Ma Péter, Katalin névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Az Aszad-párti al-Đoković
Szerbhorváth György
„Mert a kis náci elfelejti – már ha egyáltalán tudja -, miért is bombázott akkor a NATO.” Szerbhorváth György blogja (Paraméter):
Most, hogy a tanévnyitókon a politikusok a legmorbidabb és legkreténebb szövegeikkel jöttek, már ami az iskolába járást, a tanulást, Európát, a nemzetet, a hazát, a családot és a kereszténységet illeti, magunk is megerősödtünk ama hitünkben, hogy tanulni igenis kell, sőt, kötelezővé kellene tenni.
Például az élsportolók számára, akik kiskoruktól kezdődően csak egy dologgal foglalkoznak, a kiválasztott sporttal (és a testépítéssel), minden más tanulása pedig a háttérbe szorul, már ha egyáltalán előkerül (kivéve talán a nyelvtanulást, de az sem feltétlenül). Mégis, az ún. élsportolók seperc alatt, magántanulóként elvégzik az általános- és középiskolát is, gyakran megszerzik az egyetemi oklevelet, vagy mint Schmitt Pali bácsi, a későbbiekben más tollával ékeskedve doktorálnak. Eközben ezek a sportolók tulajdonképpen csonthülyék maradnak, tisztelet a kivételnek. De ez önmagában nem lenne probléma, az emberiség java szintén csonthülye, csak hát az élsportolók naponta nyilatkoznak, a többiekre meg senki sem kíváncsi.
Íme, a legfrissebb példa: a világelső szerb teniszező most voltaképpen a vegyi fegyvereket alkalmazó szír rezsim mellett állt ki. Hogy kérdezték-e róla, vagy maga állt elő legújabb elméletével, másodlagos, jelezzük, a magyar sajtó is csak szőrmentén számolt be Novak Đoković véleményéről.
Ennek lényege, hogy ő nagy pacifista, ez eddig még rendben is volna. És hogy ellenez minden légicsapást, mert bizony neki az égből jövő rakétákról személyes élményei vannak – hát még ez is stimmel. Ám az érvrendszere leginkább egy tízéves gyerek szintjén mozog, azaz kábé azon a szinten, amin ő volt, amikor Szerbiát a NATO bombázta 1999-ben. Đoković elmesélte, hogy akkor Belgrádban volt gyerek, és 12 évesen tulajdonképpen örültek is a dolognak, már amennyiben bezárták az iskolát. Úgyhogy egész nap teniszezhetett. És ez is még tökéletes összhangban van azzal, ahogyan a belgrádiak egy jó része karneválként élte meg a NATO bombázását, naná, elsősorban nem is Belgrádot bombázták (Újvidék többet kapott, példának okáért, az összes hídját szétlőtték, míg a belgrádiak koncerteket tartottak a hidakon). Hogy az össznépi, Amerika-, Nyugat- és EU-ellenes eufória egy 12 éves gyerek agyát is megfertőzte, azon sincs mit csodálkozni (különösen, ha figyelembe vesszük, Novak apja és nagybátyja, akik koszovói származásúak, mekkora szerb nacionalisták). De a tenisz Carl von Clausewitze már túllő a célon, és egyszerűen tudatlannak és immorálisnak esik ki, amikor arról kezd el hadoválni, hogy egy háború sose jó (nem hát), mert senki sem győz, ők pedig tehetetlenek voltak, de a szerencsének köszönhetően túlélték. Ez már erős túlzás, 1999-ben a NATO mégiscsak igyekezett elkerülni a polgári lakosság bombázását – néha persze mellélőttek, de erről a szerbek is tehettek, mert lakott területekre mentették ki a haditechnikát és a mozgó radarok is a településeken jöttek-mentek. De Đoković akkor esik ki végképp erkölcstelennek, amikor arról szól, hogy „ez a tapasztalat segített bennünket abban, hogy az életben az igazi értékeket értékeljük“. Hö? Tehát az az értékes, ami most Szíriában megy?
Mert a kis náci elfelejti – már ha egyáltalán tudja -, miért is bombázott akkor a NATO. Lehet azon vitatkozni, hogy a koszovói albánok felszabadítási hadserege (il)legális volt-e, vagy hogy ki provokált először, de azon aligha, hogy később éppen Belgrád környékén találtak olyan tömegsírokat, amibe ártatlan koszovói albán civileket hantoltak át, miután Milošević kiadta az ukázt a szerb haderőnek, hogy a Koszovóban árokba lőtt áldozatokat tegyék át Koszovóból a szűkebb Szerbiába, nehogy a nemzetközi erők aztán megtalálják azokat. Így került egy meggyilkolt polgárokkal teletömött hűtőkocsi egyenesen a Dunába (!), miután a kapkodó szerb erők számára már ez volt a legegyszerűbb mód az áldozatok alkalmi eltüntetésére... Novak erről azonban mit sem tud, pedig hát mindez Belgrád környékén történt, nem is Koszovóban. Arról, hogy ott mi történt, most talán nem is értekeznénk, de tény, hogy a koszovói albánok – győztek, megvan a saját államuk, részben szerbmentesen. Ez utóbbit persze mi sem tartjuk igazságosnak, de azt, amit a szerb rezsim csinált (és ami különösen tarthatatlan Srebrenica és a többi város tragédiája után), az nem bosszúért kiáltott, hanem a helyzet ilyen-olyan rendezéséért, a népirtással fűszerezett háborúskodás leállításáért.
A szerb teniszező azonban a szíriai helyzetet látván sem jut előrébb, nyilván ehhez elég agya sincsen. Attól, hogy a szír ellenzék tagjai közt akár al-Kaidások is akadnak, még nem jogosítja fel magát a jóistent sem, nem hogy a véreskezű al-Aszadot, hogy saját népe ellen vessen be vegyi fegyvereket. Vagy bármilyen mást, nekem már elég a repülők meg a nehéztüzérség, a tankok emlegetése, hogy semmi jót ne gondoljak róla, de a pacifizmus álcája mögé se bújjak, mint Novak.
Ám mentségére legyen mondva, hogy tudatlan és tájékozatlan maradt, arról úgy a szülei, mint edzői, úgy a média, mint az iskolarendszer tehet. Mert azokból Szerbiában a mai napig hiányzik az, hogy a diákoknak elmondják, mi a pitli történt a Milošević-rendszer alatt, és ugyanolyan kritikátlanul tartják magukat, országukat egy nemzetközi összeesküvés kapcsán áldozatnak, mint Trianon ürügyén a magyarok. Honnan hallott volna Novak az ártatlan albán polgári áldozatokról? Hát sehonnan. Innentől kezdve mentálisan ő már bármiféle diktatúra, hatalom megértésére és éltetésére kész, kivéve a demokráciáéra, az neki nincs megtanítva, az tőle távoli, idegen. Még ha sikereinek javát ún. demokratikus nyugati országokban is éli át.
Hovatovább ott is adózik: nagy szerb patriótaként persze a zsebe mellett döntött, és Monacóból szórja az igét, már ha ott van, eközben meg családja a szerb államot pumpolja teniszakadémiájuk okán. A 12 éves szír gyerekek meg szívhatják a gázt, amit a bölcs nemzetvezető küld rájuk. Đokovićot ez viszont nem zavarja, nem ő fog végigmenni a damaszkuszi úton, sőt, ha lesz még egyszer teniszverseny Damaszkuszban, a díszvendég is ő lesz.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >