2020. szeptember 20. vasárnap
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Mire vár Szlovákia…?

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Mire vár Szlovákia…?
Kosovo független (M-Desing illusztrációja)

… Kosovo függetlenségének elismerésével. Ha azt már szinte Szerbia is megtette. Szerbhorváth György blogja (Paraméter):

Miután a szerb kormány megegyezett a kosovóival, a szerb szkupstina is elfogadta azt a deklarációt, ami alapján ugyan Szerbia nem ismeri el egykori tartománya, Kosovo függetlenségét mint önálló államét, köztársaságét, de gyakorlatilag az egyezmény de facto Kosovo teljes különállásának elismerését jelenti. S amíg Kína és Oroszország kitart, Kosovo az ENSZ és sok más nemzetközi szervezet tagja sem lehet (lásd: a fociválogatott nem mehet a vébéselejtezőre), vagyis amolyan új Palesztina lesz ez. Mégis, az biztos, hogy Kosovóban egységes lesz még a rendőrség is, nem lesz szerb katonaság, a szerbek által lakott északi területek pedig ugyan kapnak ilyen-olyan autonóm jogköröket, nem is keveset, de előbb-utóbb integrálódni fognak.

Az albán vámosok már eddig is a szerb-kosovói határon álltak – s még csak ellentmondásosnak sem mondható módon épp a kosovói szerb „elitnek”, üzletembereknek, vagyis maffiózóknak tett jót, akik a szürke zónában jól megszedhették magukat, hisz a szerb-kosovói áruforgalom igen jelentős, noha elvileg szerb részről ez egy patrióta számára minimum tilos. De mit lehet tenni, ha a vajdasági (magyar) paraszt búzáját oly jó áron vásárolja fel az albán pék? És minden más szerbiai árut is – hát legalább a szerb közvetítők is leszedik a sápot. Magyarán csak papírra került egy olyan állapot, amely már tizenéve működik, miután 1999-ben a NATO-bombázások hatására a szerb hatalom kivonult a tartományból. De facto azóta Kosovo független, később de jure is kikiáltotta magát annak, e függetlenséget a világ nagyhatalmai pedig a fentebb említetteken kívül elfogadták, ahogyan az európai államok többsége is. Kivéve a hagyományosan szerbbarát görögöket, meg Bosznia-Hercegovinát, amelynek egyik „tagköztársasága” mégiscsak szerb (a föderáció szerb elnökét épp most tartóztatták le korrupció miatt), így blokkolhatják a közös elnökségben az effajta döntéseket. Továbbá a spanyolok, saját maguk miatt, mármint nehogy precedens teremtődjék a II. világháború utáni status quo-ban - miszerint a határok sérthetetlenek -, aztán a katalánok, baszkok hirtelen nekilóduljanak az önállóságnak.

De íme, a határok mégsem sérthetetlenek, erre bizonyíték Kosovo – ám ehhez nem elsősorban az kellett, hogy az ott élő albánok kitartóan harcoljanak külön nemzetállamukért, hanem mert a szerb hatalom a kilencvenes években irtotta őket, túllőtt minden célon, ami mellett már mégsem lehetett elmenni, ha már épp Boszniában oly szépen elment a nemzetközi közösség. Az albánok pedig régóta készültek erre, a 90-es évek eleje óta külön intézményrendszert hoztak létre, államot az államban, saját iskola- és egészségügyi rendszerrel, önsegélyezéssel, végül katonasággal.

Ha azonban ránézünk a térképre, Nyugat- és Közép-Európában feltűnik egy furcsa folt, még egy országé, mely nem ismeri el Kosovót. Igen: Szlovákia. Gondolhatnánk itt valami ősi, pánszláv szerb-szlovák barátságra, de ilyenről szó sincs, pláne, hogy a szerbek pravoszlávok mind egy szálig, és egymáshoz maximum annyi közük, hogy a Vajdaságban él(t) vagy ötvenezer szlovák, akik lassan mind egy szálig asszimilálódnak. Így aztán nem nehéz kitalálni, a mindenkori szlovák kormány mitől van beijedve – hogy a kosovói albán példát látva vérszemet kapnak a felvidéki magyarok!

Minden nemzet tagjai között van egy halom féleszű, akár azt is megkockáztathatjuk, hogy a többség politikailag vak és bolond, de hát általában mégis egy kisebbség uralkodik, az elit, mely váltogatja egymást, legalábbis a jobbik esetben. Szlovákiában is volt már váltás 1999 óta, de itt van, nem és nem – Kosovót függetlenként egyik kormány sem ismeri el. Ha vannak is érveik – kinek nincsenek –, azok már csak azért sem érdekesek, mert már a szerb érvek sem azok. A szerb parlamentben még a legtöbb ellenzéki párt is megszavazta a rezolúciót, a kormányon pedig épp az a vörös-fekete koalíció van, azaz a szocialisták és az egykori radikálisok, akik a legfelelősebb a népirtó politikáért, legalábbis a korábbi pártvezetők. Még ők is köpönyeget váltottak, olyan Európa-párti és háborúellenes dumát nyomatnak, hogy az már nekem is túlzás (és hihetetlen és hiteltelen persze, de ez most nem témánk), és csupán a szélsőjobb ellenzék az, amely azzal jön, hogy mindnyájan Kosovón születtünk, az az ősi anyaföld, nem engedhetjük el. (Akárcsak Magyarország, a magyarok esetében – területi igények nincsenek, a társadalom többségét már régóta nem érdekli se Trianon, se a revízió, és csak idült barmok vélik úgy, hogy Erdélyt nem adjuk, avagy mindent vissza.)

Vagyis amikor a szerb társadalom valójában már rég immunis a kérdésre, és leszarja, mi van Kosovóval (az ottani szerbek java átköltözött, vagy a kettős létre játszva Szerbiában felveszi a segélyt, mint menekült, ott meg eléldegél a fizetésből, nyugdíjból, amit szintén a szerb hatalom küld oda), valamint a szerb kormányzat a liberális politikai opciót magáévá téve, Európa mellett döntve inkább lemondott Kosovóról, mondván, ez a maximum, amit elérhettek, addig nem, nem, nem, Szlovákia kitart.

Hogy ez mit jelent? Épp semmit. Legfeljebb annyit, hogy Szlovákia lemond arról, hogy Kosovóval kereskedjék. Nem tudom, van-e és mekkora gazdasági együttműködés, de az tuti, hogy már ezentúl sem ment be vagy jött ki úgy Kosovóba/ból áru, hogy a papírok fejlécén, a pecséten ne ez állt volna: Republika e Kosovës. Még a szerbek is így kereskedtek, mert hát a pénznek nincs szaga, nyelve, származása és területi igénye, a pénz nem tart a kisebbségi autonómiától, sem a többségi szupremációtól, a pénz számára nincs nemzetközi precedens, és a nemzetközi jogot sem épp miatta találták ki, vagy ha igen, az is csak azt jelzi, milyen független.

A szlovák kormány(ok) tökölésére túl sok szót nem érdemes pazarolni. Vélhetően az általános nemzeti diskurzus azon része ez, ami az ő fejükbe szöget vert, míg más európai államok rég nem tartanak attól, hogy a területükön élő kisebbségek szakadárokká válnak már megest. Kicsik, tehát frusztráltak, frusztráltak, hát mintegy erőt fitogtatnak. A közép-európai nyomoronckodás, akarnoskodás jele ez, amikor a külön utas különlegesség egy abszolút felesleges hülyeségben csúcsosodik ki szlovák részről.

Amiből így, ebben a formájában már a szerbek sem kérnek.

2013. április 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább