2019. október 18. péntek
Ma Lukács, Jusztusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Hol vannak a példaképek?

Végel László
Végel László
Hol vannak a példaképek?
A spliti riva (SeiMissTake fotója)

Végel László Közéleti maplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):

Öröklődő kapitalizmus

Európa szerte – a horvát médiában is – vitáznak Thomas Pretty A XX század tőkéje című könyvéről. A szerző érvekkel támasztotta alá, hogy a jelenlegi kapitalizmusban nem a munka és a rátermettség határozza meg az emberek sikerét, társadalmi helyét, vagyoni állapotát, hanem az öröklött tőke. Ezért a mai kapitalizmust „öröklődő kapitalizmusnak” nevezi, amelyben az új szereplők közül legfeljebb a szuper menedzserek jutnak nagy jövedelemhez. A kapitalizmus egyre erőteljesebben termeli az egyenlőtlenséget, olyannyira, hogy manapság destabilizálja a parlamenti demokráciát is. A két világháborúval magyarázható, hogy 1914-1975 között az egyenlőtlenség növekvése mérséklődött, ám 1975 után az egyenlőtlenség termelése felgyorsult, és végzetessé fajult. Változásra lenne szükség, állítja Pretty, míg nem késő. A marxista tanok nem érvényesek, mert tévhitnek bizonyult, hogy az kapitalizmus ellentmondásai forradalomhoz vezetnek. A kapitalizmus szocialista reformját sem véli célravezetőnek, helyette hatalmas vagyonadókat vezetne be, továbbá radikálisan megadóztatná magas jövedelmeket. Téziseit némi szkepszissel mérlegelem. Ha igaz, és igaz, hogy a tőke máris uralja a parlamentáris rendszert, akkor aligha hihető, hogy a képviselők elfogadják a radikális adóztatási törvényeket. Vagy a nagy összeomlás majd erre kényszerítené őket? Mentik a menthetőt? A szakadék szélén majd megtorpan a tőke? Kétlem. Marad tehát a demokratikus porhintés, a gazdagok diktatúrája, a rendszer toldozgatása, foltozgatása. Egyesek attól félnek, hogy tényleg bekövetkezik a kapitalizmus összeomlása, mások viszont attól tartanak, hogy ez soha sem következik be. Mindez azonban számomra inkább jelképes kérdés, mivel nem az öröklődő kapitalizmusnak, hanem a kapitalizmus megalapozásának vagyok tanúja. Az öröklődő kapitalizmust egyelőre csak a bölcsőben ringatják, ám máris kiderült, hogy a munka, a rátermettség nem játszik szerepet. Soha még az egyéni teljesítmény, a rátermettség nem értékelődött le annyira, mint napjainkban. A szocializmusban egy nagyvállalat főmérnöke lehetett pártonkívüli, ma viszont iskolai takarítónő is alig-alig. Nem csoda, hogy a gazdaság romokban hever. A romok között várjuk a külföldi befektetőt, mint a Megváltót. A vezető politikusok a választások előtt esküdöznek, hogy majd csak a szakértelmet nézik, ám amint megnyerik a választásokat, rögvest osztozkodnak maguk között. A mi kis vadkapitalizmusunkban a sorsdöntő szerepet a politika játssza. A mi kapitalizmusunkat nem a feudalizmussal szembenálló polgári osztály, a „harmadik rend” teremtette meg, hanem a pártprotekcióra alapozó posztszocialista állam. Nem az ipar, a gazdasági élet, hanem a pártpolitikusok vezénylik le a kapitalizmus világra jöttét. S amíg ez tart, addig nem lesz semmiféle reform.

Búcsú

Illatos és fanyar levegő, játszik velem a kacér és a csalóka mediterrán tavasz. Brač szigete fölött aranyló ködfelhő gomolyog. Fura bóra, mondogatják a helybeliek. Anikóval még egyszer felkerestük azokat a helyeket, ahol heteken át szívesen üldögéltünk. Bolyongtunk a Dioklecián palota falai között, figyeltük a riadt turistákat, akik attól tartottak, hogy eltévedtek a palota labirintusában. Ne féljenek, biztatjuk őket, csak a lejtős utcákat válasszák, és a végén a riván találják magukat. Ha az ösztöneikre hallgatnak, akkor úgyis minden út a tenger felé vezet. A végén mi is – mint mindig – a riván kötöttünk ki. A tenger sötétkék, a város zsibong. Lebukni készült a nap, a hajók dudálva távoztak a kikötőből. A hajókat szemlélve gyakran jut eszembe, hogy a legjobb lenne szigeten élni. Aztán elszégyellem magam. Miért képzelődök megint? Visszatérek persze, visszatérek Újvidékre, de immár minden cél és faladat nélkül. Esetleg hazavár néhány barát – ennyi talán elég. Esetleg a könyveim között kotorászok. Ez is feladat. Ide mindig visszatérhet, vigasztal a tenger.

Mondjuk, hogy hazatértem

Hajnalban az autóbusz bekanyarog valamelyik szerémségi városkába. Itt őszi fény fogad. Már egy hete esik, mondja az egyik utas. Ködfoltos táj: mondjuk, hogy hazatértem. A Fruška gora dombjait bámulom, és nagyon sajnálom, hogy soha sem tudtam felfedezni és megszeretni ezt a vidéket. Számomra a legszebb vajdasági táj a Tisza partja Magyarkanizsa környékén, és a Duna partja Bezdán környékén.


Számadás

Pessoa nagy kérdése: „Hol van Isten, még ha nem létezik is?” Kell, hogy legyen valaki, akinek meggyónjuk nem létező bűneinket. Ilyen bűn mégis az ártatlansággal való kérkedés. Elég egy pillantást vetni a külvilágra, hogy beismerjük, nem vagyunk ártatlanok. Cinkosok vagyunk és bűnösök.

Műhelyvallomás

Schlemihl. Kínlódom, elégedetlenkedem. Néha arra gondolok, hogy végleg abbahagyom ezt a regényt. Aztán azzal vigasztalódom, hogy az eredetiség mindig hiányosságokkal jár. Ez főleg a regényírásra érvényes. A tökéletes próza utánérzésre vall.

Don Quijoték

Pár napig senkivel sem találkozom, még a telefonom sem cseng. Ma reggel azonban felhív az egyik régi ismerősöm. Egykor az Otpor tagja volt, tiltakozott, lázadozott és – verést kapott. Aztán visszavonult a közélettől, egy IT cégnél vállalt munkát, s a cég legtöbbet egy amerikai vállalat részére dolgozik. Még a havi jövedelme is interneten érkezik. Miért, vonultál vissza, kérdeztem tőle valahol az új évezred első évtizedének derekán. Mert semmi sem valósult meg abból, amiért kockáztattam, válaszolta kedvetlenül. Most arról kérdezett, hogy tudom-e kit választott meg a haladók, a szocialisták és a vajdasági magyarok koalíciója parlamenti elnöknek. Nem, válaszoltam. S tényleg semmit sem tudtam, mert visszatértem után nem vettem kezembe újságot, nem néztem televíziót, s a hírportálokra sem kattintottam. Maja Gojkovićról van szó, világosított fel. Emlékszel rá, kérdezte. Hogyne emlékeznék, válaszoltam elmerengve. Külföldre távozom, mondta határozottan. Miért, kérdeztem meglepődve. Pár évvel ezelőtt azt fájlaltam, hogy semmi sem valósult meg abból, amit elképzeltem, most viszont arról győződtem meg, hogy mindaz megvalósul, ami ellen Don Quijote módján harcoltam, mondta. Megbeszéltük, hogy pár óra múlva találkozzunk az egyik közeli kávéházban. Megpróbáltam lebeszélni az útról, vigasztaltam, hátha mégis megváltoztak történelmünk harcias szereplői. Hátha tényleg másképpen gondolkodnak? Ő azonban csak a fejét rázta. Ez már túl van a politikán, a gondok súlyosabbak. Nem kívánok még egyszer kiábrándulni, jelentette ki határozottan. Londonban talált munkát. Jó utat kívántam neki, neki is és még sok távozónak.

Dilemma

Éjszaka József Attila. A legszívesebben a régi jó Cserépfalvi kiadást veszem elő. „Ifjúságom, e zöld vadont,/ szabadnak hittem és öröknek/ és most könnyezve hallgatom,/ a száraz ágak hogy zörögnek.” Nem szabadulok a gondolattól: mikor tévedtem többet, ifjú koromban vagy most? Melyik volt a nagyobb büntetés? A zöld vadon, vagy a száraz ágak?

Helyzetjelentés

Borús reggel, esős napok következnek. Újvidék felett szürke az ég, bár meglehet, hogy egy napon beköszönt a tavasz, a lelkekben marad a szürkeség. Rossza napok várnak a Vajdaságra. A bátrabbak a teraszokon üldögélnek, dacolnak az időjárással. Mással már nem is dacolhatunk. Beköszöntött az idő, amikor a „szoba fehér falai még fehérebbé válnak”. (Brodszkij) Ilyesféle a fehér villogássá vált az életünk.

Gazdasági reform/társadalmi reform

Mégis beszüremlik a világomba egy-egy politikai hír. Védekezésképpen a közgazdászok diagnózisait hallgatom és olvasom. Szerintük a reform elkerülhetetlen, ha elodázzuk, vagy felemás módon valósítjuk meg, akkor államcsőd vár ránk. Kegyetlen logika. Látom, hogy óvatosak, nem kívánnak a politika vizeire evezni. Csakhogy ezt sehogyan sem lehet megkerülni, mert a gazdasági reform nem vihető véghez gyökeres társadalmi reform nélkül. Komoly és nehéz értékrend-váltásra lenne szükség. Az első lépések nem biztatóak. Minden társadalomban van két poszt, amely alapvetően befolyásolja a társadalom értékrendjét, morális állapotát. Az egyik a köztársaság elnöke, a másik a parlament elnöke. Egyiknek sincs külön végrehajtó hatalma, de annál nagyobb a morális kisugárzása. A demokratikus értékrenddel számító politikai elit gondosan ügyel arra, hogy mindkét posztra makulátlan múltú és jellemű emberek kerüljenek. A kormányfő nyakig benne van a napi politikában, ahol nem terem morális babér, de ez a két tisztségviselő a társadalom morális iránytűjét képviseli. Valamiképpen példaképet jelentenek, ha ezt nem tudják elérni, akkor a társadalom morálisan erodálódik. Ha a társadalom rossz példát lát, akkor az utca ezt lefordítja a saját nyelvére. Ha „a politikában a cél szentesíti az eszközt” elve érvényesül, akkor a hétköznapi életben terjed az erőszak, az intolerancia, akkor a morális értékek egyszeriben nevetségessé válnak. Ha egy politikus megengedhet magának mindent, akkor az életben egyszerűen baleknak tartják azokat, akiknek maradtak még elveik. Akkor hiába beszélünk weberi munkaerkölcsről. Ha a társadalomban, az utcán terjed az erőszak, ha csökken a munkaerkölcs, ha megroppannak a republikánus erények, akkor a politikai elitnek nem a gumibot után kell kiáltani, hanem önmagával kell szembenézni.

2014. május 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább