Ma Kornél, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Könnygáz-jegyzet
Balázs Attila
Úgy látszik, komoly bajok vannak a hangulatommal, de ki is lenne manapság oly szertelen jókedviben? Megint egy amolyan kitaszított, köztes állapotba kerültem, amelyről tapasztalatból tudom, eltarthat jó sokáig.
Azonban ez a kisebbik gond, majdcsak megoldódik így vagy úgy. Valamiképpen majdcsak megint rehabilitálnak – több társammal együtt –, utána jöhet a következő forduló? Nos, két bekezdés között megtörtént: visszavettek bennünket – Csíkos Zsuzsát, Németh Árpádot, Bódis Gabit, Keszég Károlyt és engem – az Újvidéki Televízióba. A portás beengedett bennünket, fizetésünket is – igaz, két részben, de – megkaptuk. 1991. március 22-én írom ezt a második bekezdést. Naponta egy-két mondat, nem nagy megterhelés. Hadd lássuk, miként áll össze a mozaik. Remélhetőleg nem egyszínű mozaik, ahogy azt diktálná az egy párt szellem. Az egypárt-szellem, amely megint vért követel.
Hm, de megmondtam! (Nyilván így akartam.) Elnézegetve a szerb képviselőházban történő dolgokat keserűség gyülemlik bennem. Tényleg, meddig tart még a régi üres szöveg? A degradált ész újraszüli ötlettelenséggel párosuló ócska mondatait. A tévé – egyébként csakugyan a fejlődés jeleként – egy az egyben közvetíti a pöffeszkedő butaság hosszantartó megnyilvánulásait. Azt az elképesztő türelmetlenséget, amellyel az uralkodó párt reagál nem csupán a másképp gondolkodásra, hanem egyáltalában a gondolkodásra. Bár mindenre fölkészültem, mégis alig akartam hinni még múltkorában a fülemnek, amikor az egyik ilyen szoc-zombi őszintén kifakadt a dobogón, mondván, hogy az ellenzék itt tkp. a haladás kerékkötője, mindenáron gátolja a munkát. Értsd: simán elfogadását mindannak, amit kitaláltak (nekik). Kérem szépen, ez egy önmagát demokratikus, többpárti parlamentnek tartó gyülekezet kellős közepén hangzott el, s az illetőre nem szakadt rá a mennyezet. Jómaga valószínűleg nem is értette, mit mondott. Mondolandott. Még a múltkor, de ahogy elnézem, kevés változott itt a kert begyepesedett részében: mintha nem is lettek volna véres belgrádi események. Zavartalanul virágzik a tök, s ebben a tökvirágzásban, ebben az intellektuálisan nem túl fejlett környezetben még agyafúrtabbnak néz ki (dr.) Radoman Božović, aki aztán csakugyan nem enged a ki tudja, hány funkciójából. Neki öröm, másoknak üröm. Szinte fizikai képtelenség, hány szék fér egy ülep alá. Másokat viszont fenéken rúgnak a csekélyke tiszteletdíjai miatt. Ja, amit szabad Jupiternek, nem szabad az… Csakugyan ekkora ökör lennék? (Biztosan.)
De vannak jó emberek is a képviselőházban, nem csak rosszak. Ezek állandóan figyelmeztetnek bennünket, hogy itt a tavasz, el kell ásni a csatabárdot, s elő kell szedni ásót-kapát. Ez az önmagában ésszerű figyelmeztetés akkora sikert aratott, hogy még azok is ezt kezdték szajkózni, akik ásót-kapát nem is láttak életükben.
Különben tényleg össze kellene gereblyézni az elkoptatott frázisokat, s jó alájuk gyújtani.
Szedjünk elő ásót-kapát, de ne menjünk ki az utcára, mert mindent el leheti intézni békés úton a parlamentben – hangzik sokak szájából a más körülmények közt szintén ésszerű intés. Csupán az zavar ebben egy picikét, hogy olyanok is ezt találják mondani, akik az „utca” által kerültek a karosszékekbe nem is oly rég. Természetes, hogy nekik ez az állapot így megfelel. Az lenne furcsa, ha önmaguk alól húznák ki a széket. Inkább mások alól tekerik ki még a közönséges hokedlit is. Egyébként látom, hogy a lemondás reflexe még nem igazából alakult ki nálunk. Azok helyébe meg – akik mégiscsak lemondanak a közvélemény nyomására – ugyanabból a keltetőből származó emberek lépnek, mert valahogy tartani kell a hatalmat így megy ez körbe. Javasolom, hogy az utcán is inkább körmeneteket szervezzünk. Stílusosabb. És tulajdonképpen a legjobb, ha valami elhagyatott helyen tiltakozunk, mert akkor esélyünk lehet arra, hogy túléljük. Értsd: nem lőnek belénk. Ebben a fura demokráciában, ahol gumibottal fenyítik az észt, azaz: gumipálcával verik az egyetemistákat pedig nem hiszem, hogy épp mindannyian buktak volna vizsgán, következésképp ilyen eljárást érdemelnének 68 után.
Balkáni Könnygáz-blues. Mellesleg a könnygázról állítja angyali fapofával az 1962-es Új magyar lexikon, hogy: a „tőkés országokban (a kiemelés részemről!) a rendőrség által főként tüntetők szétoszlatására használt vegyi anyag.” Nos, szegény Jugoszláviánk eléggé tökéletlen ország, könnygázra azonban – úgy látom – futja bőven. Nem is bántak vele szűkmarkúan március 9-én.
