Ma Beáta, Izolda, Lea névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A szocialisták és a nemzetpolitika
Szerbhorváth György
Új nemzetpolitikai programot hirdetettek az MSZP Erdélyben. Ami sem nem új, sem nem nemzetpolitika. Szerbhorváth György írása az Origo komment.hu rovatában jelent meg:
Amikor az MSZP honlapján a pártvezetés minapi erdélyi útja kapcsán a következőket olvassuk, nemcsak az áporodott stíluson rökönyödünk meg: „Az egyetem vezetőivel folytatott igen nyílt és konstruktív eszmecsere is rávilágított arra, hogy a jövőben a korábbinál jóval intenzívebb párbeszédre van szükség a szocialista párt és a határon túli magyar oktatási, tudományos és kulturális intézmények között.” (Hasonlóan fárasztó Selmeczi Gabriella kirohanása is, miszerint az MSZP most Erdélyben folytat gyűlöletkampányt.)
Mert addig oké, ha két párt cserél eszmét (már ha van mit). De hát nem az oktatás, a tudomány és a kultúra autonómiáját tartjuk ildomosnak? Hogy a politika azokba ne szóljon bele? A kormányzat feladata csak a keretek megteremtése, a pénzelés, a pártok egyenként pedig húzzanak messzire (pártszervezetek a szocializmusban voltak efféle intézményekben). Igaz, az erdélyi intézményvezetőket sem értjük nagyon, vajon mit akarnak ők bármely párttól?
De kezdjük távolabbról történelemóránkat, annak felidézésével, hogy a határon túli magyarok kettős állampolgárságát két liberális író, a „nem magyar” Konrád György és a vajdasági Végel László vetette fel. Nem most, hanem húsz éve – 1993-ban. Akkor rájuk sem bagóztak. Senki sem.
Aztán tudjuk, az MSZP-nek púp a hátán a határon túli magyarság, a nemzet nagy egységének a problematikája, de a Fidesz és a kettős állampolgárság – s így az új szavazók – miatt megkerülhetetlen kérdéssé vált. Ahogyan azt Gyurgyák János megfogalmazta: „Régen mondom, hogy a magyar baloldal igazi fordulat előtt áll, hiszen öt kérdést nem tudnak megkerülni: viszonyukat a nemzeti problematikához...” (és még jön négy kérdés). Gyurgyák épp csak azzal nem számol, hogy a határon túli magyarok nem pusztán különböző országokban élnek, de egy-egy régión belül sem egységesek. Magyar baloldal Erdélyben vagy a Vajdaságban létezett már 1920 után is, és ugyan le lehet komcsizni minden határon túli magyart, aki 1945 után a kommunista hatalom oldalára állt, de nem vált ott mindenki rögtön nemzeti-konzervatívvá sem. (Nota bene: a ma legidősebbnek számító magyar nyelvű irodalmi és társadalomtudományos folyóiratot, a jövőre nyolcvanéves újvidéki Hidat az ottani kommunisták alapították, és ma sem mondható konzervatív-nemzetinek).
Tehát lassan százéves előítélet, hogy a határon túli magyar (mivelhogy elnyomják, nemzeti érzelmeit nem mutathatja ki szabadon stb.) ab start nemzeti és konzervatív. Csakhogy e közösségek többsége elmaradott, rurális vidékeken él(t), urak által kizsákmányoltan, így egy részük miért is ne lett volna vevő a baloldali eszmékre? (Vagy olykor épp a szélsőjobboldaliakra.) S noha ma a határon túli magyar pártok legerősebbjei (a romániai RMDSZ, a szerbiai VMSZ és a szlovákiai Híd-Most) alapvetően centristák, ugyanakkor a kisebbségi érdekvédelem miatt óhatatlanul részben nemzetiek is (főleg a szimbólumok, ünnepek és a retorika terén), de nem feltétlenül konzervatívak és jobboldaliak. Ahogyan attól is ódzkodnak – épp amiatt, hogy a választók egy része ne köthesse őket a leszerepeltnek ítélt magyar baloldalhoz és liberálisokhoz, rájuk ne verhessék a komcsi-gyurcsányista stigmát –, hogy szoclibként határozzák meg önmagukat. Ha már muszáj, az ez esetben semmitmondó konzervatív liberális zászlót lengetik.
