Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Öröm és üröm
Gerold László
„Nehéz elhessegetnie a gondolatot, hogy Népszínházunk magyar társulata a pesti Új Színház szomorú sorsára juthat.” Gerold László (Vajdaság Ma):
A mostani jegyzet címe azt az ismert helyzetet idézi, amikor valaki felteszi a kérdést: van két hírem, egy jó és egy rossz – melyiket mondjam előbb? Ez történt velem is, amikor úgy határoztam, hogy a vajdasági magyar színházi élet legfrissebb eseményeiről írok. Mindkettőről, jóról is, rosszról is, s úgy döntöttem, előbb a jóról, nevezetesen arról a díjesőről írok, amely talán minden eddigit felülmúlt. S ezt követően arról, ami csúnyán beárnyékolja örömünket: a szabadkai Népszínház magyar társulata igazgatójának kinevezéséről. (…)
Csak a rend kedvéért s azért, hogy lássék örömünk jogossága, ismétlem meg, hogy az 59. Sterija Játékok legjobb produkciója az Újvidéki Színháznak a tartomány fesztiválon is díjazott Neoplanta c. előadás volt, melyet – Végel László regényéből Gyarmati Kata dramatizálása alapján – Urbán Andás rendezett, aki a szabadkai Népszínház szerb társulatával színre vitt Koštanáért a legjobb rendezés díját kapta. Ez utóbbiban a zsűri az újvidéki Elor Eminát a fesztivál legjobb női főszerelőjeként díjazta. Hasonlóan impozáns volt a vajdaságiak POSZT-szereplése. A fesztiváli zsűri az Újvidéki Színház Opera ultima című előadását (rendező: Kokan Mladenović, dramaturg: Gyarmati Kata) minősítette a legjobb produkciónak. Elor Emina pedig a legjobb női főszereplő díját vehette át. A rendezvény színészzsűrije Balázs Áront a legjobb férfi főszereplő díjával tüntette ki. Egy harmadik bizottság, a közönség zsűrije szerint a legjobb előadás a kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke c. előadása volt, melyet (talán már mondani sem kell: Gyarmati Kata dramatizálása alapján) Mezei Kinga rendezett. S ezzel a vajdasági színjátszás sikerlistája még nem zárult le. Mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a szabadkai Népszínház magyar társulata koprodukcióban a pesti Katona József Színházzal készített Vörös című előadása (rendező: Máté Gábor, dramaturg-szerző: Brestyánszki B. Rozália) is szerepelt a POSZT versenyprogramjában. Ezen kívül az évad vajdasági sikerei között feltétlenül említendő, hogy Mezei Kinga Debrecenben rendezte a lengyel Wyspiański Novemberi éj című művét, melyről a színház egyik vezetője nagy elismeréssel nyilatkozott (l. Színház 2014/6), és hogy Kolozsváron Urbán András rendezésében mutatták be Alekszandr Vvegyenszkij Ivanovék karácsonyát. Erről a két eseményről azonban sajtónk, ismereteim szerint, jelentőségükhöz mérten nem cikkezett, ami már újságírásunkat minősíti, de ugyanakkor egyúttal akár végszó is lehet írásom második, kevésbé örömöt nyújtó részéhez. Afféle felvezetés az alábbiakhoz.