Brómszármazéktól simák a jobb sorsra érdemes emberek a történelem színpadán. Csakugyan siralmas helyzet. A belgrádi tévé kamerája közben elidőzött az üvegtörmeléken, megpihentette fáradt szemét a felborított beton virágtartókon, s még egy varjúra is rátévedt a tekintete – ah, micsoda rigómezei jelkép! – ezalatt kicsit arrébb egy derék rendőr épp azzal volt elfoglalva, hogy valakinek a hasán ugrált. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy ki akarta taposni a szerb polgártárs belét, de ne legyünk túl vulgárisak. A belgrádi tévé – amelynek „tárgyilagossága” ellen épp tiltakozni talált a tömeg – tapintatosan megint csak kihagyta jelentéseiből az ilyen kényes részeket. Pedig a tömegnek utóbb megígérték, hogy bizony másképp lesz ezután. Az is igaz, ezt kissé olyan hangnemben cselekedték, hogy hát majd meglátjuk, mit tehetünk. (Csak nyerjünk megint egy kis időt!) A parlament kivonult a tömeg elé, ahol megtörtént a szerb nemzet újabb tragédiájának nemes katarzisa, s akkor sokan hazaindultak, mint akik dolgukat végezték. Elmentek a tankok is aludni. A következő napok hozták a kényelmetlen érzést: Pajtás, elkezdtünk valamit de mintha nem csináltuk volna végig.
Így van, pajtás, ezek már megint etetnek bennünket!
Rossz közérzettel jár az ilyesmi, mert a rossz dolgok nem akarnak demokratikus irányban változni. Az eseményeket kivizsgálandó létrejött például egy ún. ankétbizottság, s ez a régi beidegződés szellemében ismét megállapította, hogy a történtekért mások hibáztathatók: elsősorban az ellenzék nem a saját, elégedetlenséget szülő, sokak szerint egyenesen „debilis és impotens” szocpolitikájuk, amelynek egyik fő mozgatóereje a kicsinyes tehetetlenség és veszélyeztetettség érzésével párosuló mérhetetlen bosszúvágy, eszköze pedig a represszió. Gazdasági elképzelés sehol a láthatáron, ezért tulajdonképpen jó, ha zűr van. Már megint uszítók műve! (Néha tényleg fogytán az ember türelme.)
Sírjunk vagy nevessünk? Egyikkel sem oldunk meg semmit. Bizonyára folytatni kell az elégedetlenség kifejezését – mint ahogy Belgrádban sor került rá most legutóbb is, a történelmileg jelentős március 27-én –, folytatni kell az elégedetlenség kinyilvánítását, közben vigyázni kell arra, ha lehet, hogy az elégedetlenségét kinyilvánító tömegben senki se viselkedjék vandál módra. Akkor legfeljebb több tíz vagy százezer vandálról beszélhetnek, ami első pillantásra egyenlő lesz a képtelenséggel. S ne legyen polgárháború, ha egy mód van rá! S legyen demokrácia, ne csak szólamokban, mert talán tényleg úgy van, hogy ennél jobbat az emberiség valószínűleg még nem talált ki. S akkor meglátjuk, vajon az ránk, kisebbségiekre is vonatkozik-e ebben a balkáni tégelyben. Vagy nem – minden perszonális igyekezetünk ellenére. Ha éppen nacionalizmusról van szó, akkor én is úgy vagyok vele, hogy a sajátomat választom.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egyre lejjebb a lejtőn
A külföldi diplomatáknak fel lehet róni, hogy csak egy forrásból, vagyis egyoldalúan és tévesen tájékozódnak. Ha >
A HATALOM ÉS A TÁJÉKOZTATÁS ÖSSZEOLVADÁSA
A közösségi hálón Juhász Andreáról csak azt az adatot lehet találni, hogy az Újvidéki Rádió Faluműsor >
Lesz itt jobb, vagy erre rámegyünk?
Láttuk ennek az őrületnek a kezdetét és muszáj látnunk a végét is. Márpedig, ha van erő, >
A halálnál is rosszabb: a szolgaság
Karinthy nyomán akarva-akaratlanul arra gondolok, hogy napjaink háborús fenyegetése sokszor a szabadság megnyirbálásával jár. A háború >
Állítsuk meg Pásztor Bálintot!
Vojvodity (Bólogató) Ágnesünk 2024. július 15-én hasonló, alákérdezős „élő interjút” készített Nyilas Mihály oszlopos véemeszes káderrel >
„A jelenben is a múltban élünk. Mindig siratjuk a múltat.”
A Szabó Angéla tömör, nemzeti közösségi tanulmánynak is beillő, egy magyar faluközösség életéről szóló tényszerű írásában >
Alaptalan önreklámozás
Hiába a bugyuta, tortás jubileum és a kínos önreklámozás, a Grimasz melléklet csak akkor lesz ismét >
„Kitaposott úton” folyik a közösségrombolás
Az, hogy időközben 70 ezer magyarral lettünk kevesebben, nem a közösség és tagjainak a jogaiért, méltóságáért >
Tényleg nincsen, aki ezt megállítsa?
Mindezen túl, azt hiszem, végső ideje lenne egy kicsit magunkba nézni. Egy cseppet elmélázni azon, hogy >
Gazdátlan telefonfülkék
Feltették-e a kérdést a helyi vezetők, hogy mi szükség van a falu központjában két gazdátlan, használaton >
„BELGRÁD NEM AKAR ELFOGADNI BENNÜNKET”
Az „elégedetlenségtől forrongó Szerbiában” az albánok tiltakozásával most a nemzeti kisebbségi közösségek kérdése is kiéleződött, napirendre >
FIDESZ JANICSÁRKÉPZŐ VAJDASÁGBAN IS?
Hogyhogy az MCC mint „tehetséggondozó intézmény” „partnere” nem a Magyar Nemzeti Tanács, vagy valamelyik szakmailag érintett >