2019. augusztus 21. Szerda
Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Könnygáz-jegyzet

Balázs Attila
Balázs Attila
Könnygáz-jegyzet

Úgy látszik, komoly bajok vannak a hangulatommal, de ki is lenne ma­napság oly szertelen jókedviben? Megint egy amolyan kitaszított, köztes állapotba kerültem, amelyről tapasz­talatból tudom, eltarthat jó sokáig.

Azonban ez a kisebbik gond, majdcsak megoldódik így vagy úgy. Valamiképpen majdcsak megint rehabilitálnak – több társammal együtt –, utána jöhet a következő forduló? Nos, két bekezdés között megtörtént: visszavettek bennünket – Csíkos Zsuzsát, Né­meth Árpádot, Bódis Gabit, Keszég Károlyt és engem – az Újvidéki Televízióba. A portás beengedett bennünket, fizetésünket is – igaz, két részben, de – megkaptuk. 1991. március 22-én írom ezt a második bekezdést. Naponta egy-két mon­dat, nem nagy megterhelés. Hadd lássuk, miként áll össze a mozaik. Remélhetőleg nem egyszínű mozaik, ahogy azt diktálná az egy párt szellem. Az egypárt-szellem, amely megint vért követel.

Hm, de megmondtam! (Nyilván így akar­tam.) Elnézegetve a szerb képviselőházban történő dolgokat keserűség gyülemlik ben­nem. Tényleg, meddig tart még a régi üres szöveg? A degradált ész újraszüli ötlettelen­séggel párosuló ócska mondatait. A tévé – egyébként csakugyan a fejlődés jeleként – egy az egyben közvetíti a pöffeszkedő buta­ság hosszantartó megnyilvánulásait. Azt az elképesztő türelmetlenséget, amellyel az ural­kodó párt reagál nem csupán a másképp­ gondolkodásra, hanem egyáltalában a gon­dolkodásra. Bár mindenre fölkészültem, még­is alig akartam hinni még múltkorában a fülemnek, amikor az egyik ilyen szoc-zombi őszintén kifakadt a dobogón, mondván, hogy az ellenzék itt tkp. a haladás kerékkötője, mindenáron gátolja a munkát. Értsd: simán elfogadását mindannak, amit kitaláltak (ne­kik). Kérem szépen, ez egy önmagát demo­kratikus, többpárti parlamentnek tartó gyüle­kezet kellős közepén hangzott el, s az illetőre nem szakadt rá a mennyezet. Jómaga való­színűleg nem is értette, mit mondott. Mondolandott. Még a múltkor, de ahogy elnézem, kevés változott itt a kert begyepesedett ré­szében: mintha nem is lettek volna véres belgrádi események. Zavartalanul virágzik a tök, s ebben a tökvirágzásban, ebben az intellektuálisan nem túl fejlett környezetben még agyafúrtabbnak néz ki (dr.) Radoman Božović, aki aztán csakugyan nem enged a ki tudja, hány funkciójából. Neki öröm, mások­nak üröm. Szinte fizikai képtelenség, hány szék fér egy ülep alá. Másokat viszont fené­ken rúgnak a csekélyke tiszteletdíjai miatt. Ja, amit szabad Jupiternek, nem szabad az… Csakugyan ekkora ökör lennék? (Biztosan.)

De vannak jó emberek is a képviselőház­ban, nem csak rosszak. Ezek állandóan figyelmeztetnek bennünket, hogy itt a tavasz, el kell ásni a csatabárdot, s elő kell szedni ásót-kapát. Ez az önmagában ésszerű figyel­meztetés akkora sikert aratott, hogy még azok is ezt kezdték szajkózni, akik ásót-kapát nem is láttak életükben.

Különben tényleg össze kellene gereblyéz­ni az elkoptatott frázisokat, s jó alájuk gyújta­ni.

Szedjünk elő ásót-kapát, de ne menjünk ki az utcára, mert mindent el leheti intézni békés úton a parlamentben – hangzik sokak szájából a más körülmények közt szintén ésszerű intés. Csupán az zavar ebben egy picikét, hogy olyanok is ezt találják mondani, akik az „utca” által kerültek a karosszékekbe nem is oly rég. Természetes, hogy nekik ez az állapot így megfelel. Az lenne furcsa, ha önmaguk alól húznák ki a széket. Inkább mások alól tekerik ki még a közönséges hokedlit is. Egyébként látom, hogy a lemon­dás reflexe még nem igazából alakult ki nálunk. Azok helyébe meg – akik mégiscsak lemondanak a közvélemény nyomására – ugyanabból a keltetőből származó emberek lépnek, mert valahogy tartani kell a hatalmat így megy ez körbe. Javasolom, hogy az utcán is inkább körmeneteket szervezzünk. Stílusosabb. És tulajdonképpen a legjobb, ha valami elhagyatott helyen tiltakozunk, mert akkor esélyünk lehet arra, hogy túléljük. Értsd: nem lőnek belénk. Ebben a fura de­mokráciában, ahol gumibottal fenyítik az észt, azaz: gumipálcával verik az egyetemistá­kat pedig nem hiszem, hogy épp mindannyi­an buktak volna vizsgán, következésképp ilyen eljárást érdemelnének 68 után.

Balkáni Könnygáz-blues. Mellesleg a könnygázról állítja angyali fapofával az 1962-es Új magyar lexikon, hogy: a „tőkés orszá­gokban (a kiemelés részemről!) a rendőrség által főként tüntetők szétoszlatására használt vegyi anyag.” Nos, szegény Jugoszláviánk eléggé tökéletlen ország, könnygázra azon­ban – úgy látom – futja bőven. Nem is bántak vele szűkmarkúan március 9-én.

Brómszármazéktól simák a jobb sorsra érde­mes emberek a történelem színpadán. Csak­ugyan siralmas helyzet. A belgrádi tévé ka­merája közben elidőzött az üvegtörmeléken, megpihentette fáradt szemét a felborított be­ton virágtartókon, s még egy varjúra is rátévedt a tekintete – ah, micsoda rigómezei jelkép! – ezalatt kicsit arrébb egy derék rendőr épp azzal volt elfoglalva, hogy valaki­nek a hasán ugrált. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy ki akarta taposni a szerb polgártárs belét, de ne legyünk túl vulgárisak. A belgrádi tévé – amelynek „tárgyila­gossága” ellen épp tiltakoz­ni talált a tömeg – tapinta­tosan megint csak kihagyta jelentéseiből az ilyen ké­nyes részeket. Pedig a tömegnek utóbb meg­ígérték, hogy bizony másképp lesz ezután. Az is igaz, ezt kissé olyan hangnemben csele­kedték, hogy hát majd meglátjuk, mit tehe­tünk. (Csak nyerjünk megint egy kis időt!) A parlament kivonult a tömeg elé, ahol megtör­tént a szerb nemzet újabb tragédiájának ne­mes katarzisa, s akkor sokan hazaindultak, mint akik dolgukat végezték. Elmentek a tankok is aludni. A következő napok hozták a kényelmetlen érzést: Pajtás, elkezdtünk valamit de mintha nem csináltuk volna végig.

Így van, pajtás, ezek már megint etetnek bennünket!

Rossz közérzettel jár az ilyesmi, mert a rossz dolgok nem akarnak demokratikus irányban változni. Az eseményeket kivizsgá­landó létrejött például egy ún. ankétbizottság, s ez a régi beidegződés szellemében ismét megállapította, hogy a történtekért mások hibáztathatók: elsősorban az ellenzék nem a saját, elégedetlenséget szülő, sokak szerint egyenesen „debilis és impotens” szocpolitikájuk, amelynek egyik fő mozgatóereje a kicsinyes tehetetlenség és veszélyeztetettség érzésével párosuló mérhetetlen bosszúvágy, eszköze pedig a represszió. Gazdasági elkép­zelés sehol a láthatáron, ezért tulajdonképpen jó, ha zűr van. Már megint uszítók műve! (Néha tényleg fogytán az ember türelme.)

Sírjunk vagy nevessünk? Egyikkel sem ol­dunk meg semmit. Bizonyára folytatni kell az elégedetlenség kifejezését – mint ahogy Belgrádban sor került rá most legutóbb is, a történelmileg jelentős március 27-én –, foly­tatni kell az elégedetlenség kinyilvánítását, közben vigyázni kell arra, ha lehet, hogy az elégedetlenségét kinyilvánító tömegben senki se viselkedjék vandál módra. Akkor legfeljebb több tíz vagy százezer vandálról beszélhetnek, ami első pillantásra egyenlő lesz a képtelen­séggel. S ne legyen polgárháború, ha egy mód van rá! S legyen demokrácia, ne csak szólamokban, mert talán tényleg úgy van, hogy ennél jobbat az emberiség valószínűleg még nem talált ki. S akkor meglátjuk, vajon az ránk, kisebbségiekre is vonatkozik-e ebben a balkáni tégelyben. Vagy nem – minden perszonális igyekezetünk ellenére. Ha éppen nacionalizmusról van szó, akkor én is úgy vagyok vele, hogy a sajátomat választom.

1991. április 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább