2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Noé és a marsall

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Noé és a marsall
Segtséget Szerbiának és Boszniának

Az öldöklés szétválasztott bennünket, a fuldoklás ismét összehozott!

Május 15-től kezdődően néhány nap alatt a hatalmas esőzések következtében, kilépett medréből több folyó Szerbia, Bosznia-Hercegovina, majd Horvátország területén is. Több tucat ember veszítette életét a katasztrófában és városokat, falvakat árasztott el a víz. Több ezren menekültek el (ők voltak a szerencsésebbek!) semmivé vált otthonukból, békésebb környezetben leltek átmeneti nyugalmat. Vajdaság ezúttal megúszta az árvizet, habár vészhelyzet volt ott is néhány helyen, főleg a Duna mentén. Újvidék, a Duna 1965-ös 100 (!) napos ostroma után, most már mobilgátakkal előzött meg minden nagyobb bajt.

A közösségi médián mintha ismét feléledt volna a volt Jugoszlávia szelleme, a szolidaritás számtalan formájában működött. A leglátványosabb gesztussal talán a világ egyik legjobb teniszezője, Novak Đoković szolgált, hiszen 600 ezer eurót ajánlott fel a kárvallottaknak. De hasonlóan cselekedett a két másik teniszcsillag is, Ana Ivanović és Jelena Janković is. Vedrana Rudan, a horvát irodalom fenegyereke vagy inkább leánya „Đoković marsall” című cikkében nemcsak ironizál: „a csetnik segít az usztasán, az usztasa a csetniken. Đoković a Facebookon lerajzolta Jugoszláviát és köszöntötte az övéit és minket is. Az öldöklés szétválasztott bennünket, a fuldoklás ismét összehozott!”

A teniszező felajánlása hatalmas sikert aratott. Egy Adnan Burina nevű tuzlai neurológus (nevéből ítélve bosnyák származású) nyílt levelet írt a sportolónak és ebben megköszönte, hogy a római torna megnyeréséért kapott díját a szerbiai, – és ez a fontosabb – a bosznia-hercegovinai és a horvátországi árvízkárosultaknak ajándékozta. „Lehet, hogy zavart, amikor a győzelmeid után három ujjadat a magasba tartottad, mert ez azon szakállas, torzonborz emberek feltartott három ujjára emlékeztetett, akik a gyilkolást ünnepelték körülöttem. De felfogtam, hogy a három ujj a te örökséged és jelképed. Ezek után, bármikor nézzem is meccseidet, a győzelmed után, én is felemelem a három ujjamat!” A délszláv háborúk után ez még békenyilatkozatnak is felfogható.

A politikusoknak már nehezebben ment a szolidaritás, hiszen például a Szerb Képviselőház kínos ülésén a honatyák megfúrták azt az indítványt, hogy járulékuk egy részét a segélyalapokba tegyék. Kompromisszumot kötöttek a lelkiismeretükkel, ezért az összeg nagy részét a költségvetésből veszik ki. Ennél önzetlenebbek voltak a börtönlakók: a Nisben raboskodók egynapi vacsorájukról, a Sremska Mitrovicában fogvatartottak pedig egynapi reggelijükről mondtak le.

A legaktívabb a katasztrófa napjaiban – természetesen - a miniszterelnök, Aleksandar Vučić volt, aki megjelent a legkritikusabb helyeken, kamerák előtt segélyeket osztogatott, kitartásra biztatott, saját kezűleg mentett ki embereket (emlékezetesek még a téli képek is, amikor Közép-Bácska hótorlaszain keresztül egy kisfiút vitt ölében a helikopterig). Majd visszament Belgrádba, és ellentmondást nem tűrő hangon rendreutasította a minisztereit. A rendkívüli helyzetek stábjának ülésén, amelyet a Pink nevű kereskedelmi csatorna élőben közvetített, a következő mondatok hangzottak el:

„Csend! Azt mondtam, egyetlen szót sem akarok hallani! Nem érdekel, hogy miniszter az illető, vagy bármi más!“

„Kifelé miniszter, ha késik egy ilyen eseményről!“

„Aki segíteni tud, segítsen! Aki nem, az hallgasson!“

A láthatóan a lelke mélyéig megrendült kormányfő, talán megnyugtatásként azt is elmondta, hogy Obrenovac-szerte (a legsúlyosabban érintett város) holttestek vannak vízben, de nem mondja meg a számukat, ameddig a vészhelyzet tart. Hogy elkerüljék a pánikot!?

Ezt követően, Vučić a néhai Josip Broz Tito egyik II. világháborús mondata nyomán („Prozor városának el kell esnie!”) a legfontosabb feladatként Šabac, 100 ezres város megvédését jelölte ki: „Šabacnak nem szabad elesnie!”. Szerencsére nem is következett be katasztrófa a városban, de gyanítható, hogy nem az alapos felkészültség miatt.

Az energikus, újonnan megválasztott kormányfő nem kímélte a šabaci lakosokat sem és megfedte őket felelőtlen viselkedésük miatt, mert nem akarják elhagyni elárasztott lakóhelyüket és ezért neki és embereinek rájuk kell törniük, hogy kimentsék őket. Ám valójában a rend és fegyelem helyett, inkább a káosz uralkodott azokban a napokban Szerbiában.

A Szerb pravoszláv egyház is sajátságosan állt hozzá a történtekhez. Első embere, Irinej pátriárka: „Ez nem büntetése Istennek, hanem figyelmeztetése, hogy letérjünk a bűn és törvénytelenség útjáról.” Nem más váltotta ki a főpap aggodalmát, mint a tervezett meleg felvonulás Belgrádban, amit később, ki tudja hányadszor, le is mondtak. Ennél konkrétabb volt a montenegrói pátriárka, Amfilohije, aki az Eurovíziós győztest, Conchitát okolta az árvizekért.

Hat nappal az árvízhelyzet kezdete után megszólaltak a szakemberek is, a belgrádi Erdészeti Kar tanárai. Szerintük az árvíz elkerülhetetlen volt, de a károkat lényegesen enyhíteni lehetett volna. Először is a költségvetésből kispórolták a katasztrófavédelmi pénzeket, és amíg Ausztria például 60 millió eurót tesz félre ilyen esetekre, addig Szerbia alig 300 ezret. Persze kérdés, hogy ez a szerény összeg is az illetékesek rendelkezésére áll, vagy csak fiktív tétel. A megelőzés hiányában a kár meghaladhatja az 1 milliárd eurót.

Még legalább két oka van annak, hogy a szerbiai (és részben vonatkozik ez a boszniai, kevésbé a horvátországi helyzetre) árvíz következményei ennyire súlyosak. Egyrészt számos városban szinte akadálytalanul zajlik a tervszerűtlen, jórészt engedély nélküli építkezés; sok helyen közvetlenül az árterületeken emeltek fel házakat. Talán még nagyobb károkat okoz a szemét, ami több folyómedret is eltorlaszolt. Például a Kruševac környéki víztározó felszínén több hektárnyi műanyag flakon és zacskó lebeg.

Amíg a károk felmérése folyamatban van, gazdasági elemzők arra mutatnak rá, hogy a szerb kormánynak alibiként szolgálnak az árvizek és az unió által (is) követelt reformok nemcsak lelassulnak, de el is maradnak. Szerbiának újra kellene terveznie a többi között a nyugdíj- és közigazgatási rendszerét, magyarul csökkenteni a nyugdíjakat és elbocsátani kb. 20 ezer közalkalmazottat. Ezt viszont még a Noé szerepét felvállaló kormányfő sem meri megkockáztatni. 

2014. május 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2014. május 24. 1:13:13

Javítsátok ki a szövegben lévő elírást. Novák csak 600 ezer eurót adott és nem 600 milliót. Annyit még az EU sem fog adni...Figyeljetek oda, hogy a jó írást ilyen szarvashibával ne rontsátok el.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább