Ma Cecília, Filemon névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Napi ajánló
Nagyregény a nagy háborúról
Szerbhorváth György
„Két magyar hőse van a regénynek: a Pester Lloyd újságírója és egy katona.” Szerbhorváth György interjúja Aleksandar Gatalica íróval (Népszabadság):
– Az utóbbi 25 évben az exjugoszláv írók nagy témái a kilencvenes évek háborúi voltak. Most jött el az I. világ háború ideje, a századik évfordulón?
– Nem emiatt választottam ezt a témát, különben alkalmi, ünnepélyeskedő könyvet írtam volna. Nem a háborúról mint olyanról akartam írni, hanem az azt megelőző korszak, a „belle epoque” haláláról, amelynek a legszebb napjait azok is láthatták, akik végül győztesek, vagy ellenkezőleg, vesztesek lettek. Nézzük csak meg Párizst. Ott voltak a spanyol művészek – országuk semleges volt e háborúban –, a belgák és a lengyelek, akik a franciák oldalán harcoltak, de a magyarok is, akik legyőzöttként halnak meg. A regényem senkit sem vádol, szó sincs a történelem revíziójáról, ezért van 87 főszereplő, ugyanennyi perspektíva, magyarok, oroszok, skótok, németek, osztrákok, nyolc állam polgárai... Az egyik főalak a török Mehmed Jildiz. Többen kérdezték, hogyan vagyok képes éppen egy török sorsáról így írni, miközben ötszáz évig az uralmuk alatt éltünk. A válaszom: az író színész, a másik szenvedését a sajátjaként kell átélnie.
– A XX. századi szerb történelem fénypontja az I. világháború. Megtámadták a nagyhatalmak, s a győztes oldalon maradt. Ám egyes adatok szerint a férfiak hatvan százaléka meghalt. A könyv háborúellenes háborús regény. Hogyan fogadták a szerb olvasók?
– Az áldozatok emlékére szántam, pátosz nélkül. Ártatlanul hullottak milliók, addig elképzelhetetlen módon. És a regény elsiratja az ifjúságot: Budapesten, Párizsban, Belgrádban úgy hitték, a XX. század fényes lesz. Ilyen körülmények között egy regény nem szólhat arról, ki a felelős, ki robbantotta ki, hogyan lehetett volna elkerülni. Minden egyes szereplőt külön igyekeztem ábrázolni, félelemmel telve hogyan vesztette az életét, miképp maradt remény nélkül. Az író ekkor az áldozattal érez együtt, semmi szüksége nincs az okoskodó értelmiségiekre és tábornokokra, akik újra s újra terveket szőnek, és katonai térképek fölött tanácskoznak. Az olvasót amúgy sem lehet átverni. Sok író elfelejti, hogy mégiscsak érzelmeket kell kiváltania. A szerb olvasók a már említett isztambuli Mehmed Jildiz sorsán sírtak (szó szerint, így mondták): gyermektelen fűszeres, mind az öt segédjét elveszti a háborúban, s ezt úgy éli meg, mintha egyes testrészeit vágnák le sorjában. És ott a többi szerencsétlen életút: a szerb ágyús, aki saját katonáinak hazudik, az orosz, aki gyönyörű feleségét kénytelen megoperálni, mégsem tudja megmenteni. Az olvasó nem naiv, olyan könyvet akar, amely behúzza egy másik világba, de ha hamis, kiszámított érzelmeket tárnak elé, nem vevő rá.
– „Mit tesz ez a háború? Állatokat az emberekből (...) és gyávákat” – írja. A szerb nyilvánosságban a harcos kultuszát folyamatosan építették. Ön átlépi a határt, itt a hősök nem háborús hősök, sőt. Mégis jól fogadja a közönség.
