2019. október 19. szombat
Ma Nándor, János, Pál névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Színe és visszája

Gerold László
Gerold László

„Csak abban bízhatunk, hogy a vadhajtásokat idővel visszanyesik, s rátalálnak arra a hangra, amely a témát illően drámaiabbá teszi.”Gerold László blogjából (Vajdaság Ma):

„Az alábbi jegyzetben egy fontos, de művészi megvalósításában nem éppen problémamentes előadásról lesz szó. Nevezetesen a Vörös című produkcióról. Az előadás szövegkönyvét sok-sok oldalnyi dokumentum, vallomás felhasználásával Brestyánszky B. Rozália jegyzi, rendezője Máté Gábor, szereplői a Népszínház és a pesti Katona József Színház színészei. Tárgya az itteni magyarság újabb kori történelmének két legnagyobb traumát okozó eseménye: az 1942-es újvidéki razzia és a két évvel későbbi megtorlás. Az előbbi a kollektív bűnösség máig fel-felhozott, igazságtalan vádjának pecsétjét égette a vajdasági magyarság tudatába, amit a hatalom orvoslás helyett csak gerjesztett, miközben a megtorlásként ismert partizán-bosszú a több tízezer (ma sem tudni, pontosan mennyi!) ártatlan áldozatot követelő tömeges mészárlást tabutémaként, meg nem történtként kezelte. A történelem fintora, hogy mindkét véres (erre utal az előadás címe) esemény a magát felszabadítónak tartó hadsereg tette, miközben elszenvedője pedig az itteni magyarság volt. Amint a sajtóból tudjuk, mintegy negyedszázada annyi változás történt a valóban kényes múlt vonatkozásában, hogy bár nehezen és lassan, de mégis oldódott a tilalom, írni, sőt beszélni lehetett a 44-ben történetekről, megkezdődött a tényfeltárás, tanácskoztak róla, sőt állami szintű intézkedések is történtek, ami biztató, de a többségi nemzetben elültetett tévhit eltüntetése, felszámolása (l. falfirkák, szobor- és sírgyalázások, verések stb.) még jó időbe telik. Ezért van szükség a művészi szó erejére, segítéségére. Ezt szolgálja az irodalom után a mostani szabadkai/pesti előadás, a szabadkait november elején követi a pesti bemutató.” (…)

„Kétségtelen, hogy a téma előadássá formálása nem volt könnyen megoldható feladat. Egyfelől tisztelni kellett a felhasznált vallomások, visszaemlékezések dokumentum jellegét, azt mérhetetlen fájdalmat kellett kifejezni, ami az emberekben, a családokban szinte a mai napig akkumulálódott, másfelől pedig ezt irodalommá/színházzá kellett alakítani. S ez hagy némi kívánnivalót. Annak ellenére, hogy az egyes részletek nem csak valóságként, de szövegként is erősek, hitelesek, s hogy az előadásnak több döbbenetes jelenete van, mindenekelőtt a nézőket fogadó kép, amikor a földbe temetett kezeket, lábakat, fejeket látunk, illetve a záró kép, melyben a „játéktér” – istenem, mennyire nem ide illő szó! – közepén emelkedő, ásókkal teletűzdelt, hullákkal övezett halom dominál, az összkép mégis kevésbé megrázó, mint ahogy ez a tényanyagból következne, mert időnként erőtlenebb a művészi szó ereje, mint a felidézett valóság. A kettő nincs egyensúlyban. Vagy azért, mert a több a szöveg, mint kellene, figyelmünket felesleges ismétlések terhelik, aminek következtében az az érzésünk, hogy szöveg van, de nincs – nem emberi, hanem – irodalmi vonatkozásban dráma. Vagy azért, mert miközben feleslegesen ismétlődnek a jelenetek, a színészek a ripacskodásig menően túljátsszák a brutalitást. Semmiképpen sem szeretném menteni a gaztettekre képes partizánokat, de azt hiszem, ha kevésbé vadak, ha érezzük, hogy hidegvérrel teszik, amit valóban tettek, az a színpadon hatásosabb az üvöltözésnél. A brutalitást, ahogy a részegséget sem széles gesztusokkal lehet hitelessé tenni, a részegséget, a kegyetlenséget is nem külső eszközökkel, hanem belülről kell ábrázolni. S ez leggyakrabban nem történik meg. Igaza van Szirtes Áginak, aki Fekete Ernővel az előadás sztárszínésze, hogy a „nagy kidomborodó egyéni alakítások” helyett a „szerves együttlét”-nek kell megmutatkoznia. S bár szinte mindenkinek van egy-egy hosszabb, de inkább rövidebb numerája, az előadás valóban az összjátékra épül. És ezzel nem is lenne gond, ha a ripacskodás nem csökkentené a hatás. Ez alól olyan jeles színészek sem mentesülnek, mint például Pálfi Ervin, Csernik Árpád vagy Szőke Attila, akiktől eddig távol állt az efféle olcsó poénkedés. A női részleg a visszafogottabb, a hitelesebben szenvedő és a hitelesebben kegyetlen.

Ez lenne a visszája annak az előadásnak, amelyet – mert nagyon fontos, hogy a téma színpadon is megszólaljon – nagy-nagy érdeklődéssel vártunk, melynek szókimondására igény van, de amely előadásként felettébb felemásra sikeredett. Csak abban bízhatunk, hogy a vadhajtásokat idővel visszanyesik, s rátalálnak arra a hangra, amely a témát illően drámaiabbá teszi.”

 

2013. október 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább