2021. január 23. szombat
Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Elhunyt Mirko Kovač

Radics Viktória
Radics Viktória
Elhunyt Mirko Kovač
Mirko Kovač

A szerb + horvát + bosznia-hercegovinai + montenegrói íróról Radics Viktória emlékezik meg (Jelenkor.net):

74 éves korában rovinji otthonában elhunyt Mirko Kovač író és publicista (1938–2013), aki a volt szinte minden tagköztársaságában élt és alkotott. A háború kezdetén Isztriára menekült a szerb nacionalisták elől, majd a horvát nacionalizmussal gyűlt meg a baja. Nemcsak mint prózaíró jelentős, hanem mint közíró is, a politikai életben bátran állást foglaló író-értelmiségi, aki mindig ellenzékben volt és mindig nyíltan beszélt.

Mirko Kovač Bevezetés a másik életbe (Uvod u drugi život) című regénye volt az első komolyabb fordításom; huszonöt év távlatából máig úgy emlékszem rá, mint az egyik legizgalmasabb fordítói munkámra. A történet a rendszerváltás előtti időkbe nyúlik vissza, amikor a szerkesztőkkel és kontrollszerkesztőkkel, na és a szerzőkkel is, türelmesen, gondosan együtt dolgoztunk; fordítói műhely, számomra fordítói iskola volt az akkor, a szigorúan kedves Gimes Románával az Európa Kiadónál és a királynői szépségű Ferch Magdával a Magvetőnél. Körülbelül ötéves tapasztalatom van erről a fajta együttműködésről; a rendszerváltás után már soha többé, egyszer sem fordult elő ilyen jellegű ráérős, közös munkálkodás. Azóta a nyelvek szeretetét is elfújta a szél – arra a könnyed babrálásra, búvárlásra gondolok, az újragépelt oldalakra…

A Bevezetést én fedeztem fel és ajánlottam fordításra Ferch Magdáéknak (akkortájt „lektori jelentések” írásából éltem, ’89-cel ez a jó kis műfaj is megszűnt), nagyon különleges formájú próza volt, akkor még újdonság számba ment, hogy hosszabb-rövidebb, legkülönfélébb típusú töredékekből épüljön fel egy egész regény. Novellák, meditációk, vázlatok, jegyzetek, „kis színesek”, minden volt abban a regényben, így vezetett át rögös úton a „másik életbe”, ahol semmi sem lineárisan alakul, semmi sem úgy logikus, mint itt, és más színekben fürdik minden.

Később lefordítottam tőle a Malvina Trifković életrajza (Životopis Malvine Trifković) című kisregényt is, mely szintén rendhagyó, igazi és áldokumentumokból, igazi és kitalált levelekből áll össze. Ez már a JAK-nál jelent meg. Szerettem ezt is, egy műfordítónak az a jó, ha a forrásszöveg delikát, fordítói szempontból nehéz. És még sok-sok rövidebb prózáját fordítottam, emlékezést, prózaverset, novellát, irodalmi levelezést, de Borbély János, Bozsik Péter, Orcsik Roland is fordította Kovačot; személyesen is ismertük, szeretjük őt.

Érdekes, most látom, van egy „Kovač” feliratú poros dossziém (az „iratgyűjtők” korából, „Papíripari Vállalat kiskunhalasi gyára”), fölnyitom, itt van például egy levél Mirko Kovačtól, hagyományos írógéppel kopogva, lefordítom az első felét:

Belgrád, 1990. V. 31.

„Kedves Viktória,

örülök, hogy hosszabb idő után jelentkezett. Szép dolog, hogy díjat kapott a fordításért. Nem tudom, maguknál Magyarországon mi van, de itt mindenre rávetette árnyékát a politika, mely az irodalmat és az egész kultúrát a peremre taszította. Egyesek szabadulnának a kommunizmustól, mások meg be akarják betonozni. Az én mostani helyzetem Szerbia országában nem éppen irigylésre méltó, de nekem mindegy. Egyedül azt sajnálom, hogy sok barátság is zavarossá vált, de hát ennek is be kellett következnie. Győző mondta, hogy fordít egy részletet a HÍD számára a Kristályrácsok című regényből, melyet még nem fejeztem be, mert a barátom, Danilo halála után, akit nem tudok elgyászolni, szünetet tartottam. Most visszatértem a regényhez, ezt a nyarat Belgrádban töltöm. Ez a regény lesz, legalábbis én úgy gondolom, a legjobb könyvem…“