– Számítottam a negatív kritikákra, mert tabutémákról írtam. Ám nyílt bírálatot nem kaptam, csak becsomagolva. Álszerénység nélkül mondhatom, ha százezren elolvasnak egy művet, már maga a könyv „komoly ellenféllé” válik. És nem simogatja sem a szerbeket, sem a nagy háború más résztvevőit. 1914 a szerb fél számára hősi időszak, de 1915-től a rossz politika katonai kataklizmához vezet, és az egész szerb hadsereg kimenekül Szerbiából. Emiatt magam sem tehettem mást, mint megírtam a hősiességet, a gyávaságot, a rémtetteket, de az emberi jóság példáit is. Amikor Trabzonról írtam, az örmény kérdés „megoldásáról”, nem mehettem el e vesztőhely mellett. Íróként nem szabad gyengének mutatkozni.
– Ma Magyarországon, ahogy a fél világban is, a főhercegre lövő Gavrilo Principet terroristának tartják. A The Guardianban Oszama bin Ladenhez hasonlították, sőt a holokausztért tették felelőssé. Miközben az Ifjú Bosznia mozgalom, amely a merénylet mögött állt, a délszláv népek közös államáért, vagyis Jugoszláviáért küzdött, jóval Tito előtt. A szervezet tagjai szerbek, muzulmánok, horvátok voltak, a Nobel-díjas Ivo Andrics is, aki szerb nacionalistának aligha mondható. Hősnek számít-e ma Princip Szerbiában?
– Gavrilo Princip nem a regényem hőse, bár első szereplőm éppen Mehmed Grah, aki Ferenc Ferdinándot boncolja. Mivel róla nem írtam, szabadon elmondhatom: a tinédzser merénylők –hiszen nem egyedül volt – agya gőzben úszott, baloldali és nacionalista eszmék keveredtek bennük. A mai terroristákhoz képest két fontos különbség van. Ők a fegyvereket sem tudták kezelni, amatőrök voltak, a maiak meg profik. Másfelől a XIX. és XX. század merénylői egy személy megölésével az igazságtalanságot akarták megtorolni. Ma a terroristák ezreket ölnek meg repülőkkel, a színházakban, az iskolákban, és legritkábban célozzák meg a politika irányítóit.
– A magyarok elvesztették az I. világháborút, a birodalom kétharmadnyi területét, milliók kerültek kisebbségbe. Lát-e párhuzamot a mai Szerbiával?
– Igen, látok. A háború kegyetlen. Aki veszít, viseli a béke sosem igazságos következményeit. De utána jön csak a java: az elvesztett háború után évtizedeken át nő a kishitűség, öngyilkosok és a depressziósok lesznek az emberek. Nincs jövőkép, semmi kilátás. Két magyar hőse van a regénynek: a Pester Lloyd újságírója és egy katona. Nem véletlen, hogy mindkettő Tibor – ahogy az Újvidéken élő unokatestvérem. Vörös Tibor igazi bürokrata, apparatcsik, bulvárújságíró, aki nagyszerűen feltalálja magát a cenzúrázó alakulatban. Őt persze ironikusan ábrázoltam. A másik, Német Tibor, olyan nemzedék tagja, amelynek az elődei még tartották a szavukat. Belgrádba érkezik, abban a hitben, hogy maga is hőssé válhat. De nem, elesik. Ám a háborús időkben lubickoló Vörös sem marad életben.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A saját lakodalmából vitték el a vőlegényt katonának
A zöld terepjáró felbukkanása olyan volt, mintha egy halottaskocsi jött volna a házhoz, nyomasztó emlék marad. >
„Egyfajta autonómia az autonómiában”
Az MNT által képviselt „autonómia”, tehát, közelről sem olyan autonómia, amilyen az őshonos nemzeti kisebbségeket Európa >
Ez nem a miénk, mi itt megszállók vagyunk
Ebben a faluban, a templom előtt volt a gyülekezés. A parancsnokunk azt ígérte, hogy végre jöhetünk >
Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek
Ám, mint azt jól tudjuk, semmi sem tart örökké, és minden jónak vége szakad egyszer. Megbízható >
Egy dél-bácskai tartalékos katona története
Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos >
Egy vita rejtekei
A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >
Füstbe ment szerv
Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >
Virág a kormányzó úr sírján
Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >
Háborús emlékek nyomában
Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >
„Mórahalmon egyeztettek”
Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >
Ökomama
Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >
"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"
„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >