2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nagyregény a nagy háborúról

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Nagyregény a nagy háborúról

„Két magyar hőse van a regénynek: a Pester Lloyd újságírója és egy katona.” Szerbhorváth György interjúja Aleksandar Gatalica íróval (Népszabadság):

– Az utóbbi 25 évben az exjugoszláv írók nagy témái a kilencvenes évek háborúi voltak. Most jött el az I. világ háború ideje, a századik évfordulón?

– Nem emiatt választottam ezt a témát, különben alkalmi, ünnepélyeskedő könyvet írtam volna. Nem a háborúról mint olyanról akartam írni, hanem az azt megelőző korszak, a „belle epoque” haláláról, amelynek a legszebb napjait azok is láthatták, akik végül győztesek, vagy ellenkezőleg, vesztesek lettek. Nézzük csak meg Párizst. Ott voltak a spanyol művészek – országuk semleges volt e háborúban –, a belgák és a lengyelek, akik a franciák oldalán harcoltak, de a magyarok is, akik legyőzöttként halnak meg. A regényem senkit sem vádol, szó sincs a történelem revíziójáról, ezért van 87 főszereplő, ugyanennyi perspektíva, magyarok, oroszok, skótok, németek, osztrákok, nyolc állam polgárai... Az egyik főalak a török Mehmed Jildiz. Többen kérdezték, hogyan vagyok képes éppen egy török sorsáról így írni, miközben ötszáz évig az uralmuk alatt éltünk. A válaszom: az író színész, a másik szenvedését a sajátjaként kell átélnie.

– A XX. századi szerb történelem fénypontja az I. világháború. Megtámadták a nagyhatalmak, s a győztes oldalon maradt. Ám egyes adatok szerint a férfiak hatvan százaléka meghalt. A könyv háborúellenes háborús regény. Hogyan fogadták a szerb olvasók?

– Az áldozatok emlékére szántam, pátosz nélkül. Ártatlanul hullottak milliók, addig elképzelhetetlen módon. És a regény elsiratja az ifjúságot: Budapesten, Párizsban, Belgrádban úgy hitték, a XX. század fényes lesz. Ilyen körülmények között egy regény nem szólhat arról, ki a felelős, ki robbantotta ki, hogyan lehetett volna elkerülni. Minden egyes szereplőt külön igyekeztem ábrázolni, félelemmel telve hogyan vesztette az életét, miképp maradt remény nélkül. Az író ekkor az áldozattal érez együtt, semmi szüksége nincs az okoskodó értelmiségiekre és tábornokokra, akik újra s újra terveket szőnek, és katonai térképek fölött tanácskoznak. Az olvasót amúgy sem lehet átverni. Sok író elfelejti, hogy mégiscsak érzelmeket kell kiváltania. A szerb olvasók a már említett isztambuli Mehmed Jildiz sorsán sírtak (szó szerint, így mondták): gyermektelen fűszeres, mind az öt segédjét elveszti a háborúban, s ezt úgy éli meg, mintha egyes testrészeit vágnák le sorjában. És ott a többi szerencsétlen életút: a szerb ágyús, aki saját katonáinak hazudik, az orosz, aki gyönyörű feleségét kénytelen megoperálni, mégsem tudja megmenteni. Az olvasó nem naiv, olyan könyvet akar, amely behúzza egy másik világba, de ha hamis, kiszámított érzelmeket tárnak elé, nem vevő rá.

– „Mit tesz ez a háború? Állatokat az emberekből (...) és gyávákat” – írja. A szerb nyilvánosságban a harcos kultuszát folyamatosan építették. Ön átlépi a határt, itt a hősök nem háborús hősök, sőt. Mégis jól fogadja a közönség.

– Számítottam a negatív kritikákra, mert tabutémákról írtam. Ám nyílt bírálatot nem kaptam, csak becsomagolva. Álszerénység nélkül mondhatom, ha százezren elolvasnak egy művet, már maga a könyv „komoly ellenféllé” válik. És nem simogatja sem a szerbeket, sem a nagy háború más résztvevőit. 1914 a szerb fél számára hősi időszak, de 1915-től a rossz politika katonai kataklizmához vezet, és az egész szerb hadsereg kimenekül Szerbiából. Emiatt magam sem tehettem mást, mint megírtam a hősiességet, a gyávaságot, a rémtetteket, de az emberi jóság példáit is. Amikor Trabzonról írtam, az örmény kérdés „megoldásáról”, nem mehettem el e vesztőhely mellett. Íróként nem szabad gyengének mutatkozni.

– Ma Magyarországon, ahogy a fél világban is, a főhercegre lövő Gavrilo Principet terroristának tartják. A The Guardianban Oszama bin Ladenhez hasonlították, sőt a holokausztért tették felelőssé. Miközben az Ifjú Bosznia mozgalom, amely a merénylet mögött állt, a délszláv népek közös államáért, vagyis Jugoszláviáért küzdött, jóval Tito előtt. A szervezet tagjai szerbek, muzulmánok, horvátok voltak, a Nobel-díjas Ivo Andrics is, aki szerb nacionalistának aligha mondható. Hősnek számít-e ma Princip Szerbiában?

– Gavrilo Princip nem a regényem hőse, bár első szereplőm éppen Mehmed Grah, aki Ferenc Ferdinándot boncolja. Mivel róla nem írtam, szabadon elmondhatom: a tinédzser merénylők –hiszen nem egyedül volt – agya gőzben úszott, baloldali és nacionalista eszmék keveredtek bennük. A mai terroristákhoz képest két fontos különbség van. Ők a fegyvereket sem tudták kezelni, amatőrök voltak, a maiak meg profik. Másfelől a XIX. és XX. század merénylői egy személy megölésével az igazságtalanságot akarták megtorolni. Ma a terroristák ezreket ölnek meg repülőkkel, a színházakban, az iskolákban, és legritkábban célozzák meg a politika irányítóit.

– A magyarok elvesztették az I. világháborút, a birodalom kétharmadnyi területét, milliók kerültek kisebbségbe. Lát-e párhuzamot a mai Szerbiával?

– Igen, látok. A háború kegyetlen. Aki veszít, viseli a béke sosem igazságos következményeit. De utána jön csak a java: az elvesztett háború után évtizedeken át nő a kishitűség, öngyilkosok és a depressziósok lesznek az emberek. Nincs jövőkép, semmi kilátás. Két magyar hőse van a regénynek: a Pester Lloyd újságírója és egy katona. Nem véletlen, hogy mindkettő Tibor – ahogy az Újvidéken élő unokatestvérem. Vörös Tibor igazi bürokrata, apparatcsik, bulvárújságíró, aki nagyszerűen feltalálja magát a cenzúrázó alakulatban. Őt persze ironikusan ábrázoltam. A másik, Német Tibor, olyan nemzedék tagja, amelynek az elődei még tartották a szavukat. Belgrádba érkezik, abban a hitben, hogy maga is hőssé válhat. De nem, elesik. Ám a háborús időkben lubickoló Vörös sem marad életben.

2014. június 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább