdetét. Akkor állt meg az ottani villamos is. Most, a hét végén ismét elkezdődött egy bajrám. És csodák csodájára, meg az amerikaiak nyomására, valami békeféleség, a háború kitörése óta először, tényleg alakulóban van.
Ennek a kialakulásnak egyik legfontosabb alapeleme, hogy a NATO igazából „bekeményített”. Először lelőtte senki gépeit, amelyeknek véletlenül szerb és Crna Gora-i nemzetiségű pilótái voltak, majd vasárnapra virradó éjszaka beindította bombázóit, hogy megtámadják a szerb harckocsikat Bihać körzetében. És mit tettek az ártatlan tankok? Hanyattágyú elmenekültek. Nem kellett volna ezt a gyógymódot előbb alkalmazni?
Sajnos nincs kinek feltenni ezt a kérdést, hiszen utóbb mindenki mossa a kezét. Európáé a legpiszkosabb, viszont az is igaz, hogy már egyáltalán nem beszélhetünk egységes Európáról. Az Óvilág legjelentősebb tényezője, Németország mindig is a volt háborús szövetségese, Horvátország mögött állt. Csak az igazán naivak hitték el, hogy Zágrábot is szankciók fenyegetik, mert reguláris egységei nyugodtan mászkálnak a szomszédos, független országban. A világ első számú, de nem egyetlen hatalma, az Egyesült Államok a bosnyák kormányt vette oltalmába. A sokáig szunyókáló, de mindig jelenlevő Oroszország a szerbek hátterét biztosítja.
Ilyen körülmények és előzmények után kezdődött meg a boszniai probléma végső felgöngyölítése, legalábbis Washingtonban úgy vélik, hogy most erről van szó. A formula, vagyis az, amit erről a jelen pillanatban tudni lehet, egyszerű: a horvátokat és a muzulmánokat addig kell szorongatni, amíg nem vallják be, hogy mindig is szerették egymást. Ezzel alapvetően megváltozik a stratégiai helyzet és az erőviszonyok a terepen. Elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy az együttes muzulmán-horvát hadsereg már felveheti a versenyt a Karadžić-féle regimenttel.
Érdekes, hogy Milošević szerb elnök környezetéből nem érkezik érdemleges reagálás a legújabb diplomáciai fejleményekre. Egyes belgrádi megfigyelők szerint ez azzal magyarázható, hogy megcsappant a Milošević-csapat kezdeményezőkészsége. Pedig ez volt az egyetlen hajtóereje. És ennek a csappanásnak következményei vannak a belpolitikában is. A szuperdinár „varázslata” ugyanis múlóban van, a márka ismét fénylik.
A csodák atyja, Avramović úr sajtóértekezletén az volt a legmeghatóbb, hogy a helyszínen, Dedinjén szebbnél szebb nyugati autók hirdették az új jugoszláv valóságot. Nem kenyérért álltak sorban. És nem is lőttek rájuk gránátokkal. Békésen hazahajthattak, hiszen megtudhatták, hogy az első számú közellenség az úgynevezett „sticung”. Ez annyit jelent, hogy a Mercedesek, vagyis a vállalatigazgatók rendeletet adnak a márka megvásárlására – feláron. A felár mértéke egyenlő az infláció mértékével. De ha az igazgatók jó fiúk lennének, akkor nem követnének el ilyen, hazaárulással felérő gaztetteket. Meg kell hát őket büntetni. Ez lenne a legújabb kezdeményezés célpontja?
Még szerencse, hogy nem a szabadkai villamos.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lépésnyire a végső győzelemtől
Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >
Hasznos-e a bojkottálás?
Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül. A VMSZ és a >
Alászolgája Főnök, s respekt
Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >
Szerelmünk volt és mostohánk lett
Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >
Requiem a vajdmagy sajtószabadságért
Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >
Jelzők zűrzavarában
„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >
Magyar-magyar párbeszéd?
Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >
Meghaltatok
Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >
A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett
Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >
Nyári emlék
10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >
Az abszurd, "amiben élsz"
Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >
A miniszterelnök nem magánember
Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >