Ma Mátyás névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Napi ajánló
Volt! – Van?
Gerold László
Olyanok költöztek ide, akiket idegesít, ha valaki más nyelven szólal meg, ha másféle írásmódot használ. Gerold László blogja (Vajdaság Ma):
A város kifogyhatatlan kincsesbánya.
Ózer Ágnes történész. Őt a város múltja érdekli, de ha módot lát, akkor a múlt mellett a jelent is megemlíti, utal rá. Úgy jár el, ahogy egy vérbeli történésztől várható: dokumentumokat kutat, fedez fel, olvas, értelmez – a mai olvasó számára. Már ebből is látszik: szereti a várost. Újvidéket, amely nem szülőhelye, de ahol élete nagy részét élte, s éli. Úgy szereti, ahogy egy történészhez illik: tudni akar róla mindent, ami egykor volt, s aminek ma is nyoma van, vagy nincs, mert elveszett, netán elkótyavetyélték azok, akik itt élnek, akik számára a múlt semmit sem jelent, akiknek nincs városi kultúrájuk. Mert nem tanították meg őket arra, hogyan kell a városban a városhoz méltóan élni, viselkedni. Ahogy a huszadik század egyik legjelentősebb magyar kritikusa, Schöpflin Aladár írta még 1908-ban, amikor Budapest saját városi arculatát formálta, azokra gondolván, akik nem ismerik a város jelentette emberi normákat: „még nem tanulták meg hallgatni a város zenéjét”. A város ugyanis nem csak utcák, házak, terek rendszere, vagy káosza, bár látszatra az is, hanem elsősorban kultúra: egy létforma jelképe.
A város a polgári létforma tere és emblémája.
A város azok az emberek, akik a városban élnek, a város házait lakják, utcáin járnak, boltjaiban, piacain vásárolnak, akik egymással, az itt élő és az ide látogató többi emberrel kapcsolatba kerülnek, s ezenközben tudnak viselkedni, köszönnek, ha valahová bemennek, ha távoznak, megköszönik, ha valaki udvarias velük, tudnak türelmesek lenni, tisztelik a másikat, ha nyelvüket nem is értik, nem akarják saját elveiket, életformájukat másokra rákényszeríteni, úgy élnek egy közösségben, melynek normáit tiszteletben tartják, hogy ezzel senkinek sem ártanak.
És vannak kulturális igényeik.
Új Újvidék-könyvében (Volt egyszer egy Újvidék) Ózer Ágnes levéltári és sajtótörténeti kutatásai alapján ennek a polgári életformának kialakulását prezentálja. Erre a múltra utal a kötet címében a lenni ige múlt időt idéző változata: a volt. De egyszersmind azt is eszünkbe juttat(hat)ja, hogy az, ami volt, ma nincs. Nevezetesen az az Újvidék, amit egykor, a négy nyelven megnevezett szabad királyi város státusának elnyerése érdekében, majd hosszú időn át az itt lakók nagy körültekintéssel, okosan, pénzt, fáradtságot nem kímélve létrehoztak – nincs. Mert – fájjon ez bárkinek, el kell fogadni – nincs.
Egy másik város, egy másik Újvidék van. S ez normális is. Az idők változásával változik a városkép is, és változik a város lakossági összetétele is, de alapprincípiumok vannak, kellene, hogy legyenek. Más formák között élünk, mint eleink éltek ugyanitt. Az egykori helyszínek is mások. Másmilyen az újvidéki nyár, aminek a könyv szerzője egy egész fejezetet szentel, másmilyenek a szilveszterek, a városból szinte eltűntek a németek, akiknek talán mi, ma élő ős- és idejött újvidékiek elsősorban köszönhetjük, hogy Újvidék város. Eltűntek a háromnyelvű cégtáblák, ami semmiképpen sem válhat a városi vezetés dicséretére. Olyanok költöztek ide, akiket idegesít, ha valaki más nyelven szólal meg, ha másféle írásmódot használ. Miközben épült a város, ennek előzményeit szépen dokumentálja Ózer Ágnes valóban szép kötete (műszaki tervező: Csernik Előd, kivitelező: a Dániel Nyomda), meggondolatlanul és felelőtlenül rombolják is. S nem csak arra gondolok, hogy másféle háztípusok épülnek, ami – tetszik ez vagy nem – még természetes is, hanem arra, hogy tönkre teszik az újat, firkálják a házakat, törik a fákat, a padokat, a szemétkosarakat, szemetelnek… Nem sorolom tovább, pedig lenne mit.
Nem tudom, hányan veszik majd kezükbe ezt az egyszerre olvasmányos és szakmai jártasságot tanúsító, szép és okos könyvet – nem ártana, ha minél előbb szerb nyelvű változata is lenne! –, de aki ezt megteszi, annak Ózer Ágnes adat gazdag, s ugyanakkor szórakozást is nyújtó szövegei, melyekkel olykor a Magyar Szó újvidéki oldalán is találkozhatott az olvasó, és a kötet látványként is vonzó, de egyben egy világot dokumentáló képei, miközben egy régi világról, múltunkról tanúskodnak, a jelenhez is szólnak.
Várostörténelem, sőt több is ennél, szeretném hinni, hogy nem csak számunkra, őslakosok számára, de ugyanakkor kiindulópontokat is kínál egy talán egyszer megírandó városszociológiához, ahogy erre utal a kötet alcíme: Adalékok Újvidék társadalomtörténetéhez.
Mert összeköti a múltat és a jelent.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szóval mégis
Szóval mégis igaz, hogy a legrosszabb már be is következett: a közvélemény zöme – részben menthető, >
Érdekképviselet ez?
A „messziről jött ember azt mond, amit akar” – tartja magyar mondás. A kérdés csupán az, >
Mikor alapoztuk meg az autokrata rendszert?
Bence Erika egyetemi tanárnő egy kritikája miatt az MNT lapjaiban fekete listára került. ám hallgatnak az >
Közös pontok
Boldogok azok a kortársaim, akik karriervágyból megtagadták vagy pedig úgy emlékeznek rá, mint arra a bohó >
A szocializmus a bécsi Mariahilferstrassen bukott meg
Neki van igaza, nem azoknak, akik 1989-ról úgy beszélnek, mint a csodás évekről. Magyarország ölébe hullott >
A hazaszeretet őrjöngéssé fajult…
Miközben a vajdasági politikai és értelmiségi elit úgy véli, hogy a vajdasági magyar kisebbség helyzete kiváló, >
Csonka többpártrendszer – csonka demokrácia
A közösségi kérdések drámaiak, a válaszok elmaradnak. Rákényszerítenek-e bennünket a választások az átfogó kisebbségi közéleti reformra? >
Homály
Ha az Orbán-ellenes tábor nagy része most nem áll ki a cigányok védelmében, akkor az ország >
A „támogatás” ára
Nem az a gond, hogy a két magyar nyelven tájékoztató kft. támogatásban részesül, hanem az, hogy >
Korom gályájának rabja
De felesleges visszasírni azokat a korokat, lássuk be, hogy a modern korban a művész a porondra >
Magyar árkok
„Egyre kevesebb vigasza van az ország egyik, politikailag elárvult felének”, írta Károlyi Csaba a Parti Nagy >
Öt hónapja várunk a pénzünkre!
Több vajdasági magyar földműves gazda vár már hónapok óta arra a pénzre, amit a Seb-Agrar zentai-pacséri >