2020. március 30. hétfő
Ma Zalán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Mi a szerelem?

Avagy a szigorúan ellenőrzött tamburák és a nyelvrendőrség

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Mi a szerelem?
(love fotója)

„Az emberiség előtt fényes és kedélyes jövő áll, főleg e tájékon…” Szerbhorváth György (Beszélő):

Ennél semmitmondóbb kérdés, mint a címben foglalt, aligha létezik. Még rosszabbul hangzik, mint az, vajon mi az élet értelme? Azzal még csak-csak elvagyunk, hogy mi a filozófia, a művészet vagy mit értsünk az egzisztencializmus fogalmán, dűlőre jutunk azzal is, mi a különbség a benzin meg a dízelolaj között, no de hogy mi a szerelem, valljuk be, olyan kérdés, amit csak feltenni lehet.

És mégis. Ezt a szöveget magyar nyelven írom. Történetünk szempontjából ez azért fontos, mert mint tudjuk, a világ legszebb nyelve, amelyen a legárnyaltabban fejezhetjük ki magunk. Más nyelvek nem ily árnyaltak, egyszerűen a magyar a legmagyarabb (értve ez alatt, hogy a leg-leg-leg nyelv, nyilván, mert ezt beszéljük-értjük a legjobban, legalábbis mi, magyarok – bár Kerényi Imre, példának okáért, mindent megtesz azért, hogy ennek ellenkezőjét bebizonyítsa).

A szerb nyelv ezzel szemben ... No de ne játsszuk el itt a lingvistát, térjünk a lényegre. A magyarban világos a különbség a szerelem és a szeretet (szó) közt. A szerbben viszont a ljubav szó mindkettőt jelentheti, akár az angolban a love. A szeretni-re ott van ugyan a voleti is, azaz lehet szeretni a bureket, a pálinkát meg az operát, ám lehet szerelmesnek lenni (biti zaljubljen) is a fociba, a gőzmozdonyok történetébe vagy az irodalomba. Szóval, bonyi a szitu, de befejezem az erről való filozofálást; egy idézettel André Comte-Sponville-től: „Sem a nemi szerv, sem az agy nem izom, nem is lehet az. Ebből több fontos következmény adódik, melyek közül nem a leglényegtelenebbik, hogy nem azt szeretjük, akit akarunk, hanem akire vágyunk, akit szeretünk, választás pedig nincs.”

A nyelv, főleg kisebbségben, kulcskérdés, az biztos. Kérdés, ki mikor meddig feszegeti a húrokat. Például nemrégiben a szerbiai Magyar Nemzeti Kisebbségi Tanács (MNT)  arra az ötletre jutott, hogy nyelvrendőrséget hoz létre, s két magyar fiatal járja a vajdasági településeket – idézem: „fényképezőgéppel, térképpel és listákkal felfegyverkezve”, hogy az állami intézményekben a magyarok hogyan és hol használhatjuk anyanyelvüket, amire törvény adta joguk van (űrlapoktól kezdve az iskolákon át a rendőrségig)). Még mielőtt politizálni kezdenénk: egy dolog a jog, a másik a valóság. Mindenesetre az effajta szavak használata, mint nyelvrendőrség meg felfegyverkezés, még ha csak tollról is van csak szó (ugye, az író fegyvere a toll, így az obligát mondás), a kifejezések már megrémítettek, de nem csak engem. Amúgy én még ma is, ha rendőrt látok, átmegyek az utca túloldalára, Vagy megalázkodva kérdem, hogy a szerb személyi igazolványt miképp is igényelhetem a magyar szülőfaluban, ahol az illetékes ez ügyben egy szerb rendőrhölgy, aki – azt hiszem - magyarul egy szót sem tud, de igen akkurátus, ha az adataim magyar nyelvű kiírásáról van szó. Mindenesetre nemrég elhajtott a picsába, jelentkezzek egy hónap múlva, mert a komputer úgyse veszi be most az adataimat, csak a dokumentum lejárta előtti egy hónapban.

De ez csak máz, őszintén szólva engem sose érdekelt, hogy a szerb személyiben hogyan írják a nevemet, van-e benn ö betű vagy hosszú á, vagy nincs, mert hát a szerbek nem ismerik e betűket, vagy hogy a György az Djerdj-e, ráadásul tyirilicával írták még anno. Már csak azért sem fontos ez nekem – micsoda logika, de rájöttem -, mert hát végül is sosem én nézegetem a személyimet, a jogosítványomat, hanem aki elkérte. Aki meg ilyesmivel foglalkozik, hogy is mondjam, nem biztos, hogy az effajta iratokon kívül mást olvas, főleg nem tőlünk, íróktól valamit. A dolog másik, sötét oldala meg az, hogy egy szerb politikus meg rögtön úgy reagált: ha a magyarok nyelvrendőrséget hoztak létre, akkor majd a szerbek is ki fogják kérdezni az itteni magyarokat, tudják-e az állam hivatalos nyelvét és ismerik-e a tyirilicát. Remélem, azért Nišben, Dél-Szerbiában is aktív lesz a szerb nyelvi rendőrség, ha jól tudom, ők is úgy élik le az életüket, akár oly sok magyar: padežok (deklináció, ebből a szerbben hét van) nélkül.

Az akár banálisnak, bár kissé abszurdnak is mondható történet meg a következő. Egy közép-bácskai faluban esett meg (nota bene nem a szülőfalumban), ahol békességben élnek az őshonos magyarok, szerbek, a Boszniából, Horvátországból, Montenegróból betelepítettek vagy menekültek, meg a romák, akik Kosovóból menekültek vagy éppen Németországból lettek visszatoloncolva. Az eset viszont két magyar közt történt: a 35 éves zenetanár és 14-15 éves tanítványa közt. Minthogy szexuális bűncselekmény nem történt, pedofíliáról sem lehet beszélni, felmerült a szokásos erkölcsi kérdés, a tanár összejöhet-e tanítványával. Amúgy is, csak sétálgattak, vagy együtt aludtak, vagy nem, a tanári testület szerint ez még nem gáz, a falusiak meg csámcsognak, ítélkeznek. Az iskolában mégis összeült az etikai vagy milyen testület – mint tudjuk, ha a problémát nem akarod megoldani, hívj össze egy bizottságot -, hogy ha szexről nem tudunk, mi a teendő? Hiába, hogy a művészet egyik kedves témája, hogy a zongoratanárnő elveszi a kamasz tanítvány szüzességét, vagy hogy a karmester kecerészi a nálánál ötven évvel fiatalabb csellistalányt, dönteni kell a tanár sorsáról, maradhat-e?

Összeült hát az igazgató, páran a tanári karból, hívtak jogászokat is. Meghallgatták a zenetanárt is, aki elmondta, hogy semmi sem az, aminek látszik. V égül nem rúgták ki, mert kényes az ügy, ha bíróságra vinnék, bizonyítani kéne, mi történt, bűnt követett-e el a tanár? A tanár úr azzal védekezett, hogy itt szó sem volt szerelemről (ljubav), hanem ez egy szakmai kapcsolat, tehát ha úgy vesszük, másképpen meg nem lehet, maximum szakmai szeretetről beszélhetünk, mert a lány olyan szépen tamburázik, hogy attól a szívnek meg kell hasadnia. Úgyhogy a jegyzőkönyvben is azt igyekezett megfogalmazni a jogász, hogy: mi a szerelem? Még jó, hogy nem nézték meg a lány fenekét, akár a Hrabal- és Jiry Menzel-féle Szigorított ellenőrzött vonatokban, van-e rajta stempli, netán a tambura pengetőjével a húrokon kívül lehet-e mást is pengetni.

Jogász ismerősöm sokra nem jutott, és amikor azt kérdeztem tőle, hogy a tamburazene szívmelengető voltáról folyt-e diskurzus, a zene iránti szerelem jellege mint téma felmerült-e, behívták-e az ifjú hölgyet audenciára, csak legyintett. „Őrült falusiak” – mondta, miközben ültünk egy másik faluban a diófa alatt, tavalyi vörösborát kortyolgatva. Ott, ahol szőlő sincs, ám borlovag-rend – az igen.

Ám azt hiszem, ha tényleg erről dumáltak az iskolaigazgató irodájában, nincs itt veszve semmi sem, miféle világvégét jósolgatnak itt? Az emberiség előtt fényes és kedélyes jövő áll, főleg e tájékon, történjék bármilyen elemi csapás is, érkezzék ki a nyelvrendőrség vagy a borlovagok. Éljen a szerelem!

2014. június 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább

From ver ju?

U jednom momentu naše uzaludne autobuske rasprave, pominjem koronu koja pogoduje eksponcijalnom porastu vidljivosti i čujnosti >

Tovább