Számomra a legrosszabb rossz hír (mert lenne még néhány!), hogy az MNT kulturális bizottságának javaslatára a Népszínház igazgatónője Andrási Atillát, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rendezőjét nevezte ki a magyar társulat művészeti vezetőjévé. Amint ezt hírként közzétették, a társulat közleményben tiltakozott, mondván, hogy nem ért egyet Andrási programjával. Ennyit tudunk. Nem sok, de néhány kérdést ez a kevés is felvet. Elsősorban azt, nem tudni, mit tartalmaz konkrétan Andrási programja. Ez a dolgozat hozzáférhetetlen, holott, ha nyilvános pályázatról van szó, akkor illene a nyilvánosságot is tájékoztatni arról, mit tartalmaz a legjobbnak vélt pályázati dolgozat. Kivált színház esetében lenne ez illő, amely a legközösségibb művészi forma. Egy pályázat nem belügy és nem is magán-, hanem közügy. Sajnos, sajtónk ezt nem így kezeli. A Magyar Szó (2014. jún. 14., 15.), annak rendje és módja szerint nagyinterjút közöl Andrásival. Csakhogy ebből vajmi keveset tudhatunk meg arról, hogy mi Andrási programja és miért tiltakozik a társulat. Holott igazán erről kellett volna beszélgetni. Mert az, amit Andrásitól megtudunk, hogy „itt egy polgári értékrendet valló színházat kell létrehozni, népszínházi, nemzeti színházi repertoárral”, szépen hangzik, de konkrét tények, irányvételt kijelölő művek, rendezők említése nélkül csupán puszta közhely. Ezt csak tetézi Andrásinak az a megjegyzése, hogy „nem ért egyet a társulat eddig műsorpolitikájával”. Miért? Kérdezi az olvasó. De válasz nincs, egyszerűen azért, mert a szerkesztő-újságíró nem teszi fel a magától kínálkozó kérdést. Láthatóan kerüli a kényes témát. Mintha erről jobb lenne nem beszélni. Csakhogy ez maszatolást, sőt mutyizást sejtet. (Erre utal, hogy a Pannón tévé szerkesztője március 12-én húsz perces interjút közölt Andrásival, nem tudni, mi oknál fogva, de nem lehet nem arra gondolni, hogy – mint tavaly Venczel Valentin megválasztása előtt – ez előjátéka volt annak, ami később történt!) Sejtésünket az is alátámasztja, hogy a lap mindeddig nem találta fontosnak, hogy megszólaltasson valakiket a társulatból, mondják el, miért nem tudják elfogadni Andrási programját. Ha ugyanis erre sor kerülne, akkor nyilván mások is hozzászólnának, ez viszont láthatóan nem lenne se az újság, se irányítója, az MNT ínyére. Még mit nem, hogy mások, netán a szakma vagy akár a közönség is véleményt mondjon, az, ahogy a több évi gyakorlat mutatja, kézi irányítású művelődési politikánk számára kizárt, elfogadhatatlan. De, ha Andrási komolyan gondolja azt, amit nyilatkozik, miszerint ő a „közbátorság” híve, s ezt kell segítenie a színháznak, akkor neki is bátran el kellett volna mondania, milyen színházat szeretne, s mit kifogásol a társulat eddigi programjában, sőt talán sugallni kellett volna, a római jog diktálta elvet: hallgattassék meg a másik fél is. De nem tette, igaz, ez nem is az ő dolga, hanem a sajtóé, amely lapít, úgy tesz, mintha tájékoztatna, holott félrevezet. Hogy azért-e, mert tudná, hogy nem sok jó fakadhat Andrási megválasztásából, vagy másért, az talány. Bár, ha némileg tájékozott lenne Andrási eddigi színházi ténykedésének esztétikai és ideológiai szemléletét illetően, ezt tudnia kellene. Annak viszont, akit érdekel, milyen következményei lehetnek Andrási kinevezésének, nehéz elhessegetnie a gondolatot, hogy Népszínházunk magyar társulata a pesti Új Színház szomorú sorsára juthat. Talán nem, ám ha igen, mert a jelek erre utalnak, akkor ezért vállalnia kell mind az MNT-nek, mind a bizottságnak a felelősséget, bár ilyesmi még sose fordult elő. S nem utolsósorban a színház igazgatónőjének, kinek viselkedése fölöttébb különös, mivel a politika szavára hajlott s nem a társulattal szolidarizált, ami nem éppen karakteres viselkedésre vall. Ugyanis, ha a társulat programja valóban olyan silány, ahogy Andrási véli, akkor ezért ő is felelős.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Bőnyi rendőrgyilkos?
A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >