Ma Friderika névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Szelektív megemlékezés
J. Garai Béla
„De érthető, hogy új szerepükben nem szívesen emlékeznek a kilencvenes évekre. Így aztán arra sem vállalkoznak, hogy őszintén szembenézzenek a múltjukkal.” J. Garai Béla jegyzetéből (Vajdaság Ma):
„Hallgatom a hazai politikusok nyilatkozatait a bombázások 14. évfordulója kapcsán, és egyre várom, hogy valaki szóba hozza az albán áldozatokat is. Jó, mindannyiunknak az fáj a legjobban, az a tragédia, ami a családunkat, a szűkebb és tágabb értelemben vett családot érinti, ez természetes. De hát ennyi év után illene talán megemlékezni a szomszéd tragédiájáról is. Borzasztó volt a háború, iszonyatos volt a bombázás, aki átélte, maga is tudja. Az ablakrengető detonációk, a rettegés, hogy a következő rakéta hová csapódik be. A légelhárító ütegek idegtépő zakatolása, az éjszaka sötétjét megbontó világítógránátok. A lerombolt újvidéki hidak látványa, a heréskerti lakótömb melletti óriáskráter, amikor csak hajszálon múlott, hogy emberek százai nem vesztek oda. A félelem, a menekültáradat, az élelmiszerhiány, az áramszünetek, a háborús uszító propaganda, az áldozatokról szóló jelentések. És a gyanúsítgatás, hogy netán te is az agresszor oldalán állsz.” (…)
„Egy szó sem esik az előzményekről, a miloševići rezsim koszovói etnikai tisztogatásairól, a rendőrség kegyetlen megtorló akcióiról, a hatezer (!) civil albán áldozatról, az otthonából elűzött félmillió menekültről. A tömegsírokba temetett áldozatok exhumálásáról és újratemetéséről, az éjszakai hullaszállításokról hűtőkocsikban, hogy eltüntessék a tömeges kivégzések nyomait. Mindezekről a NATO-intervenciót megelőző borzalmakról, aminek végül is légiakciókkal vetettek véget. Az önvizsgálatra és a beismerésre, az áldozatok előtti főhajtásra, bármelyik oldalon is álltak, úgy látszik, még várni kell. Még mindig a szelektív gyász időszakát éljük, folytatódik az agymosás, amin nem is igen csodálkozhatunk, hiszen az akkori hatalom részesei ma újra vezető pozícióba kerültek. A mai fiatal nemzedék arra például nem emlékezhet, hogy Ivica Dačić kormányfő Milošević pártjának buzgó szóvivőjeként a galád albán szeparatistákról zengedezett, Aleksandar Vučić pedig (akkoriban Vojislav Šešelj harcostársa) tájékoztatási miniszterként, országos főcenzorként a hírhedt Vučić-féle sajtótörvénynek igyekezett érvényt szerezni. Tomislav Nikolić pedig kormányalelnökként lelkesen hirdette a Virovitica–Karlovac–Karlobag határolta Nagy-Szerbiát. Örvendetes, hogy mára valamennyien Európa-pártiak lettek és az ország uniós csatlakozásán fáradoznak. Az is örvendetes, hogy már leülnek tárgyalni a koszovói albánok képviselőivel, és nem bélyegzik őket szeparatista gonosztevőknek. De érthető, hogy új szerepükben nem szívesen emlékeznek a kilencvenes évekre. Így aztán arra sem vállalkoznak, hogy őszintén szembenézzenek a múltjukkal. Ennek még nem jött el az ideje. Annak sem, hogy a nagy nyilvánosság előtt együttérzésüket fejezzék ki az albán áldozatok hozzátartozóival.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >
Örömünnep Szerbiában
Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >
Konformizmus-vita
Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >
Örök hála Bosnyák Istvánnak
Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >
Szaxofon
A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >
Alternatíva nélküli kor
Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >
Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”
A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >
Laudáció Márti néni tiszteletére
Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >
Mozaik vagy periféria?
A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >
A Nyugat és Takaró Mihály
Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >
A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete
A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >