2020. június 5. péntek
Ma Fatime, Fatima, Bonifác névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Népirtás a Parlamentben

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Népirtás a Parlamentben
Anya, kérlek ne sírj! - katyńi emlékmű (etr-wroclove fotója)

„Mit csinált Ukrajnában a magyar hadsereg a II. világháború alatt, éppen ott, ahol a lengyeleket végezték ki a szovjetek?” Szerbhorváth György (Librarius):

Eddig abban a hiszemben éltem, hogy az országgyűlés a masszív politizálás helye, ahol a megválasztott képviselők vitatkoznak, okosakat és butaságokat mondanak, sőt, össze is verekednek – bár ez inkább a dél-koreai, az ukrán és más parlamentekre jellemző, nem a magyarra.

Ám most kiderült, hogy a magyar parlament inkább múzeum, ahol történelmi eseményekre emlékeznek. Jó, tudjuk, mindig voltak olyasmik, hogy emléknapok, meg hát az a két szép nagy terem miért is ne lenne felhasználható ilyen-olyan ülésre, okításra, szendergésre? Meg hát a parlamentben van kiállítva a Szent Korona is, ha már királyunk nincsen, legyen legalább az ott, jelezvén, hogy a magyar, az birodalom (volt). Szóval, az országgyűlés egyre kevésbé a politizálás terepe, ülés is ritkán van, és ha van, azon is csak megmondják, mi a tosz volt, van és lesz (ehhez persze kell a harmatgyenge és minősíthetetlen ellenzék is), egyébként pedig felvonulási terep, és íme, múzeum is.

Mert hogy az effajta kiállításoknak ott a helyük, és jobb, ha történészek értelmezik az egykori eseményeket, nem politikusok (mint tette ezt szerdán Kövér László házelnök). Persze ők sose bírják ki, hogy ne villogjanak, most különben is megnyitó-szezon van, mert az önkormányzati választások előtt állunk, és ilyenkor a politikusok lételeme, hogy szalagot vagdossanak, legyen az lovarda vagy varroda, gyógyszergyár vagy történelmi kiállítás.

Ezzel a kiállítással önmagában véve nincs semmi probléma, igenis emlékezzünk Katyńra, ahol (pontosabban nem egy helyszínen, de e település neve maradt így meg) a szovjet belügyi népbiztosok, az NKVD pribékjei ölték halomra a fogságba esett lengyel katonatiszteket és másokat, mondhatni, lefejezve a lengyel értelmiségi elitet is. Az áldozatok pontos száma sem ismerős, 15 és 22 ezer között mozognak a becslések. Ám hogy mennyire is nehéz megfogni egy ilyen borzalmat, azt jól szemlélteti, hogy – legalábbis szerintem, miközben régi rajongója vagyok – Andrzej Wajda Katyń c. filmje a rendező leggyengébb alkotása.

Persze az a kérdés is felvethető, hogy egy szülő elvigye-e a gyerekét egy olyan kiállításra, ahol tömegsírokat, csontokat, koponyákat, tetemek exhumálását fogja látni. Mert egy ilyen kiállítás kétségtelenül megrendítő, ahogyan azok a holokausztról szóló kiállítások, de a Wehrmacht rémtetteiről a németek által készített kiállítás is, amelyről anno nagy vita is ment, úgy szakmai, mint laikus körökben. De az sem világos, hogy miért pont most került sor e kiállításra, amikor a lengyel parlament döntése értelmében április 13-a a Katyni Bűntény Áldozatainak emléknapja, és nem szeptember 24-e, példának okáért, mivel a vérengzések 1940 áprilisában és májusában történtek. De ez esetben ez is csak részletkérdés. Ahogyan az is, hogy tavaly már volt ugyanilyen kiállítás e témáról, igaz, az galériában.

Az igazi kérdés inkább az, hogy a parlamentben, ha már történészkednek, miért nem a magyar múltról rendeznek kiállítást? Például ha azon rugózunk, mit tettek a szovjetek a lengyelekkel, foglalkozhatnánk saját dolgainkkal is, például pont azzal, hogy mit csinált Ukrajnában a magyar hadsereg a II. világháború alatt, éppen ott, ahol a lengyeleket végezték ki a szovjetek. Mert arról, hogy a híres magyar honvédség tagjai is kegyetlenkedtek, öldököltek civileket, sőt, gyerekeket is, bölcsen hallgatunk. Pontosabban születtek erről már komoly történészi munkák, irodalmi alkotások is, de a szélesebb nyilvánosságban erről nincs szó, nincs fényképkiállítás sem (pedig fényképek is akadnak bőven), aki meg erről beszél, az magyarellenes, saját fészkébe csinál, hazaáruló. Oktatni erről pláne nem szabad, szegény gyerekek csak megfertőződnének a vértől.

Emlékezzünk hát inkább a szovjetek rémtetteire, a lengyel áldozatokra, aztán az ügy be van fejezve, nekünk ahhoz úgyse volt semmi közünk. Különben is mindenért a németek a hibásak, egy plusz pontjuk van, hogy ők bukkantak rá és ásták ki már 1943-ban a lengyel áldozatokat, és megmutatták, hogy a szovjethatalom milyen gonosz.

És tényleg az. Viszont csak mi, magyarok akarjuk magunkról elhitetni, hogy mi aztán sosem, mi mindig jók vagyunk.

2014. szeptember 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig

A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >

Tovább

Húsz éve (5. rész)

A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >

Tovább

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább