Ma Benedek, Bence, Miklós névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Noé és a marsall
Bódis Gábor
Az öldöklés szétválasztott bennünket, a fuldoklás ismét összehozott!
Május 15-től kezdődően néhány nap alatt a hatalmas esőzések következtében, kilépett medréből több folyó Szerbia, Bosznia-Hercegovina, majd Horvátország területén is. Több tucat ember veszítette életét a katasztrófában és városokat, falvakat árasztott el a víz. Több ezren menekültek el (ők voltak a szerencsésebbek!) semmivé vált otthonukból, békésebb környezetben leltek átmeneti nyugalmat. Vajdaság ezúttal megúszta az árvizet, habár vészhelyzet volt ott is néhány helyen, főleg a Duna mentén. Újvidék, a Duna 1965-ös 100 (!) napos ostroma után, most már mobilgátakkal előzött meg minden nagyobb bajt.
A közösségi médián mintha ismét feléledt volna a volt Jugoszlávia szelleme, a szolidaritás számtalan formájában működött. A leglátványosabb gesztussal talán a világ egyik legjobb teniszezője, Novak Đoković szolgált, hiszen 600 ezer eurót ajánlott fel a kárvallottaknak. De hasonlóan cselekedett a két másik teniszcsillag is, Ana Ivanović és Jelena Janković is. Vedrana Rudan, a horvát irodalom fenegyereke vagy inkább leánya „Đoković marsall” című cikkében nemcsak ironizál: „a csetnik segít az usztasán, az usztasa a csetniken. Đoković a Facebookon lerajzolta Jugoszláviát és köszöntötte az övéit és minket is. Az öldöklés szétválasztott bennünket, a fuldoklás ismét összehozott!”
A teniszező felajánlása hatalmas sikert aratott. Egy Adnan Burina nevű tuzlai neurológus (nevéből ítélve bosnyák származású) nyílt levelet írt a sportolónak és ebben megköszönte, hogy a római torna megnyeréséért kapott díját a szerbiai, – és ez a fontosabb – a bosznia-hercegovinai és a horvátországi árvízkárosultaknak ajándékozta. „Lehet, hogy zavart, amikor a győzelmeid után három ujjadat a magasba tartottad, mert ez azon szakállas, torzonborz emberek feltartott három ujjára emlékeztetett, akik a gyilkolást ünnepelték körülöttem. De felfogtam, hogy a három ujj a te örökséged és jelképed. Ezek után, bármikor nézzem is meccseidet, a győzelmed után, én is felemelem a három ujjamat!” A délszláv háborúk után ez még békenyilatkozatnak is felfogható.
A politikusoknak már nehezebben ment a szolidaritás, hiszen például a Szerb Képviselőház kínos ülésén a honatyák megfúrták azt az indítványt, hogy járulékuk egy részét a segélyalapokba tegyék. Kompromisszumot kötöttek a lelkiismeretükkel, ezért az összeg nagy részét a költségvetésből veszik ki. Ennél önzetlenebbek voltak a börtönlakók: a Nisben raboskodók egynapi vacsorájukról, a Sremska Mitrovicában fogvatartottak pedig egynapi reggelijükről mondtak le.
A legaktívabb a katasztrófa napjaiban – természetesen - a miniszterelnök, Aleksandar Vučić volt, aki megjelent a legkritikusabb helyeken, kamerák előtt segélyeket osztogatott, kitartásra biztatott, saját kezűleg mentett ki embereket (emlékezetesek még a téli képek is, amikor Közép-Bácska hótorlaszain keresztül egy kisfiút vitt ölében a helikopterig). Majd visszament Belgrádba, és ellentmondást nem tűrő hangon rendreutasította a minisztereit. A rendkívüli helyzetek stábjának ülésén, amelyet a Pink nevű kereskedelmi csatorna élőben közvetített, a következő mondatok hangzottak el:
„Csend! Azt mondtam, egyetlen szót sem akarok hallani! Nem érdekel, hogy miniszter az illető, vagy bármi más!“
„Kifelé miniszter, ha késik egy ilyen eseményről!“
„Aki segíteni tud, segítsen! Aki nem, az hallgasson!“
A láthatóan a lelke mélyéig megrendült kormányfő, talán megnyugtatásként azt is elmondta, hogy Obrenovac-szerte (a legsúlyosabban érintett város) holttestek vannak vízben, de nem mondja meg a számukat, ameddig a vészhelyzet tart. Hogy elkerüljék a pánikot!?
Ezt követően, Vučić a néhai Josip Broz Tito egyik II. világháborús mondata nyomán („Prozor városának el kell esnie!”) a legfontosabb feladatként Šabac, 100 ezres város megvédését jelölte ki: „Šabacnak nem szabad elesnie!”. Szerencsére nem is következett be katasztrófa a városban, de gyanítható, hogy nem az alapos felkészültség miatt.
Az energikus, újonnan megválasztott kormányfő nem kímélte a šabaci lakosokat sem és megfedte őket felelőtlen viselkedésük miatt, mert nem akarják elhagyni elárasztott lakóhelyüket és ezért neki és embereinek rájuk kell törniük, hogy kimentsék őket. Ám valójában a rend és fegyelem helyett, inkább a káosz uralkodott azokban a napokban Szerbiában.
A Szerb pravoszláv egyház is sajátságosan állt hozzá a történtekhez. Első embere, Irinej pátriárka: „Ez nem büntetése Istennek, hanem figyelmeztetése, hogy letérjünk a bűn és törvénytelenség útjáról.” Nem más váltotta ki a főpap aggodalmát, mint a tervezett meleg felvonulás Belgrádban, amit később, ki tudja hányadszor, le is mondtak. Ennél konkrétabb volt a montenegrói pátriárka, Amfilohije, aki az Eurovíziós győztest, Conchitát okolta az árvizekért.
Hat nappal az árvízhelyzet kezdete után megszólaltak a szakemberek is, a belgrádi Erdészeti Kar tanárai. Szerintük az árvíz elkerülhetetlen volt, de a károkat lényegesen enyhíteni lehetett volna. Először is a költségvetésből kispórolták a katasztrófavédelmi pénzeket, és amíg Ausztria például 60 millió eurót tesz félre ilyen esetekre, addig Szerbia alig 300 ezret. Persze kérdés, hogy ez a szerény összeg is az illetékesek rendelkezésére áll, vagy csak fiktív tétel. A megelőzés hiányában a kár meghaladhatja az 1 milliárd eurót.
Még legalább két oka van annak, hogy a szerbiai (és részben vonatkozik ez a boszniai, kevésbé a horvátországi helyzetre) árvíz következményei ennyire súlyosak. Egyrészt számos városban szinte akadálytalanul zajlik a tervszerűtlen, jórészt engedély nélküli építkezés; sok helyen közvetlenül az árterületeken emeltek fel házakat. Talán még nagyobb károkat okoz a szemét, ami több folyómedret is eltorlaszolt. Például a Kruševac környéki víztározó felszínén több hektárnyi műanyag flakon és zacskó lebeg.
Amíg a károk felmérése folyamatban van, gazdasági elemzők arra mutatnak rá, hogy a szerb kormánynak alibiként szolgálnak az árvizek és az unió által (is) követelt reformok nemcsak lelassulnak, de el is maradnak. Szerbiának újra kellene terveznie a többi között a nyugdíj- és közigazgatási rendszerét, magyarul csökkenteni a nyugdíjakat és elbocsátani kb. 20 ezer közalkalmazottat. Ezt viszont még a Noé szerepét felvállaló kormányfő sem meri megkockáztatni.
Kommentek
Javítsátok ki a szövegben lévő elírást. Novák csak 600 ezer eurót adott és nem 600 milliót. Annyit még az EU sem fog adni...Figyeljetek oda, hogy a jó írást ilyen szarvashibával ne rontsátok el.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >
Leszegett fejjel bandukolunk a féligazság-autokráciába
Ahogy hallom, a mai gyerekeknek nincs ilyesféle gondjuk, mert a csukamájolajat ízesítik, édesítik. Hasonlóképpen vagyunk az >
„Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát”!
A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági >
„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”!
A szerepeket kiosztották. A médiák sötétséget árasztanak, a halom félelmet. Slobodan Simić A Gyurkovics Virág által vállalt feladat >
Ódzkodva dicsérik a kisisteneket, a végén beállnak a sorba
Nekem is a torkomon akad a szó, amikor a politikusok a fiatalokat dicsérik. Bizonyára van rá >