Gyurgyák Jánosnak igaza van, csak épp azt nem tette hozzá, hogy a magyar konzervatív jobboldal (ma ez a Fidesz lenne, csak hát egy angol konzervatív lefordulna a székről társadalommérnöki szerepüket látva, lásd Roger Scruton munkáit) sem tud igazán mit kezdeni a határon túliakkal, azon kívül, hogy ki- és felhasználja őket. 2000-ben még azt mondták, nem kell kettős állampolgárság, elég a magyarigazolvány (mert a közvélemény-kutatók akkor még azt mutatták ki, hogy a Fidesz-szavazók többsége nem támogatja azt, ez változott aztán 2004-től), egészen odáig, hogy a határon túli közösségek megosztására törekedtek: Romániában Tőkés László és Szász Jenő, Vajdaságban inkább Ágoston András, Szlovákiában Duray Miklós, illetve pártjaik oldalára álltak. Többnyire ezek hatalmas bukását, az ottani politikai életben marginalizálódásukat eredményezve. S akadt ugyan párt, mint a Vajdasági Magyar Szövetség (a Kasza József-féle vezetés még elég jóban volt az MSZP-vel is), mely 2010-ben hirtelen konzervatív nemzeti pártként határozta meg magát és látványosan a Fidesz mellé állt, de választói ezt nem hálálták meg, és még Orbán látogatása sem hozott semmit a konyhára a tavaly májusi választásokon.
Vagyis amikor most álságosnak és ízléstelennek nevezi a Fidesz, hogy az MSZP bocsánatot kér a 2004-es népszavazás miatt, nemcsak maguk ízléstelenek, mert egy bocsánatkérést is kiforgatnak, ha kell (persze egy politikusnak sohasem hisszük el az őszinteségét, ám Gyurcsány "bűneit" rátolni Mesterházyra lovagiatlan), de maguk is álságosak, hisz nemzetpolitikájuk szintúgy tisztázatlan. Az ugyanis nem az, hogy boldog-boldogtalannak osztogatják az állampolgárságot, haveri alapon nyomják a lóvét, vagy Nyírő József hamvvedrével rodeóznak és Wass Albertet emelik piedesztálra. És abban biztosan igaza van az MSZP-nek, tarthatatlan, hogy a határon túli támogatások – melyek felhasználásának ellenőrzése mindig necces volt – javát, 95 százalékát pályázatok nélkül osztják ki a Bethlen Gábor Alapítványon át. (És újabban késve.)
Árulkodó a Magyar Nemzet értékelése is, amikor az MSZP voksvadászatáról ír, és igen, így van – de hát ugyanezt írhatnák a Fideszről is. Mert nem pusztán a lelki nemzeti feltöltődést keresik ők a Székelyföldön, hanem maguk is a szavazatokra gyúrnak, akár döntőek is lehetnek azok. De hát ők hozták meg a törvényt – akkor meg mit akarnak? Hogy minden más párt mondjon le a határon túli szavazatokról? Belevernék a nemzet asztalának lábával az alkotmányba, hogy határon túli szavazat csak a Fideszre adható? Ennél már csak Tőkés László viccesebb: szerinte a Kós Károlyról elnevezett RMDSZ-alapítvány azáltal, hogy az MSZP Táncsics Mihály Alapítványával együttműködési megállapodást írt alá, Kós nevét kompromittálja. Vagdalkozása jól passzol a lassan pánikba eső Fideszéhez. Hisz egy héten belül ugyanazt a poént elsütni nem vall nagy ötletességre: e téma kapcsán is csak egy még kiadósnak sem mondható Ron Werberezésre tellett. Selmeczi Gabriellának az MSZP erdélyi útjának zárónapján is ő jutott eszébe.
De a lényeges az, történelminek nevezhető-e az MSZP kihelyezett elnökségi ülése, mint hirdetik? Aligha. A-ból B-be elmenni nem történelem, hanem utazás. Ám azt sem hisszük el Mesterházynak, hogy ímhol prioritásuk lenne a nemzeti program (illetve attól függ, mit kell ez alatt érteni, mert azt most nem tudjuk) vagy, hogy "ezzel a határon túl is új fejezet kezdődik el a magyar baloldal életében". Mert ugyan kitől és mitől? Így például a Táncsics Alapítványt az a Szabó Vilmos vezeti, aki korábban is az MSZP határon túli-politikáját farigcsálta – Erdélyben ő állt a pártelnök mellett. Az MSZP meg korábban is inkább semleges igyekezett maradni efféle ügyekben, míg kormányon volt, a támogatásokon át legfeljebb saját klientúráját igyekezett építeni, avagy az őket nem támadókat támogatni – de nem lenne ez másképp a továbbiakban sem. Hol itt akkor az új fejezet?
A meghirdetett nemzetpolitikai program amúgy sem olvasható még, és csak az MSZP honlapján megtalálható tudósítás számol be annak pontjairól. Kétszer öt pontban, hogy ne csak ellenségeik, de maguk is megzavarodjanak.
Mert először Mesterházy felsorolt öt "konkrét programelemet". Annyira konkrétat, hogy gőzünk sincs, mit takar (1) a Kárpát-medence Stratégia (ja, a magyarság tízéves fejlesztési programját). Ugyanilyen általános hablaty, hogy (2) kiemelten figyelnek és átcsoportosítanák a forrásokat az oktatás, a kultúra terén, de ám úgy, hogy a 21. századi infokommunikációs eszközöket is beszerzik. Nem világos az se, miért tartozik ide (3) a közös kormányülések rendszeressé tétele. Már konkrétum, hogy (4) épp azér' is helyre állítanák a Duna Tévét, és a médiák majd jól együttműködnek (megjegyezzük, a szlovákiai és romániai magyar médiáról helyenként a magyarországi vehetne példát). Egyedüli konkrétum a már említett – és ez pozitívum is lenne –, hogy (5) a pályázati rendszert demokratikussá teszik, a határon túli magyar szervezetek képviselői döntenének, nem Pesten.
E programnak nevezett valamin túl – ami leginkább egy likas tilinkóhoz hasonlít – aztán ott a stratégia öt pontban, akárha az Illyés-féle ötágú sípot fújogatnák. Az első dicséretes, de elvben magától értetődő ("a hazai belpolitikai vitákat a Fidesszel ellentétben az MSZP soha nem fogja a határon túli régiókba 'exportálni'"). A második már kevésbé: az egyenlőség elvét érvényesítve "az MSZP a Fidesszel ellentétben soha nem fog politikai kénye-kedve szerint válogatni a külhonban élő magyarságot reprezentáló demokratikus szervezetek között". Mert a határon túli magyar szervezetek egy része fog, s főbenjáró bűnnek tekintené magára nézve is, ha az MSZP-vel szóba állna. A harmadik megint magától értetődő: az MSZP nem avatkozik be "a határon túli magyarok életét alapvetően meghatározó országok belpolitikai viszonyaiba". Akárcsak a negyedik: nem fognak parancsolni, "Budapest nem diktálhat a határon túli szervezeteknek és vezetőiknek". Az ötödik pedig az egészre rádob még egy lapáttal: "a 'semmit róluk nélkülük' elve alapján az MSZP folyamatos párbeszédre készül a határon túli magyarságot érintő kérdésekben", úgy, hogy bólogathassunk, igen, brávó, így van, így legyen. Mint látjuk, a pontok java arra vonatkozik, mit NEM fognak csinálni.
A kérdés csak annyi, mennyi időbe tartott e kétszer öt pontot papírra vetni? Mi újat mondanak, ami normális embernek nem természetes? Az alapítványi pénzosztás kritikáján és átalakítási szándékán túl hol itt a nemzetpolitika?
Kétségkívül, a bocsánatkérés nemes gesztus, de inkább hatásos a Fidesz ellenében, jól be is tojtak, hogy az MSZP el mert menni Erdélybe, és lám, erős partnerei is akadnak. S jó, hogy hagyni akarják a határon túli magyar közösségeket, döntsenek egyedül saját dolgaikról, a magyar kormány elsődleges feladata pedig a pénzügyi támogatás. És jó, hogy nem akarják megosztani az adott közösségeket (megosztottak azok már így-úgy maguktól is). Jó itt minden, aláírjuk. Külön öröm, hogy rájöttek: a szimbolikus politizálás fontos. Nagyszerű.
Csak mindez oly triviális, hogy ezért kár volt a szomszédba menni. Mert szimbolikusan (vagy sem), mindez megint csak a belpolitikai csatározásban számít, néhány fiatal erdélyinek felszaladt a vérnyomása, Kövér László barátja, a bukott Szász Jenő meg 1,3 milliárdból majd az egészet jól kielemzi. Akikről meg szó van, majd boldogulnak maguktól, ha tudnak.
Következő cikk: A kultúra nélküli kultúrharc
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN
Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >
Szolidaritás és katarzis?
A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >
Ha létezne egy igazi államférfi
Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >
Hősök emlékét ünneplik a gyávák
Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >
A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről
A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >
Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?
A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >
A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását
A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >
Így fogadjuk el az autokratákat: kiskanállal
Még arra is bátorkodott utalni, hogy a parlament csak a demokratikus rendszer egyik eleme és nem >
A VMSZ SZÉGYENPÁRT
A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >
Barbárság vagy demokrácia?
„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >
A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják
Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >
Egy országot elveszejteni
A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >