2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Volt! – Van?

Gerold László
Gerold László

Olyanok költöztek ide, akiket idegesít, ha valaki más nyelven szólal meg, ha másféle írásmódot használ. Gerold László blogja (Vajdaság Ma):

A város kifogyhatatlan kincsesbánya.

Ózer Ágnes történész. Őt a város múltja érdekli, de ha módot lát, akkor a múlt mellett a jelent is megemlíti, utal rá. Úgy jár el, ahogy egy vérbeli történésztől várható: dokumentumokat kutat, fedez fel, olvas, értelmez – a mai olvasó számára. Már ebből is látszik: szereti a várost. Újvidéket, amely nem szülőhelye, de ahol élete nagy részét élte, s éli. Úgy szereti, ahogy egy történészhez illik: tudni akar róla mindent, ami egykor volt, s aminek ma is nyoma van, vagy nincs, mert elveszett, netán elkótyavetyélték azok, akik itt élnek, akik számára a múlt semmit sem jelent, akiknek nincs városi kultúrájuk. Mert nem tanították meg őket arra, hogyan kell a városban a városhoz méltóan élni, viselkedni. Ahogy a huszadik század egyik legjelentősebb magyar kritikusa, Schöpflin Aladár írta még 1908-ban, amikor Budapest saját városi arculatát formálta, azokra gondolván, akik nem ismerik a város jelentette emberi normákat: „még nem tanulták meg hallgatni a város zenéjét”. A város ugyanis nem csak utcák, házak, terek rendszere, vagy káosza, bár látszatra az is, hanem elsősorban kultúra: egy létforma jelképe.

A város a polgári létforma tere és emblémája.

A város azok az emberek, akik a városban élnek, a város házait lakják, utcáin járnak, boltjaiban, piacain vásárolnak, akik egymással, az itt élő és az ide látogató többi emberrel kapcsolatba kerülnek, s ezenközben tudnak viselkedni, köszönnek, ha valahová bemennek, ha távoznak, megköszönik, ha valaki udvarias velük, tudnak türelmesek lenni, tisztelik a másikat, ha nyelvüket nem is értik, nem akarják saját elveiket, életformájukat másokra rákényszeríteni, úgy élnek egy közösségben, melynek normáit tiszteletben tartják, hogy ezzel senkinek sem ártanak.

És vannak kulturális igényeik.

Új Újvidék-könyvében (Volt egyszer egy Újvidék) Ózer Ágnes levéltári és sajtótörténeti kutatásai alapján ennek a polgári életformának kialakulását prezentálja. Erre a múltra utal a kötet címében a lenni ige múlt időt idéző változata: a volt. De egyszersmind azt is eszünkbe juttat(hat)ja, hogy az, ami volt, ma nincs. Nevezetesen az az Újvidék, amit egykor, a négy nyelven megnevezett szabad királyi város státusának elnyerése érdekében, majd hosszú időn át az itt lakók nagy körültekintéssel, okosan, pénzt, fáradtságot nem kímélve létrehoztak – nincs. Mert – fájjon ez bárkinek, el kell fogadni – nincs.

Egy másik város, egy másik Újvidék van. S ez normális is. Az idők változásával változik a városkép is, és változik a város lakossági összetétele is, de alapprincípiumok vannak, kellene, hogy legyenek. Más formák között élünk, mint eleink éltek ugyanitt. Az egykori helyszínek is mások. Másmilyen az újvidéki nyár, aminek a könyv szerzője egy egész fejezetet szentel, másmilyenek a szilveszterek, a városból szinte eltűntek a németek, akiknek talán mi, ma élő ős- és idejött újvidékiek elsősorban köszönhetjük, hogy Újvidék város. Eltűntek a háromnyelvű cégtáblák, ami semmiképpen sem válhat a városi vezetés dicséretére. Olyanok költöztek ide, akiket idegesít, ha valaki más nyelven szólal meg, ha másféle írásmódot használ. Miközben épült a város, ennek előzményeit szépen dokumentálja Ózer Ágnes valóban szép kötete (műszaki tervező: Csernik Előd, kivitelező: a Dániel Nyomda), meggondolatlanul és felelőtlenül rombolják is. S nem csak arra gondolok, hogy másféle háztípusok épülnek, ami – tetszik ez vagy nem – még természetes is, hanem arra, hogy tönkre teszik az újat, firkálják a házakat, törik a fákat, a padokat, a szemétkosarakat, szemetelnek… Nem sorolom tovább, pedig lenne mit.

Nem tudom, hányan veszik majd kezükbe ezt az egyszerre olvasmányos és szakmai jártasságot tanúsító, szép és okos könyvet – nem ártana, ha minél előbb szerb nyelvű változata is lenne! –, de aki ezt megteszi, annak Ózer Ágnes adat gazdag, s ugyanakkor szórakozást is nyújtó szövegei, melyekkel olykor a Magyar Szó újvidéki oldalán is találkozhatott az olvasó, és a kötet látványként is vonzó, de egyben egy világot dokumentáló képei, miközben egy régi világról, múltunkról tanúskodnak, a jelenhez is szólnak.

Várostörténelem, sőt több is ennél, szeretném hinni, hogy nem csak számunkra, őslakosok számára, de ugyanakkor kiindulópontokat is kínál egy talán egyszer megírandó városszociológiához, ahogy erre utal a kötet alcíme: Adalékok Újvidék társadalomtörténetéhez.

Mert összeköti a múltat és a jelent.

 

2013. április 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább