2019. július 17. Szerda
Ma Endre, Elek, András névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Optimista tragédia

A néma kacsa és egyéb állatmesék

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Optimista tragédia
Az omarskai haláltábor

Egy bánáti falu búcsújának kellős közepén figyeltem fel az egyenruhás úriemberre, aki feszengett, mint egy vásári árus a többcsillagos rendfoko­zata alatt. Néztem, azaz bámultam az atyafit, mert sehogyan sem illett bele abba a poros kavalkádba, ami a régi békeidőket juttatta eszembe. Amikor a körhintának nevezett ringlispílen még mindenki nyugodtan ökörködhetett, és nem kellett attól tartani, hogy ha megálljt int a hoppmester, akkor a leszállónál a behívó várja.

Szóval, mondom, az egyenruhás büszke, kackiás kiállása alaposan fel­zaklatta a poros békéhez lassan hoz­zászokó lelkemet. A történetnek ezzel már vége is lenne, ha katonatisztünk nem szólal meg. De sajnos megtette. Ajkait Árpád atyánk mások számára érthetetlen szavai hagyták el. Magyar volt az istenadta. És abban a pillanat­ban inamba szállt a – humorérzékem. Elkezdtem töprengeni. Már több mint két éve írjuk ezt a Naplót, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy erőnk­höz és tudásunkhoz mérten rámutassunk az itteni magyarságnak a dolgok lényegére. Ahogyan azokat mi látjuk. És mi az eredmény? Egy potenciális vagy valós olvasónk, egy megszálló hadsereg szégyenteljes egyenruhájá­ban defilíroz! Anyám, én nem ilyen lovat akartam.

Két következtetést vonhatok le a látottakból. Az enyhébb szerint a délceg dalia nem olvassa a Naplót. A másik megállapítás már borongósabb: olvassa, de nem érti. Mert ő csak a parancsszónak hisz. Félreértés ne essék, nem a nemzeti felbuzdulás, és még kevésbé a ránk, magyarokra jellemző önsajnálat beszél belőlem, mert ugyanúgy hanyatt vágódnék, ha egy marcona, terepszínű egyenruhába öltözött tartalékost pillantanék meg, Vremével a zsebében. És egyáltalán nem arról van szó, hogy az emberek ezrei elmentek a JNH hívó szavára, hiszen sokaknak nem volt más kiút­juk. Egyszerűen csak arról szól a me­se, hogy az ipse büszke volt! Irgalmak atyja, ne hagyj el!

Időközben a világ nem a padéi búcsúra figyel. Ezt én, ismerve az említett világ teljesen érzéketlen voltát, meg is tudom érteni. Bush elnök, úgy tűnik, lelkileg megrendülve ugyan, de már eleve belenyugodott a béna kacsa szerepébe. Szárnyasnyelven így hívják azt az amerikai elnököt, aki a szökőév első hétfője utáni ked­den elveszti a választásokat, és a janu­ári beiktatási ceremóniáig még hiva­talában marad. Az amerikaiak és a világ nagy örömére. Nos, a mi Gyu­rink ismét bebizonyította, hogy szí­nész főnökének (Ronald Reagannek) a nyomdokába se léphet. Így aztán a béna kacsa szerepe illik rá. Már most, a választások előtt, amelyeket úgy nem lehet megnyerni, hogy állandóan vacillálunk.

A világ egyetlen nagyhatalmának vezetője ugyanis olyan, egymásnak ellentmondó kijelentéseket tett a boszniai válság ürügyén, hogy ember legyen a talpán, aki érti, hogy ugyan mi a fenét akar. Az nyilvánvaló, hogy szüksége van valamilyen látványos si­kerre, mert nagyon rosszul áll a szé­nája – amint a közvélemény-kutatás adatai illusztrálják. Clinton demokrata elnökjelölt több testhosszal megelőzi. Gazdasági téren aligha érhet el szenzációs sikert. Marad tehát a külpoliti­ka, ennek is a katonai része. Nevetsé­gesnek minősült az a félrevezető kí­sérlet, hogy Szaddam Husszeinről le­rágják még egyszer a bőrt. A vezető amerikai tévéállomások heteken ke­resztül nem törődtek semmi mással, mint azzal, hogy az iraki Földművelés­ügyi Minisztérium épületében megta­lálnak-e bizonyos nagyon fontos irato­kat, vagy sem. A Coca-Colától és a hamburgertől elgyötört amerikai kö­zönség az irtózatos iram ellenére sem volt hajlandó fejet hajtani e nagymé­retű akció előtt. Mi maradt még hátra a külpolitikai válságok közül? A válasz egyértelmű: Jugoszlávia, bárhol is le­gyen. Az Elnök azonban gondterhelt Igaz, hogy a szerbek náci módra ha­láltáborokat létesítettek, de a földrajzi, etnikai, és ki tudja még milyen körül­mények nem engedik meg a közvet­len beavatkozást Mert egy újabb Viet­nam alakulhat ki.

Engedtessék meg, hogy a történel­mi leegyszerűsítés vádját magamra vállalva elmondjam, miért fél a világ attól, hogy egy esetleges beavatkozás után gerillaháború alakul ki. Erre semmilyen történelmi tapasztalat nincs. Az első világháborúban, amikor a szedett-vedett osztrák-magyar had­sereg visszacammogott erre a vidék­re, akkor a dicső szerb hadsereg egé­szen Korfu szigetéig nyomult előre, hogy utána négy évig vívja észbontó­an dicső harcát a – pestis ellen. Utána jöttek a franciák, akik szintén csak akkor veszítettek háborút, ami­kor hadat üzentek, és Belgrád felé vonultak. Suttyomban követte őket a már említett szerb hadsereg, amely – felbátorodva a pestissel megvívott dicső harctól – területeket akart sze­rezni. A franciák elmentek, a szerbek maradtak, így veszett el a többi között a Vajdaság. De sebaj, kigyógyultunk a pestisből.

A második világégésről már kár beszélni, mert ezek itt azt folytatják.

Ebből a történelmi leckéből a bölcs amerikai elnök azt a következtetést vonta le, hogy ha a B-52-esek megin­dulnának, akkor a dicső délszláv tér­ségben gerillaháború alakulna ki. Kedves Elnök úr, a történelmi tapasz­talat egészen mást sejtet: az első robbanás után olyan nagy rohanás kezdődne itt, hogy az ellenállásnak bottal üthetnénk a nyomát.

1992. augusztus 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább

Több vagy kevesebb?

A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >

Tovább

Gyerekek a röszkei migránsbörtönben

A politikai kannibalizmus pillanatnyi sikere majd elpárolog. Akkor majd mindenki röstellni fogja magát a passzív cinkossága >

Tovább