A Kristályrácsok aztán nem jelent meg magyarul, ahogy sok más dolog is befuccsolt és sok terv füstbe ment azokban az években, hogy évtizedeket ne mondjak. Pedig talán tényleg ez Kovač legszebb prózája (számos vajdasági vonatkozással), emlékszem, mennyire csodálkoztam annak idején a tolsztojian nyugodt, megbékélt emlékező tónusán. A levélben említett Danilo nem más, mint Danilo Kiš, aki 1989-ben halt meg, Győző pedig az újvidéki Bordás Győző a Forumtól, akivel nem sikerült együttműködni.

A borítékon latin betűs „Jugoslavija” feliratú bélyegek láthatók, egy 50 000 és három 5000 dináros (ami azt jelenti, hogy javában dühöngött az infláció), a nagyobbik bélyegen repülő, amit harci gépnek nézek. Mirko Kovač hamarosan továbbállt Belgrádból, miután Šešelj csetnikjei egy vitaesten fényképezőgéppel beverték a fejét, mert árulónak tartották. Isztrián, Rovinjban telepedett le, és horvát íróként, a horvát nacionalizmus leghatározottabb kritikusaként ott élt tegnapelőttig (augusztus 19-ig) festőnő feleségével.

Mirko Kovač az 1988-as keltezésű leveleiben, látom, rettentő türelmesen válaszolt (szerbül) az ugyancsak aprólékos kérdéseimre: itt egy hét gépelt oldalas magyarázat a Bevezetés számos pontjához. Lám, egy kérdésemre válaszolva azt is elmeséli, hogy gyerekkorában, Hercegovinában a katolikus meg a pravoszláv vallási ünnepeket egyaránt tartották. „A pravoszláv ünnepen sokat ettünk, a katolikuson sokat játszottunk. Keresztelő Szent János fontos szentje volt a hercegovinai katolikusoknak. Mi, gyerekek kora reggel meghintettük magunkat a szentivánéji hamuval, megmosakodtunk a forrásokban és harmatot ittunk a fűről.”

Kovač publicistaként is nagyon jelentős, markáns politikai arcéle volt, azonban hátrafelé fordulva élt: Mnémoszüné kegyeltjének tartotta magát, szépprózai művei szinte mind emlékezésen alapulnak, önéletrajzi ihletésűek. Hercegovinai és montenegrói gyerekkora volt az ő „királyi szobája”, amije Flaubert szerint mindenkinek van. Most tudom meg (újra) egyik régi leveléből, hogy halála előtt másfél évvel, ’88-ban, Belgrádban az a Danilo Kiš olvasta fel neki kézzel írt levelemet (ő nem tudott kézírást olvasni), aki csakhamar szintén a „királyi szoba” lakója lett. Igazi nagy barátok voltak, azok most is, nem csak a halálban, az irodalomban is.

Mi, új és ex-sympósok, bármely országba kerültek/menekültek/települtek kedvenc jugoszláv íróink, Mirko Kovač, Filip David, Borislav Pekić, Danilo Kiš, David Albahari és mások, s bárhová vetődtünk mi, ahogy lehetett, fordítottuk őket. Meghívtuk őket, s ők bennünket – vonatkozik ez természetesen a „másik életre” is.

2013. augusztus 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kovács-jelentés: „Van még mit tenni”!?

Mivel a jelentésben, amely egy fontos regionális nemzetközi szervezet elé kerül, a Szerbiában élő magyar közösségről >

Tovább

Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány…

Deli Andor asszisztensei között néhány ismerős név is van: Abel PASZTOR (Pásztor István fia?), Fanni TERNOVACZ >

Tovább

Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok

Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >

Tovább

Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa

A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >

Tovább

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >

Tovább

Bethlen Gábor a főtéren

Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >

Tovább

Az ironikus kontrapunkt

Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >

Tovább

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább