2020. szeptember 20. vasárnap
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Szelektív megemlékezés

J. Garai Béla
J. Garai Béla
Szelektív megemlékezés
Belgrád a bombázások után

„De érthető, hogy új szerepükben nem szívesen emlékeznek a kilencvenes évekre. Így aztán arra sem vállalkoznak, hogy őszintén szembenézzenek a múltjukkal.” J. Garai Béla jegyzetéből (Vajdaság Ma):

„Hallgatom a hazai politikusok nyilatkozatait a bombázások 14. évfordulója kapcsán, és egyre várom, hogy valaki szóba hozza az albán áldozatokat is. Jó, mindannyiunknak az fáj a legjobban, az a tragédia, ami a családunkat, a szűkebb és tágabb értelemben vett családot érinti, ez természetes. De hát ennyi év után illene talán megemlékezni a szomszéd tragédiájáról is. Borzasztó volt a háború, iszonyatos volt a bombázás, aki átélte, maga is tudja. Az ablakrengető detonációk, a rettegés, hogy a következő rakéta hová csapódik be. A légelhárító ütegek idegtépő zakatolása, az éjszaka sötétjét megbontó világítógránátok. A lerombolt újvidéki hidak látványa, a heréskerti lakótömb melletti óriáskráter, amikor csak hajszálon múlott, hogy emberek százai nem vesztek oda. A félelem, a menekültáradat, az élelmiszerhiány, az áramszünetek, a háborús uszító propaganda, az áldozatokról szóló jelentések. És a gyanúsítgatás, hogy netán te is az agresszor oldalán állsz.” (…)

„Egy szó sem esik az előzményekről, a miloševići rezsim koszovói etnikai tisztogatásairól, a rendőrség kegyetlen megtorló akcióiról, a hatezer (!) civil albán áldozatról, az otthonából elűzött félmillió menekültről. A tömegsírokba temetett áldozatok exhumálásáról és újratemetéséről, az éjszakai hullaszállításokról hűtőkocsikban, hogy eltüntessék a tömeges kivégzések nyomait. Mindezekről a NATO-intervenciót megelőző borzalmakról, aminek végül is légiakciókkal vetettek véget. Az önvizsgálatra és a beismerésre, az áldozatok előtti főhajtásra, bármelyik oldalon is álltak, úgy látszik, még várni kell. Még mindig a szelektív gyász időszakát éljük, folytatódik az agymosás, amin nem is igen csodálkozhatunk, hiszen az akkori hatalom részesei ma újra vezető pozícióba kerültek. A mai fiatal nemzedék arra például nem emlékezhet, hogy Ivica Dačić kormányfő Milošević pártjának buzgó szóvivőjeként a galád albán szeparatistákról zengedezett, Aleksandar Vučić pedig (akkoriban Vojislav Šešelj harcostársa) tájékoztatási miniszterként, országos főcenzorként a hírhedt Vučić-féle sajtótörvénynek igyekezett érvényt szerezni. Tomislav Nikolić pedig kormányalelnökként lelkesen hirdette a Virovitica–Karlovac–Karlobag határolta Nagy-Szerbiát. Örvendetes, hogy mára valamennyien Európa-pártiak lettek és az ország uniós csatlakozásán fáradoznak. Az is örvendetes, hogy már leülnek tárgyalni a koszovói albánok képviselőivel, és nem bélyegzik őket szeparatista gonosztevőknek. De érthető, hogy új szerepükben nem szívesen emlékeznek a kilencvenes évekre. Így aztán arra sem vállalkoznak, hogy őszintén szembenézzenek a múltjukkal. Ennek még nem jött el az ideje. Annak sem, hogy a nagy nyilvánosság előtt együttérzésüket fejezzék ki az albán áldozatok hozzátartozóival.”

2013. március 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább

A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete

A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >

Tovább