2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Pártradiátorok és pártakváriumok

Végel László
Végel László
Pártradiátorok és pártakváriumok
Szivárvány (scotto fotója)

Végel László Közéleti naplója (nyomtatott formában a Családi Körben jelent meg):

A kubikusok, a takarítónők és a parasztok esélyei

A szerbiai társadalomban a pártkáderek nem csak a vezető tisztségeket, hanem minden fontos tisztséget maguknak tartanak fel, összegezte Vladimir Goati az Transparency international felmérésének eredményeit. Hiába a választási ígéretek, ha így haladunk, akkor legfeljebb takarítónők, küldöncök, kávéfőző asszonyok, kirakodó munkások, kubikusok vagy parasztok lehetnek a pártonkívüliek. Még portási álláshoz kelleni fog valamiféle pártkönyvecske. Ez különösképpen érzékelhető a helyi önkormányzatokban, ahol a főnöki állásokért vívott harcban a legképtelenebb koalíció is megengedett. A pártelemzők szerint a „lokális politika” a hétköznapi gondokat oldja meg, s nem érinti a nagypolitikát. A részkérdésekben ez tényleg lehetséges, de teljesen abszurd, ha a mindennapi életre kiható alapvető kérdésekről van szó. Hogyan léphet helyi szinten koalícióra egy az EU csatlakozását követelő párt egy másik párttal, amely radikálisan ellenzi az EU-ba való belépést? Ez nem részkérdés, hanem vízválasztó. A jelenlegi kormánypártok vezetői is beismerik, hogy az EU-csatlakozás meghatározza a polgárok mindennapi életét, másféle demokratikus mércéket érvényesít.  Tehát részleteiben összeegyeztethetetlen pártprogramokról van szó, ez nem hidalható át a választási zsákmány elosztásával, ez  csak növeli a zűrzavart. Az EU - ha komolyan gondoljuk - nem kampányszlogen, hanem mindennapi életünk szerves része. Kétségtelen, hogy a jelenlegi szerbiai kormány nagy népszerűségnek örvend, de lassan kitetszik sebezhető pontja is, ugyanaz a zűrzavaros lokális koalíciós politika erodálja, amely a Demokrata Pártot pár évvel ezelőtt mély válságba sodorta, s válságot, az identitásvesztést egy halálos csók indította el.  Ha valaha a jelenlegi kormány erodálódik, akkor nem az ellenzék erodálja meg, hanem saját lokális nomenklatúrája, a sok apró koalíciós puszilkodás.

Újvidéki szivárvány

Valahol a városközpontban guzláznak. Keletről sötét fellegek, rohanok haza, nehogy bőrig ázzak. Később szivárvány ragyog fel az újvidéki égen. A teraszról fotót készítettem és felraktam a facebookra. Végre valami biztatót is észlelek a városban.  

A politika skizofrén világa

Úgy látom, Szerbiában erősödik a populista nyelvjárású neoliberális gazdaságpolitika. Eddig is az volt, de kissé sunyi módon. Bárki felkaphatja a fejét és kérdezheti: Lehetséges ekkora ellentmondás? Hogyne lenne lehetséges, hiszen az egész politikai struktúra ellentmondásokból áll. Fenn a csúcson kifejezetten EU-párti diskurzus uralkodik. Önkormányzati szinten, például Újvidéken, a viszont az EU-párti párt, nevezetesen a Szerb Haladó Párt minden aggály nélkül köt koalíciót az EU-ellenes párttal. Vagy azzal, amelyet a választási kampányban börtönbe küldött. De nem csak erről van szó, hanem azzal a párttal is szövetségre lép, amely őt hazaárulónak nevezi. Ez után óhatatlanul  Jean Baudrillard  helyzetjelentését juttatja eszembe: „A politika színtere azonban skizofrén világ. Az elvileg nagyban érintett tömegek teljességgel kívül maradnak e locsogó demokrácián. Az emberek nem tehetnek semmit. A valódi részvételre alig nyílik lehetőség...”

Pártradiátorok

Telefonhívás Bécsből. Arról is értesülök, hogy az EU-ban fűtik a lakásokat. Újvidéken nem, jegyzem meg. A pártradiátorok továbbra is hidegek.

Krédó

Találkoztam régi ismerősömmel, aki mögött több évtized becsületes munkája áll mögötte. Senkit nem váltott le, és nem nevezett ki. Nem volt tagja egyetlen testületnek sem, amely ezzel a jogosítvánnyal bírt volna. Lelkiismerete parancsa szerint élt és dolgozott. Gyanús feltételekkel néhányszor megpróbálták „megnyerni”, de elutasította az ajánlatot. Soha életében nem volt igazgató vagy főnök. Bankkölcsönre vásárolt tömblakásban él. Cseppet sem büszke az életére. Kételkedem, tehát száműzött vagyok, mondta. Aztán hozzátette: Senkinek sem javasolja a becsületes pályát, mert nincs erkölcsi joga mások életét megnehezíteni.

Kis halak, nagy halak

Kétféle korrupció van. Az ő korrupciójuk és a mi korrupciónk. Néha-néha a mieink közül is fel kell áldozni egy-egy kisebb halat. De ezek a halak olyan picinyek, hogy nem is látszanak a bűnök akváriumában.

A mi dadaistáink

A „rekonstruált” minisztereknek egyre másra osztogatják a rangos tisztségeket. Akkor miért cserélték le őket, szegezi mellemnek a kérdést az egyik ismerősöm. Azt válaszolom, hogy ezt nagyon nehéz értelmezni, de ha bővebbet szeretne tudni, akkor olvassa a dadaistákat. Tristan Tzara remekül fogalmazott: „Vegyetek újságot. Vegyetek ollót. Válasszatok ki az újságban egy olyan hosszú cikket, amilyen hosszúnak a költeményt szánjátok. Vágjátok ki a cikket. Gondosan vágjátok ki belőle a cikk szavait és az összest tegyétek bele egy zacskóba. Gyengéden rázzátok össze. Egymás után húzzátok ki a szavakat és olyan sorrendbe rakjátok le, amilyenben előjöttek. Lelkiismeretesen másoljátok le őket. A költemény rátok fog hasonlítani. Íme végletesen eredeti és elbűvölő érzékenységű íróvá váltok…” A mai helyzetet csakis így lehet értelmezni és ábrázolni. Dadaista módon.

Krúdy mondatai

Lámpaoltás előtt Krúdy. Szindbád. Szeretem mondatainak A-mollját. Fiatalon, szegényen, 54 éves korában távozott az élők sorából. Úgy képzelem el, hogy a temetésén mondatainak zenéje csendült fel, haláláról a magyar közélet hivatalos képviselői tudomást sem vettek. Soha nem vették komolyan!  

Fájdalommentes gerinctörés

A kecskeméti Forrás új számát lapozgatva megakadt a szemem Monostori Imre tanulmányán, amely kitér Németh László és Kovács Imre vitájára. Németh László Szekfű Gyuláról, a jobboldal legmarkánsabb képviselőjéről írta, hogy kitűnően értett a fiatal nemzedék hátgerincének fájdalommentes elroppantásához. Kovács nem értett ezzel egyet, őt, mondja, nem szelídítette meg. A vitát Kovács Imre (az idén lenne 100 éves) még az emigrációban is folytatta, és csak Németh-nekrológjában követte meg a magyar írót.  Kovács Imre személyes példája végül is arról szól, hogy őt csakugyan nem szelídítette meg Szekfű Gyula. A magyar jobboldal méltán lehetne rá büszke, de furcsa módon, mégsem az. Bizonyára azért, mert Kovács Imre a jobboldalon szállt szembe a szélsőségesekkel, miként Bibó István a baloldalon. Talán azért feledkeznek meg róla, mert a Néma forradalom szerzője, mint ahogy Pomogáts Béla írja, „a harmincas évek végén és a háborús esztendőkben bátran szállt szembe az akkori kormányok politikájával, amely végül is történelmünk egyik legsúlyosabb katasztrófájába taszította az országot”. Manapság nem illik feszegetni azt, hogy az első és a második világháború előtt ki taszította katasztrófába az országot.  Ám a magyar jobboldal legjobbjai kimondták ezt. Szekfű is, Kovács Imre is.  Mindketten határozottan elutasították az olcsó kuruckodást, a felszínes magyarkodást. Ennek függvényében érdemes Németh László bírálatát olvasni a „fájdalommentes gerinctörésről”. Kétségtelen, hogy Szekfű óvta a fiatal értelmiségieket a jobboldali szélsőségektől, jól tudta, hogy arra a „gerincességre” éppenséggel nincs szükség. Másrészt azonban, s ebben igazat adok Németh Lászlónak, Szekfű tényleg fájdalommentessé tette a konformizmust. Ez a gondolat bizonyára nem foglalkoztatna, ha manapság nem lennék a fájdalommentes gerincroppantás tanúja. Tehetséges fiatalok szigetet keresnek, ahol békében élnek önmagukkal. A valóság undorító, a képzelet elsorvadt. Rokonszenves magakelletés és világfájdalom. 

Tataroznak

A kormányzat és az ellenzék buzgón tatarozza a vadkapitalizmust.

Joghurt-puccs

1948-ban Vajdaság lakosságának 25,8 százaléka volt magyar. Ma ez a szám 13 százalékot tesz. Akkor 4,3 százaléka volt szlovák, ma 2,6. A románok sem jártak jobban, 1948-ban 3,5 százalék volt a részvételi arányuk, ma viszont 1,3 százalék. Ez a folyamat a joghurt-puccs után felgyorsult. A puccs haszonélvezői erről továbbra is hallgatnak.

Emberszabású angyalok

A megboldogultakat a hibáik miatt szeretjük, írta Canetti. Ezért nincsenek megboldogult angyalok. Rilke „iszonyú angyalai” jutnak eszembe. A hatvanas években olvastam először Rilke Duinói elégiáit, s félelem és szorongás kapott el. Tavaly Bernben viszont a Klee Múzeumban láttam Klee angyal-rajzait, azok az angyalok gyámoltalanok hétköznapiak és emberszabásúak voltak, de mégis hallhatatlanok. A berni havas hegyoldalon arra gondoltam, hogyan élik túl a hallhatatlanságot az emberszabású angyalok.

2013. október 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább